Sötét és kaotikus folytatás Kevés filmfolytatás vár akkora csalódásteli sóhajt a nézőtől, mint az Alien vs. Predator: Requiem. Az első rész ugyan nem váltotta meg a világot, de legalább világos koncepcióval, grandiózus helyszínekkel és tisztelettel bánt a két legendás szörny mitológiájával. A második epizód azonban olyan irányba lép, ahonnan nehéz visszarántani: a sorozat legmélyebb, legsötétebb – és nem a jó értelemben sötét – bugyraiba.
A Strause testvérek rendezése látszólag megpróbál valami „nyersebb”, „valóságosabb” stílust letenni az asztalra, ám ehelyett egy olyan filmet kapunk, amely szinte nézhetetlenül sötét. A mozi legendásan rossz fénykezelése miatt a lények jelenléte inkább zavaró vibrálás, mintsem félelm... több»
A múlt súlya és a jövő ígérete A Szellemirtók: Az örökség egy különös jelenség a modern blockbuster-korszakban: egyszerre folytatás, tiszteletadás, újraindítás és egyfajta nosztalgikus gyászmunka. Jason Reitman – az eredeti filmek rendezőjének, Ivan Reitmannek a fia – olyan feladatot vállalt, amelyet könnyű lett volna csúnyán elrontani: visszahozni a Szellemirtók világát úgy, hogy ne legyen puszta rajongói kiszolgálás, mégis kielégítse egy generáció gyerekkori emlékeit. És bár a filmnek vannak hibái, kétségtelenül az egyik legőszintébb, legszerethetőbb próbálkozás a franchise fenntartására.
A történet középpontjában Phoebe, a kissé kívülálló, okos és szociálisan esetlen kislány áll, aki családjával egy isten háta mögötti... több»
Két legenda találkozása, egy elpazarolt lehetőség Amikor Paul W.S. Anderson bejelentette, hogy ő rendezi az Alien vs. Predator filmet, a rajongók szíve egyszerre dobbant meg és fagyott jéggé. Két ikonikus szörny, két mítosz, két univerzum ütközése – mi baj lehet? Sajnos a válasz: nagyon sok minden. Az AVP ugyan kétségtelenül látványos, feszes és technikailag kompetens produkció, de lélektelen, steril és túlzottan biztonságos. Egy film, amely minden eszközzel próbál epikus lenni, de végül csak annyit mond: „itt egy csata, nézd, ahogy harcolnak, és ne kérdezz semmit.”
A történet – a maga egyszerűségében – akár működhetett is volna. A 2004-ben játszódó sztoriban egy tudóscsapat (élükön Alexa Woods – Sanaa Lathan) egy rejtélyes hőforrást fedez... több»
A látvány pokla, tartalom nélkül Paul W.S. Anderson neve hallatán a legtöbben már tudják, mire számíthatnak: robbanásokra, CGI-lényekre, heroikus pózolásra és Milla Jovovichra. A Monster Hunter sem kivétel ez alól – sőt, ez a film mintha az összes korábbi Anderson-jellegzetességet egyetlen, harsány és csontig lecsupaszított látványorgiává gyúrná össze. A baj csak az, hogy miközben minden képkocka vizuálisan üvölt, a történet teljesen néma marad. Ez a film egy kétórás bossfight, ami mögött nincs semmi – se szív, se humor, se dráma, csak a füstölgő páncélok és izzadó izomzat.
A történet már az első percekben mutatja, mennyire másodlagos számára a logika. Artemis hadnagy (Milla Jovovich) és katonai egysége a sivatagban járőrö... több»
A pokol mélyéről feltörő űrbéli őrület Kevés film képes olyan elementáris módon beleégni az ember tudatába, mint Paul W.S. Anderson Halálhajója. Ez a sötét, nihilista sci-fi horror nem csupán egy elfeledett űrutazás története, hanem egy pszichológiai rémálom, amelyben az emberi lélek legmélyebb rétegei kerülnek mikroszkóp alá – és ott is maradnak, szétmarva minden illúziót. A film 1997-ben jelent meg, amikor a horror és a sci-fi műfaját még külön kezelték, de Anderson itt merészen vegyítette őket: A nyolcadik utas: a Halál zsigerekre ható klausztrofóbiáját és A pokol démonai ördögi misztikáját gyúrta egybe egy szürreális, groteszk eleggyé.
A történet látszólag ismerős: az Event Horizon nevű kísérleti űrhajó hét évvel korábban el... több»
Előre a jövőbe és vissza a múltba Négy év telt el, mire Robert Zemeckis és Bob Gale elkészítette a Vissza a jövőbe folytatását – és bár a várakozás hatalmas volt, a Vissza a jövőbe 2. merészebb, komplexebb és technikailag kifinomultabb lett, mint bárki gondolta volna. Ez a film nem egyszerűen folytatás: egy labirintus az időben, ahol a múlt, a jövő és az alternatív valóságok egymásba gabalyodnak, és ahol Marty McFly immár nemcsak a saját, hanem a teljes idővonal sorsáért küzd.
A történet közvetlenül ott folytatódik, ahol az első rész véget ért: Marty és Doc Brown visszatérnek a jövőbe, pontosabban 2015-be, hogy megmentsék Marty fiát attól, hogy börtönbe kerüljön. Azonban egy apró hiba – és egy öregedő Biff Tannen túlzott le... több»
Amikor a szörnyek is szülők lesznek A Hotel Transylvania 2. az első rész sikerét igyekszik továbbvinni – és bár humorban, látványban és ritmusban hozza a megszokott minőséget, történetben és érzelmi mélységben már kevésbé tud újat mutatni. Genndy Tartakovsky rendező ismét visszatér a rendezői székbe, és Adam Sandler produceri (és szinkron) keze nyomát is minden pillanatban érezni – jó és rossz értelemben egyaránt.
A történet néhány évvel az első rész után játszódik: Mavis (Selena Gomez) és Jonathan (Andy Samberg) immár házasok, sőt, kisfiuk is született, Dennis. A fő konfliktus nem világmegmentésről vagy vámpírok elleni háborúról szól – hanem arról, hogy Dennis vajon örökölte-e Drakula (Adam Sandler) vámpír génjeit, vagy „csa... több»
Amikor a záróakkord hamisan szól A Kaptár: Utolsó fejezet a sorozat hatodik, elvileg befejező része – egy grandiózus lezárás ígéretével. A valóságban viszont inkább egy szétesett, fáradt végjáték, amely minden erényét és hibáját felnagyítja annak a szériának, ami valaha legalább guilty pleasure-ként működött. Paul W.S. Anderson ismét a rendezői székben, Milla Jovovich újra Alice bőrében – de ezúttal már egyikük sem tűnik igazán lelkesnek. Az Utolsó fejezet olyan, mint egy zombi, ami már nem is akar életre kelni, csak a rutin viszi előre.
A film ott folytatódik, ahol a Megtorlás abbamaradt: a világ romokban, Alice egyedül kóborol a pusztaságban, és újra szembenéz az Umbrella Corporation maradékaival, hogy végre egyszer s mi... több»
A gonosz arca a csendben születik Osgood Perkins filmjei mindig is a pszichológiai rémület és a szimbolikus rettegés határán táncoltak. A Longlegs viszont nemcsak egy újabb lépés ezen az úton, hanem egyenesen a mélybe zuhanás. Ez a film nem ijesztő a klasszikus értelemben – nem ordít a szemedbe, nem csattan a hangeffekt minden sarkon. Ehelyett lassan, alattomosan kúszik be a bőröd alá, és a stáblista után is ott marad, mint egy rossz álom, amit nem tudsz elfelejteni.
A történet középpontjában Lee Harker (Maika Monroe) áll, a visszafogott, szinte szellemiesen zárkózott FBI-ügynök, aki egy sor családi gyilkosságot próbál felgöngyölíteni. A nyomok egy eltorzult alakhoz, a címbeli Longlegshez vezetnek (Nicolas Cage), akinek nev... több»
Amikor már a zombi is unja magát A Kaptár: Megtorlás azon ritka filmek közé tartozik, amelyek egyaránt szolgálnak figyelmeztetésül és példaként arra, mit nem kellene tenni egy akció-horror franchise ötödik részében. Paul W.S. Anderson rendező visszatért a széria élére, és elvileg minden adott volt a sikerhez: látványos 3D technika, rengeteg visszatérő szereplő, megemelt költségvetés, és persze Milla Jovovich, aki már szinte védjegye lett a sorozatnak. De hiába a külsőségek, a Megtorlás üres, gépies és fáradt darab – olyan, mintha egy videojáték átvezető jeleneteit néznénk másfél órán át, joystick nélkül. A film az előző rész után közvetlenül veszi fel a fonalat, Alice ismét az Umbrella Corporation markában van, és egy földa... több»
Az idő, ami sosem áll meg Kevés film képes arra, hogy egyszerre legyen korszakalkotó, generációkon átívelően szerethető és technikailag, dramaturgiailag is mestermunka. Robert Zemeckis filmje pontosan ilyen alkotás. Ez nem csupán egy sci-fi kalandfilm, hanem egy örök érvényű történet az identitásról, a családról és az önmegvalósításról – mindez humorral, lendülettel és szívvel tálalva. Olyan mozi, ami nem öregszik, hiába szól éppen az időről.
A film középpontjában Marty McFly (Michael J. Fox) áll, a kissé lusta, de szimpatikus tinédzser, aki a különc tudóssal, Emmett “Doki” Brownnal (Christopher Lloyd) barátkozik. A történet akkor indul be, amikor Doc elkészíti a híres DeLorean időgépet, amely plutóniummal működik é... több»
Szellemes poénok nélkül maradt szellemirtás Vannak filmek, amelyek azzal a nemes szándékkal születnek, hogy új életet leheljenek egy legendába. Aztán vannak azok, amelyek inkább újratemetik azt. A Szellemirtók (2016) sajnos az utóbbi kategóriába tartozik – Paul Feig rendezése úgy próbál modern lenni, mint egy nagybácsi, aki TikTok-trendeket utánoz családi ebéden: a szándék érthető, de a végeredmény kellemetlen.
A film „nagy dobása” az volt, hogy nőkre cserélték a régi csapatot. Nem is ez a baj – a gond az, hogy ez a csere nem tartalommal, hanem marketinggel történt. Melissa McCarthy, Kristen Wiig, Kate McKinnon és Leslie Jones tehetséges színésznők, de a forgatókönyv annyira lapos, hogy még ők sem tudnak életet lehelni belé. A poénok... több»
Agyzsibbasztás felsőfokon Paul W.S. Anderson negyedik Kaptár-filmje, a Túlvilág, egy olyan pontja a franchise-nak, ahol a történet már kevésbé érdekes, mint maga a látványvilág, a stílus pedig teljesen átcsap videojátékos esztétikába. A film 2010-ben került a mozikba, a 3D-korszak hajnalán, és Anderson rögtön kihasználta az új technológia minden trükkjét. Lassított golyók, széttörő üvegek, repkedő vércseppek – ez a Kaptár: Túlvilág igazi attrakciója.
A történet ott folytatódik, ahol az előző rész, az Extinction véget ért: Alice (Milla Jovovich) immár szuperképességekkel felvértezve indít támadást az Umbrella Corporation ellen. A tokiói nyitójelenet az egész film egyik legemlékezetesebb szekvenciája – hűvös, precíz, ... több»
Melegszívű szörnyek A 2012-es Hotel Transylvania a Sony Pictures Animation egyik legsikeresebb vállalkozása volt, amely Genndy Tartakovsky (a Samurai Jack és a Dexter laboratóriuma alkotója) kezei alatt egyedi lendületet és vizuális stílust kapott. A film egy látszólag egyszerű gyerekvígjáték, amely klasszikus horrorfigurákat vonultat fel – Drakula, Frankenstein, múmia, farkasember és a többi ikon – mégis képes érzelmes, szerethető és vizuálisan energikus történetté válni. A Hotel Transylvania nem csupán paródia, hanem egy olyan világ, ahol a szörnyek emberibbek, mint a hús-vér emberek.
A történet középpontjában Drakula gróf áll, aki a felesége halála után szörnyeknek szentélyül épít egy kastélyt – a Hotel Tra... több»
A nyálka visszatér Öt év telt el azóta, hogy New Yorkot megmentették Gozertől, és a Szellemirtók neve fogalom lett. Az első rész kultstátuszba emelte a tudósokból lett szellemvadászokat, így a folytatás elkészítése elkerülhetetlen volt – mégis, a Szellemirtók 2. valahogy más energiákkal működik, mint elődje. Nem rossz film, de már nem az a vad, friss és anarchikus komédia, hanem inkább egy látványos, családbarát kaland, ami igyekszik mindenki kedvére tenni.
A történet ott veszi fel a fonalat, ahol az első film véget ért – de ironikus módon a hősök most pereskednek: tönkrementek, és a város elfordult tőlük. Ez a szatirikus alapötlet zseniális: a modern társadalom gyorsan elfelejti a hőseit, és a Szellemirtók ú... több»
Szellemes és örökérvényű darab Kevés olyan film született a nyolcvanas években, amely annyira meghatározta volna a popkultúrát, mint Ivan Reitman 1984-es vígjátéka, a Szellemirtók. A film nemcsak egy korszakot, hanem egy életérzést is megfogott – a tudomány, a humor és a természetfeletti különös elegyét, amely egyszerre volt rémisztő és felszabadítóan vicces.
A történet középpontjában három, a társadalom peremére sodródott parapszichológus áll, akik úgy döntenek, hogy a természetfelettit a tudomány szolgálatába állítják. Miután elvesztik egyetemi állásukat, saját vállalkozást indítanak, és New York utcáit járják, hogy szellemeket fogjanak – protonágyúval, kísértetcsapdával és rengeteg cinikus humorral felszerelkezve. Min... több»
Az ember, aki újra hinni mert Istenben Kevés olyan film született a kétezres évek elején, amely ennyire mesterien egyensúlyozott volna a sci-fi, a misztikum és a lélektani dráma között, mint M. Night Shyamalan Jelek című alkotása. A rendező, aki ekkor már túl volt a Hatodik érzék hatalmas sikerén, ismét a hétköznapi ember szemszögéből vizsgálja a természetfelettit — de ezúttal a hit és a félelem határmezsgyéjén.
A film középpontjában Graham Hess (Mel Gibson) áll, egy kiégett pap, aki felesége tragikus halála után elveszítette a hitét, és gyermekeivel egy pennsylvaniai farmon próbál új életet kezdeni. Egy nap azonban furcsa körök jelennek meg a kukoricásban, és hamarosan világossá válik, hogy ezek nem emberi kéz művei. Shyamalan ... több»
Mad Max zombi-módra A Kaptár-filmek harmadik felvonása már messze maga mögött hagyja a túlélőhorror zárt, laboratóriumi világát. A Teljes pusztulás megnyitja a poszt-apokaliptikus korszakot, és nem is aprózza el: a világ gyakorlatilag összeomlott, a városok kiürültek, a civilizáció porba hullott. A T-vírus elpusztított mindent, ami egykor emberi volt, a maroknyi túlélő pedig sivatagok porában bolyong, jórészt reménytelenül. A film egyik legnagyobb erénye, hogy ebben a világban valóban érezni a teljes reményvesztettséget.
Milla Jovovich ismét Alice bőrébe bújik, és stabilan viszi a hátán a filmet. Már nem pusztán egy túlélő, hanem egyfajta szuperkatona, tele kísérleti képességekkel, amelyek egyrészt látványosak... több»
Amikor eljön az elkerülhetetlen A Terminátor-sorozat első két része szinte megmásíthatatlan mércét állított a sci-fi és akciófilmek világában. James Cameron távozásával azonban a harmadik rész teljesen új kezekbe került. Jonathan Mostow rendezése nem kis feladatot vállalt: folytatni egy legendát. A Terminátor 3: A gépek lázadása ugyan nem éri el az előző részek magasságait, de így is egy érdekes, akciódús darab lett, amely sajátosan közelítette meg az apokalipszis elkerülhetetlenségét.
A sztori ott veszi fel a fonalat, ahol az előző rész véget ért: John Connor immár fiatal felnőttként próbál rejtőzködni a világ elől, hogy elkerülje sorsát. A film központi kérdése: vajon megváltoztatható-e a jövő, vagy a végzet mindenképpe... több»
A paranoia tengerén A Netflix új thrillerében Keira Knightley egy olyan újságírót alakít, akinek egy luxusjachton töltött munkautazás gyorsan rémálommá válik. Egyetlen zaj, egyetlen pillantás a víz felé — és máris egy olyan rejtély kellős közepén találja magát, amit senki sem akar komolyan venni. A film alaphelyzete ígéretes: zárt tér, elegáns környezet, látszólag kifogástalan vendégek… és egy eltűnt nő, akiről mindenki azt állítja, hogy sosem létezett.
A film legnagyobb erőssége a hangulat. A jacht fényűző belső terei és a tenger sötét végtelensége között folyamatos a kontraszt. Mindezt szépen támogatja a képvilág: a kamera gyakran szűk, bizonytalan tereket mutat, ezzel is fokozva Laura pszichés elszigeteltség... több»
52 Aliens vs. Predator - A Halál a Ragadozó ellen 2. (2007)
Kevés filmfolytatás vár akkora csalódásteli sóhajt a nézőtől, mint az Alien vs. Predator: Requiem. Az első rész ugyan nem váltotta meg a világot, de legalább világos koncepcióval, grandiózus helyszínekkel és tisztelettel bánt a két legendás szörny mitológiájával. A második epizód azonban olyan irányba lép, ahonnan nehéz visszarántani: a sorozat legmélyebb, legsötétebb – és nem a jó értelemben sötét – bugyraiba. A Strause testvérek rendezése látszólag megpróbál valami „nyersebb”, „valóságosabb” stílust letenni az asztalra, ám ehelyett egy olyan filmet kapunk, amely szinte nézhetetlenül sötét. A mozi legendásan rossz fénykezelése miatt a lények jelenléte inkább zavaró vibrálás, mintsem félelm... több»