Nagyon mély, nagyon hosszú, nagyon jó Azt nem állítom, hogy teljesen értem a filmet, mert az egy bátor kijelentés lenne. Azt viszont bátran elmondhatom, hogy egy nagyon különleges filmélmény, gondolkodásra készteti a nézőt, s teljes mértékben elüt azoktól a filmektől, amelyeket az Egyesült Államokból és Nyugat-Európából kapunk.
Tarkovszkij munkásságáról már sokat hallottam, ellenben a filmjeiből még egyet sem láttam, s úgy gondoltam, hogy kezdésként a Solarist választom. Elöljáróban elmondom, hogy nem olvastam Lem regényét, s a 2002-es adaptációt sem láttam.
Ami megfogott az egészben az az egésznek a lassúsága, de a szó jó értelmében. Elmélyülést kíván meg a nézőtől, nemcsak az érzelmeinkre hat, hanem az észre is. Nagyon különle... több»
"Utálni fogjuk őt, ha te azt szeretnéd, hogy utáljuk, anya"
Szeretem az ilyen családi drámákat, amelyeknek középpontjában gyakorta szerepel a rák, az a kíméletlen kor, amely nem válogat, gond nélkül megtámad szegényeket és gazdagokat, családanyákat és szingliket, öregeket és fiatalokat... S a filmeknek a mellett, hogy bemutatják a betegséggel való (olykor reménytelen) küzdelmet, foglalkoznia kell azzal is, hogy mi vár a hozzátartozókra, hogyan képesek megküzdeni azzal, hogy elvesztik szeretteiket és egyáltalán túl lehet-e egy ilyen veszteségen valaha is lépni? Az Édesek és mostohák egy két gyermekes anya küzdelméről szól a rákkal és arról, hogy gondoskodnia kell a gyermekei jövőjéről akkor i... több»
Kedvcsináló Kevin Smith további műveihez Én ennek a filmnek háromszor futottam neki, ebből kétszer sikerült elaludnom már az elején. Mentségemre szóljon, hogy mind a két alkalommal elég fáradt voltam, s éjfél is elmúlt, mikor elkezdtem. Harmadjára azonban sikerült teljes egészében végignéznem, s meglepő módon nagyon jókat szórakoztam a film során.
Én még egy Kevin Smith-filmet se láttam, de mivel kezdjen az emberfia, ha nem az első, s talán az egyik leghíresebb filmjével. A megnézése előtt már tudtam, hogy komoly cselekményre nem számíthatok, s ez valóban be is igazolódott. Ez gyakorlatilag nem más, mint vicces jelenetek egymásutánisága, amelyek között van némi kapocs, s végül el is jutnak valahova, de érződik, hogy itt valóban nem... több»
Műfaj paródia A This Is Spinal Tap (szerintem meghagyhatták volna az eredeti címet) egy igazi gyöngyszem. Vélhetően nem lesz belőle önálló műfaj, de nagyon találó, ahogy Reiner karaktere (Marty Dibergi) úgy határozza meg a filmjét, hogy ez egy "rockumentary". Mert ez valóban az.
Nemcsak egy korszakot, hanem egy teljes zenei műfajt foglal össze és parodizál ki alig több mint 80 percben. Ehhez pedig remekül passzolnak ezek az áldokumentarista eszközök. Tényleg minden benne van, amitől a Tap egy valódi zenekar is lehetne, miközben folyamatosan parodizálja a valódi, nagynevű rockzenekarokat és zenészeket (hegedűvel gitárt pengetni, Angus Young-féle pózban gitározni, de csak segítséggel visszaállni, hogy pár ... több»
Érdekes volt olvasni egy könyvet és látni egy filmet, amelynek A halál a narrátora. A II. világháború zord éveit két gyerek szemszögéből bemutató történet igazi szívfacsaró élményt nyújt. Sophie Nélisse előtt még nagy jövő áll, Liesel szerepe pedig olyan, mintha egyenesen neki írták volna. Eredeti nyelven érdemes megnézni a filmet, mert akkor még a színésznő különleges akcentusát is lehet hallani (és ahogy barátjának, Rudy-nak a nevét kimondja, azt öröm hallani). Na és persze ott van Rudy is, akinek a szerepére keresve sem lehetett volna jobbat találni, mint Nico Liersch-et. Liesel nevelőszülei, Rosa és Hans (Emily Watson és Geoffrey Rush nagyszerű alakításában), tökéletes ellentétei egymásn... több»
Fekete-fehér harc A segítség egy nagyon jó regény, amelyből egy nagyon jó filmadaptáció készült. A '60-as évek Amerikájába kalauzol el a történet, amelyben a feketék és a fehérek harca rajzolódik ki. Ezt a témát már sok film körbejárta így vagy úgy, ám ez a nézőpont talán eddig még ismeretlen volt a közönség számára. Egészen elképesztő ugyanis, ahogyan a fekete szolgáló nők viszonyultak a saját sorsukhoz. A tehetős középosztály-beli fehér asszonyoknak azokban az időkben, Amerikában még nem nagyon volt más dolguk (és más ambíciójuk sem igazán) mint hogy gyereket szüljenek és nő gyűlésekre járjanak, ahol együtt szavaznak arról, hogy ki érdemes a barátságukra és ki nem. Amíg a mérhetetlen sznobizmus mögé igyekez... több»
Arnold Schwarzenegger bár alapvetően akcióhősként van számon tartva, nekem tetszenek a komikus szerepei is és az egyik legjobb vígjátéka az Ovizsaru, amely gyermekkorom egyik meghatározó filmje. A minap ment a tv-ben és természetesen leragadtam előtte. Akkor eszméltem rá, hogy mennyi olyan felejthetetlen aranyköpés van a filmben, amit gyakorta emlegetünk. Például az a bizonyos ténymegállapítás, amikor a kisfiú a nőgyógyász édesapja munkájáról beszél, vagy a "Megeszed mások uzsonnáját? Nem szabad!", vagy "Én nem vagyok rendőr, hanem királylány"...és még számos ilyen gyöngyszem van a filmben. Remekül kiválasztott gyerekszereplők, gonosztevők (Richard Tyson Crisp szerepében, ugyan nem tehet ró... több»
Az igazi kisemberek filmje El kell ismernem, hogy ennél figyelemfelhívóbb címet nehéz kitalálni. Még mielőtt elkezdenénk nézni már azon törtjük a fejünket, hogy Wilburnek sikerül-e vagy sem az öngyilkossága, s mi vezette őt odáig, hogy ezt akarja tenni. Hogy ne legyenek kétségeink a film kapásból egy öngyilkossági kísérlettel indul, utána viszont szépen, lassan megismerjük a két testvért, Wilburt és Harbourt, s az ő történetüket. A film első fele nagyon jól adagolja a fekete humort, emellett persze öngyilkossági kísérletből sincs hiány, ám ez a kezdeti lendület a film közepe tájékán elfogy, s onnantól egy kicsit laposabb része következik. Ezt fogja előrébb lendíteni az első komolyabb, valódi dráma, amikor is kiderül, ... több»
Zseniális Kultfilm ide, kultfilm oda, én tegnap tudtam teljes egészében végignézni a Coen-fivérek ezen alkotását (természetesen: jobb későn, mint soha, s ezúton is köszönet egy bizonyos tv-csatornának).
Még a megnézése előtt nagyjából körvonalazódott, hogy ezt a filmet (akárcsak a fivérek többi művét) vagy nagyon szereti valaki, vagy nagyon utálja. Nos, amiben nagyon jó ez a film az az elképesztő karakterek, a remek dialógusok és az a fajta fekete humor, ami nagyon is jellemző a Coenék filmjeire. Maga a történet pedig pofonegyszerű, sőt, egy pont után már nem is annyira érdekli a nézőt, hanem csak azt várja, hogy ez a szerencsétlen Töki megint mibe fog keveredni. Ehhez még jön egy tökéletes társ is Wa... több»
A kisugárzás fontosabb, mint a tehetség Alapvetően nem volt rossz film, egy kellemes színfolt azok között a gyenge vígjátékok között, amelyekkel mostanában előáll a filmipar. Persze, annak ellenére, hogy sok olyan jelenettel operál a film, amelyben alkalmazza a helyzetkomukimot, ez attól még egy kőkemény életrajzi dráma, s a maga műfajában egyáltalán nem is rossz. Az, ahogyan Florence az áriáit előadja már önmagában megteremti a vidám hangulatot. Persze az egy percig sem vitás, hogy ő maga a fellépéseit egy pillanatig sem szánta a móka tárgyának. Sőt. Ez abban a jelenetben tökéletesen ki is rajzolódik, amikor a második teltházas koncertje után odamegy hozzá két férfi és megdícsérik a humoros előadását és a komikus vénáját. Ekkor l... több»
Igazi feel-good mozi Szerencsére csak utólag értesültem a film körüli botrányról, ha ezt előtte tudom, lehet, hogy más szemmel nézem a filmet, ám én még mindig szeretném hinni, hogy az állatkínzásos sztori nem igaz. Ennek ellenére azt kell mondanom, hogy ez egy gyönyörű film, megfelelő mennyiségű cuki faktorral, amelyet olvasva és látva is imádtam. Nem igazán értettem, hogy az alapvetően könyvhű adaptációt miért kellett egy pontban teljesen megváltoztatni (a Maya-s részre gondolok, amiben lényegében költöttek egy a könyvtől teljesen eltérő új sztorit) A magyar cím így bebukott, hiszen a filmben a kutyusnak e miatt a módosítás miatt nem 4, hanem 5 élete van. (ez picit ciki!) Így, hogy még túlzottan frissek a köny... több»
Hát én nagyon jól szórakoztam ezen a filmen, már sok évvel ezelőtt is és most ismét, amikor újra láttam. Tipikus francia film, tipikus francia humorral. A főszereplőt alakító fiú olyan természetességgel hozza a karakterét, hogy azt öröm nézni és vele szemben az apa figura is nagyon ott van. Egyértelmű és kiszámítható a végkifejlet, ugyanakkor a mai vígjátékokkal összehasonlítva ez a film egy igazi gyöngyszem, ami a lehető legjobban használja ki a helyzetkomikumot, amely a kultúrák különbözőségein alapul. A madárpókos jelenetek, a vicces és beszédes nevek, amikor Mimi-Siku kifogja és megsüti az aranyhalakat az akváriumból vagy amikor indián ruhában végigsétál Párizs főutcáin, ezek mind-mind ... több»
Mitől lesz ember az ember? Az Ex Machina egy, a sci-fikben gyakran előforduló kérdést boncolgat, miszerint mitől lesz ember az ember, avagy mivel kell rendelkeznie egy ember által alkotott dolognak ahhoz, hogy emberként tekinthessenek rá. Ezzel már találkoztunk olyanokban is, mint a Szárnyas fejvadász. Ami nekem szimpatikus volt a filmben, hogy bár a fenti kérdésre talán ma még nincsenek biztos válaszok, de egy bizonyos határidőn belül ezt konkrétan meg tudjuk válaszolni, s maga a film igen határozottan állást is foglal. Egy valódi kamaradrámát kapunk három fontos főszereplővel (s milyen érdekes, hogy a mesterséges intelligenciát, avagy Alicia Vikander karakterét a magyar szinkronban Evának fordították) ezt a motívumo... több»
Ez egy igazi, felemelő, feel-good mozi. Pont olyan, mint a rock 'n' roll, s aki imádja ezt a zenei műfajt, az a filmet is imádni fogja, akinek pedig ki nem állhatja, annak valószínűleg nem ettől fog megváltozni a véleménye, bár ki tudja. Mindenesetre ez a film egy óriási tisztelgés a Ramones és egy generációs életérzés előtt. Szinte az összes, fontosabb Ramones-sláger elhangzik a filmben (Blitzkrieg Bop, I Wanna Be Your Boyfriend, Rock 'n' Roll High School, Do You Wanna Dance?), s meglepő módon a zenekar nem csak díszletként szerepel a filmben, aminek külön lehet örülni.
Maga a film azért meg kell hagyni, időnként elég abszurd, sőt, már-már bugyutának is mondható (sőt, a Ramones-koncertes ré... több»
Az érdekes téma ellenére sem jó M. Night Shyamalan beleásta magát a pszichológia és a széttöredezett személyiségek ingoványos területére, s a végeredmény szempontjából az az érzésem, hogy nem tudott jól kijönni belőle.
Lehetséges, hogy túl nagy elvárásokkal ültem be a moziba, mert az első vélemények és a trailer alapján egy ütős, komoly, s talán katarzist okozó alkotást vártam. Mivel ezt nem kaptam meg, kicsit csalódottan távoztam.
Ami pozitívum: James McAvoy játéka, bár hozzáteszem, ez egy rendkívül hálás szerep abból a szempontból, hogy a filmben megjelenő személyiségek nagyon eltúlzott tulajdonságokkal rendelkeztek. Mindezek mellett természetesen jól tudott működni főszereplőként, de nálam továbbra is a Mocsokban nyújt... több»
A Deadpool mellett ezt a filmet éreztem 2016 legtúlhypeoltabb filmjének. Egészen addig amíg megnéztem! Ám amíg a Deadpoolnál éreztem egy-két gyengébb periódust, itt aztán tényleg nagyon nehezen tudok bármibe is belekötni. Talán az Oroszlánkirály óta nem éreztem egy Disney-filmnél azt, hogy végre nemcsak a 10 év alatti korosztálynak, hanem a felnőtteknek is készült. A képi világa gyönyörű, de ez még hagyján: remek világot épít fel, méghozzá nagyon okosan és ötletesen (körzetek elkülönítése pl.). A karakterek aranyosak, s bár valóban egy kissé sablonosak, de nagyon szerethetők, s ami a legjobb: zseniálisan gyúrták egybe az alkotók az emberi és állati sztereotípiákat, amely nagyszerű humorforrá... több»
Sajnos a történet igencsak életszagú, amely nem is véletlen, hiszen a rendező gyermekkorát mutatja be. Számomra az ügyes színészi alakítások mellett ennek a filmek abban rejlik az erőssége, ahogy a kislányok viszonyulnak az édesapjukhoz. Többször is érzékelhető, hogy szégyellik őt, hiszen mániás periódusában kissé túlpörgi a dolgokat és zavarba hozza őket a barátaik előtt, depressziós időszakában pedig rendetlenséget csinál a házban és nem hajlandó elmosogatni. Ennek ellenére, Cam igazán jó apa, akit a gyerekei minden hibája ellenére is szeretnek és ez a zárójelenetben egyszerűen és tökéletesen van ábrázolva. A másik momentum is tetszett, nevezetsen az, ahogy Zoe Saldana, az anya karektere a... több»
Hát nem nagyon tudom minek nevezni ezt a filmet. Vígjátéknak nem felel meg, mert nem igazán vicces, az akciófilmtől nagyon távoll áll, hiszen lássuk be, miniszoknyás kiscsajok próbálják magukat profi kémeknek kiadni, a drámai vonulat pedig csak annyi benne, hogy az egyik lány rádöbben, hogy leszbikus, meg hogy igazából az egész élete egy hazugság volt (és épp a hazugság az, ami miatt kiemelkedik a társai közül). Szóval, van ebben minden és igazából mégis egy nagy semmi. Persze, nem is akar ez egy komoly alkotás lenni, s láttunk is már olyan filmeket, amelyek cuki és csini csajokkal akarnak egy-egy akciódús jelenetet eladni (csak azért néha ennél jobban sikerül a történet). Azért volt egy mon... több»
Theroux rendezőként is nagyszerű A színészként ismert Justin Theroux fogta magát, és átment a kamera túloldalára, hogy rendezőként is megmutathassa mit tud. Az eredmény pedig egy nagyon különös és rendhagyó romantikus film. A film főszereplőjére egy mizantróp ember, aki ráadásul kényszerbeteg tüneteket is produkál. Ennek az okairól nem tudunk meg túl sokat, csupán sejtetik, hogy a rossz szülői kapcsolatának tudható be az egész viselkedése. De nem is ez a lényeg, hanem sokkal inkább az, hogy egy ilyen ember, aki egyetlen barátját is elveszti, hogy fog tudni "visszajönni" az életbe, s jelen esetben befejezni egy félkész könyvet. Nyilván ehhez egy új kolléga, történetesen egy nő kell, akivel a főszereplő természetesen az elejé... több»
"Én azt mondom, vannak, akiknek gyepük van és vannak, akik gyepet nyírnak és a két ember sosem ugyanaz."
Az amerikai kertváros álságos és képmutató miliőjét már több filmben is láthattuk, a Gyepkutyák című film érdekességét ebből a tematikából az adja, hogy két, mondhatni kívülálló és a köztük létrejövő barátság szemszögéből mutatja be ezt a nagyon fojtogató légkört. A filmet elsősorban azért néztem meg, mert Mischa Barton játéka tetszett a Narancsvidékben, s mint kiderült ez volt az ő játékfilmes bemutatkozása. Mint főszereplő, nagyon jól játszotta az időnkét kissé ijesztő, kissé vicces, de az egész film során egy különc és furcsa kislányt. Mellette ott volt Sam Rockwell, akit egyfajta tá... több»
86 Solaris (1972)
Azt nem állítom, hogy teljesen értem a filmet, mert az egy bátor kijelentés lenne. Azt viszont bátran elmondhatom, hogy egy nagyon különleges filmélmény, gondolkodásra készteti a nézőt, s teljes mértékben elüt azoktól a filmektől, amelyeket az Egyesült Államokból és Nyugat-Európából kapunk. Tarkovszkij munkásságáról már sokat hallottam, ellenben a filmjeiből még egyet sem láttam, s úgy gondoltam, hogy kezdésként a Solarist választom. Elöljáróban elmondom, hogy nem olvastam Lem regényét, s a 2002-es adaptációt sem láttam. Ami megfogott az egészben az az egésznek a lassúsága, de a szó jó értelmében. Elmélyülést kíván meg a nézőtől, nemcsak az érzelmeinkre hat, hanem az észre is. Nagyon különle... több»