Savanyú és zavaros limonádé japán módra A magyarul Időcsúszás címen ismert – már amennyiben ismert – japán opusz sokszor körbejárt kérdésekre keresi a választ, ám ettől még lehetne jó film is. Sajnos nem lett az, aminek több oka is lehet. Nekem végig az volt az érzésem, hogy ezek a jóemberek nem tudták eldönteni, mit is hozzanak ki a sztoriból: háborús avagy háborúellenes filmet, a japán hagyományokhoz jobban igazodó, netán az amerikai/európai ízlésnek jobban megfelelő kommersz alkotást. A végeredmény is ugyanilyen zagyva lett, se nem hús, se nem hal. Ezt sajna nagyon elrontották a távol-keleti cimbik, szerintem nem igazán lehetnek büszkék erre a munkájukra, hiszen egy alapvetően kedvező lehetőséget hibáztak el.
A tudományosnak ne... több»
Egymásra utalva
Ritka filmtörténeti pillanat az, amikor egy alkotás gyakorlatilag nulla történettel és csupán két színész szerepeltetésével szinte végig le tudja kötni a néző figyelmét. Mindezt úgy, hogy a film egyébként egy és háromnegyed órás, és a szó hagyományos értelmében vett párbeszédek sincsenek benne. Noha Lee Marvin és Tosiró Mifune számára nem ez volt életük legnagyobb szerepe, és talán pont a dialógusok hiányából is eredő módon a színészeknek kevesebb terük nyílt tehetségük megmutatására, mégis azt mondhatjuk, hogy nem volt könnyű a feladatuk, de azt sikeresen oldották meg. Nem rajtuk múlott, hogy az egyébként remek film zárását követően az egyszeri néző mégis kissé keserű szájízzel állhat fel ... több»
Forradalmiság, proletárdiktatúra, hatalom Az 1969-ben forgatott Agitátorok a Balázs Béla Stúdió talán első jelentős alkotása volt, amelynek elkészülte után rögtön dobozba zárás lett a sorsa. Rendkívül bonyolult film ez mind tartalmát, mind stílusát tekintve, s ha leegyszerűsítő kategóriákban gondolkodunk, akkor talán nehéz megállapítani, hogy jó-e vagy rossz. Az összhatás mai szemmel nézve szerintem eléggé furcsa, viszont a maga korában ez a film sajátos aktuálpolitikai felhangokkal bírt, csak éppen közbeszólt a Párt, így lehetetlen megmondani, hogy a 60-as évek végén hogyan hatott volna ez a mű, ha engedik a vetítését.
Noha a film konkrét irodalmi alapanyagokra épül (például Sinkó Ervin Optimisták c. regényére, illetve többek közöt... több»
Egy özvegy menyasszony bosszúhadjárata
François Truffaut e filmje a hírneve és a néhány jelentősebb villanása ellenére is a feledhető kategóriában landolt nálam. Az alapötlet nem lett volna rossz, hiszen a bosszúállás mindig hálás téma lehet, és a főbb szerepekre is sikerült jelentős színészeket szerződtetnie a rendezőnek, de úgy érzem, a film több sebből is vérzik (erről később).
Hogy az elején kezdjem, a film címe már önmagában véve is figyelemfelkeltő, hiszen elgondolkodtat: a menyasszonyok fehérben szoktak lenni. Vajon miért volt valaki feketében, és mikor? És vajon ki a menyasszony? A drámai felütés felkelti a néző érdeklődését, hiszen nem tudjuk, hogy mi történt ezt megelőzően, csupán azt látjuk, hogy egy fiatal nő ki akar... több»
Bolyaiak egymás között – léleknyomorítás tudós módra Ha a Bolyai családra – Farkasra, az apára és Jánosra, a fiúra – gondolunk, valószínűleg eszünkbe juthatnak az általuk elért eredmények (a geometria, a komplex számok stb. terén), azonban mit is tudunk ezen túlmenően az életükről? Az átlagember valószínűleg nem túl sokat. Hogy Németh László, a tévéjáték alapjául szolgáló dráma szerzője mit tudott, azt egy esszéjében összefoglalta. Ennek alapján alkotta meg az egyik legismertebb színpadi művét, amely ezen elemek felhasználásával, ugyanakkor mégiscsak kitalált párbeszédek segítségével mutatja be e két szellemóriás ambivalens viszonyát.
A dráma történéseinek színhelye Erdély, időpontja az 1830-as évek eleje. Az első felvonás kissé döcögősre sike... több»
A Sátán hozta Unhappy Place-ben! - Egy névtelen ember szürreális és nyomasztó kalandjai egy vadnyugati kisvárosban
Amíg nem láttam ezt a filmet, azt hittem, hogy A szakértő a legbizarrabb western, amihez szerencsém volt, de rá kellett jönnöm, hogy tévedek. Giulio Questi valami olyat produkált, amit nehéz szavakba önteni, viszont aki már megnézte ezt az alkotást, valószínűleg sokáig emlékezni fog rá. A film rendkívül nyomasztó, sűrű atmoszférával bír, és az emberi lélek legsötétebb bugyraiba vezeti be a nézőt, ebből a rémálomból viszont nehéz a felébredés.
Noha Questi munkája az angolszász nyelvterületen Django Kill… If You Live, Shoot! címen lett ismert, a valóságban semmi köze sincs Sergio Corbucci klasszikusához, feltehetően csupán annak sikerét akarták kihasználni a reklámozásban. A történet főhőse u... több»
Angyalarcú tinilányok és aberrált felnőttek – az olasz gyerekprostitúció világa a 70-es években Massimo Dallamano, aki az 59 évesen elszenvedett halálos autóbalesetét megelőzően "mindössze" csak egy tucat filmet tudott megrendezni, e művével élete egyik legjobbját produkálta. Noha az eredeti olasz cím (magyarra fordítva: A rendőrség segítséget kér) egyértelműen a rendőrfilmek műfajába sorolja be ezt az alkotást, a nemzetközi terjesztésben inkább a What Have They Done to Your Daughters? (azaz Mit tettek/Mi történt a lányaitokkal?) címmel lett ismert ez az opusz. Ez utóbbi cím pedig visszautal Dallamano korábbi munkájára, a Mi történt Solange-zsal? című giallóra, s valahol ez sem véletlen. E művének ugyanis az egyik nagy erénye az, hogy ügyesen vegyíti a két zsáner elemeit, és sajátos ha... több»
Naivitás és agresszió
Bacsó Péter e filmje talán kevéssé lett ismert a "klasszikusai" árnyékában, s talán kissé didaktikus is, ennek ellenére olyan történetet tálal elénk, amely egyszerre nyomasztó, hátborzongató, gyomorforgató és bicskanyitogató. A "fordulat éveinek" világát, hangulatát ugyan sarkítva mutatja be, és sok kisebb-nagyobb mozzanatot gyúr össze egy egész nemzedék élményei alapján, mégis azt mondhatjuk, hogy a filmben ábrázolt rengeteg esemény – amelyek egy egész generáció kollektív élményeit sűrítik össze – akár egyetlen ember életében is lejátszódhatott volna. Noha sokat elemezték már a "felszabadulást" követő időszak és az egypárti diktatúra kiépítésének eseményeit (főként a politika, a gazdaság é... több»
Éjfélkor meghalsz... az unalomtól, avagy egy méltán ismeretlen/elfeledett film margójára
Lamberto Bava a 80-as években az addig sem túlságosan magasra ívelő karrierjét sikeresen építette le a nem éppen színvonalas alkotásaival, nyomába sem érve a nála jóval tehetségesebb édesapjának. Rosszabbnál rosszabb filmekkel "örvendeztette meg" a kedves nézőket – talán a Démonok lehet kivétel ez alól –, amelyek közül az Éjfélkor meghalsz (olaszul Morirai a mezzanotte, angolul többek között You'll Die at Midnight, illetve Midnight Killer/Midnight Ripper címeken futott) az egyik leggyengébb, és habár sokak szerint megújítani akarta a zsánert, inkább az egyik utolsó szöget verte bele a koporsójába.
Kezdésként egy szappanopera szerű családi drámába botlunk bele, ahol a rendőr férj rájön, hogy... több»
Gyerekgyilkos Velencében Aldo Lado, a hazánkban (is) talán kevéssé ismert olasz rendező ezzel az itthon (is) kevéssé ismert alkotásával feltehetően megdöbbentette a korabeli célközönségét, amely ugyan nem volt ellene a vér, az erőszak és az esetleges pornográfia filmvásznon/celluloidon való ábrázolásának, de a felnőttek legyilkolásának szinte mindennapos filmes látványa helyett ebben az esetben egy sokkal szívszorítóbb és sokkolóbb élménnyel lehetett gazdagabb. A Ki látta őt meghalni? ugyanis – jóllehet, a filmnek tudomásom szerint nincs hivatalos magyar címe, tükörfordításként inkább ezt használnám – a maga korában nem teljesen előzmények nélküli, mégis merész és felkavaró témát dolgoz fel: egy gyerekeket is lemész... több»
Langyos és sótlan spagetti hús és szósz nélkül Sergio Corbucci Djangójának kirobbanó sikere után nem meglepő, hogy sokan és sokféle módon próbálták utánozni a mára már klasszikussá nemesedett történetet – vagyis kevésbé finoman fogalmazva igyekeztek pénzhez jutni azzal, hogy a Django nevet adták filmük főhősének. Így aztán az 1987-es hivatalos folytatásig több olyan Django-film is született, amelynek semmi köze sem volt az 1966-os eredetihez. A Viva Django talán az első ezen produkciók közül, de a minőségét tekintve sajnos eléggé elmarad a Corbucci-sztoritól. A cselekményszövés sokszor bárgyú, amin sem a viszonylag bőven adagolt erőszak, sem a főszereplőt megformáló Terence Hill nem tud segíteni. (Az utóbbi talán azért sem, mert a "pofoz... több»
Lélektani-misztikus western, horrorelemekkel megtűzdelve
Az olasz filmipar a 60-as, 70-es évek fordulóján ontotta magából a hol jobb, hol kevésbé színvonalas spagettiwesterneket, amelyek közül sokat tisztes iparosmunkaként "csodálhatunk", már amennyiben valamilyen formában hozzájutunk ezekhez. A Magyarországon szinkronnal vagy felirattal elérhető ezen műfajú alkotások száma ugyanis viszonylag kevés, jobb esetben még itt-ott megtalálhatjuk mondjuk angol nyelven, magyar felirat nélkül, mint ezt az opuszt is. Egy másik westernhez kapcsolódva dobta ki a gugli ezt a filmet (a címet talán úgy lehetne lefordítani, hogy És Isten szólt Káinhoz...), és kíváncsi lettem, mit is takarhat ez a furcsa félmondat. Ez sajnos nem nagyon derült ki számomra a történ... több»
Az unalom határát súroló rendőrfilm
Számomra elég nagy csalódást jelentett ez az alkotás, ez volt az egyik leggyengébb maffiafilm, amit eddigi életem során láttam. Franco Nero a szokásos kisember figuráját hozza, amelyet kb. 623-féle variációban láthattunk tőle a 70-es évek olasz politikai krimijeiben, és bizony Damiano Damiani rendezőnek is találkoztam már maradandóbb értékű munkájával.
Az alapötlet nem lett volna rossz, különösen érdekes lett volna a film a filmben módszer, amely a társadalom bírálata mellett a média kritikájára is lehetőséget adott volna. Volna, mert valahol mindez elsikkadt, valamiért nagyon erőtlenre sikerült mindaz, aminek szerencsésebb esetben egy mélyenszántó és vitriolos elemzés lehetett volna a vége... több»
Unalmas és jellegtelen Ha rosszmájú lennék, azt mondanám, hogy ebben az esetben a film címe (A titok) valóban találó: ugyanis titok, hogy az alkotók mit reméltek ettől az egésztől, és hogy a neves főszereplők miért vállalták el a közreműködést ebben a valamiben. Mert, hogy ez a film elvett az életemből bő másfél órát a semmi miatt, az kétségtelen. Kíváncsi voltam erre a műre, mert olvastam róla magasztaló megjegyzéseket, és mert korábban már láttam a rendező, Robert Enrico A bosszú című filmjét, s úgy gondoltam, próbát teszek ezzel is. Bár ne lettem volna ennyire naiv!
Az alaphelyzet nem lett volna rossz: David (Jean-Louis Trintignant) megszökik egy olyan intézményből, amely valamiféle börtönre hasonlít, és ahol a... több»
Egy alulbecsült ritkaság Mario Bava "lecsupaszított" magyar címmel ellátott alkotása egy furcsa, egyszerre nyomasztó és groteszk filmet takar, amely első látásra ugyan "horrornak"/giallónak tűnik, mindamellett sokkal többféle olvasata lehetséges. (Az eredeti cím talán titokzatosabb, de többet is sejtet a magyarnál - lefordítva kb. annyit tesz, hogy Az őrület vörös jele -, de az angol cím - magyarul kb. Bárd a mézeshetekre/nászútra - is fontos momentumait öleli fel a történetnek, szemben a magyar címmel, amely "csupán" a gyilkosságok eszközére koncentrál, nem annyira a főszereplő pszichéjére.) Műfaját tekintve nehéz beskatulyázni ezt a filmet, egyszerre giallo, pszichothriller/-dráma, helyenként viszont ironikus-grot... több»
Kétségbeesett küzdelem a túlélésért Kétségtelen, hogy ez a film az egyik legnyomasztóbb, mindazonáltal az egyik legértékesebb és – ha lehet ilyet mondani – legszebb posztapokaliptikus történet, amit valaha láttam. Szerintem annak ellenére is kevéssé ismert itthon, hogy valamikor a 80-as évek végén vetítették is nálunk itt-ott, de azt gyanítom, hogy az elkövetkezendő évtizedekben a tévében nem sűrűn fogjuk látni (sajnos), mert nem fér bele az agymosó hollywoodi gagyi áradatba. Kár, mert örök érvényű kérdéseket boncolgat ez az alkotás, és egy minden korban érvényes figyelmeztetéssel nyitja fel az emberek szemét a nukleáris veszélyre.
Az 1950-es, 60-as évek rettegéshullámát követően kissé enyhült a két tábor közötti feszültség, h... több»
Úgy szeretlek, hogy kibelezlek Joe D'Amato rémmeséje az emberi lélek legsötétebb bugyraiba kalauzolja el az erre nyitott nézőket egy gyomorforgató utazás során, amelyben egy különös szerelmi háromszögnek is tanúja lehet az érdeklődő. A sötétségen túl talán nem a legismertebb horror a műfaj történetében [egyáltalán: (csupán) horrornak tekintendő/tekinthető-e?], és még azt sem mondanám, hogy igazán kiemelkedő darab, ám d'amatói viszonylatokban meglepően drámai és koherens a történet (és sok más munkájához képest kétségtelenül színvonalasabb), még ha kétségtelen is, hogy egy kvalitásosabb gárda kezében jóval többre futotta volna ennél.
A sztori mozgatórugója a szerelem, illetve a szenvedély, több szempontból is. Frank (Kiera... több»
Rémületbe taszító
A kissé "furcsán" magyarra fordított cím egy – bizonyos részletektől eltekintve – még a mai kor nézője számára is paráztatós horrordrámát takar, amely kicsit hosszú ugyan, de apróbb üresjáratok és kisebb-nagyobb bugyutaságok mellett folyamatosan képes fenntartani a figyelmet. Az angol cím azért jó (legalábbis szerintem), mert a történet valódi "főszereplőjéről" szól: a láthatatlan, ismeretlen entitásról, amely a filmben szereplő figurákat ugyanúgy rémületbe taszítja, mint a nézőket. Viszont ebben az esetben a – fogalmazzunk így – szabadon lefordított magyar cím is kifejező, hiszen a főszereplő, Carla Moran (Barbara Hershey) lelkileg szinte teljesen rámegy arra a rettegésre, ami meghatározza... több»
Egy méltatlanul elfeledett spagettiwestern Az Egy golyó a tábornoknak (vagy más változatban Golyó a tábornoknak) különleges hangulatú, ugyanakkor talán méltatlanul elfeledett – vagy a köztudatba el sem jutott – western, amely szerencsésebb csillagzat alatt születve talán nagyobb népszerűségre tehetett volna szert. Egyrészt a spagettiwestern műfaja még éppen csak felfutóban volt, ennek ellenére már olyan filmeket láthattak a korabeli nézők, mint a Dollár-trilógia vagy a Django, később pedig jött a Volt egyszer egy Vadnyugat, a Keoma, A halál csöndje, és a nagy filmekkel nehéz volt versenyezni (nem mellesleg százszámra készültek a hol gyengébb, hol színvonalasabb európai, illetve amerikai westernek is). És habár ezt a filmet nyugodtan ... több»
Volt egyszer egy erős állam Annak idején, a náci Németország fölött aratott győzelem és a "felszabadÚlás" (hogy egy klasszikus viccre utaljak) 40. évfordulójának tiszteletére egy "nagy közös baráti ország" (hogy egy másik klasszikust idézzek) vezetői gondoltak egy merészet és nagyot, és elhatározták, hogy összedobnak egy filmes megemlékezést. Ebből született meg A moszkvai csata című, embert próbáló hosszúságú és töménységű opus, amely egyfajta választ is jelentett a kapitalista tábor által készített háborús filmekre – ezekben ugyanis rendszerint olyan eseményeket dolgoztak fel, amelyekben az egykori nyugati szövetségesek játszották a főszerepet. Ugyanakkor viszont olyan történelmi időszakban készült ez az alkotás, am... több»
71 Sengoku jieitai (1979)
A magyarul Időcsúszás címen ismert – már amennyiben ismert – japán opusz sokszor körbejárt kérdésekre keresi a választ, ám ettől még lehetne jó film is. Sajnos nem lett az, aminek több oka is lehet. Nekem végig az volt az érzésem, hogy ezek a jóemberek nem tudták eldönteni, mit is hozzanak ki a sztoriból: háborús avagy háborúellenes filmet, a japán hagyományokhoz jobban igazodó, netán az amerikai/európai ízlésnek jobban megfelelő kommersz alkotást. A végeredmény is ugyanilyen zagyva lett, se nem hús, se nem hal. Ezt sajna nagyon elrontották a távol-keleti cimbik, szerintem nem igazán lehetnek büszkék erre a munkájukra, hiszen egy alapvetően kedvező lehetőséget hibáztak el. A tudományosnak ne... több»