Szerelem a síron túlról
A film az egyszerűség látszatába bújtatva egy végtelen mesterművet rejt. Csak egy megszokott művészfilmnek tűnik, amely egy elvont témáról, a klónozásról filozofálgat, miközben hétköznapi események peregnek a cselekmény keretében. Ez a felszín azonban súlyosan megtévesztő, mivel az egyszerű, hétköznapi események, mint pl. tengerparton játszó gyerekek, egy közúti gázolás, egy mesterséges megtermékenyítéssel teherbeeső nő, egy anya és fia átlagos életképei, ahogy verset tanulnak, a kisfiú születésnapját ünneplik, ahogy a barátaival játszik, ahogy később, egyetemistaként hazaviszi a barátnőjét, ettől a nyugodt felszíntől sokkalta többet takarnak, néhol szimbolikus jelentéssel bírnak.
Egyrészt... több»
Egyszeri nézés erejéig tökéletesen leköti a nézőt, azonban úgy érzem, hogy a készítők nem adtak bele mindent a filmbe, nem használták az összes lehetőséget, ami a történetben rejlik, néhol kifejezetten hanyagul kezeltek egy-egy témát. Pl. egy esetleges új, ismeretlen járvány kezdi felütni a fejét Afrikában, de a WHO ügyet sem vet rá, gyakorlatilag lábjegyzetként kezeli, és hagyja, hogy 1, azaz egyetlen egy doktornő vizsgálja az eseteket a saját élete kockáztatásával, megfelelő felszerelés nélkül, noha egy felkészült virológus csoport szakszerű kivizsgálással kb. néhány óra alatt kiderítette volna, hogy nem járvány, hanem mérgezés van a háttérben. A film többi elemével, pl. a kincskeresős szá... több»
A filmművészet örök darabja A közel 4 órát felölelő játékidő némileg szokatlannak számít, azonban egy, az Arábiai Lawrence-hez fogható monumentális eposz oltárán 4 órát feláldozni valójában csekélység.
Sokan egy izgalmas akció-kalandfilmet várva ülnek le megnézi ezt az alkotást, és – noha meglehetősen akció dús és kalandokban bővelkedő történet – elsősorban mégsem a mai néző számára megszokott, szórakoztatásra és tömörségre építő filmet kapnak, ami miatt könnyen elavultnak minősítik. Ez azonban nem állja meg a helyét, mert helyette igazi művészetet kapunk, egy igazi, epikus hőskölteményt,egy hiteles történelmi drámát, egy kegyetlenül őszinte háborús filmet, és természeten egy rendkívüli ember gondolataiba, érzelmeib... több»
Korszakalkotó mű volt a maga idejében és mai is filmtörténeti, sőt kis túlzással azt is mondhatjuk, higy történelmi jelentőségű mű, hiszen Marilyn Monroe csillaga ennek a filmnek köszönhetően kezdett felemelkedni. Erről is elmondható, hogy bár csak mellékszerepet kapott, abból is csak a védjegyévé váló "buta szőke" karaktert, mégis az övé a legemlékezetesebb alakítás a film a során. Ugyanakkor természetesen Jean Hagen karrierjét is megalapozta az itt nyújtott szintén felejthetetlen alakítása. Maga a cselekmény a kor szellemét és erkölcsét tükrözi. Megfigyelhető, hogy pl.a mai krimiktől eltérően a rablás eltervezése és kivitelezése után nem a nyomázáson és rendőrség munkáján van a hangsúly,... több»
Stílus- és korelemek kavalkádja Szórakoztató film, keverednek benne az egymástól elütő stílus- és korelemek, emiatt eléggé fonák a hangulata, de mégis működik. Az alapvetően fennkölt, drámai művet egy modern amerikai vígjátékba csomagolja, az eszményi, az emberi erkölcs és társadalom nagy kérdésein örökösen töprengő hőst pedig egy tipikus kétbalkezes, örök szingli, idétlen bermudát viselő, postázó alkalmazottal helyettesíti.
Szerintem jót tett a történetnek az új háttérsztori és a jóval könnyedebb hangvétel, tetszettek az új helyzet produkálta poénok, pl. Gulliver a vizeletével oltja el a "hatalmas" tűzvészt. Mai szlengre tanítja a konzervatív liliputiakat, olyan ikonikus történetek hőseivé teszi magát előttük, mint a St... több»
A hollywoodi romantikus vígjátékok új iránya Hollywood kezdi ismét felfedezni magának a '90-es és 2000-es évek elején virágkorukat élő romantikus komédiákat. Ennek a reneszánsznak az egyik legfrissebb terméke az Álommeló. Noha vegyes kritikákat kapott, én azt mondom, a műfajra van és lesz is igény. A film üzenetének megértéséhez pedig a címben is szereplő "álom" szó a kulcsszó; hiszen amellett, hogy könnyed hangvételű vígjáték, egyben vitriolos társadalmi szatíra is, csak épp hollywoodi módon tálalva.
Az alaphelyzet a szokásos amerikai életképeket mutatja be a zsáner általános elemeit felhasználva. Maya az átlagéletet élő, kissé esetlen "szegénylány" nagy tervekkel és álmokkal, aki egy áruházban dolgozik, és bár ambiciózus és szorgalm... több»
Régi klasszikus új köntösben Talán az egyik legjobban várt adaptáció volt 2018-ban. Izgatottan, egyben kritikusan vártam, hogy hogyan fogja Burton kezelni az 1941-es nagy Disney-klasszikust, mely tüneményes mese, adaptációhoz mégis nehéz alapanyag. Nagyon tömör, a játékidő mindössze 1 óra, az állatok – elsősorban a kisegér – szemszögéből meséli el a történetet anélkül, hogy maga a címszereplő megszólalna. Sok zökkenőt kellett tehát áthidalnia Burtonnak, hogy közelebb hozza a film üzenetét, egyúttal meg kellett őriznie az elsődleges jellegzetességeit.
A játékidőt egy válságban lévő cirkusztulajdonos, egy szétszakadt család és egy kapzsi cirkuszmágnás kerettörténetével pótolták ki. A főszál mégis a tündéri kiselefánt, a ... több»
Jól sikerült folytatás
Jobban sikerült a Vár a Dzsungelnél. Valamivel jobban bántak az avatártestekben rejlő lehetőségekkel, a Danny DeVito és Danny Glover által alakított két öreg bevonásával több humort csempésztek a filmbe; megkavarták a Vár a Dzsungel által olyan sablonosan kiosztott avatár szerepeket, és ügyesebben használták a jellemkomikumot, bár még most is több gyerekes nyávogás volt, mint kellett volna. Illetve a Star Wars után a Jumanji is beújított egy teljességgel céltalan és felesleges, visítozó kínai (/japán) lánykát, (pedig már kezdtünk fellélegezni,hogy Bethany-t kihagyták).
A bonyodalom elindításával nem vagyok kibékülve. Összetörték a Jumaji-videójátékot, megfogadták, hogy nem mennek viss... több»
Egy régi klasszikus új csomagolásban Csodálatos volt új csomagolásban látni a Mary Poppins-t. Gyerekkorunk kedvenc filmje színesebb, látványosabb, modernebb köntösbe öltöztetve. Újra előkerülnek a jellegzetes elemek: a Cseresznyefa utca a Banks család új generációjával; az esernyőn épp a szükség idején érkező Mary Poppins a feneketlen szőnyegtáskájával, a beszélő esernyőjével; a lépcsőkorláton felfelé becsusszan az időközben felnőtt Jane és Michael Banks; beleshetünk Michael 3 gyerekének életébe, miközben a jó öreg Bumm admirális még London "tengerét" járja hajójával, és 5 perces késéssel ébreszti London népét.
Azonban most nagyobb a baj a Banks család háza táján, mint legutóbb, ezáltal a cselekménynek is nagyobb a tétje. Mary... több»
Megunhatatlan, örökzöld klasszikus, mesés gyerekfilm, emellett az egyik legjobb klasszikus is. Az a fajta dilm amit legalább egyszer mindenkinek látnia kell.
Kezdetlegesnek éreztem az egész rajzfilmet. Átlagos szintet hoz mind grafika, mind cselekmény és karakterábrázolás terén is. Meglászik az alacsony költségvetés.
Mire képes a tiszta gyermeki lélek? Páratlan filmtörténeti klasszikus, talán a valaha készült legnagyobb hatású film. Példa nélküli kultusz épült köré az elmúlt 80 év során. Üzenete egyszerű, mégis mélyen megérinti a néző szívét. Éterien szép történet az erős és tiszta gyermeki lélekről, mely bátor, őszinte és csupa szeretet.
Ezekkel a tulajdonságokkal a kis Dorothy legyőz fekete mágiát, gonoszságot, boszorkányokat, megváltoztatja Óz történetének menetét, felszabadítva a sötétség alól a népet, valamint visszaadja a reményt különös útitársai számára. Észt önt a Madárijesztő fejébe azáltal, hogy nyomorúságos helyéről, a kukoricaföldön álló rúdról lesegíti és magával viszi az útjára a nagy varázslóhoz, vagyis értelmes célt mut... több»
Igazából nincs róla túl sok véleményem. Életem egyik legunalmasabb napján néztem meg, nem segített valami sokat, de nem is ártott. Kicsit unalmas, kicsit monoton, kicsit sablonos, de kicsit aranyos, kicsit tanulságos, kicsit érzelmes is. Kicsit rossz is meg kicsit jó is.De mindenképpen egyszer nézős és hamar elfelejthetős.
A trilógia méltatlan lezárása
A Disney-trilógia továbbra is méltatlan az eredeti Star Wars-filmekhez, de a három új rész közül messze ez a legelfogadhatóbb. A készítők valahogy összeszedték magukat a botrányosan gyenge Az utolsó Jedik után, és kreáltak egy egészen jó, cselekményes akció–sci-fit. Azért természetesen az összes minőségi elemét az eredeti Star Wars-filmekből lopta össze, de dicsérendő, hogy legalább megerőltették magukat, és hajlandók voltak ötletet meríteni, ha már a filmtörténet legsikeresebb alkotásai állnak rendelkezésükre, és ezekkel valamelyest helyrehozták a károkat, amit az Az ébredő Erő és az Az utolsó Jedik ejtett a Star Wars ragyogásán.
Először is: 2015 óta tudjuk, hogy Rey nemes egyszerűséggel ... több»
Elza eredettörténete
Egyszerre folytatás és előzményfilm, Elza eredettörténete is. Tovább bővíti a Jégvarázs világát azáltal, hogy új szereplőket, új helyszínt ismertet meg velünk – a nomád, misztikus nortuldra népet és az Arendelle-lel határos, elátkozott erdőt. Megmutat egy szeletet Arendelle történelméből, és a történet céljaként és csúcspontjaként pedzegeti a Jégvarázs-univerzum központi kérdését: Miért rendelkezik Elza varázserővel, és mi a legjobb cél, amire csak használhatja?
A rajzfilm gyönyörű érzelmességgel boncolgatja és válaszolja meg az összes felmerülő kérdést. A legerősebb érzelmi szálat továbbra is az Elza és Anna közötti testvéri szeretet képviseli, de az első részhez képest sokkal emocionális... több»
A régi és az új keveredése, avagy főhajtás az Óz, a csodák csodája előtt A film mesterien lavíroz a nagy előd után elvárható művészi-drámai elemek és a mai produkciókra jellemző humorosabb, modernebb elemek között. Tetszett, ahogy a film eleji fekete-fehér betéttel, a régies képekkel mintegy főhajtásként visszautalt az Óz, a csodák csodájára, egyúttal megalapozta a film alaphangulatát, és némi komolyságot csempészett a mesés történetbe.
Maga a cselekmény abszolút élvezhető, mindig történik valami, ami fenntartja az érdeklődésünket, Óz mindig valami kalamajkába keveredik, amiből – valódi varázserő híján – fogalmunk sincs, hogy hogyan fog kimászni. Ezekkel a folyamatos apró bonyodalmakkal biztosítják, hogy egyszer se unatkozzunk a film során.
A színészek is fa... több»
Találó a cím, mert ez tényleg Patrick, a kis mopsz filmje. A cselekmény többi eleme, Sarah magánéleti és szakmai válsága, új kapcsolata, tulajdonképpen csak felesleges körítés, mert úgyis Patrick a sztár. De véleményem szerint még nagyobb sikert aratott volna a film, ha Patrick köré építik az egész cselekményt, és nemcsak Sarah életébe szövik bele. Így is szerethető a film, és Sarah tipikus romantikus karakter, akivel szinte minden nő tud azonosulni. Viszont rajta kívül nincsenek szerethető karakterek, a többi szereplő olyan semmilyen, hogy gyakorlatilag átlátszóak. És a lezárás is olyan sablonos, hogy Sarah pont a tanítványa apjával jön össze. És végül elhajókáznak a naplementében boldog c... több»
Teljesen átlagos film és egy közepes Arséne Lupin-adaptáció. Amit fel tudnék hozni negatívumként az az, hogy nagyobb teret kap Arséne Lupin személye, mint maga a cselekmény, ami nem lenne baj, ha jobban ki lett volna dolgozva a karakter. Elhiszem, hogy egy regényben nagyobb sikerrel lehet belecsempészni a cselekménybe a karakterábrázolást, de egy filmben jobban ki kellett volna fejteni Arséne indítékait, céljait, gondolatait és érzéseit. Szerintem a tolvajjá válása sincs kellően megalapozva, és később sem tiszta, hogy pl.Clarisse-t vagy Josefine-t szereti-e? Mert a film során úgy jön le, hogy inkább Josefine-t, de végül Clarisse-t választja és nincs megmagyarázva, hogy miért. Illetve bár Ar... több»
A Szent város védelmében Ridley Scott nagy fába vágta a fejszéjét, mikor vállalkozott a film elkészítésére. A monumentális téma ugyanis, amit kiválasztott, sokkal összetettebb és sokrétűbb, minthogy egy 2,5 órás mozifilmben össze lehessen sűríteni.
Jeruzsálem és a kereszténység történelmének legkritikusabb részénél járunk, amikor a trónutódlás kérdéses, ezért belső trónviszályok és politikai harcok emésztik a királyságot, miközben kívülről a hatalmas szaracén seregek támadása fenyeget, ami nemcsak politikai és gazdasági, hanem vallási-identitásbeli pusztulással is fenyeget, hiszen egyúttal a "pogány" muszlim vallás győzelmét is jelentené a kereszténységen, éppen a kereszténység szívét jelentő Szent városban, Jeru... több»
72 Méh (2010)
A film az egyszerűség látszatába bújtatva egy végtelen mesterművet rejt. Csak egy megszokott művészfilmnek tűnik, amely egy elvont témáról, a klónozásról filozofálgat, miközben hétköznapi események peregnek a cselekmény keretében. Ez a felszín azonban súlyosan megtévesztő, mivel az egyszerű, hétköznapi események, mint pl. tengerparton játszó gyerekek, egy közúti gázolás, egy mesterséges megtermékenyítéssel teherbeeső nő, egy anya és fia átlagos életképei, ahogy verset tanulnak, a kisfiú születésnapját ünneplik, ahogy a barátaival játszik, ahogy később, egyetemistaként hazaviszi a barátnőjét, ettől a nyugodt felszíntől sokkalta többet takarnak, néhol szimbolikus jelentéssel bírnak. Egyrészt... több»