MMcFly2015

Én sosem voltam különösebben oda a cirkuszért, ezért sokáig kerültem ezt a filmet. Aztán egy társaságban szóba került a musical műfaja, és több ismerősöm is lelkesen ajánlotta A legnagyobb showman-t. Végül adtam neki egy esélyt, és minden várakozásomat felülmúlta. A giccses látványvilág itt kivételesen nem hátrány, hanem kifejezetten hozzáad a film varázsához. A zenei betétek önmagukban is erősek, de a történetbe ágyazva még inkább hatásosak. Többször is említettem már, hogy egy musical esetében nincsenek hatalmas elvárásaim, így számomra tökéletesen működött ez a kissé idealizált, igaz történeten alapuló sztori – a maga sablonjaival együtt. A romantikus szál is remekül illeszkedik a film ha... több»

Nehezen indul be, de amikor végre lendületet kap, egy meglepően rejtélyes és hangulatos krimi bontakozik ki, némi Holtodiglan-érzéssel megfűszerezve. A két női főszereplő remekül alakítja a kontrasztos karaktereket, viszont a film végig megmarad az elején megismert „csajos” atmoszféránál. Emiatt – bár krimiről van szó – a férfi nézők joggal érezhetik magukat kissé idegennek a világában. A rendező korábban két nagy sikerű vígjátékot is jegyzett (Női szervek, A kém), és ez sajnos itt is érződik: a komor thriller hangulatába néhol teljesen oda nem illő poénkodást csempészett, ami inkább ront az összképen. A műfaji keveredés – vígjáték, dráma, thriller – ezúttal inkább hátrányára vált a filmnek.... több»

Ezért igazán kár volt visszahozni a 15 éve megismert Johnny English karakterét. A legnagyobb gond, hogy a poénok kiszámíthatóbbak a kelleténél – mire elérünk a csattanóig, már inkább kínosan érzem magam, mint szórakozva. Ennek egyik oka, hogy a film humora javarészt újrahasznosított: hol egy Mr. Bean-epizódot, hol a Csupasz pisztoly ikonikus jeleneteit idézi meg. 2018-ban egy kémparódiának – de még egy egyszerű vígjátéknak is – rémesen kevés ez a film. Anno imádtam az első Johnny English-t, de mára annak minden működőképes elemét kiherélték a harmadik (és remélhetőleg utolsó) részre. „Kár érte, kiváló ügynök volt…”

Egy 12 órás műszak után kellett volna egy film, amin akár el is szunnyadhatok. Nos, a Bankcsapda nem ilyen lett. Nem tudtam rajta unatkozni, végig lekötött és szórakoztatott – és ezzel talán a legnagyobb erényét is elmondtam. Egyetlen helyszínre terelt, különböző karaktereket látunk – ilyesmire volt már példa, de vígjátékban ritkábban. A humor a beszólásokra és a szerencsétlenkedésekre épül, majd beúszik egy Sherlock Holmes-os nyomozás a főszereplő (autista?) fickó részéről, ami miatt teljes joggal sorolhatjuk a krimi-vígjátékok közé. A maga 80 percével garantált a szórakozás, és a fináléra kapott fordulatok is csak a javára válnak. Abszolút kellemes csalódás – nem gondoltam volna.

Valamiért az előzetese alapján a Rendes fickók féle stílusos akció-vígjáték ugrott be, de a Gringo csak részben hasonlít rá. Az biztos, hogy a reklámanyagok félrevezetők – egyáltalán nem adják vissza a film valódi tartalmát és hangulatát. Kicsit becsapós. El kell felejteni, hogy ez egy vígjáték, mert ha így állunk hozzá, egyértelmű csalódás lesz. Lassan indul, sok szálat mozgat, de nagyjából egy óránál – váratlan fordulatokkal, akciójelenetekkel és egy kis drámával (a főszereplővel könnyű azonosulni) – végre felpörög, és onnantól kellemes szórakozást nyújt. Bár nagy sztárparádét vonultat fel, a túl sok szál miatt egyik nevesebb színész sem kap elég teret ahhoz, hogy igazán kibontakozzon – íg... több»

A sorozatból egy évadot néztem meg, mert amennyire lenyűgözött, annyira hagyott bennem kételyeket a folytatás kapcsán. Így összességében vegyes érzéseim vannak. Ami viszont vitathatatlan: Rami Malek alakítása elsöprő. Nem is értem, eddig hol bujkált – vicces belegondolni, hogy eddig csak az Éjszaka a múzeumban trilógiából ismertem a nevét. Hatalmas tehetség, és tényleg az ő játéka miatt még az unalmasabb részek is élvezhetővé váltak. Le a kalappal! A hetedik résznél kaptunk egy óriási fordulatot, viszont az odavezető út sokszor túlságosan elnyújtottnak és túlmagyarázottnak érződött. Az évad (mindössze 10 rész) simán működhetett volna fele ilyen hosszúságban is – sokszor inkább időhúzásnak tű... több»

A 2018-as Predator film beharangozója láttán elővettem az eredeti, klasszikus darabot. Rossz belegondolni, hogy a fiatalabb generáció előbb találkozik egy Alien vs. Predator-féle félresikerült próbálkozással, mint ezzel az örökzöld, igazán kőkemény akciófilmmel. A Predator egyszerűsége ellenére szerkezetileg roppant ügyesen építkezik. A karakterbemutatás rövid, de hatásos, ezt követi egy apró fordulat, amely magyarázatot ad az akció hátterére, majd fokozatosan eljutunk a lényeghez: a rejtélyes, halálos űrlényhez. Az első percekben még alig tudunk róla valamit – csupán annyit, hogy kegyetlen, és hőképpel érzékel. Alan Silvestri ikonikus zenéje és a lény késleltetett bemutatása pedig olyan fes... több»

Látványban nincs hiány, de ez kevés a Predator megmentéséhez
Több mint harminc éve, hogy az első Predator a vászonra került, és máig örök klasszikusként tartjuk számon. Szomorú belegondolni, hogy azóta ez már az ötödik próbálkozás, amely az ikonikus ragadozó történetét próbálja továbbvinni – ismét sikertelenül. A mérce ugyan már nem túl magas, de még így sem sikerült egy igazán élvezhető filmet összehozni. Szinte biztos voltam benne, hogy Shane Black kezében jó helyen lesz a projekt – végül is, ott volt az eredeti filmben, ismernie kellene a világát. Ehhez képest A Predator csalódást okozott. Látvány terén nincs ok panaszra: a címszereplő menőn fest, és a sztori kezdeti iránya is bizakodásra adott okot. Aztán fokozatosan érkeztek az elcsépelt, túltolt... több»

Félelmetes helyett felejthető
A apáca egy rendkívül megosztó film lett – ha elnézem a véleményeket és a kritikusok többségét, ez nem is meglepő. Számomra sajnos csalódás volt. A Démonok között 2 apácája egy félelmetes, izgalmas horror-karakterként robbant be, így természetesen kíváncsi voltam egy önálló filmre róla. De ehelyett nem lettem okosabb a karakterével kapcsolatban – sőt, még csak központi szerepet sem kapott a saját filmjében. Történet szempontjából a film sajnos egy nagy nulla. Összefüggéstelen ijesztgetések sorozatára épül, tele a műfaj minden létező kliséjével, így csupán egy átlagos horror marad a többi száz mellett. Keményen meglovagolta A Démonok között sikerét, de érzésem szerint minimális erőfeszítést t... több»

Rettentően gyenge film, néha már a kínos helyett is inkább kellemetlen volt nézni. Egy jó vígjátékban még az altesti humor is működhet, ha megfelelően adagolják, és ha egy-két kínosabb poén egy erősebb jelenetbe ágyazva robban. Itt viszont a film 90%-a feszengős, erőltetett és humortalan. Az anya-lánya párbeszédek kritikán aluliak, és a középszerű alakítások sem segítenek, hogy egy esetleges drámai pillanatot komolyan lehessen venni. Melissa McCarthy egyre felkapottabb a vígjátékok terén, de sajnos az utóbbi években sorra gyártja a gyengébbnél gyengébb filmeket, amiért nagy kár. Egy Mike & Molly, A kém vagy Női szervek után én is felfigyeltem rá, de mára eljutottunk oda, hogy ha egy új koméd... több»

Egy olyan B kategóriás filmet kapunk, amely messze kiemelkedik a mezőnyéből. Bár az egyediség túlzás lenne, a jól működő műfajkeveredés mégis frissességet kölcsönöz neki. Egy egyszerű bosszútörténetet mesél el sci-fi thriller köntösben, mégis izgalmas és fordulatos marad. A főszereplőt korábban csak a Prometheus-ban láttam, de most érdemes megjegyezni a nevét, mert teljesen magára vonja a figyelmet. Hétköznapi, szerethető karakter, aki parádésan alakítja, ahogy fokozatosan "összebarátkozik" a belé ültetett géppel. A film egyszerű, de nagyszerű – kihagyni vétek lenne. A végső fordulat pedig végleg rárakja az i-re a pontot; nem egy könnyen felejthető alkotásról van szó. Kellemes meglepetés.

Féltem, hogy a harmadik bőrlehúzás (és az egyik főszereplő hiánya) kisiklatja az eddigi „siker” útját, de szerencsére nem lett akkora melléfogás, mint a franciák Nagytudásúak 2-je. Az első felében akadtak erőltetett, kínos jelenetek, amelyek cseppet sem voltak viccesek – bár ha jobban belegondolok, ezt az előző két részre is elmondhattam volna. A lényeg, hogy lassan, de biztosan a sablonos történet mellé érkezik néhány jól működő poén és némi komolyság is, amivel ügyesen egyensúlyoz a film. Úgy gondolom, a három rész közül ez a leggyengébb, de trilógiazáró darabként korrektül lezárja, amit eddig felépítettek. A színvonala megbocsátható, hiszen ezt a filmet úgyis csak azok nézik meg, akiknek ... több»

A Meg – Az őscápa remek kikapcsolódást nyújt a moziban. A folyamatosan jelen lévő humor egyértelművé teszi, hogy a készítők sem vették túl komolyan a filmet, így a néző sem próbál realisztikus elemeket keresni benne. Ez egy tökéletes példa arra, hogy az Asylum stúdió (Megacápa, Megapiranha és társaik) által régóta képviselt, sablonos, de szórakoztató popcorn-mozikat hogyan lehet egy nagyobb költségvetéssel és egy tapasztaltabb rendezővel valóban élvezhetővé tenni. A film igazi bűnös élvezet: a párbeszédeken és a látványon jól lehet szórakozni, nem csupán az ostobaságokon csóválja a fejét az ember. Jason Statham pedig tökéletes választás volt a főszerepre – számomra ezzel hivatalosan is a mod... több»

A Védelmező 2. esetében az első rész után elképzelni sem mertem volna, hogy folytatás készülhet – de lett, és bár nem mondanám jobbnak, rosszabbnak sem semmiképp. Már a nyitányban megkapjuk a megszokott csihi-puhi akciót, ami azonnal visszahozza a főhőssel kapcsolatos emlékeket. A 18+ besorolású akciójelenetek mellett fokozatosan előtérbe kerül egy nyugodtabb, Gran Torino-szerű vonal is. Bár a mondanivalója nem különösebben eredeti, mégis működik, sőt, a film humorát is kellemesen színesíti a kétórás játékidő alatt. A történet középpontjában egy „nyomozás” áll, azonban sajnos a cselekmény nem vonultat fel elég karaktert ahhoz, hogy valódi meglepetést vagy fordulatot okozzon a nézőnek. Emiatt... több»

Az idegen meglepően jól sikerült film. Martin Campbell rendező az esetek többségében képes kiemelkedő színvonalat hozni, és annak ellenére, hogy kis hazánkban csak DVD-n jelent meg, ez most sincs másként. Egy okosan felépített politikai thrillert kapunk, amelyet a két főszereplő játéka emel igazán magas szintre. Külön ki kell emelni Jackie Chant, aki karrierje nagy részében bohókás szerepeivel vált ismertté, most viszont megmutatja drámai oldalát is. Remekül hozza a megtört hús-vér embert és apát, akit felemészt a bosszúvágy. Az izgalmas, drámai történet mellett látványos és jól megrendezett akciójelenetek is helyet kaptak, amelyek kellően felpörgetik a tempót. Kellemes csalódás: egy erős al... több»

Egy biztos: randifilmnek tökéletes. Egyedül viszont semmiképpen nem jutottam volna a végére. Megkapjuk ugyanazt a giccses, amerikai idilli képet, amit a futószalagon gyártott romantikus filmekben mindig elénk tárnak. A film erőssége, hogy két oldalról mutatja be a párkapcsolati problémákat, így mindkét nem találhat benne szórakoztató pillanatokat. Pasi szemmel a férfi főszereplők közti párbeszédeken néhol könnyesre röhögtem magam, de sajnos a játékidő egy romantikus komédiához indokolatlanul hosszú, a végkifejlet pedig a műfaj minden közhelyét felvonultatja. Bár pozitív csalódás is akadt benne, összességében mégis marad egy átlagos romantikus vígjáték. Férfitársaimnak csak hölgy társasággal ... több»

A film remekül ötvözi a fekete humort a történelmi események egyes momentumival. Tele van abszurd jelenetekkel, de épp ez adja az erejét: a szatirikus ábrázolás sokszor kísértetiesen közel áll a valósághoz. A kommunista rendszer kifigurázása egyszerre groteszk és félelmetesen ismerős, kiváló színészekkel és éles beszólásokkal fűszerezve – engem végig lekötött. Valamelyest párhuzamba állítható a hazai filmgyártás egyik gyöngyszemével, A tanú-val, hiszen mindkét alkotás ugyanazt a rendszert állítja pellengérre, csak épp más szemszögből. Én kitűnően szórakoztam, viszont biztos vagyok benne, hogy azok számára, akik fiatalkorukat ebben a rendszerben élték, a film még inkább ütős élmény lehet. Én ... több»

Ez az a film, amiről eddig egyetlen pozitív véleményt sem sikerült olvasnom. A rengeteg negatív kritika keltette fel a kíváncsiságomat: vajon mennyire süllyedhetett mélyre kedvenc Peugeot taxink története? Nos, sajnos a pletykák nem túlzások. Már a T4xi sem tudott megfogni – számomra az volt a trilógia méltatlan lezárása –, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy van még ennél is lejjebb. A Pattaya című vígjáték egyszer ugyan kellemes szórakozást nyújtott, de hogy ezek a srácok egy jól bejáratott szériához hozzányúltak, az hatalmas hiba volt. A film tele van erőltetett, kínos poénokkal – hányós, törpés viccek, mintha kötelező elemek lennének. De ami ennél is rosszabb, hogy a karakterek (a ... több»

Az értékelések szerintem teljesen helytállóak: semmi eredetiség nincs a filmben, a történet pedig nevetségesen egyszerű. Egy átlagon aluli vígjáték, amit a két főszereplő párosa és a rövid, mindössze 70 perces játékidő sem tud igazán feldobni. Leginkább az Éjszakai rohanás és a Pofa be! elemeit véltem benne felfedezni, de ezek közül bármelyiket szívesebben megnézném újra. A legnagyobb probléma, hogy a forgatókönyv nem engedett meg egy igazán ütős negatív figurát, így a cselekmény alapjául szolgáló krimi-szál gyenge, logikátlan és kidolgozatlan marad. A két főszereplő közötti párbeszédek eleinte szórakoztatók, de idővel Samuel L. Jackson saját maga paródiájává válik, és az ezerszer látott stí... több»

Amint meghallottam, hogy a Mamma Mia! folytatást kap, gyorsan leporoltam az első részt, és újraéltem a 2008-as kellemes emlékeket. Az eltelt 10 év leginkább a színészeken látszik, de a film minősége semmit sem csökkent – sőt, idősebb fejjel talán még jobban élveztem. A történet persze továbbra is félelmetesen egyszerű és abszurd, de egy musicalnél nem is várhatunk bonyolult cselekményt. A nagyszerű ABBA-slágerek és a kiváló színészi játék egy csupa szív, szerethető alkotássá emelik a filmet. Meryl Streep alakítása kiemelkedő: valódi anyaként, és nem egy giccses, szétsminkelt karakterként van jelen. Az énekhangokra sem lehet panasz, a dalok remekül szólnak, de ha már kekeckedni akarok (és mié... több»