Elveszett idő
A Káprázat hitchcocki nyomvonalon haladó alkotás, amely egyszerre tekinthető suspense thrillernek, drámának, paranoiafilmnek, de akár háborúellenes darabnak is. Az értékeiből talán kissé levon a viszonylag hosszú játékidő, a helyenként felbukkanó erőltetett megoldások, vagy éppen néhány színész teátrális játéka, ennek ellenére még ma is élvezhető alkotást kap a néző.
A történet indítása rögtön belerántja a főszereplőt, David Stillwellt (Gregory Peck) és vele együtt a nézőt is egy hatalmas káoszba. Az irodaépületben áramszünet keletkezik, és David összefut egy nővel, aki a jelek szerint ismeri őt. A lépcsőn lefelé menet beszélgetnek, majd a nő hirtelen eltűnik a sötétben. David úgy érzi, val... több»
Gyomorforgató történetek A Hellraiser az egyik legbetegebb - ha nem "a" legbetegebb - film, amit valaha láttam. Rendkívül nyomasztó, helyenként kimondottan félelmetes légkört épít fel a történet maga köré, és egy iszonyatos, bizarr fantáziavilágba vezeti be a nézőt, aki a végén mintha egy soha véget nem érő rémálomból ébredne fel. A sztori értelmezésem szerint szólhat az emberi természetről - amelynek egyaránt része az erőszakra való hajlam és a kéjvágy -, a felnőtté válás tortúráiról (ha a főszereplő lányka szemszögéből nézzük az eseményeket), vagy éppen egy rémisztő szerelmi háromszögről is, amely számomra picit a macbethi hangulatot idézte, de akár a pokolról szóló metafizikai fejtegetésként is felfogható.
A film... több»
Hullaházi kaland
Az Éjféli játszma nem könnyű film, különösen az első fele hat nagyon nyomasztóan a nézőre (de vele együtt a főszereplő sincs egyszerű helyzetben): a történet során kibontakozik egy pszichopata sorozatgyilkos tevékenysége, miközben sokszor csak kapkodjuk a fejünket, és nem értjük, hogy mi történik, ráadásként pedig jó néhány hullaházi jelenetet élvezhetünk a rendező jóvoltából. Míg a történet első fele inkább a horrorisztikus vonalat erősíti, a második félidőben a krimi-/thriller jelleg domborodik ki, amely azonban az egzisztencialista dráma vagy éppen a társadalmi szatíra elemeit is kölcsönveszi. És miközben az egész filmre jellemző a rendkívül komor, nyomasztó hangvétel, időközönként a hum... több»
Érdemes rá időt szánni Az áldozat című film érdekes kísérlet a (szocialista) magyar krimi megújítására, de ha úgy vesszük, akkor akár az első magyar thrillert is tisztelhetjük eme produkcióban, hiszen ha jól tudom, akkor addig ebben a műfajban nem keletkezett semmilyen alkotás. (Ha igen, nyugodtan javítson ki bárki.) Mai szemmel nézve sem tökéletes ez a film, és bizony számomra néha még ez a 77 perc is kissé vontatottnak tűnt, ennek ellenére nem bántam meg, hogy végigültem.
El tudom képzelni, hogy a 80-as évek elején mekkora meglepődéssel fogadhatta a közönség és a cenzúra ezt a filmet, amely a "létező szocializmus" Magyarországát mutatja be egy bizonyos szemszögből. Ha végigtekintünk a hazai "szocialista krimiken... több»
Mocskosul kegyetlen és kéjesen perverz finálé A HOZZÁSZÓLÁS CSELEKMÉNY-LEÍRÁST TARTALMAZ
Talán sokan nem érten(én)ek egyet velem, de nekem ez lett az egyik kedvenc Argento-filmem az általam látottak közül. A történet és a kivitelezés kellőképpen brutális és elborult, főleg a második félidő, és valamiért van a filmnek egy olyan hangulata, ami feledteti az időnkénti üresjáratokat vagy a bugyutaságokat is. (Bár eleve is van egy olyan érzésem, így, jó pár giallo megtekintése után, hogy az alkotók mintha szándékosan próbálták volna minél abszurdabb és kegyetlenebb irányba terelgetni a sztorikat, és mintha versenyeztek volna azon, hogy ki tud eszementebb ötletekkel előállni.) Ebben az esetben a végeredmény egy rendkívül vérgőzös, komor hangvé... több»
Fajsúlyos, elgondolkodtató és sokoldalú Elio Petri egyik legismertebb - és egyben a talán leghatásosabb - filmje olyan mondanivalókat fogalmaz meg, amelyek feltehetően időben és térben mindig örök érvényűek voltak, és valószínűleg mindig is azok maradnak. Műfaját tekintve sokféle kategóriába be lehet sorolni: tekinthetjük "politikai filmnek", szatírának, kriminek, rendőrfilmnek, drámának, de a lényeg így is, úgy is változatlan: a történet A Hatalom működésének mechanizmusait tárja fel, noha érzésem szerint leginkább a jobboldali elnyomás veszélye ellen szólal fel. Ha a gyökereket nézzük, ez nem is csoda, hiszen az olasz baloldaliság ebben az időszakban tekintélyes pozíciókkal rendelkezett a filmművészetben és a filmiparban (igaz, ... több»
Lelki vakság Ha Brian De Palma, akkor tisztes iparosmunka – a rendező nevéről eddig legalábbis általában erre asszociáltam. Vannak ugyan villanásai az egyes filmekben, de nagy általánosságban megmarad a középszerűség színvonalán. A Megszállottság nekem ennél egy kicsit többet nyújtott. Nem remekmű ugyan, és a történetmesélés sem feltétlenül a legérdekfeszítőbb, viszont a "körítésben" van valami plusz, ami megadja ennek a darabnak a sajátos hangulatát.
A filmet elsődlegesen kriminek/thrillernek tarthatjuk, ám lehetséges egy olyan olvasata is a sztorinak, amely a családi és egzisztenciális dráma súlyát emeli ki. Az elején megismerkedhetünk egy nagytőkés családdal, amelynek villájában éppen estélyt rendezne... több»
A végére pörög fel a maximumra
Dario Argento a mélyrepülése előtt még alkotott egy-két nagyot a 80-as években, noha szerintem azért már itt is tetten érhető a kommerszebb megoldások és a populárisabb ízlés felé való nyitás, főleg, ami a befejezés fejet falba verősen fárasztó utolsó húzását illeti. A Jelenség (a magam részéről inkább talán a többes szám használatát tartanám indokoltnak a cím tekintetében) furcsa keveréke a giallónak és a misztikus thrillernek, sőt akár a gyomorforgatóan gusztustalan horrornak, és érdekes módon ötvözi azt a két irányzatot, amely Argentónál addig nagyrészt külön-külön mutatkozott meg az egyes alkotásaiban; a miszticizmus és a "klasszikus" giallo viszonylag kevés korábbi filmjében kapcsolódo... több»
A rossz filmek díszpéldánya Ez a méltán népszerű(tlen) és sokak által kárhoztatott zs kategóriás mozi a VHS-korszak egyik "gyöngyszeme", amely emlékeim szerint Cirkónium címmel futott talán a Szív Tv-n. (Bár akkor még éppen, hogy csak kamaszodtam, amikor első ízben láttam ezt a valamit, aztán eszembe jutott a címe, és elkezdtem kutakodni utána a neten mazochista hajlamaim kiélése céljából. Hogy az ismert közmondással éljek: Ha rút, legyen kövér.) Színvonalát tekintve valahová a Manos - A sors kezei és a 9-es terv a világűrből című klasszikusok mellé tudnám állítani, nagyjából az emberkínzás kategóriába lehet besorolni, kb. ilyen hatásúnak tudom elképzelni a pángalaktikus gégepukkasztót, mint amilyen agysorvasztó ez a m... több»
Paranoia Sergio Martinótól eddig mindössze a Torzót láttam, és úgy gondoltam, kissé jobban megismerem az ő munkásságát is. Kiválasztottam hát magamnak A sötétség összes színét, ám eléggé meglepődtem, mert egy giallót vártam, de ez a film meglehetősen elüt ennek a műfajnak az általánosságban elfogadott jellemzőitől. Az utolsó fél óra kivételével viszonylag kevés az erőszak és a vér, viszont annál nyomasztóbb és félelmetesebb a hangulata. A fekete kesztyűs gyilkos helyett itt egy sátánista szekta garázdálkodik, s ennek megfelelően a nézőnek is egy rémálomszerű utazásban lehet része, amelyben bejárhatja egy lélek mélységeit, és a történet végére maga is egy rémisztően sötét és kilátástalan helyzet tehet... több»
Horrorfilm alváshoz A Madman az éppen csak elkezdődött 80-as évek slasheráradatában elbújó B kategóriás rémmese, amelynek szerintem az lett a veszte, hogy ekkoriban túltengés volt ilyen jellegű alkotásokból, ráadásul ez a produkció képtelen volt versenyezni a nagy riválisokkal (Halloween, Péntek 13., Rémálom az Elm utcában stb.). Ebben a filmben valamiért nincs annyi spiritusz, mint sok hasonszőrű társában, és nem is lett annyira sikeres/népszerű, mint más darabok. Annak ellenére sem, hogy gyakorlatilag szinte minden olyan elem felfedezhető benne, amelyek fényesebb jövőre predesztinálhatták volna ezt a horrort, valami miatt azonban itt mégsem működtek a dolgok.
Valójában elég sok klisét láthatunk a történetben ... több»
Puzzle Duccio Tessari nevéről sokaknak főként a westernek juthatnak az eszükbe, ám ebben az esetben egy rendhagyó giallóval örvendeztette meg a nézőket; és ez annyira rendhagyó, hogy véleményem szerint csak megszorításokkal illeszthető bele ebbe a műfajba. Úgy gondolom, sokkal inkább illik erre az alkotásra a thriller(-dráma) megnevezés, ettől függetlenül egy viszonylag jól összerakott moziról van itt szó.
Az alapötlet már kissé elcsépeltnek tekinthető, egy emlékezetét vesztett férfi próbálja összerakni a múltját, ahogyan ezt a cím egyik angol változata (Puzzle) is kifejezi. Az alkotók azonban meglehetősen egyedi módon dolgozták fel a témát, ennek köszönhetően ez a film szerintem még ma is megállja... több»
Végtelenül jellegtelen film Szerintem elég gyengére sikerült ez a film, semmitmondó cselekménnyel és sok idegesítő karakterrel, bár helyenként sikerült megütnie a feszültségnek azt a minimumküszöbét, amire azt lehet mondani, hogy legalább valami értékelhetőt is hozzátett a produkcióhoz. Alapvetően viszont aránylag sok benne az üresjárat, az időhúzó jelenet, az első fél óra rettenetesen lassú, úgy vélem, túl sok időt és energiát öltek bele a körülmények és a szereplők bemutatására, miközben mindez eléggé laposra sikerült. Ami kifejezetten lehúzza és tönkreteszi ezt az alkotást, az a komolyabb jellemrajz hiánya, az egysíkú jellemek, illetve a jellegtelen történetvezetés. Sajnos elég sok a céltalan és kihasználatlan ötlet... több»
Döcögős, de az ütősebb pillanatokért megéri megnézni Szokatlan, spanyol–portugál koprodukcióban készült ez a furcsa hangulatú, bizarr horror, amely zs kategória felé tendál ugyan, mégis vannak érdekes pillanatai (nem mellesleg pedig Amando de Ossorio irányításával 1975-ig még három folytatás is készült hozzá). A történet kissé zagyván ötvözi a gótikus horrorok örökségét a vámpírfilmekével, illetve bizonyos értelemben véve talán a (proto)slasherek közé is számíthatjuk ezt az alkotást. A magyar cím egyfajta szójátéknak vehető – bár nem fedi tökéletesen a film mondanivalóját –, ugyanis a sztoriban fontos szerep jut a vak (na és persze halott) kereszteslovagoknak, akik hang alapján tájékozódnak, merthogy amikor a középkorban kivégezték őket, a hol... több»
Mindent átszövő háló A Száz nap Palermóban a már hanyatlóban lévő poliziottesco műfajának némileg kései – és némileg gyenge – darabja, ugyanakkor véleményem szerint át is vezet az évtized egyik legnagyobb sikerét elérő Polip c. sorozathoz (bár a maffiatörténeteknek egyébként is némi átfedése van/lehet a rendőrfilmekkel). Az olasz rendőrfilm a 60-as években kezdte kiforrni magát, hogy a 70-es években dömpingszerűen árassza el a piacokat fajsúlyosabb és felszínesebb termékeket egyaránt produkálva. Jómagam nem nagyon ismerem ezt a műfajt, inkább a 70-es évekből láttam néhány alkotást, kissé meg is lepődtem, hogy a Polipon kívül is készültek még ilyen jellegű produkciók.
A történet valós eseményeket dolgoz fel – ill... több»
A meg nem értett uralkodó Habár Viscontitól nem sok filmet láttam, annyit elmondhatok, hogy valószínűleg ez az egyik legszebb és leghatásosabb alkotása a mesternek. Nem is annyira a történet az, ami megfogja a nézőt, sokkal inkább a hangulat, a képekből áradó poézis, illetve az a nem is olyan apró adalék, hogy ez a rendezőnek és a főszereplőnek kicsit önvallomásos, önreflexív filmje. II. Lajos ugyanis homoszexuális, és az volt Visconti, mint ahogyan tudomásom szerint Helmut Berger is nyíltan vállalta a beállítottságát, s a film készítésének idején együtt is élt a rendezővel. Tematikailag, érzelmileg nagyon sűrű töltetű, erős atmoszférájú alkotásról van itt szó, amely kicsit hosszú ugyan – én a teljes verziót láttam, ... több»
A társadalom áldozata A bíró és a gyilkos volt Bertrand Tavernier általam látott második filmje, és bevallom, ez sem fogott meg annyira, hogy behatóbban meg kívánjak ismerkedni a rendező munkásságával. Ami engem leginkább zavart, az a történet tendenciózussága és elfogultsága, noha az alapötlet érdekes és fajsúlyos kérdések boncolgatására adott lehetőséget. A történet ugyanis két, a törvény ellentétes oldalán álló ember furcsa viszonyát mutatja be, miközben a háttérben felrajzolódik a 19. század végi Franciaország torzképe, és a film keserű kritikát fogalmaz meg ezzel a társadalommal szemben. A két főszereplő pedig akár egy-egy archetípus jelképes megszemélyesítőjeként is felfogható, így azonban a figurájuk vélem... több»
Mindenki hazudik A Temetés Berlinben egy tipikusan 60-as évekbeli angolszász kémfilm, amely olyan, mint egy lavór langyos lábvíz. Nincs benne túl sok izgalom, a cselekmény lassacskán csordogál, a történet pedig szokás szerint agyonbonyolított, egy idő után elég nehéz követni, hogy ki kicsoda, és hogy ki kivel van. Olyan, mintha egy jól bejáratott sablonra húztak volna rá egy újabb variációt, bár annyi pozitívumot mindenféleképpen a Harry Palmer-sztorik javára lehet írni, hogy egy fokkal közelebb állnak a realitáshoz, mint mondjuk James Bond kalandjai, és talán a főszereplő is szürkébb és hétköznapibb életet él, mint Bond. Nincsenek nagy kalandjai (sem a bevetések, sem a nők tekintetében), a ruházata is telje... több»
Erőszak után... A Day of the Woman – vagy, hogy egy másik, talán ismertebb címváltozatot idézzek, az I Spit on Your Grave – szerintem a mai napig az egyik leginkább sokkoló és elborzasztó film, amit valaha is láttam, és amit valaha is készítettek. A történet kedélyesen, idillien indul, de aztán belerántja a nézőt a mocsok, a fojtogató kegyetlenség világába, és másfél órán keresztül fogva is tartja őt, hogy aztán a film utolsó képkockái után is még jó sokáig tartson a hatása. A főszereplő, de vele együtt a néző is elmondhatatlan és feldolgozhatatlan iszonyattal szembesül, s a végén felteheti a kérdést: lehetséges-e ezek után a felejtés és a megváltás? Ha megjárod a poklot, a végén várhat-e rád a mennyország?... több»
Mindenki bűnös
Számomra elég nagy csalódást jelentett ez a film, azt hittem, érdekfeszítőbb lesz. Abban a tudatban ültem le megnézni, hogy ez egy igazi klasszikus, amely sikerfilm volt a maga idejében (még talán Magyarországon is). Ehhez képest kaptam egy számomra viszonylag keveset mondó és helyenként bizony unalmasnak tartható produkciót, jóllehet az alapötlet és a színészek szerintem ennél jóval többet ígértek.
Kezdeném ott, hogy az egész film irtózatosan vontatott, rengeteg "töltelékkel", melyek fölöslegesen felduzzasztották a játékidőt, így a már kezdetben is döcögős cselekmény talán csak a vége felé válik kicsit tempósabbá, egyébként viszont, mintha nem igazán találták volna meg az alkotók a sztori ... több»
76 Káprázat (1965)
A Káprázat hitchcocki nyomvonalon haladó alkotás, amely egyszerre tekinthető suspense thrillernek, drámának, paranoiafilmnek, de akár háborúellenes darabnak is. Az értékeiből talán kissé levon a viszonylag hosszú játékidő, a helyenként felbukkanó erőltetett megoldások, vagy éppen néhány színész teátrális játéka, ennek ellenére még ma is élvezhető alkotást kap a néző. A történet indítása rögtön belerántja a főszereplőt, David Stillwellt (Gregory Peck) és vele együtt a nézőt is egy hatalmas káoszba. Az irodaépületben áramszünet keletkezik, és David összefut egy nővel, aki a jelek szerint ismeri őt. A lépcsőn lefelé menet beszélgetnek, majd a nő hirtelen eltűnik a sötétben. David úgy érzi, val... több»