Értékelések (823)

2023. 08. 16.
Nincs Meg!
A nyár nagy dobásai (Indiana Jones és a sors tárcsája, Mission: Impossible – Leszámolás, Barbenheimer) után az uborkaszezonban beúszott a mozikba a 2018-ban a pénztáraknál egész jól teljesítő Meg – Az őscápa folytatása. Az előző film a maga sekélyes módján még szórakoztató volt, a Zs kategóriás szörnyfilmek sablonelemeivel, vérengző Megalodonokkal, valamint a mémgyanúsan kemény Jason Stathammel. Az a film tudta, hogy mit akar, és nem is akart több lenni egy agykikapcsolós szörnyfilmnél, ami elsősorban a trashre szomjazók igényeire lett szabva. A Meg 2. – Az árok esetében is van trash bőven, erre igazán nem lehet panasz, viszont egyáltalán nem tudja, hogy mi akar lenni. A kezdő jelenetben az... több»

66 Kandahár  (2023)

2023. 08. 13.
Sivatagi hajsza
Gerard Butler idén már megmentette egy repülőgép utasait a szeparatistáktól A gép című akciófilmjében, most pedig lelepleződött CIA-ügynökként menekül Irán és Afganisztán sivatagain át Kandahár felé, mely az egyetlen esélye arra, hogy épségben elhagyja a Közel-Keletet, miközben iráni gárdisták, afgán tábibok, pakisztáni hírszerzők és nagyjából mindenki is a fejét akarja. A film érdekessége, hogy a forgatókönyvét egy valódi katonai hírszerző, Mithell LaFortune írta, aki 2013-ban, a Snowden-botrány kirobbanásának idején teljesített szolgálatot Afganisztában. A roppant érdekfeszítő geopolitikai háttér ellenére azonban a Kandahár megmarad a szokásos színvonalú, tipikus Gerard Butler akciófilmnek... több»
Mindent a semmiért?
Gal Gadot korábban már viszonylag sikeresen működött együtt a Netflixszel, a Különösen veszélyes bűnözők ugyan a kritikát nem nyűgözte le, de ma is a legnézettebb tartalom a platformon. Legújabb projektjük is hasonló műfajban mozog, a Rachel Stone – Mindent vagy semmit ugyanis egy akciódús kémsztorit kínál, és nyíltan merít olyan sikerszériákból, mint a James Bond vagy a Mission: Impossible filmek. Utóbbiból olyannyira, hogy kísérteties hasonlóságokat mutat a Leszámolás cselekményével. A film sztorija meglehetősen vékonyka: létezik egy, az egész világra kiterjedő árnyékszervezet, a Charter, mely a háttérből vigyáz a világbékére. A szervezet birtokában van a szuper fejlett mesterséges intelli... több»
2023. 08. 08.
Politika vérontással
Az élet írja a legjobb forgatókönyveket – ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az eddig mindössze 2 nagyjátékfilmet levezénylő Shaka King 6 Oscar-díjra jelölt történelmi drámája, mely valós eseményeket dolgoz fel. A Fekete Párducok egy radikális, félmilitáns polgárjogi mozgalom volt, mely az 1960-as évek végén alakult az Egyesült Államokban, és elsősorban az afroamerikaiak jogaiért, életkörülményeik javításáért, végső soron az összes kisebbség egyesítéséért, az elnyomó, rasszista hatalom megdöntéséért szállt síkra. A szervezet chicagói részének vezéralakja Fred Hampton volt, aki forradalmi szónoklataival olyan nagy hatást tett az emberekre, hogy az FBI nemzetbiztonsági fenyegetésnek tartotta, ... több»
2023. 08. 05.
Ufó város
Wes Anderson nevét hallva, olvasva aligha van olyan mozirajongó, aki ne tudná azonnal, hogy mire számítson. A rendező stílusa elvont, abszurd, ezer közül is felismerhető. Egyedi kézjegyét, az erőteljes stilizációt pedig talán még egyszer sem járatta annyira csúcsra, mint jelen rendezésében, az Asteroid City-ben. Történetét többszörös keretbe foglalja, egy többszörös film a filmben megoldást láthatunk. Egészen pontosan egy színdarab megfilmesítéséről szóló tv-műsort... A helyszín egy fiktív amerikai városka, Asteroid City, mely valahol az arizonai sivatagban terül el, és arról híres, hogy több ezer évvel ezelőtt ide hullott egy aszteroida. Asteroid City inkább egy látványosság, mint város: mi... több»

42 Barbie  (2023)

2023. 07. 31.
Girlpower felsőfokon
Barbie-t senkinek sem kell bemutatni. Az ikonikus baba 1959-es piacra dobás óta töretlen népszerűségnek örvend, és aligha van olyan nő vagy kislány, akinek ne lett volna Barbie-ja, sokaknak akár több is, a Ken babákról vagy a számtalan kiegészítőről nem is beszélve. Generációkat fűznek hozzá kedves emlékek, de akik nem rajonganak kifejezetten a babáért, azoknak is biztosan megfordult már a kezük ügyében, és a képernyőn is találkozhattuk már vele néhány rajzfilm-adaptáció formájában. A Warner, valamint Greta Gerwig és Noah Baumbach párosának jóvoltából pedig végre az élőszereplős mozifilm is megérkezett, ezerféle előzetes spekuláció és hatalmas marketingkampány közepette, és az év meglepetése... több»

78 Oppenheimer  (2023)

2023. 07. 30.
Aki világok pusztítója lett
"Én lettem a halál, világok pusztítója" - J. Robert Oppenheimer, a szanszkrit Bhagavad-gíta egyik sorát idézte miután létrehozta az emberiség legördögibb találmányát, az első atombombát. Ennél a rövid idézetnél ( mely egyébként a Mahábhárata része), találóbban nem is lehetne összefoglalni az "atombomba atyjának" munkásságát, Christopher Nolan azonban első életrajzi filmjében arra vállalkozott, hogy 180 perceben beszéljen egy zseniális elme és egy komplikált személyiség mélységéről, a II.világháború legfeszültebb pillanatairól, az atombomba születésének folyamatáról az első gondolattól a Manhattan-terv sikeréig, annak felmérhetetlen hatásáról, mely átformálta a történelem és a világpolitika a... több»
Lehetetlen megunni
A Mission: Impossible-filmek eredete egészen a '60-as évekig nyúlik vissza, a lehetetlen küldetéseket megoldó csapat ugyanis egy 1966–1973 között futó tévésorozatban mutatkozott be először a képernyőn. A sorozat ugyan nem jutott el hazánkba, de Amerika-szerte nagy népszerűségnek örvendett, és 1988-ban vissza is tért egy 35 epizódot számláló folytatás-szériával. Széles körben azonban csak 1996-ban ismerte meg a világ, azután, hogy Tom Cruise megvásárolta a sorozat jogait, és saját magával a főszerepben megjelent az első Mission: Impossible mozifilm. Az azóta eltelt mintegy 30 esztendőben a széria köré egyfajta kultusz épült, és máig az akció-kémfilmek egyik alapdarabja, melynek idén már a 7.... több»
1
2023. 07. 11.
Erőszakpornó finn módra
Egy II. világháborús sztori kőkemény, vérgőzös akcióba mártva, egy kis western beütéssel megbolondítva: ez a receptje Jalmari Helander rendező szikár, letisztult filmjének, ami minimalista eszközökkel teremt acélos atmoszférát és tölti meg roppant feszültséggel az A-ból B-be tartó, mindössze kilencvenegy percre rúgó játékidőt. Halender egyik fő ihletforrásként a Rambót jelölte meg, és a Sisu valóban a régivágású akciófilmek csapásvonalát követi. Főhőse a magányos farkas, Aatami Korpi, a téli háború veteránja, akit a harcokban átélt szörnyűségek és családja elvesztése hallgataggá és könyörtelenné tett. Egyfajta legandát épített ki maga köré azzal, hogy a háború idején mesterlövészként egymag... több»
Utolsó kaland
Harrison Ford 1981-ben bújt először a legendás régész-kalandor, Indiana Jones bőrébe, nem sokkal azután, hogy szerepelt egy másik filmtörténeti legendában, a Csillagok háborúja: Egy új reményben. A szintén George Lucas ötlete alapján és Steven Spielberg rendezésében készült Indiana Jones és az elveszett frigyláda fosztogatóinak mára már bérelt helye van a kultfilmek polcán, sőt a komplett trilógia is ide sorolható az 1984-ben és 1989-ben érkező folytatásokkal együtt. Azonban – ahogy az már lenni szokott manapság – az önmagában is teljes trilógiát 2008-ban újra elővették, és egy erősen megkérdőjelezhető folytatás született az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága formájában. Az Indi... több»
2023. 07. 01.
Második esély
Sofie Cramer 2016-os regénye megkapta a hollywoodi adaptációját James C. Strouse rendezésében, Priyanka Chopra és Sam Heughan főszereplésével. Laza adaptációról beszélünk, mely megtartotta a regény érdekes alapfelállását: Mira (Priyanka Chopra) közvetlenül eljegyzése előtt veszíti el szerelmét, Johnt. Két évvel később a lány még mindig nem tette túl magát a történteken, és abban lel vígaszt, hogy SMS-ben kiönti a szívét halott szerelmének. Csakhogy az elhunyt John telefonszámát időközben valaki más kapta meg. Robbal (Sam Heughan) az esküvő előtt szakít menyasszonya, az összetört szívű férfi pedig vígaszra lel a rejtélyes SMS-ekben, amelyek feladójáról semmit sem tud, de azok szépsége és mél... több»

80 Elemi  (2023)

2023. 06. 30.
Elementálok
A Pixar idei első alkotása szívhez szóló bájjal mesél különbözőségről és elfogadásról, bevándorlásról, generációk és kultúrák egymás mellett éléséről, hivatásról, családról és szerelemről. A 2015-ös Dínó tesó rendezője, Peter Sohn, aki maga is bevándorlók gyermeke, saját élményeit és tapasztalatait is felhasználta a sztorihoz, aminek köszönhetően óriási szíve van az alkotásnak. Kedves és átélhető történet egy fiúról és egy lányról, akik eltérő kulturális, társadalmi és családi hátterük ellenére egymásban találják meg az első szerelmet. Persze nem a Pixarról beszélnénk, hogyha ezt a hétköznapi love storyt nem kombinálnák valami egyedi és végtelenül kreatív körítéssel. Jelen esetben ez az a v... több»

73 TÁR  (2022)

2023. 06. 26.
A bukás anatómiája
Roger Ailes, Harvey Weinstein, Bill Cosby, Kevin Spacey, Marton László. Csak néhány név az elmúlt évek leghangosabb botrányhőseinek sorából. A csontvázak 2017 októberében, a New York Times megrázó erejű cikkének hatására kezdtek kipotyogni Hollywood szekrényéből. Az ominózus cikkben több ismert színésznő is szexuális zaklatással vádolta a Miramax teljhatalmú vezetőjét, Harvey Weinsteint, köztük olyan nevekkel, mint Angelina Jolie, Gwyneth Paltrow, Rose McGowan, Eva Green, Kate Beckinsale, Cara Delevigne, Lupita N'yongo, Ashley Judd, Léa Seydoux, és a sort hosszan lehetne folytatni. A hatalmas médiavisszhangnak köszönhetően a #MeToo rövid időn belül egy nemzetközi mozgalommá nőtte ki magát, é... több»
2023. 06. 20.
Flashverzum
A DC nagy dobásaként beharangozott Flash-film bemutatását számos akadály nehezítette, a rendező- és írócserétől a covidon át Ezra Miller magánéleti botrányaiig. Mindezek ellenére Flash megérkezett a mozikba, és valóban egy új irányvonalat jelölt ki a DC további projektjeinek, ugyanis bevezette a multiverzum témáját. Emellett igyekezett elmélyíteni Flash karakterét azáltal, hogy egy alternatív eredetsztorit mesél el, a Pókember: Nincs hazaút után szabadon csúcsra járatja a fanservice-t, és coming of age jellege folytán egy erőteljes mondanivalót is megfogalmaz. A fogadtatása mégis vegyes, ami jól mutatja, hogy egy megosztó alkotásról beszélünk. A cselekmény a 2011-ben megjelent Flashpoint ké... több»
2023. 06. 17.
Falkában az erő
Ha Transformers, akkor agyatlan zúzás és céltalan akciópornó, papírmasé karakterekkel és ciki egysorosokkal nyakon öntve. Ez volt legalábbis Michael Bay receptje öt mozin keresztül, egészen a 2018-as Űrdongóig, amely javított egy kicsit a franchise renoméján, még ha a bevételi számok veszteségesek voltak is. Az arany középútra törekvés jegyében született meg A fenevadak kora, amely stílusában visszatér a Michael Bay-féle látvány- és akcióorgiához, de a rendezői székbe már nem Bay, hanem a Creed II-t is levezénylő Steven Caple Jr. ült, aki szám szerint öt forgatókönyvíró szkriptjéből próbált összekalapálni egy Bay-esen ütős, mégis emberközeli mozit; a végeredmény pedig egy reebotnak mondott, ... több»
2023. 06. 10.
A nácik aranya
A Netflix az Oscar-díjas Nyugaton a helyzet változatlan sikerén felbuzdulva idén újabb német háborús filmmel álltak elő, ezúttal az I. világháború frontvonala helyett a II. világháború végnapjaiba ugorva előre. Ám a háború most csak háttérként jelenik meg, a cselekmény ugyanis egy német kisváros elzárt eseményeit dolgozza fel. A középpontban a dezertőr német katona, Heinrich (Robert Maaser) áll, akit az SS egyszerűn felakaszt a tettért, majd az osztag a közeli városkába indul egy aranyrakomány keresésére, amelyet állítólag a Kristallnacht során koboztak el egy tehetős zsidó családtól. Közben a sorsára hagyott Henrichet egy parasztlány, Elsa (Marie Hacke) levágja a fáról és a családi farmra ... több»

59 Ürömapám  (2022)

2023. 06. 09.
Ürüm az örömben
A leginkább humoristaként ismert Sebastian Maniscalco már feltűnt a filmvásznon kisebb szerepekben, többek között Scorsese 2019-es gengsztereposzában, Az írben is. Most azonban nemcsak főszereplője, hanem forgatókönyvírója is az Ürömapámnak, melynek sztorijához saját tapasztalataiból inspirálódott, és amelyben Robert De Niro ismét egy ciki nagypapát játszik. A film sztorija faék egyszerűségű: Sebastian (Sebastian Maniscalco), a bevándorló fodrász fia Ellie-vel (Leslie Bibb), a tősgyökeres amerikai arisztokrata lánnyal jár, és készül megkérni a kezét. Azonban Sebastian apja, az enyhén szólva is boomer Salvo (Robert De Niro) csak akkor hajlandó áldását adni a fiatalokra és Sebastiannak adni e... több»

81 Volver  (2006)

2023. 06. 01.
Szellemes!
Pedro Almodóvar egyik legsajátosabb stílusjegye a női sorsok, női szerepek, alapjában a női princípium boncolgatása. A legjobb alkotásai között számontartott Volverben három generáció nőtagjainak mágikus realizmussal átitatott kálváriáján keresztül mesél a nőiségről, anyaságról, matriarchális családmodellről, magányról, bűnről és önfeloldozásról, az élet és halál állandó körforgásáról. A történetet mélyen áthatja a misztikum, a folklór elemek és a szimbólumok. Rögtön a nyitóképsorokon egy mindennapi, mégis lehengerlő jelenetet látunk: egy csapat nő sírokat gondoz a temetőben. A temető az egyik legerősebb szimbólum, mely keretbe foglalja az egész cselekményt. Gyönyörű snitteken elevenednek m... több»
2023. 05. 29.
Szerelembe ringat a víz
A kis hableány a legszebb és legnépszerűbb Disney-klasszikusok közé tartozik. A Hans Christian Andersen által papírra vetetett, eredetileg sötétebb tónusú történet a Disney 1989-es átdolgozása nyomán egy gyönyörű tündérmeseként született újjá, ami azóta már több generációnak is kedvence. Így természetes volt, hogy A kis hableány is megkapja a maga élőszereplős remake-jét olyan más klasszikusok után, mint a Hamupipőke, A dzsungel könyve, A szépség és a szörnyeteg, az Aladdin vagy az Oroszlánkirály. A projekt rendezői székét Rob Marshall foglalhatta el, aki már több Disney-filmet is ledirigált, mint A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken, a Vadregény, vagy a Mary Poppins visszatér, de mus... több»
2023. 05. 25.
Viharos szenvedélyek
Csillapíthatatlan szenvedély a filmezés iránt, mindent elsöprő szerelem, feldolgozatlan traumák, megrekedés a múltban, szőnyeg alá söprés, bántalmazó kapcsolat, bosszúvágy – ezekről mesél Pedro Almodóvar egy vak filmrendező tragikus élettörténetén keresztül. A cselekmény két idősíkon fut: a jelenben a helyét látványosan nem találó, a múlt démonaival küzdő, idősödő Harry Caine ( Lluís Homar) láthatóan egyhangú mindennapjait látjuk, akit fásultságából egy gyászjelentés mozdít ki. A milliárdos Ernesto Martel (José Luiz Gómez) halálhíre felidézi benne a tizennégy évvel korábbi, sorsdöntő eseményeket. Lena (Penéope Cruz), a szegény családból származó lány nem tudja fedezni nagybeteg apja kezelé... több»