A hit vonata A Polár expressz egyszerre ünnepi mese és technikai kísérlet, amely mára különös, kissé időtálló és időtlenül furcsa karácsonyi klasszikussá vált. Robert Zemeckis filmje a gyermekkor bizonytalanságáról és a hit természetéről mesél, méghozzá egy álomszerű utazáson keresztül, ahol egy névtelen fiú a karácsony éjszakáján felszáll egy különös, gőzölgő expresszre, amely a sarkkör felé robog. A film legerősebb oldala az atmoszférája. A vonat dübörgése, a hófödte tájak, a csillagfényben úszó éjszaka és a mindig kissé túlvilági hangulat olyan érzést keltenek, mintha egy gyermekkori álom elevenedne meg. A mo-cap technológia 2004-ben úttörőnek számított, és még ha ma már néhol kissé merevnek vagy „unc... több»
Csendes ünnep a veszteseknek Alexander Payne Téli szünet című filmje látszólag kicsi, visszafogott történet, valójában azonban ritka érzelmi pontossággal megalkotott emberi dráma, amely az ünnepi időszak díszletei között az elfojtott magányról, a veszteségről és az egymás felé vezető apró gesztusok jelentőségéről mesél. Ez a film nem akar nagy igazságokat harsányan kimondani – ereje éppen abban rejlik, hogy hagyja a nézőt figyelni, érezni és lassan kapcsolódni a szereplőkhöz.
A történet egy 1970-es évekbeli új-angliai bentlakásos fiúiskolában játszódik, ahol a karácsonyi szünet idejére ott ragad néhány diák, egy mogorva tanár és az iskola konyhafőnöknője. A kiindulópont szinte kamaradrámai, mégis rétegről rétegre bontj... több»
Az ünnep, ahol a cuki és a rémálom kéz a kézben jár Joe Dante kultikus filmje, a Szörnyecskék mára a ’80-as évek egyik ikonikus darabjává vált: egyszerre családi film, horror-komédia és társadalomkritikus szatíra, amelyet a mai napig nem sikerült megismételni. A Szörnyecskék egy olyan különös hangulatú mozi, amely a karácsonyi békességet egy csapat kis, anarchista lény humorosan vérszomjas tombolásával elegyíti.
A történet alapja egyszerű, de zseniális: Billy ajándékba kap egy különös, imádnivaló lényt, Gizmót, akinek három egyszerű szabályt kellene betartani – nem érheti víz és soha semmilyen körülmények között nem szabad éjfél után etetni. Természetesen mindhárom szabály megszegésre kerül, és a kedves kis mogwaiból káoszt hozó, hedonista s... több»
Csengőfrász és ökölcsapások A Bunyó karácsonyig a Terence Hill–Bud Spencer páros utolsó közös nagy filmje, amely 1994-ben készült, és egyben egyfajta búcsú is attól a sajátos, szerethető filmes világtól, amelyet évtizedeken át építettek: a szelíd humor, a jólelkű csibészség és a fájdalmasan hangos pofonok világától.
A történet egy vadnyugati karácsony köré szerveződik, ahol két testvér – Hill karizmatikus, könnyed figurája és Spencer mogorva, de aranyszívű óriása – kénytelen újra összeállni, hogy megmentsék a családjukat, a városukat, és úgy általában a karácsony békéjét. A sztori egyszerű, már-már meseszerű, és pontosan azokat az elemeket hozza, amelyeket a duótól elvárunk: kötekedő gazemberek, humoros félreértések, ... több»
A családi ünnep sötét árnyéka A Krampusz Michael Dougherty rendezésében egy olyan karácsonyi horror-vígjáték, amely egyszerre tiszteleg a klasszikus ünnepi filmek előtt, miközben kíméletlenül kifordítja azok sablonjait. A film alapja az alpesi néphagyomány démoni alakja, Krampusz, aki az engedetlen gyerekeket – és felnőtteket – bünteti. Dougherty az ünnepi giccs mögött lappangó családi feszültségeket emeli középpontba, és ebből épít egy külsejében groteszk, hangulatában pedig meglepően nyomasztó történetet.
A sztori egy diszfunkcionális család összeomlását mutatja be: Max, a jószándékú, de érzékeny fiú elkeseredésében megtagadja a karácsonyt, ezzel pedig akaratlanul meghívja a démoni vendéget. A film első harmada kifeje... több»
A pöttyök birodalma A Disney 1996-os 101 kiskutya-feldolgozása olyan film, amely egyszerre épít a klasszikus eredetire és a ’90-es évek élőszereplős családi mozivarázsára. A történetet mindenki ismeri, a kérdés tehát az, hogy mitől működik ez az adaptáció ma is, és miért vált sokak számára nosztalgikus kedvenccé.
A válasz első pillantásra egyszerű: Glenn Close. De ennél jóval több réteg is megbújik benne, ami miatt ez a film több mint egy átdolgozott mese – egyfajta szórakoztató látványmese, amelyben a kutyák és az emberi gyarlóság kéz a kézben járnak. A film legnagyobb erőssége Szörnyella, akit Glenn Close olyan energiával, olyan teátrális őrülettel és olyan karizmatikus jelenléttel formál meg, hogy gyakorlat... több»
A gonosz születése, amely nem menteget – inkább megértet, elbűvöl és magával ránt A 2021-es Szörnyella azok közé az élőszereplős Disney-adaptációk közé tartozik, amelyek nem egyszerűen újramesélik a korábbi történetet, hanem saját, markáns identitást építenek. Nem folytatás, nem feldolgozás, hanem eredettörténet, amely megpróbálja megmutatni, hogyan születik meg az a figura, akit korábban csak féktelen divatmániájáról és dalmaták iránti veszélyes megszállottságáról ismertünk. Ez a film egy punkos lendületű, sötéten elegáns mese, ami inkább egy izgalmas karakterdráma, mint klasszikus családi mozi. És minden pillanatában érezni azt, hogy a készítők pontosan tudták, milyen erős vizuális és érzelmi alapokra akarják építeni Szörnyella de Frász újkori mítoszát.
A történet közé... több»
Lázadás a sárból Ridley Scott 2010-es Robin Hood-adaptációja egy merész kísérlet volt arra, hogy a jól ismert legendát a földre rántsa, lehántsa róla a romantikát, a zöld harisnyát és a vidám erdei hősiességet. Scott és Russell Crowe korábban már bizonyították az epikus történelmi filmek iránti érzéküket a Gladiátorban, így sokan egy új, fenséges heroikus eposzt vártak. A végeredmény azonban sokkal földközelibb, komorabb és realista – és épp emiatt megosztó is.
A film legnagyobb erénye egyértelműen a világépítés. Scott Nottinghamet nem mesebeli vidékként mutatja be, hanem nyomorral, politikával, hűbéri feszültségekkel és földszagú hétköznapokkal teli területként. A sár, a rongyos ruhák, a füsttel teli kunyh... több»
Az igazság lázadója Kevin Reynolds 1991-es filmje, a Robin Hood: A tolvajok fejedelme azon ritka kalandfilmek egyike, amely egyszerre vált kultikussá, vitatottá és végtelenül szórakoztatóvá. A kilencvenes évek romantikus, nagyszabású kalandfilmes hullámának egyik legismertebb darabja, amely a legendát hollywoodi módon, néha túl komolyan, néha túl grandiózusan, de tagadhatatlanul nagy szívvel meséli újra.
A film legnagyobb erőssége egyértelműen a hangulata: a középkor mocsaras erdeit, sáros falvait és nyers brutalitását olyan látványvilággal keveri, amely egyszerre mutatós és földközeli. A fényképezés sötétebb tónusai és a tisztásokon, vízeséseknél játszódó jelenetek szépsége remekül egyensúlyozzák egymást, míg... több»
A szörnycsalád átváltozása A Hotel Transylvania negyedik része egy olyan franchise lezárása, amely a kezdetektől fogva a családbarát humorra, a látványos animációra és a szerethető szörnykarakterekre épített. A transzformánia alapötlete – hogy Dracula és Johnny testet cseréljenek, a szörnyek pedig emberekké váljanak – elsőre frissítően hangzik, és tényleg sikerül is belőle néhány igazán kreatív és vicces jelenetet kihozni.
A film vizuálisan továbbra is pörgős, színes, lendületes, és az animációs csapat kreativitása sokszor átüt az egyébként gyengébb történeten. Érezhető, hogy a sorozat egyik legerősebb eleme továbbra is a vizualitás: az átalakulások ötletesek, a karakterek mozgása gyors, túlzó, karikatúraszerű, ami m... több»
Két világ között A Silent Hill – A halott város azon ritka videojáték-adaptációk közé tartozik, amelyek nem csupán a forrásanyag külsőségeit igyekeznek átültetni a vászonra, hanem a játékok lelkét, hangulatát és mélységeit is. Christophe Gans filmje egy különös, lidérces álomvilágba sodorja a nézőt, ahol a bűntudat és a trauma fogható, szinte tapintható formát ölt, és ahol a város maga válik a szereplők belső démonainak torz tükörképévé.
A történet középpontjában Rose (Radha Mitchell) áll, aki kétségbeesetten keresi eltűnt kislányát, Sharont. Mitchell alakítása a film egyik legstabilabb pontja: nem túlzó, nem teátrális, hanem emberi és sérülékeny. Játéka egyszerre mutatja a rettegést és az anyai elszántságo... több»
A civilizáció vékony kérge James Watkins Gyilkos kilátások (Eden Lake) című filmje azon ritka modern horrorok közé tartozik, amelyek nem a természetfelettitől, nem valami borzongató mítosztól, hanem az emberi természet sötét oldalától teszik igazán félelmetessé a történetet. A film látszólag egy klasszikus „a pár elmegy pihenni az erdőbe, ahol bajba kerül” alapsémára épít, de már az első percek után érezhető, hogy itt nem egy tipikus slasher, hanem egy sokkal kellemetlenebb, hétköznapibb rémálom bontakozik ki, amelyben a legijesztőbb mozzanat nem a véres jelenetekben, hanem a társadalmi és emberi dinamika könyörtelen tükrében rejlik.
A történet Steve és Jenny hétvégi kiruccanását követi, akik a város zajától elszakad... több»
Vérben úszó valóság Alexandre Aja 2003-as horrorfilmje, a Magasfeszültség a francia extrémhullám egyik legismertebb és legvitatottabb darabja, amely a műfaj rajongóit a mai napig megosztja. Már az első percekben érezhető, hogy Aja nem finomkodik: a film egy folyamatosan fokozódó, klausztrofób atmoszférában hömpölyög előre, ahol a puszta csend is fenyegetően visszhangzik, a sötét pedig mintha saját életet élne.
A történet látszólag egyszerű, két egyetemista lány érkezik egy vidéki házba, hogy tanuljanak és pihenjenek, ám a nyugalom pillanatok alatt vérbe fullad, amikor megjelenik a rejtélyes, brutális gyilkos, aki könyörtelen őrjöngésével szinte azonnal átveszi a történet irányítását.
A film ereje a sodrásában... több»
A pokol arcai Pascal Laugier Mártírok című filmje a modern horror egyik legkegyetlenebb és legmélyebben megrázó darabja, amely messze túlmutat a műfaji kereteken. Ez nem egyszerűen egy brutális francia horrorfilm, hanem egy olyan élmény, amely morális kérdéseket vet fel, miközben folyamatosan támadja a néző komfortzónáját. A Mártírok a francia extrémhullám egyik csúcspontja, amely nem a klasszikus történetmesélésben, hanem a fájdalom, a trauma és az emberi lélek határainak radikális vizsgálatában találja meg a saját nyelvét.
A film két fiatal lány, Lucie és Anna kapcsolatán keresztül épít fel egy olyan történetet, amely első ránézésre bosszúhorrorba hajlik, majd fokozatosan átalakul egy egészen más, sokk... több»
A hajnal nélküli éjszaka A videojáték-adaptációk története tele van mellélövésekkel, de az Until Dawn mozifilm még ezek között is különös helyet foglal el. Nem azért, mert borzalmas lenne – hanem azért, mert saját magát árulja el. Amit a 2015-ös játék oly mesterien tudott – a lassan kibomló feszültséget, a karakterek közti dinamikát, a játékos döntései által alakított tragédiát – azt a film egyszerűen kidobja az ablakon, és helyére egy hangzatos, de meglehetősen összekuszált időhurkos horrorötletet állít.
David F. Sandberg rendezése láthatóan igyekszik friss vért pumpálni az adaptációba. A koncepció akár működhetne is: fiatalok egy évvel egy eltűnés után visszatérnek egy völgybe, ahol minden este újraindul, és mind... több»
Tizenhárom arc a pokolból A 13 kísértet 2001-ben a kor horrortrendjeit lovagolta meg: csillogó, vagány látványvilágot, videoklipes vágást és erősen CGI-re épített ijesztgetést kínált, miközben egy régi, 1960-as klasszikust próbált újragondolni. Steve Beck rendezése végül egy sajátosan kettős élményt teremtett: egyszerre feszült, kreatív és vizuálisan erős horror, ugyanakkor sokszor üres, túlfeszített látványshow is, amely nem mindig használja ki a történetben rejlő érzelmi és tematikus lehetőségeket.
A sztori szerint Arthur Kriticos, a frissen megözvegyült apa egy különös örökséget kap: egy üvegfalakból épült, mechanikus, folyamatosan mozgó házat, amely nemcsak különleges építészeti kuriózum, de egyben pokoli csapda... több»
A rémálmok intézete A Ház a Kísértet-hegyen 1999-ben bemutatott remake-je az 1959-es William Castle-klasszikusnak, és egyike volt azoknak a horrorfilmeknek, amelyek a kilencvenes évek végén megpróbálták modernizálni a régi B-kategóriás rémtörténeteket. A film Gavin O’Connor és Dick Beebe forgatókönyvére épül, William Malone rendezésében, és bár erősen támaszkodik a korszakra jellemző, túlvezérelt vizuális effektusokra, mégis sikerül megőriznie valamennyit abból a játékos, véresen groteszk szellemiségből, ami az eredetit kultikussá tette.
A történet középpontjában egy elhagyatott, régi pszichiátriai intézet áll, amelyet egy különösen kegyetlen orvos vezetett, mielőtt az épületben egy lázadás brutális mészárlásh... több»
Visszhangok egy kihunyt forradalomból A Mátrix: Feltámadások olyan film, amely nem egyszerűen elmarad a várakozásoktól, hanem saját legendájának árnyékában téblábolva próbálja meg újraértelmezni azt, amit a sorozat valaha jelentett – és szinte minden lépésével csak távolabb sodródik attól. A 1999-ben látott forradalom sötét, tökéletesre csiszolt filozófiai elegye mára olyan tompa visszhanggá fakult, amely képtelen életre kelteni azt az érzést, amit Neo útja régen kiváltott. A negyedik rész mintha a nosztalgia kényszerében született volna, de ezzel együtt a nosztalgia átkát is viseli: csak megidézni tudja a múltat, meghaladni nem.
A történet egyik legnagyobb problémája, hogy valójában nincs valódi tétje. A film megpróbálja ironi... több»
A végső ciklus A Mátrix-trilógia záródarabja, A Mátrix: Forradalmak hatalmas vállalás: befejezni egy történetet, amely két filmen át egyre komplexebbé, filozofikusabbá és grandiózusabbá vált. A Wachowski-testvérek célja nem csupán az volt, hogy lezárják Neo útját, hanem hogy összekössék az emberi szabadságért vívott harcot a rendszerek, ciklusok és sorsok összefonódó hálójával. A végeredmény látványos, drámai, de nem mentes a hibáktól sem – ugyanakkor méltó, érzelmekkel átitatott finálé, amely megpróbálja visszaterelni a fókuszt az emberi tényezőre.
A történet közvetlenül az Újratöltve eseményei után indul: Zion ostrom alatt áll, Neo pedig a valóság és a Mátrix közötti limbo-szerű állapotba szorul. A film... több»
A dzsungel sötét szíve John McTiernan 1987-es klasszikusa, a Ragadozó nem csupán egy izomhegyekkel telezsúfolt akciófilm, hanem egy sajátos műfajkeverék, amely máig ható erővel bizonyítja, hogy az egyszerű alaphelyzetből is lehet legendát teremteni. A film ereje nemcsak a korszak ikonikus töltetében rejlik, hanem abban a paranoiával átitatott atmoszférában, amely végül sokkal többé teszi egyszerű lövöldözős kalandnál.
A történet látszólag egyszerű: Dutch (Arnold Schwarzenegger) és elit kommandósaiból álló csapata rutin mentőakcióra indul a közép-amerikai dzsungelbe, ám útjuk során rájönnek, hogy valami náluk sokkal hatalmasabb, láthatatlan és ismeretlen vadászik rájuk. A film azonban hamar túllépi a katonai akció... több»
79 Polar Expressz (2004)
A Polár expressz egyszerre ünnepi mese és technikai kísérlet, amely mára különös, kissé időtálló és időtlenül furcsa karácsonyi klasszikussá vált. Robert Zemeckis filmje a gyermekkor bizonytalanságáról és a hit természetéről mesél, méghozzá egy álomszerű utazáson keresztül, ahol egy névtelen fiú a karácsony éjszakáján felszáll egy különös, gőzölgő expresszre, amely a sarkkör felé robog. A film legerősebb oldala az atmoszférája. A vonat dübörgése, a hófödte tájak, a csillagfényben úszó éjszaka és a mindig kissé túlvilági hangulat olyan érzést keltenek, mintha egy gyermekkori álom elevenedne meg. A mo-cap technológia 2004-ben úttörőnek számított, és még ha ma már néhol kissé merevnek vagy „unc... több»