Egy teljesen korrekt folytatás, amely – mondhatni – hozza az első rész színvonalát. Bár nem sok potenciált láttam a történet folytatásában, a film a benne rejlő lehetőségeket maximálisan kihasználta, így kellemes csalódásként ért. A párhuzamos történetmesélés (jelen és múlt) kifejezetten jót tett a tempónak, bár az utóbbi szál nem tartogat túl sok meglepetést: amit az első részben már elmeséltek, azt most vizuálisan is megkapjuk, így komolyabb fordulatokra nem érdemes számítani. A szereplőválasztás viszont tökéletes, a fiatalkori karakterek és idősebb megfelelőik között döbbenetes a hasonlóság – nem tudom, mennyit tett hozzá a smink, de le a kalappal! Talán a fiatalabb nézők számára néhány d... több»
Ha ismerjük a Hotel Transylvania előző két részét, tudjuk, mire számíthatunk: tömény ökörség, ami elsősorban a gyerekeknek szól, és nem egy Agymanók, Coco vagy Hihetetlen család-féle tanulságos, kerek, olykor megható történet. Ez a széria mindig is a szórakoztatásra helyezte a hangsúlyt, és ebben a harmadik részben is maximálisan hozza ezt a vonalat. A sztori rendkívül egyszerű, de a mellékszereplők segítségével folyamatosan pörögnek az őrült poénok – ezek hol oltári jól sülnek el, hol viszont inkább kínos csendet hagynak maguk után. Ez a fajta "mindent bele" humor ismerős lehet Adam Sandler Nagyfiúk című filmjéből: a poénok válogatás nélkül röpködnek, és bár nem mindegyik talál célba, a fil... több»
A film remek bevezetést kap: alaposan megismerjük a családapát és a grandiózus felhőkarcolót, ami helyszínéül szolgál az eseményeknek. Minden adott egy Die Hard-szintű akciófilmhez, de sajnos hamar világossá válik, hogy a történet nem a legjobb irányba halad. Amint beüt a baj a főhős családjánál, a film lényegében egy óriásira nyújtott akciójelenetté válik. Dwayne Johnson látványos mutatványai ugyan megállják a helyüket, de egy óra után az egész monotonná és kiszámíthatóvá válik. A negatív figurák teljesen egydimenziósak – nem tudunk meg róluk semmit, csupán annyit, hogy ők a gonoszok, és ezt a film végéig el kell fogadnunk. Emiatt a végkifejlet sem tartogat semmiféle emlékezetes párbeszédet... több»
Egy rendkívül egyszerű, sablonos családi vígjáték, amelyet Christian Clavier színészi játéka tesz igazán szerethetővé. Nem egy eszement poénparádé, inkább a dráma felé hajlik, de ha valaki – hozzám hasonlóan – kedveli a francia vígjátékokat, kár lenne kihagyni. Maradandót nem alkot, de Clavier minden jelenete feldobja, és a mindössze 80 perces játékidő garantálja, hogy kellemesen elszórakozzunk rajta. A befejezés hagyott némi hiányérzetet, mert teljesen máshogy képzeltem el a végkifejletet – így kicsit giccsesnek hatott.
Már a nyitójelenet akciója is egyértelművé teszi, hogy milyen színvonalra számíthatunk. Ilyen pocsék CGI-t mozifilmben használni egyszerűen bűn. Amint megkapjuk a röhejesen egyszerű és ostoba bonyodalmat, a Hades nevű börtön látványa már csak egy kínos nevetést érdemel. Az alacsony költségvetés egy sötét termet, neonfényekkel tarkítva tudott összehozni, ami egy pillanatig sem kelti egy high-tech szuperbörtön érzetét. A borítón kiemelt színészek (különösen Dave Bautista) szinte csak mellékszereplőként vannak jelen, így be kell érnünk néhány hongkongi „akciósztárral”. Csakhogy színészi teljesítményről itt nem beszélhetünk – minden párbeszéd elvérzik, legyen szó keménykedésről vagy humorról. St... több»
Nem az első részben megismert vonalat viszi tovább – helyette egy talán összetettebb, de gyengébben kivitelezett témát kapunk. Mivel a mérce magasan volt, sejthető volt, hogy a folytatás nem ér fel az elődhöz, de szerencsére még így is kijelenthető: a Sicario 2 egy kemény és jó film. Ezt leginkább az első 20 perc zsigeri ereje támasztja alá. A történetvezetés két cselekményszálat mozgat, amelyek később természetesen összefonódnak. Mindkét szál fenntartja az érdeklődést és a feszültséget, de a film egyre jobban eltávolodik attól a komor, realisztikus atmoszférától, ami az első részt kiemelkedővé tette. A legnagyobb erősség egyértelműen Benicio del Toro alakítása. Az ő jelenléte és játéka bizt... több»
Nem gondoltam volna, hogy egyszer azt mondom, nem tetszett egy Omar Sy-film, de sajnos a Doktor Knock esetében ez a helyzet. Bármennyire is karizmatikus színész, egy középszintű, lapos filmet ő sem tud egyedül elvinni a hátán. A film egyetlen igazán értékelhető eleme számomra az 1950-es évekbeli környezet, amelyben játszódik. A kis falucska látványvilága megkapó, de a karakterek sajnos túljátszottak és egydimenziósak: a postás „vicces” (vagy legalábbis annak szánták), a pap gonosz, a gyógyszerész kapzsi – és ez a sablonos vonal a teljes szereposztásra igaz. A vígjátéki próbálkozások a film felénél teljesen kifulladnak, és bár a történet később megpróbál komolyabb hangvételre váltani némi drá... több»
Bevallom, sokáig halogattam A Viszkis megnézését, mert előzetesen hasonló véleményen voltam, mint Vujity Tvrtko Ambrus Attiláról. De miután végül rászántam magam, hatalmas meglepetés ért. Le a kalappal Antal Nimród előtt, mert olyan hazai filmet tett le az asztalra, amely nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközi szinten is megállná a helyét. A film történetvezetése piszkosul erős, nincs benne üresjárat, és remekül egyensúlyoz az akció-thriller és az életrajzi dráma között. A visszatekintések nemcsak dinamikussá teszik a cselekményt, hanem mélyebb betekintést is nyújtanak a főszereplő múltjába, motivációiba. A szereplőválasztás kifogástalan. Bár az Ambrus Attilát alakító színész számomra közö... több»
A tinihorrorok újabb sablonfilmje A vélemények alapján felkészültem a legrosszabbra, és nulla elvárással ültem be a moziba. Talán éppen ez segített abban, hogy végül kellemes perceket is okozott – bár a hibáit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az elmúlt évek tinihorror-felhozatala siralmas, és ahogy a Boldog halálnapot! sem érte el azt a minimális szintet, hogy büszkén tartozzon a műfajba, úgy A felelsz vagy mersz is hasonlóan ingatag alapokon áll.
A film követi a tinédzser horrorok jól ismert receptjét, giccses és nyálas szerelmi szálaival együtt. Az első fél óra bevezetője kissé döcögős, de ha ezen túljutunk, a cselekmény végre beindul. Sajnos a 16+ besorolás erősen érezhető: a film kerüli a komolyabb brutalitást, az ijesz... több»
A Kszi, Simon előzetese alapján nem gondoltam volna, hogy érdemes lesz megnézni. Elsőre egy tipikus tinidráma benyomását keltette, amely egy sokat vitatott és érzékeny témát dolgoz fel. Mindig is távol tartottam magam a témától, és nem különösebben érdeklődtem az ilyen filmek iránt. Az ismeretségi körömben is van egy-két meleg pár, de számomra sosem volt kérdés, hogy az ilyesmi magánügy. Éppen ezért nem is számítottam arra, hogy a Kszi, Simon ennyire leköt majd. A történet ügyesen egyensúlyoz a dráma és a humor között, így elkerüli, hogy túlságosan nyomasztó vagy szirupos legyen. A főszereplő karakter jól kidolgozott, és a belső vívódása hitelesen jelenik meg a vásznon. A film szerkezete jól... több»
Ahol a látvány találkozik a csalódással Nem vagyok hatalmas Jurassic Park-rajongó. A '93-as klasszikus gyerekként még hatott rám az újdonság erejével, de a folytatásoknál már akkor is éreztem, hogy kezdik túlnyújtani a koncepciót. Aztán hosszú évek után megérkezett a Jurassic World, ami modern látványvilágával és izgalmas hangulatával valóban friss vért pumpált a franchise-ba. Az első rész után elégedetten jöttem ki a moziból, és még egy folytatást is el tudtam volna képzelni... Nos, most megkaptam.
Nagyon ritka, hogy egy film ennyire szélsőséges érzéseket váltson ki belőlem! Az első fele (mondjuk úgy, amíg elmenekülnek a szigetről) tökéletesen működött: a látvány egyszerűen zseniális, a poénok meglepően jól ültek, és a történet i... több»
Nem szoktam elkerülni a ZS kategóriás filmeket, de általában rá kell készülnöm, mielőtt belevágok. Most ez kimaradt. Nem tudtam, hogy ennyire ostoba és tartalmatlan alkotással lesz dolgom. Michael Keaton önmagában képes lenne elvinni egy filmet a hátán – de nem itt. Itt ő is csak a középszerűség mocsarában vergődik a többiekkel együtt. A film egy pörgős, sokkoló jelenettel indít, ami azt az illúziót kelti, hogy komoly témát feszegető, minőségi alkotás lesz. Ez azonban csak hiú ábránd, amivel gyorsan szembesülünk, ahogy haladunk előre a történetben. Egyszerűen nevetséges, amit elénk tárnak: a főhős egy év alatt (!) a gyász hatására saját magát kiképzi olyan szintre, hogy egyedül képes lenyomn... több»
Őszintén szólva, a film első húsz percében elkapott a kétely. Az első részhez képest kevesebb volt a tömény „Deadpool-os” ökörködés, helyette egy szokatlanul drámai hangvételű kezdést kaptunk. Szerencsére 20-30 perc elteltével beindul a gépezet, és bár kis túlzással, de visszazökken a film az elvárt tempóba – egy egyszerű, de látványos és poéngazdag sztoriba. Remekül szórakoztam, és Josh Brolint tökéletes választásnak tartom Kábel szerepére. Olyan új színt vitt ebbe az önmaga paródiáját is vállaló univerzumba, ami jól működik a film javára. Viszont van egy kis fekete pont, ami mellett nem tudok elmenni. A film alatt olykor előjött az a keserű szájíz, amit anno a Másnaposok 2-nél éreztem. A p... több»
Soha nem fogom megérteni, hogy egy ilyen film hogyan kerülhetett a magyar mozik premier listájára. Semmivel nem több, mint a Steven Seagal, Danny Trejo vagy Steve Austin féle tucatfilmek, amiket minden este valamelyik filmes csatornán láthatunk. A felszínes és rém egyszerű története miatt a másfél órás játékidő teljesen érdektelenné válik. Ethan Hawke úgy tűnik, a B kategóriás filmek szintjén ragadt, pedig a 2000-es évek elején még komoly reményeket fűztem hozzá. Az értékelések és az előzetes alapján éreztem, hogy nem lesz csúcsminőség, de mégis megnézem az ilyen kaliberű filmeket, mert már okoztak kellemes meglepetéseket a DVD-n megjelent „remekművek” is. Azonban ez a film sajnos nem fogja ... több»
Számomra ez a film egyértelműen a 2017-es év toplistás darabja lett. Egy Netflix-produkciótól nem vártam túl sokat, de tartalmilag és látványvilágban is lenyűgözött. Noomi Rapace egyszerűen zseniális, elképesztő alakítással viszi a hátán a filmet – eddig is figyelemre méltó színésznőnek tartottam, de ezek után még inkább kíváncsi leszek a munkáira. A történet különösen azért fogott meg, mert nem csupán egy szimpla jó vs. rossz küzdelmet mutat be. Glenn Close karaktere és az általa képviselt kormány nem fekete-fehér módon van ábrázolva, hanem van egy olyan érvrendszere, amely bizonyos szempontból érthető és elgondolkodtató. A film egy félelmetesen valóságos, nem is annyira távoli jövőképet fe... több»
A zombi-tematikát sokféleképpen lehet szeretni. Vannak, akik a vírus eredetét és működését boncolgató, mélyebb karakterfejlődést bemutató filmeket kedvelik (28 nappal később), míg mások a pörgős, akciódús túlélőthrillerekre esküsznek (Z világháború, Zombi express). A Kiéhezettek határozottan az első kategóriába tartozik – sőt, nem csupán egy újabb darab a műfajban, hanem egy kifejezetten egyedi és újszerű alkotás. A film egyik legnagyobb erőssége a főszereplő kislány alakítása. Egyszerre volt bájos és félelmetes, olyan természetességgel és intenzitással játszott, hogy biztos vagyok benne: hallani fogunk még róla. Ő a történet motorja, és maximálisan kiaknázza a karakterében rejlő lehetőségek... több»
Nehéz helyzetben vagyok ezzel a filmmel, mert érződik rajta a potenciál, de valahogy nem találja az egyensúlyt. Az egyik oldalon ott van egy kifejezetten jól megírt szülői trió – különösen Michael Cena okozott kellemes meglepetést, remekül hozta a szerethető figurát. A történetnek van mondanivalója, és a végkifejlet is kifejezetten pozitív csalódás volt. Másfelől viszont tele van indokolatlan – és sajnos nem túl vicces – káromkodásokkal, valamint az olyan erőltetett, altesti poénokkal, mint a hányás és a s*gglyukas geg, amikhez hasonlókból már Dunát lehetne rekeszteni. A műfajt kedvelőknek ezekből már régóta csömörük van. Az előzetes szinte minden ütősebb poént ellőtt, így a moziban sokszor ... több»
A francia vígjátékokkal mindig lutri van: vagy zseniálisan működnek, vagy teljesen nézhetetlenek. Omar Sy viszont számomra már önmagában is garancia a minőségre, és ez most sincs másként. Fontos viszont tisztázni: bár vígjátéknak van eladva, a film valójában sokkal inkább egy érzelmes dráma. Az első félórában még a könnyedebb, komikusabb hangulat dominál, de ahogy haladunk előre, egyre inkább a megható, olykor giccses érzelmi töltet kerül előtérbe. A történet egyfajta modern Kramer kontra Kramer, kisebb-nagyobb sikerrel, de nálam működött. A befejezés pedig kifejezetten erős lett, és bár nem az a tipikus "happy end", de pont ettől marad emlékezetes. Omar Sy kapott hideget-meleget a főszerepé... több»
Egy Star Wars történet – Felesleges, de nézhető Nem voltak nagy elvárásaim ezzel a filmmel kapcsolatban, már az előzetesekből is egyértelmű volt, hogy ez valahogy kilóg a Star Wars-filmek sorából. De rajongóként természetesen ott volt a helyem a premier előtti vetítésen – ha már egy legendás karakter fiatalkori történetét vitték vászonra.
Az első fél óra egyszerűen borzalmas volt. Soha nem éreztem még ennyire a régi Han Solo hiányát, és egyáltalán nem sikerült megbarátkoznom Alden Ehrenreich alakításával. Egyszerűen nem működött, és a szinkronhangja sem segített ezen. Ha ez még nem lett volna elég, Chewbacca és Han megismerkedésének módja kritikán aluli volt számomra – ennél sokkal jobb háttérsztorit érdemeltek volna.
Aztán valahogy mégis... több»
A Marvel felnőttesebb oldala A Pókember: Hazatérés és a Thor: Ragnarök után ismét visszakapjuk a Marvel Filmes Univerzum komorabb oldalát, ami nekem már nagyon hiányzott. A Fekete Párduc lenyűgöző látványvilágot teremt, és a történetvezetése is jól sikerült. Az Amerika Kapitány: Polgárháborúban megismert karakterrel kapcsolatban felmerült kérdésekre maradéktalanul választ kapunk. Ezúttal nem egy világmegmentős történetet kapunk – ami valljuk be, még a Marveltől is kezd unalmassá válni –, hanem egy elzárt, fiktív afrikai birodalom, Wakanda belső konfliktusait követhetjük nyomon. Rokoni viszályok, ármánykodás, trónkövetelés – szinte egy modern királydráma bontakozik ki előttünk. Bár a film alapvetően komolyabb hangvételt ... több»
80 Mamma Mia! Sose hagyjuk abba (2018)