A gyász, amely nem enged el A Kedvencek temetője Stephen King egyik legsötétebb és legkíméletlenebb történetének filmes adaptációja. Mary Lambert rendezése nem próbálja megszelídíteni az alapanyagot, még ha nem is minden elemében tudja maradéktalanul visszaadni a regény mélységét. Az eredmény egy nyugtalanító, helyenként nyers és kényelmetlen horrorfilm, amely nem az ijesztgetésre, hanem a veszteség feldolgozhatatlanságára építi félelmét.
A történet középpontjában a Creed család áll, akik egy látszólag idilli vidéki házba költöznek. A közelben található kisállat-temető és az azon túli ősi temetkezési hely hamar a gyász és a tiltott remény szimbólumává válik. A film legnagyobb erénye, hogy a horror forrását nem a termés... több»
A hang mögötti nő Az I Wanna Dance with Somebody nem csupán egy zenés életrajzi film Whitney Houstonról, hanem kísérlet arra, hogy egy ikon mögött meglássuk az embert is. Kasi Lemmons rendezése tiszteletteljes, érzelmes és ambiciózus alkotás, amely azonban tudatosan a klasszikus hollywoodi életrajzi filmek biztonságos ösvényén marad. Ennek köszönhetően felemelő és fájdalmas egyszerre – de nem mindig annyira őszinte és kockázatvállaló, mint amennyire Whitney Houston élete megkívánná.
A film legnagyobb erőssége kétségtelenül Naomi Ackie alakítása. Nem pusztán eljátssza Whitney Houstont, hanem érzelmileg is megidézi: a bizonytalanságot, az eufóriát, a megfelelési kényszert és az önmagával vívott harcot. Ackie n... több»
Az Avatar: Harmadik rész ismét visszarepít Pandora lenyűgözően részletes világába, ahol a látványvilág és a vizuális effektusok egyszerűen lélegzetelállítóak. A biolumineszcens erdők, a vízi lények és az új törzsek bemutatása igazi filmes csodát nyújt, ami miatt érdemes a vászon előtt ülni. A történet középpontjában Jake és Neytiri családja áll, a karakterek közötti dinamika most is érzékenyen van ábrázolva, de a cselekmény néha túl lassúnak és ismétlődőnek érződik. Bár a látvány és a technikai bravúr magával ragad, a sztori nem hoz annyi új izgalmat, mint várnánk, és egyes mellékszálak kissé felszínesek maradnak. Összességében a film vizuális mestermű, ami a rajongóknak élményt nyújt, de a ... több»
Az apokalipszis árnyékában Az Ítéletnap különös darabja a kilencvenes évek végi hollywoodi akciófilmeknek. Egyszerre próbál vallási horror, apokaliptikus thriller és klasszikus Schwarzenegger-akciófilm lenni – és miközben egyik műfajban sem válik igazán etalonná, sajátos, nyugtalanító hangulatával mégis emlékezetes marad. Peter Hyams rendezése nem hibátlan, de érdekes kísérlet arra, hogyan lehet a blockbuster-formátumot metafizikai kérdésekkel terhelni.
A film alaptémája rendkívül ambiciózus: a sátán megtestesülése, az ezredforduló apokaliptikus félelmei és az emberi hit válsága egyszerre jelennek meg. A történet szerint Lucifer New Yorkban keres testet magának, hogy egy kiválasztott nővel nemzzen gyermeket, ezzel elh... több»
Jeges pokol a kifutópályán A Még drágább az életed! a folytatások tipikus dilemmájával néz szembe: hogyan lehet túlszárnyalni egy olyan filmet, amely újradefiniálta a műfajt? Renny Harlin rendező más megközelítést választott: nem újragondolni akarta a Die Hard formuláját, hanem nagyobbra, hangosabbra és hidegebbre venni mindent. Az eredmény egy lendületes, látványos, ugyanakkor időnként kissé túlzó akciófilm, amely bár nem éri el az első rész tökéletes arányait, mégis szórakoztató, feszült és méltó folytatás.
A történet ezúttal egy repülőtéren játszódik, ahol John McClane – mintha a sors különös humorral rendelkezne – ismét karácsony estéjén találja magát egy terrorista akció közepén. A gépeltérítés és az irányítótor... több»
Karácsony a toronyház poklában A Drágán add az életed! mára nemcsak az akciófilmek egyik megkerülhetetlen alapköve, hanem az egyik legvitatottabb – és legimádottabb – „karácsonyi film” is. John McTiernan alkotása olyan erővel robbant be a műfajba, hogy azóta szinte minden túszdrámás akciófilm rá próbál hasonlítani, de egyik sem tudta megismételni azt a könnyed eleganciát, feszességet és karakterközpontú intenzitást, amit ez a film műfaji köntösben hozott.
A történet egyszerű, mégis működőképes: John McClane, a New York-i zsaru Los Angelesbe érkezik, hogy megpróbálja megmenteni a házasságát, de egy szemvillanás alatt túszdráma kellős közepén találja magát a Nakatomi Plaza felhőkarcolójában.
Amitől a film igazán működik, ... több»
New York, új csapdák, régi varázs A Reszkessetek, betörők! folytatása igazi ritkaság: olyan sequel, amely szinte mindent lemásol az első részből, mégis működőképes, sőt sokak számára ugyanolyan meghatározó karácsonyi klasszikus lett. A film nem próbálja megújítani a formulát — inkább felnagyítja, kitágítja, és a lehető legnagyobb homokozót adja Kevin kezébe: New Yorkot.
Macaulay Culkin ismét tökéletes Kevin. A karakter most magabiztosabb, bátrabb és még pimaszabb, ugyanakkor a film ügyesen megtartja azt a gyermeki sebezhetőséget, ami nélkül Kevin figurája puszta karikatúrává válna. Culkin továbbra is elképesztően jól érzi a ritmust: az ártatlan csodálkozástól a sátáni csapdaépítő üzemmódig mindent magától értetődő természet... több»
Karácsonyi káosz, zseniális gyerekméretben A Reszkessetek, betörők! mára nem egyszerű karácsonyi film, hanem kulturális jelenség. Az a fajta mozi, amit az ember vagy már kívülről fúj, vagy legalábbis minden decemberben véletlenül épp elkap a tévében, és onnantól nincs menekvés. Chris Columbus rendezése és John Hughes forgatókönyve együtt teremtettek meg valami különlegeset: a gyermeki fantázia és az abszurd slapstick-brutalitás bájos, mégis meglepően precízen működő elegyét.
A film lelke természetesen Macaulay Culkin, aki Kevin McCallisterként egyszerre esendő, arrogáns, pimasz és szerethető. Culkin gyerekszínész létére úgy viszi a hátán a teljes filmet, hogy közben nem válik irritálóvá — ez különösen nagy érdem, mert Kevin karakter... több»
A hit vonata A Polár expressz egyszerre ünnepi mese és technikai kísérlet, amely mára különös, kissé időtálló és időtlenül furcsa karácsonyi klasszikussá vált. Robert Zemeckis filmje a gyermekkor bizonytalanságáról és a hit természetéről mesél, méghozzá egy álomszerű utazáson keresztül, ahol egy névtelen fiú a karácsony éjszakáján felszáll egy különös, gőzölgő expresszre, amely a sarkkör felé robog.
A film legerősebb oldala az atmoszférája. A vonat dübörgése, a hófödte tájak, a csillagfényben úszó éjszaka és a mindig kissé túlvilági hangulat olyan érzést keltenek, mintha egy gyermekkori álom elevenedne meg. A mo-cap technológia 2004-ben úttörőnek számított, és még ha ma már néhol kissé merevnek vagy „un... több»
Csendes ünnep a veszteseknek Alexander Payne Téli szünet című filmje látszólag kicsi, visszafogott történet, valójában azonban ritka érzelmi pontossággal megalkotott emberi dráma, amely az ünnepi időszak díszletei között az elfojtott magányról, a veszteségről és az egymás felé vezető apró gesztusok jelentőségéről mesél. Ez a film nem akar nagy igazságokat harsányan kimondani – ereje éppen abban rejlik, hogy hagyja a nézőt figyelni, érezni és lassan kapcsolódni a szereplőkhöz.
A történet egy 1970-es évekbeli új-angliai bentlakásos fiúiskolában játszódik, ahol a karácsonyi szünet idejére ott ragad néhány diák, egy mogorva tanár és az iskola konyhafőnöknője. A kiindulópont szinte kamaradrámai, mégis rétegről rétegre bontj... több»
Az ünnep, ahol a cuki és a rémálom kéz a kézben jár Joe Dante kultikus filmje, a Szörnyecskék mára a ’80-as évek egyik ikonikus darabjává vált: egyszerre családi film, horror-komédia és társadalomkritikus szatíra, amelyet a mai napig nem sikerült megismételni. A Szörnyecskék egy olyan különös hangulatú mozi, amely a karácsonyi békességet egy csapat kis, anarchista lény humorosan vérszomjas tombolásával elegyíti.
A történet alapja egyszerű, de zseniális: Billy ajándékba kap egy különös, imádnivaló lényt, Gizmót, akinek három egyszerű szabályt kellene betartani – nem érheti víz és soha semmilyen körülmények között nem szabad éjfél után etetni. Természetesen mindhárom szabály megszegésre kerül, és a kedves kis mogwaiból káoszt hozó, hedonista s... több»
Csengőfrász és ökölcsapások A Bunyó karácsonyig a Terence Hill–Bud Spencer páros utolsó közös nagy filmje, amely 1994-ben készült, és egyben egyfajta búcsú is attól a sajátos, szerethető filmes világtól, amelyet évtizedeken át építettek: a szelíd humor, a jólelkű csibészség és a fájdalmasan hangos pofonok világától.
A történet egy vadnyugati karácsony köré szerveződik, ahol két testvér – Hill karizmatikus, könnyed figurája és Spencer mogorva, de aranyszívű óriása – kénytelen újra összeállni, hogy megmentsék a családjukat, a városukat, és úgy általában a karácsony békéjét. A sztori egyszerű, már-már meseszerű, és pontosan azokat az elemeket hozza, amelyeket a duótól elvárunk: kötekedő gazemberek, humoros félreértések, ... több»
A családi ünnep sötét árnyéka A Krampusz Michael Dougherty rendezésében egy olyan karácsonyi horror-vígjáték, amely egyszerre tiszteleg a klasszikus ünnepi filmek előtt, miközben kíméletlenül kifordítja azok sablonjait. A film alapja az alpesi néphagyomány démoni alakja, Krampusz, aki az engedetlen gyerekeket – és felnőtteket – bünteti. Dougherty az ünnepi giccs mögött lappangó családi feszültségeket emeli középpontba, és ebből épít egy külsejében groteszk, hangulatában pedig meglepően nyomasztó történetet.
A sztori egy diszfunkcionális család összeomlását mutatja be: Max, a jószándékú, de érzékeny fiú elkeseredésében megtagadja a karácsonyt, ezzel pedig akaratlanul meghívja a démoni vendéget. A film első harmada kifeje... több»
A pöttyök birodalma A Disney 1996-os 101 kiskutya-feldolgozása olyan film, amely egyszerre épít a klasszikus eredetire és a ’90-es évek élőszereplős családi mozivarázsára. A történetet mindenki ismeri, a kérdés tehát az, hogy mitől működik ez az adaptáció ma is, és miért vált sokak számára nosztalgikus kedvenccé.
A válasz első pillantásra egyszerű: Glenn Close. De ennél jóval több réteg is megbújik benne, ami miatt ez a film több mint egy átdolgozott mese – egyfajta szórakoztató látványmese, amelyben a kutyák és az emberi gyarlóság kéz a kézben járnak. A film legnagyobb erőssége Szörnyella, akit Glenn Close olyan energiával, olyan teátrális őrülettel és olyan karizmatikus jelenléttel formál meg, hogy gyakorlat... több»
A gonosz születése, amely nem menteget – inkább megértet, elbűvöl és magával ránt A 2021-es Szörnyella azok közé az élőszereplős Disney-adaptációk közé tartozik, amelyek nem egyszerűen újramesélik a korábbi történetet, hanem saját, markáns identitást építenek. Nem folytatás, nem feldolgozás, hanem eredettörténet, amely megpróbálja megmutatni, hogyan születik meg az a figura, akit korábban csak féktelen divatmániájáról és dalmaták iránti veszélyes megszállottságáról ismertünk. Ez a film egy punkos lendületű, sötéten elegáns mese, ami inkább egy izgalmas karakterdráma, mint klasszikus családi mozi. És minden pillanatában érezni azt, hogy a készítők pontosan tudták, milyen erős vizuális és érzelmi alapokra akarják építeni Szörnyella de Frász újkori mítoszát.
A történet közé... több»
Lázadás a sárból Ridley Scott 2010-es Robin Hood-adaptációja egy merész kísérlet volt arra, hogy a jól ismert legendát a földre rántsa, lehántsa róla a romantikát, a zöld harisnyát és a vidám erdei hősiességet. Scott és Russell Crowe korábban már bizonyították az epikus történelmi filmek iránti érzéküket a Gladiátorban, így sokan egy új, fenséges heroikus eposzt vártak. A végeredmény azonban sokkal földközelibb, komorabb és realista – és épp emiatt megosztó is.
A film legnagyobb erénye egyértelműen a világépítés. Scott Nottinghamet nem mesebeli vidékként mutatja be, hanem nyomorral, politikával, hűbéri feszültségekkel és földszagú hétköznapokkal teli területként. A sár, a rongyos ruhák, a füsttel teli kunyh... több»
Az igazság lázadója Kevin Reynolds 1991-es filmje, a Robin Hood: A tolvajok fejedelme azon ritka kalandfilmek egyike, amely egyszerre vált kultikussá, vitatottá és végtelenül szórakoztatóvá. A kilencvenes évek romantikus, nagyszabású kalandfilmes hullámának egyik legismertebb darabja, amely a legendát hollywoodi módon, néha túl komolyan, néha túl grandiózusan, de tagadhatatlanul nagy szívvel meséli újra.
A film legnagyobb erőssége egyértelműen a hangulata: a középkor mocsaras erdeit, sáros falvait és nyers brutalitását olyan látványvilággal keveri, amely egyszerre mutatós és földközeli. A fényképezés sötétebb tónusai és a tisztásokon, vízeséseknél játszódó jelenetek szépsége remekül egyensúlyozzák egymást, míg... több»
A szörnycsalád átváltozása A Hotel Transylvania negyedik része egy olyan franchise lezárása, amely a kezdetektől fogva a családbarát humorra, a látványos animációra és a szerethető szörnykarakterekre épített. A transzformánia alapötlete – hogy Dracula és Johnny testet cseréljenek, a szörnyek pedig emberekké váljanak – elsőre frissítően hangzik, és tényleg sikerül is belőle néhány igazán kreatív és vicces jelenetet kihozni.
A film vizuálisan továbbra is pörgős, színes, lendületes, és az animációs csapat kreativitása sokszor átüt az egyébként gyengébb történeten. Érezhető, hogy a sorozat egyik legerősebb eleme továbbra is a vizualitás: az átalakulások ötletesek, a karakterek mozgása gyors, túlzó, karikatúraszerű, ami m... több»
Két világ között A Silent Hill – A halott város azon ritka videojáték-adaptációk közé tartozik, amelyek nem csupán a forrásanyag külsőségeit igyekeznek átültetni a vászonra, hanem a játékok lelkét, hangulatát és mélységeit is. Christophe Gans filmje egy különös, lidérces álomvilágba sodorja a nézőt, ahol a bűntudat és a trauma fogható, szinte tapintható formát ölt, és ahol a város maga válik a szereplők belső démonainak torz tükörképévé.
A történet középpontjában Rose (Radha Mitchell) áll, aki kétségbeesetten keresi eltűnt kislányát, Sharont. Mitchell alakítása a film egyik legstabilabb pontja: nem túlzó, nem teátrális, hanem emberi és sérülékeny. Játéka egyszerre mutatja a rettegést és az anyai elszántságo... több»
A civilizáció vékony kérge James Watkins Gyilkos kilátások (Eden Lake) című filmje azon ritka modern horrorok közé tartozik, amelyek nem a természetfelettitől, nem valami borzongató mítosztól, hanem az emberi természet sötét oldalától teszik igazán félelmetessé a történetet. A film látszólag egy klasszikus „a pár elmegy pihenni az erdőbe, ahol bajba kerül” alapsémára épít, de már az első percek után érezhető, hogy itt nem egy tipikus slasher, hanem egy sokkal kellemetlenebb, hétköznapibb rémálom bontakozik ki, amelyben a legijesztőbb mozzanat nem a véres jelenetekben, hanem a társadalmi és emberi dinamika könyörtelen tükrében rejlik.
A történet Steve és Jenny hétvégi kiruccanását követi, akik a város zajától elszakad... több»
80 Kedvencek temetője (1989)
A Kedvencek temetője Stephen King egyik legsötétebb és legkíméletlenebb történetének filmes adaptációja. Mary Lambert rendezése nem próbálja megszelídíteni az alapanyagot, még ha nem is minden elemében tudja maradéktalanul visszaadni a regény mélységét. Az eredmény egy nyugtalanító, helyenként nyers és kényelmetlen horrorfilm, amely nem az ijesztgetésre, hanem a veszteség feldolgozhatatlanságára építi félelmét. A történet középpontjában a Creed család áll, akik egy látszólag idilli vidéki házba költöznek. A közelben található kisállat-temető és az azon túli ősi temetkezési hely hamar a gyász és a tiltott remény szimbólumává válik. A film legnagyobb erénye, hogy a horror forrását nem a termés... több»