Mikor már Omar Sy is kevésnek bizonyul... Úgy tűnik, a francia filmkészítők is rájöttek, hogy Omar Sy neve önmagában elad egy vígjátékot. Csak erre tudok gondolni, mert ezt a filmet kizárólag a főszereplő menthette volna meg – de még neki sem sikerült. A sztori kliséktől hemzseg, és már a címből sejthető, hogy a Beverly Hills-i zsaru nyomdokain halad. Ezzel önmagában nem lenne gond, ha a történet tele lenne eredeti poénokkal vagy izgalmas krimi-elemekkel, de sajnos egyikből sincs elég ahhoz, hogy fenntartsa az érdeklődést. A kétórás játékidő csak tovább fokozza ezt az érdektelenséget. Omar Sy széles mosolya és szimpatikus kisugárzása önmagában már kevés, hiszen az Életrevalók óta számtalan hasonló szerepben láthattuk. A nyomozás nem... több»
Verneuil-család másodjára is sikert hozott a családi műfajon belül A 2014-es Bazi nagy francia lagzik (még mindig kikészülök a magyar címtől) számomra az egyik legjobb francia komédia. Abszurd multikulturális témája miatt egy szórakoztató családi filmként tekintek rá, amelynek humora mellett a mondanivalója is erős volt. Nem gondoltam volna, hogy a Verneuil-család történetében van még annyi potenciál, hogy egy újabb filmet építsenek rá, így lélekben felkészültem egy gyengébb folytatásra. A legnagyobb meglepetést viszont az okozta, hogy a színvonal meglepően jól tartja magát, és a folytatás ugyanazt a szerethető formulát hozza, amit az első részben is annyira kedveltünk.
Míg az első film a rasszista csipkelődésekkel operált, itt ezeket a kötelező köröket gyo... több»
Ugyanattól bűzlik, mint az összes fiataloknak szánt filmadaptáció. A tartalom elsőre bugyutának tűnik, de a film megtekintése közben hamar kiderül, hogy a bemutatott katasztrófa utáni világot komolyabban kezeli, mint azt elsőre gondolnánk. A thriller-elemek meglepően jól működnek, ám a főszereplő által felvázolt bonyodalmat túl gyorsan elnyelik a klisés, logikátlan fordulatok, amelyek a legtöbb tinifilmben visszaköszönnek. Az iskolai jelenetek és a titokzatos fiú bemutatása leginkább az Alkonyat színvonalát idézi, ami nem sok jót ígér. A filmnek sikerül némi érdekfeszítő atmoszférát teremtenie, de aztán leragadunk annál a sablonnál, hogy a látomásokkal gyötört főhősnő inkább a „rosszfiúba” s... több»
Unalombombától sújtott sci-fi thriller Hónapokkal ezelőtt találkoztam a film marketingjével, és leginkább azzal „húztak be a csőbe”, hogy a Majmok bolygója trilógia rendezőjének új alkotásáról van szó. Mivel hatalmas rajongója vagyok annak a trilógiának, ez bőven elég volt ahhoz, hogy kíváncsivá tegyen.
A Elrabolt világ egyetlen igazán erős pontja az utópisztikus világ megteremtése. A látványvilág, különösen a „Tiltott Zóna” nevű lepusztult környék, hibátlanul sikerült. Ezzel azonban nagyjából ki is merültek a pozitívumok. A legnagyobb probléma, hogy a film egyszerűen nem ölel fel akkora történetet, ami kitölthetné a játékidőt és megfelelő feszültséget teremtene. Az első fél órában ember legyen a talpán, aki képes követni az esem... több»
Németország is megpróbálkozott azzal, ami a franciáknak már bejött A marketinganyagok persze nem utaltak rá, de a film első percei után már egyértelmű: a németek az Életrevalók sikerét próbálták meglovagolni. A párhuzam elkerülhetetlen, és ahogy halad előre a történet, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy túlzottan is ismerős íveken haladunk. Emiatt a film már az elején kiszámíthatóvá válik, és az igazi meglepetések elmaradnak.
A legnagyobb különbséget a színészi játék jelenti. Az Életrevalók esetében Omar Sy és François Cluzet párosa volt a film lelke, itt viszont a főszereplők közötti kémia nem működik olyan jól. Elyas M'Barek szinte egy az egyben átemeli a Fák jú Tanár úr! trilógiából ismert figuráját, ami egy könnyedebb vígjátékban működhet, de egy drámában... több»
Rendezői bravúr egyhelyszínes thrillerben A skandináv thriller két olyan szó, amely már önmagában bizakodásra ad okot – pláne, ha egy egyhelyszínes, egyszereplős filmről van szó. Szerencsére ez esetben nem alaptalan a lelkesedés, ugyanis a A bűnös rendezői szempontból valódi bravúr. Nem mondhatni műfajteremtőnek, hiszen hasonló koncepcióval már találkozhattunk, például Tom Hardy Locke – Nincs visszaút című filmjében.
Itt viszont a thriller és a krimi elemei zökkenőmentesen működnek együtt. A film alapja a telefonos diszpécser központi figurája, ami kifejezetten nagy kihívás egy ilyen feszült történetvezetéshez – mégis remekül működik. A cselekmény a Hívás (Halle Berry) vagy a Mobil (Chris Evans) mintájára építkezik, de annál sokkal ... több»
A Végtelen háború és a Végjáték közötti töltelékfilm – hozza a kötelezőt A képregények világában jómagam könnyen elvesznék – nagyjából annyit tudok róluk, amennyit a Marvel és a DC filmuniverzum eddig megismertetett velünk. Így Marvel Kapitány számomra csupán egy újabb hős(nő) a Marvel Filmes Univerzum listáján. Egészen a beharangozójáig nem is hallottam a karakter létezéséről. Az viszont egyértelmű volt, hogy kulcsfontosságú szerepet szánnak neki a hamarosan érkező Végjátékban.
Ezért is érződik inkább töltelékfilmnek – akárcsak A Hangya, Fekete Párduc vagy Doktor Strange –, amely később nyeri majd el igazi jelentőségét. Jogos tehát a felvetés, hogy egy ilyen masszív, immár 21 filmből álló szériában nehezen tud kitűnni.
Abban viszont eltér a szokásos eredettörtén... több»
Horror elemekkel megfűszerezett, pazar háborús thriller Rég láttam ennyire megkapó és izgalmas – részben látványos – előzetest, mint az Overlordé. Nagyon vártam a premiert, de sajnos a film elkerülte a hazai mozikat. Kár érte, mert messze többet nyújt, mint a megszokott B-kategóriás produkciók. Már az is árulkodó jel, hogy a kíméletlen Rotten Tomatoes értékelései között is stabilan 80% körül áll.
A történet egyenesen a mélyvízbe dob minket: egy feszült, tízperces bevezető alatt ismerjük meg a főhősöket, akik egy háborús bevetésre készülnek. A karakterek sajnos nem kaptak túl mély jellemábrázolást, így be kell érnünk azzal, amit ebben a rövid időben megtudunk róluk.
Amikor a bonyodalom beindul, a film hosszabb ideig megőrzi a klasszikus háborús th... több»
Magas színvonallal sikerült trilógiává bővíteni Hablaty történetét Bár szeretem a jó meséket, és a stúdió neve is garancia a minőségre, az Így neveld a sárkányodat eddig nem hagyott bennem mély nyomot. Nem tartom rossznak a korábbi részeket, de valahogy a sárkányos témájú filmek sosem tudtak igazán megfogni. Így hiába láttam az első két részt, a harmadik film megnézésekor csak halvány emlékeim voltak róluk.
Ami azonnal feltűnt, és hatalmas előny, hogy a történet szereplői együtt nőttek fel a közönséggel. A rendező bátran haladt a korral: a gyerekekből fiatal felnőttek lettek, amit az animáció is remekül tükröz. Nemcsak látványos, hanem kifejezetten hatásos módon érzékeltetik a változást.
Ha már az animáció szóba került: talán az Így neveld a sárkányodat tri... több»
Jay és Néma Bob hatodszor – A Shop Stop 2 még nagyobbat szól Kevin Smith 1994-ben a Shop Stop című, minimális költségvetésből készült filmjével valami igazán különlegeset indított el. Nemcsak ikonikus karaktereket teremtett, hanem olyan párbeszédeket írt, amelyek önmagukban is garantálták a sikeres vígjátékot. Az első rész zsenialitása éppen az egyszerűségében rejlik: fekete-fehér képi világ, egyetlen helyszín és kőkemény poéngyár.
12 évvel később Smith visszatért ahhoz, ahol minden elkezdődött, de közben felismerte, hogy a közönség elvárásai is változtak, és a saját lehetőségei is kibővültek. Ennek eredményeként egy merészebb, tartalmasabb és látványosabb vígjáték született, amely nemcsak elvetemültebb, de méltó folytatása is az eredetinek.
A történe... több»
Egy az egyben újrázás Nem vagyok a feldolgozások híve, de sajnos az eredeti norvég alkotás, Az eltűnés sorrendjében eddig elkerülte a figyelmemet. Így Liam Neeson főszereplésével a Dermesztő hajsza teljesen újszerű élményt nyújtott számomra – egészen addig, amíg utólag meg nem néztem az eredetit. Mondhatni, a remake elérte a célját: a nagyközönség elé tárta ezt a történetet. A hófödte, rideg környezet a skandináv filmek kedvelőinek ismerős hangulatot teremt, miközben az abszurd humorral fűszerezett bűnügyi szál szokatlan dinamikát ad az egésznek. Stílusában akár egy Fargo évad is lehetne, annyira hasonló a hangulata.
Liam Neeson megszokott akciófilmjei után szokatlan ebben a hétköznapibb szerepben, és biztos vagy... több»
Kiszámítható, mégis szívhez szóló és szórakoztató Az idei Oscar-szezon egyik kiemelt alkotása lett a Zöld könyv, amely egy szívmelengető, jól sikerült road movie – ugyanakkor az öt Oscar-jelölés (köztük a legjobb film) számomra kissé túlzónak tűnt. Az igaz történeten alapuló, karakterfejlődésre építő és barátságokat bemutató filmek minden évben előkerülnek, így a Zöld könyvet sem érzem különösebben egyedinek. Ráadásul már az előzetese is a korábban díjazott Miss Daisy sofőrjéhez való hasonlóságot sugallta.
Mindezekkel együtt egyáltalán nem akarom leértékelni a filmet, mert őszintén élveztem minden percét. Inkább csak azt érzem, hogy az Akadémia hype-ja nagyobb volt, mint amit a film valójában indokolt volna. A történet igazi motorja Viggo M... több»
Humortalan zsarupáros Párizsban Ahogy már többször említettem, szeretem a francia vígjátékokat, és bár nem minden film ismert széles körben, én bárminek adok egy esélyt, ami szembejön velem. A Puerto Rico-i zsaruk Párizsban esetében viszont figyelmetlen voltam – azt hittem, egy francia komédia lesz, de ez valójában egy ízig-vérig amerikai film, ami sajnos nem is próbál kitörni a tucatakció-vígjátékok szintjéről. Luis Guzmán számtalan vígjátékban feltűnt már szórakoztató eredménnyel, de itt még az ő jelenléte sem volt elég ahhoz, hogy egy kicsit is viccessé tegye a filmet. A társa pedig teljes mértékben tehetségtelen, sőt, kifejezetten irritáló volt – egyedül Szabó Győző szinkronhangja adott neki némi pluszt. Ez azonban nem... több»
Őszintén szólva, a Vörös kutya cím számomra semmit nem mondott, pedig egy kis utánajárás után kiderült, hogy regények és filmek is születtek róla. A kezdetek volt az első találkozásom a legendásnak tartott kutya történetével, de sajnos ez a film nem hozta meg a kedvem ahhoz, hogy mélyebben elmerüljek a témában. A látványvilág és az ausztrál környezet ugyan kifejezetten tetszett, de a történet sajnos rém gyenge. A kutya megjelenése természetesen beindítja a cukiságfaktort, de ezzel a lehetőséggel nem igazán élnek a további játékidőben. A kölyökkutya életének ezt a szakaszát néhány perces jelenettel letudják, és sajnos maga a címadó állat is csak mellékszereplő marad a történetben. A kutyás fi... több»
A Truman Show – Egy korszakalkotó film, amely még ma is megállja a helyét Tizenöt évvel ezelőtt láttam először A Truman Show-t, gyerekként. Akkoriban csak részben értettem meg a benne rejlő fantáziát és drámát, így ideje volt újra megnéznem – különösen, mert sokak számára a mai napig alapmű. Okkal.
A film több mint húszéves, és bár a történetet már ismertem, még most is leesett az állam a látottaktól. Jim Carrey 1998-ban hatalmasat bizonyíthatott az Ace Ventura és a Dumb és Dumber vígjátékai után. Az addig vígjátékokban csillogtatott komikumát és kisugárzását ebben a filmben arra használja, hogy egy maximálisan szerethető figurát alkosson – és ezt maradéktalanul sikerrel is teszi.
Lehetetlen nem szeretni Truman karakterét, és talán éppen ezért olyan könnyű azonosu... több»
Nem lett okosabb, nem lett jobb, de hozza az első rész színvonalát A Boldog halálnapot első részével sem voltam teljesen kibékülve, de a hibái ellenére is annyira megfogott, hogy ha már készült folytatás, adtam neki egy esélyt. A film bevezetése egy túlgondolt, sci-fi vonalra (időutazásra) utal, viszont ezt a történet sajnos hamar félresöpri, és ismét megkapjuk az első részből ismert, unalomig ismételt bonyodalmat – csak egy kicsit másként.
És éppen ez a „kicsit másként” az, ami nálam problémát jelentett. Rendben, megmagyarázták az első rész eseményeit egy tudományos maszlaggal, de aztán dimenziókkal és alternatív világokkal bonyolították túl az amúgy egyszerű történetet – ami már erőltetett húzásnak érződik. A baba maszkos gyilkos, aki az első rész egyik f... több»
Egyedi és rendkívül hatásos kikacsintás az online világra A Rontó Ralph sikere után nem volt kérdés, hogy érkezik a folytatás, amely még nagyobb kanállal merít a kalandból. A retró játékterem nosztalgikus világa után ezúttal egy sokkal modernebb közegbe, az online térbe ugrunk – és az alkotók ezt a lehetőséget bravúrosan ki is aknázták.
A Zootropolis máig a kedvenc animációs filmem. Ott is lenyűgözött, hogy egy külön világba helyezték a történetet, tele kikacsintásokkal és popkulturális utalásokkal, amelyek miatt több korosztály is élvezhette. Most sincs ez másként: az internetet fantasztikusan használják helyszínként, és maximálisan kihasználják a benne rejlő poénlehetőségeket. Hangosan felröhögtem a reklámblokkoló, a YouTube-on pénzt kereső videó... több»
Elnyújtott, fárasztó kémvígjáték, amit Budapest sem ment meg Az itthoni marketing jól működött, hiszen világsztárok érkezése mindig nagy esemény, pláne, ha épp Budapest ad otthont egy hollywoodi produkciónak. A promóció ütött, a film viszont már kevésbé. Őszintén szólva, többet nevettem Kate McKinnon magyarul való rappelésén Jimmy Fallonnál, mint az egész filmen összesen. Pedig kezdetben még volt benne potenciál: lendületes akciók, nagypofájú humor és tempós narratíva. Azonban ahogy telt az idő, a főszereplő páros locsogása egyre fárasztóbbá vált, és mire elértünk a játékidő végére (ami közel kétórás!), már az alapkonfliktus – jelen esetben a pendrive értéke – is teljes érdektelenségbe fulladt. Ami viszont meglepett, hogy a film maximálisan kihasználj... több»
Queen rajongók figyelem: Live Aid koncert bravúros megidézése Rengeteg megosztó véleményt olvastam a filmmel kapcsolatban: vajon érdemes volt-e ilyen formában elkészíteni egy legendás zenekarról szóló életrajzi alkotást? Még most is kissé tanácstalan vagyok, ha valaki választ vár tőlem a negatív kritikákra, mert bár értem és részben egyet is értek velük, minden percét imádtam a Bohém rapszódiának.
Középiskolás koromban rákattantam a Queen zenéire, és hosszú évekig végigkísértek a klasszikussá vált dalaik. Éppen ezért, még az elferdített történeti elemek ellenére is, óriási élmény volt nézni a filmet. A dalok születését bemutató jelenetek vagy a koncertturnék sikerei egy rajongónak garantált libabőrt okoznak.
Rami Malek alakítása egyszerűen lenyűgöző. Í... több»
Spielberg látványos sci-fije egy gyenge befejezéssel Tizennégy év után újranéztem a filmet, mert az emlékeim már megfakultak róla. Bár fejben kellemes élményként maradt meg bennem a 2005-ös mozi, mostani szemmel nézve több negatívumot is felfedeztem benne.
Tom Cruise remek alakítást nyújtott az elhidegült apa szerepében. A karaktere egyszerre volt esendő és szerethető, amit a drámai vonal ügyes adagolása csak még inkább kiemelt. Bár a Világok harca sci-fiként van elkönyvelve, valójában erősen épít a drámára is – és Spielberg kezei között ez a kombináció jól működött.
A látványra nem lehet panasz. A káosz ábrázolása, a támadás pusztító ereje és a túlélésért folytatott kétségbeesett küzdelem mind hatásosan kelnek életre. A vizuális megoldások és... több»
50 A belleville-i zsaru (2018)
Úgy tűnik, a francia filmkészítők is rájöttek, hogy Omar Sy neve önmagában elad egy vígjátékot. Csak erre tudok gondolni, mert ezt a filmet kizárólag a főszereplő menthette volna meg – de még neki sem sikerült. A sztori kliséktől hemzseg, és már a címből sejthető, hogy a Beverly Hills-i zsaru nyomdokain halad. Ezzel önmagában nem lenne gond, ha a történet tele lenne eredeti poénokkal vagy izgalmas krimi-elemekkel, de sajnos egyikből sincs elég ahhoz, hogy fenntartsa az érdeklődést. A kétórás játékidő csak tovább fokozza ezt az érdektelenséget. Omar Sy széles mosolya és szimpatikus kisugárzása önmagában már kevés, hiszen az Életrevalók óta számtalan hasonló szerepben láthattuk. A nyomozás nem... több»