Ez az a film, ami miatt az ember dél-koreai mozikat néz. Már a nyitány olyan akciójelenettel indít, amit amerikai filmekben vagy egyáltalán nem, vagy csak nagyon ritkán látni. A kameramozgás és a harcok brutalitása elképesztően egyedi – ez az, amiért a dél-koreai filmek akciószekvenciái páratlan élményt nyújtanak. A cselekmény ezután kicsit lelassul, de a történet fokozatosan bontakozik ki, és a főhősnő életét párhuzamos flashback-megoldásokkal követhetjük, ami feszesebbé és izgalmasabbá teszi a tempót. A finálé pedig egy igazi akciófilm-rajongói ékkő – John Wick ehhez képest szinte visszafogottnak tűnik. Én nagyon élveztem: látvány és történet szempontjából is kiemelkedik az amerikai sablon... több»
Nem sokat tudtam a filmről, de ha egy sci-fi az idővel foglalkozik, arra mindig lecsapok. Szerencsére egyre több olyan időutazásos alkotás bukkan fel, amely elkerüli a hazai mozikat, mégis kellemes meglepetéseket tartogat. A Time Trap viszont nehezen besorolható egyetlen jelzővel. Az első fele zseniális: rejtélyes, izgalmas, tényleg odaszögezett a képernyő elé. Aztán, amikor bevetik a dupla csavarokat, átlépünk a sci-fi azon fázisába, ami szerintem nem hiányzott volna ebből az egyébként remekül felépített történetből. Ezért inkább azoknak ajánlom, akik például Az időgép című filmet is élvezték. B-kategóriás sci-fiként egészen tűrhető, még ha a végére kicsit túlzásba is esik. Rossznak semmiké... több»
Az első felében még élveztem a filmet – kellően rejtélyes és klausztrofób élményt nyújtott. Ahogy haladt előre a történet, egyre kevésbé sikerült fokozni a feszültséget, így – bár mindössze másfél órás – a végére már untatott. A készítők telepakolták rejtélyekkel, de az izgalom valahogy elsikkadt körülöttük.
A karakterek megismerésére alig szántak időt, így egy percig sem tudtam értük izgulni. Magam sem hiszem el, hogy ezt mondom, mert nem az erőszak miatt működik nálam egy horror vagy thriller, de talán, ha a főszereplők halálát nem csak sejtetnék, hanem ténylegesen megmutatnák, jobban átjött volna a csapdák brutalitása. Így viszont elég vérszegény lett. A befejezést nem mondanám kiszámíth... több»
A Rocky-örökség méltó folytatása Rocky-rajongóként a szokásos éves maratonom után alig vártam, hogy végre a premierlistán lássam a Creed nevet. Szerencsére a történet nem jutott olyan mély gödörbe, mint anno a Rocky V, amit még a legnagyobb fanatikusok is hajlamosak elfelejteni. Közel áll hozzám a – sokak által lesajnált – negyedik rész, és örömmel láttam, hogy a Creed II épp erre a vázra építkezett, méghozzá nem is rosszul. Dolph Lundgrent talán még soha nem láttam ennyire erős alakításban, és ha egy kicsit túlzok is, nyugodtan mondhatom, hogy szinte ő volt a film motorja és kulcsfigurája – akárcsak Sly.
A film szerkezetileg a jól bevált receptet követi – őszintén szólva, a nyolc Rocky-filmből legalább hat hasonló dramatur... több»
Nem könnyű értékelni egy olyan filmet, mint a BÚÉK, hiszen egy az egyben a Teljesen idegenek (2016) magyar változata. Hosszasan lehetne vitázni arról, hogy mennyire indokolt ennyire hűen lemásolni egy sikeres filmet, de a végeredmény mégis működik. Ami igazán meglepett, hogy egy alacsony költségvetésű, szinte egy helyszínen játszódó alkotás is lehet ennyire izgalmas. Bár vígjátékként van feltüntetve, és az első fele valóban könnyedebb hangvételű, idővel egyre komolyabb társadalmi és családi témákat feszeget, amiknek köszönhetően erős drámai vonalat kapunk. Ez az, ami miatt a hazai feldolgozás megérdemli az elismerést – főleg a színészi alakítások miatt. Kiemelném Hevér Gábort, aki egyszerűen... több»
A DC lassan, de biztosan kezdi megtalálni azt az irányt, amitől a mai szuperhősfilmek sikeresen működnek. Jason Momoa már az Igazság Ligájában is lubickolt a szerepben, de itt, a saját filmjében is egyértelműen ő volt az, aki az egész produkciót életben tartotta. Az első fél óra rendkívül szórakoztató – Aquaman múltjának bemutatása és a karakter lazasága tökéletes indítást ad a filmnek. A látványvilág pedig lenyűgöző; rég láttam ennyire szemkápráztató CGI-t. Ugyanakkor hamar világossá vált, hogy egy sablonos, kiszámítható királydrámát nézek, és a film inkább az egysoros beszólások és a felszínen zajló akciójelenetek miatt működik igazán. A második felére nálam elkezdett hanyatlani, de egy Ba... több»
Az Amerikai pite annak idején hatalmas újítást hozott a tini-vígjátékok világába. Egy merész, vicces trilógia született, amely mára klasszikussá vált, karaktereivel együtt. (Sean William Scott játszhat bármilyen szerepet, de örökre Stifler marad, ahogy Jason Biggs is mindig „az a b*szott pite” marad, ahogy a Jay és Néma Bob filmben is utalnak rá.) Sajnos az idő előrehaladtával a széria nevével eladtak egy rakás ZS-kategóriás folytatást, teljesen kiherélve az eredeti trilógia örökségét. Éppen ezért A találkozó olyan volt, mint egy falat kenyér – visszahozta az eredeti szereplőket és helyretette a korábbi baklövéseket. Nem egy tipikus folytatás, nem próbálja megbolygatni az előző részeket, han... több»
Sokan dicsérik a Narcos sorozatot, de engem sosem vonzott annyira Escobar „munkássága”, hogy mélyebben beleássam magam. Amit tudni érdemes róla, azt már láttam filmekben vagy olvastam a Wikipédián. Viszont a Loving Pablo előzetese felkeltette az érdeklődésemet, mivel a történetet ezúttal a szeretője szemszögéből mesélik el. A könyvet nem olvastam, de a film alapján biztos vagyok benne, hogy ebből a nézőpontból nem sikerült átadni semmit. Hiába narrálja a történetet Penélope Cruz karaktere, Virginia, valójában teljesen háttérbe szorul, és a film egyáltalán nem próbál az ő szemszögére fókuszálni. Ezt leszámítva viszont panaszom nincs: életrajzi filmként az Escobar abszolút megállja a helyét, é... több»
Az X-Men franchise sikerei óta egyre nehezebb úgy mutánsfilmet készíteni, hogy az ne tűnjön sablonosnak vagy egyszerű koppintásnak. Sajnos a Sötét elmék is elbukott ezen a próbán. Őszintén szólva, az egész filmen érződik az alacsony költségvetés. Az akciójelenetek sem látványosak, sem izgalmasak – de ha csak ez lenne a legnagyobb gond… A főszereplő gyerekek annyira felszínesek, hogy még a film komolyabb drámai vonala sem tud érzelmi hatást kiváltani. A nyitójelenet ugyan erős, de a későbbiekben a főhősnő sorsa egyre érdektelenebbé válik. A végén ugyan van egy kisebb csavar, de felnőtt nézők számára ez is kiszámítható. Összességében: a The Gifted – Kiválasztottak egyetlen epizódja több izgalm... több»
Lehet azért mert nem számítottam jó filmre, de kifejezetten kellemes csalódás volt ez a vígjáték. A szépséghiba részemről annyi, hogy saját ízlésem szerint egyáltalán nem találtam annyira csúnyának/kövérnek a főszereplőt, mint ahogy az első 15 percben igyekeztek rám erőltetni. Ez a film teljesen együtt úszik azzal a teóriával, amit manapság mi férfiak megalkottunk a nőkről, miszerint az ideális nőt az edzőterembe találjuk meg, vékony - modellalkattal megáldva. Jó magam nem tartózkodik a teltebb lányoktól, így a film ezen része elbukott. Viszont: ahogy önbizalomhiányból átvált túlzott önbizalomba, rengeteg kínos jelenetek sorát láthatjuk, ami humor szinten működött, és a párját alakító színés... több»
Egy ilyen bugyuta sztorival és egy olyan főszereplőgárdával, amelynek fele vígjátékokon edződött, minden adott volt egy könnyed, laza komédiához. Mégis, vagy én voltam rossz passzban, vagy a film tényleg ennyire egysíkú – mert egyáltalán nem volt vicces. Végignéztem fapofával, a végén pedig egy halvány mosollyal nyugtáztam: ennyi volt? Ez így rém gyenge. Ha egy ilyen egyszerű témájú filmnek kellene elvinnie a hátán a vígjátéknak ígért 105 percet – ráadásul az „igaz történet alapján” feliratot is rásütötték –, akkor legalább a főszereplők karaktereire jobban építhettek volna. Amit kaptunk, az egy 20 perces vígjátéksorozat pilotepizódjának is megfelelt volna: egyikük füves, a másik céget vezet... több»
Már a régi Ocean’s filmekért sem rajongtam, de ennél értelmetlenebb bőrlehúzást rég láttam. Bár a célpont eltér az eredeti trilógiáétól, a film mégis ugyanabban a mederben csordogál, így számomra az ismerős klisék teljes unalomba fullasztották az egészet. Hiába a szuper színészgárda, a fordulatok és a rablás egyetlen pillanatig sem tudtak igazán izgalmat vagy feszültséget kelteni. Humor szempontjából is elmarad az eredeti filmektől, de ami végképp megfeküdte a gyomromat, az a rokoni szál: Sandra Bullock karaktere Danny Ocean húga. Ezzel nálam elérték, hogy ne csak egy fölösleges remake-ként tekintsek rá, hanem egy rém erőltetett és felesleges folytatásként is. Nem tudom, aki nem látta az ere... több»
Dany Boon vígjátékai már nem hoznak lázba úgy, mint régen. Az utóbbi filmjeiben a komikumot túltolja, és ez alól a Vissza a gyökerekhez sem kivétel. Bár Franciaországban sikeres lett, itthon ez a fajta humor egyszerűen nem jön át. Nem ítélem el teljesen – valószínűleg, ha az Üvegtigrist küldenénk ki a franciáknak, ők sem értékelnék a poénok nagy részét. A probléma viszont az, hogy a film egyik fő humorforrása az észak-franciaországi tájszólás, ami magyar szinkronnal és felirattal nehezen élvezhető – inkább idegesítő, mint vicces. Fél óra után ugyan megszokható, de ront az élményen, és ezen Dany Boon szokásos játéka sem segít.
Pierre Richard neve számomra alap a francia vígjátékok terén, de s... több»
Nagyon lelkesen vettem jegyet a premier előtti vetítésre, mert a második előzetes mesterien jól sikerült. Már akkor kicsit aggasztott, hogy az ott látott jelenetek 80%-a már az intró előtt lepörög, de ezt még elnéztem. Ahogy a sztori (lassan) beindult, egy jól építkező bűnügyi thrillerré vált, amely komor, szinte nyomasztó atmoszférájával képes volt magába szippantani a nézőt. Büszkeséggel töltött el, hogy egy ilyen színvonalú film hazai alkotás, és egy ponton fejben már a Hetedik alapötletéhez kezdtem hasonlítani. Sajnos azonban a jól felépített rendszer másfél óra környékén megbicsaklik. Amit addig imádtam, az egyre inkább irritálni kezdett: a főszereplő ziháló légzése, magába fordulása, v... több»
Egy jobb fajta B kategóriás filmet kapunk, amelynek akadnak erősebb pillanatai, de összességében inkább a gyengébbek dominálnak. Mark Wahlberg karaktere üres és kifejezetten idegesítő, a párbeszédek nagy része teljesen elvérzik. A keménykedős beszólások felszínesek, a humor próbálkozásai pedig inkább kínosak, mintsem valóban viccesek. A történet nem túl eredeti – lényegében a 16 utca Bruce Willis-film „turbó változata” –, de az akciójelenetek elképesztően látványosak. Különösen az ázsiai főszereplő koreográfiái emelik a színvonalat. A rövid játékidő és a pörgős tempó pedig éppen eléggé lendületben tartja a filmet ahhoz, hogy ne legyen unalmas. Éppen ezért haragudni sem lehet rá igazán: aki e... több»
Méltó visszatérés egy horrorikonhoz Végre eljutottunk arra a pontra, amikor egy klasszikus horrorikont olyan színvonalasan láthatunk viszont, mint annak idején, amikor elindult – és olyan minőségben, amely miatt 30-40 év után is meghatározó név maradt a műfajban. Ritka eset ez, hiszen akár Freddy Krueger, akár Jason Voorhees vagy épp Michael Myers kerül szóba, általában a számtalan (teljes joggal leértékelt) folytatás, újragondolás és egyéb borzalmak jutnak eszünkbe, amelyekkel évtizedeken át rombolták az eredeti filmek örökségét.
A Halloween (2018) azonban végre jó példát mutat a horrorfeldolgozások számára. Szembement a trenddel, és bátran „kukázta” az összes '78-as klasszikus után készült, szétbarmolt folytatást, hogy megsz... több»
Az utóbbi évek legjobb romantikus filmje a Csillag születik Ez a film nemcsak az éves felhozatal egyik legjobbja volt számomra, hanem a romantikus műfajon belül is az egyik legkellemesebb meglepetés. Hulla fáradtan, egy spontán ötlettől vezérelve barátnőmmel ültem be a moziba. Amikor megláttam a jegyen, hogy egy 140 perces romantikus, zenés drámára váltottunk, bevallom, elkezdtem aggódni. De aztán olyan szinten magával ragadott a rendezés, a színészi játék, a zene és a történet, hogy a játékidő egy pillanat alatt elrepült. A teltházas, elérzékenyült nézőtér közepén én is a drámai hatástól átjárt libabőrökkel „szenvedtem”.
Bradley Cooper – noha korábban is láthattuk már drámai szerepekben – ezzel az alakítással, sőt, rendezésével nálam végleg bebiztos... több»
Csak azért néztem meg, mert szerettem volna kicsit elszakadni a hollywoodi kliséktől, és gondoltam, egy új-zélandi film friss szemléletet hozhat. Nos, nem ez volt a legjobb választás erre a célra. A műfajkeveredés miatt nehéz is igazán besorolni, de összességében egy teljesen átlagos road-movie-ról van szó. A három főszereplőnek megvan a maga célja, együtt utaznak egy sárga Mini Cooperrel az országutakon át, és a végére teljes káoszba torkollik az egész. Néhol akadnak jó poénok és beszólások, de a film nagy részét kitöltő út és a ráérős tempó sajnos idővel unalmassá válik. Nem rossz, de nem is az az újdonság, amit reméltem.
Teljesen felesleges feldolgozás volt. A Vasmacska kölykei a gyerekkorom egyik nagy romantikus vígjátéka, és olyan mélyen beégett az emlékezetembe, hogy – noha legalább 20 éve nem láttam – még mindig emlékszem szinte minden momentumára. Ehhez képest az Átejtve inkább egy gyenge próbálkozás lett, mintsem egy méltó megújítás. A legnagyobb "ötlet" a remake-ben, hogy a nemi szerepeket felcserélték, de ez önmagában kevés ahhoz, hogy frissnek hasson. Bár néhol próbáltak apró pluszokat hozzáadni, ezek inkább csak rontottak az összképen. Azért a finálé sikeresen megőrizte az eredeti báját, és Eugenio Derbez kellemes meglepetés volt – meglepően jól hozta a figurát, és ő tényleg tudott szórakoztatni. A... több»
Nem sok ismeretem van Venom képregényes múltjáról, de annyit tudok, hogy a Pókember 3-ban Topher Grace által megformált verziót annak idején egyetlen pozitív kritika sem hagyta el. A 2018-as Venom meglepően jól építkezett az elején, egy izgalmas eredettörténetet vázolt fel, és úgy tűnt, végre egy jól felépített képregényadaptációt kapunk. Aztán amint Tom Hardy karaktere megkapta a szimbiótát, a film elment egy gyerekfilmbe hajló, idétlen poénkodás irányába. Ez önmagában még nem lenne akkora probléma, ha a Sony bevállalta volna a sokak által várt 18+-os besorolást. Így viszont egy Deadpool-szerű, véres, izgalmas és egyben humoros Venom helyett egy visszafogottabb, közönségbarát verziót kaptun... több»
67 Ak-Nyeo (2017)