Két gyökér menni lezúzni Hollywood Négy játékfilmes mellékszereplés után a filmtörténet egyik legismertebb deviáns duója megkapta a jól megérdemelt (?) főszereplési lehetőségét. És aki látott már akár csak egy darabot is a Kevin Smith által létrehozott View Askewniverse-ön belül játszódó filmek közül, annak már lehet sejtése, mit is kaphat egy önálló Jay és Néma Bob-menettől: trágárság, szexista és altesti poénok, kretén karakterek, különféle popkulturális utalások és füvezések extra adag dózisban. És miközben nagyban hallgatjuk Jay válogatott obszcenitással átitatott szövegeit, kirajzolódik egy valamire való történet is, mi több, némi „karakterfejlődés” is tapasztalható e két figura esetében, igaz, amolyan Kevin Smith-es mód... több»
Oh, boy, what the hell was that? Sosem jó előjel, ha egy film kapcsán sokáig csak a pótforgatásokról és a premierdátum tologatásról szólnak a hírek. Nyilvánvaló, hogy egy hollywoodi stúdió sem akar (szándékosan) fércmunkát kiadni a keze közül, s amolyan „mentsük, ami menthető” címszóval bevállalják az előbb említett rossz ómeneket, s még ha kivételesen is, de elő-előfordul, hogy egy egész korrekt végeredményt kapunk. A 2019-es Hellboy reboot nem ez az eset.
Annak idején szinte az összes rajongó epekedve várta, hogy elkészüljön az a bizonyos harmadik Pokolfajzat-film Guillermo del Toro rendezésében és Ron Perlman főszereplésével. Az évek teltek, s a projekt szempontjából három legfontosabb személy, vagyis del Toro, Perlman é... több»
Az oldszkúl akcióhős esete a modern technikával
Hiába telt el 15 év a kultikussá vált Menekülés New Yorkból óta, Snake Plissken második akciózása meglehetősen fantáziátlanná sikeredett. A helyszín változott, de a cselekmény ugyanazon a nyomvonalon halad, mint 1981-ben. De ahogy a mondás tartja: ugyanaz a vicc másodszor elmesélve már nem képes akkorát ütni.
Mindenki kedvenc félszemű magányos hőse ezúttal Los Angelesben kénytelen belevágni egy lehetetlen küldetésbe. Az egykoron szebb napokat látott metropolisz egy földrengés következtében levált az USA területéről, az ország kormányzása pedig ebből az újonnan létrejött szigetből börtönt hozott létre (pontosabban fogalmazva: ide kerültek mindazok, akik nem illenek bele az új világrendbe), a... több»
A bűnözés ellenszere: Marion Cobretti hadnagy „Dögvész vagy, és én a gyógyszer.”
Az 1980-as évek számos emlékezetes jelenséggel áldották meg a filmművészetet, valamint a popkultúrát is, amelyekre mai fejjel jóleső nosztalgiával gondolunk vissza. Ennek az évtizednek ikonikus részét képezték az „akcióhős” karakterek is, amelyben számos színész szándékozott tetszelegni, ám e típusnak vitathatatlanul két prominens képviselőjét érdemes kiemelni az akkori Hollywoodból: Arnold Schwarzeneggert és Sylvster Stallonét.
A két sztár között majd’ két évtizeden keresztül valóságos csata folyt abban a tekintetben, hogy melyikük a macsóbb, a tökösebb, a keményebb akcióhős, aki egyszemélyes hadseregként öldösi le seregnyi ellenlábasát egy film alatt, s ... több»
Harley Quinn és vad kompániája jött, látott és... zúzott! A DC mentségére legyen mondva: ha nem megy, tudni kell újratervezni! A stúdió minden univerzumépítéssel próbálkozó lépése csúfosan megbukott, s nem lett más, csak gagyi másolása mindannak, amit a Marvel korábban sikerre vitt. Így hát egyáltalán nem volt rossz döntés a profilváltás. Vannak itt jó karakterek, építsünk inkább rájuk! Bejött ez az Aquamannél, a Shazam!-nál, s igen-igen, mondják, hogy mennyire nagyon jó a Wonder woman… hát, cáfolni nem fogom, de megerősíteni sem ezt a kijelentést. És akkor még említést sem tettünk a Jokerről, amelyről kétségkívül állítható, hogy egy teljesen más dimenziót képvisel úgy en bloc az egész képregényfilmes műfajban. Aztán itt van nekünk Harley Quinn, ak... több»
Nászút helyett vendetta. Első rész Egy ősi klingon közmondás szerint „a bosszú hidegen tálalva a legjobb”; ilyen cselekedetből filmet készíteni mindig is egyszerre volt hálás és hálátlan feladat. Hálás, mert egy örök téma, a filmművészet több mint 100 éve alatt számtalan alkotó próbált kihozni ebből kisebb-nagyobb sikerrel filmet, ám épp emiatt hálátlan is, merthogy a túlkínálatának köszönhetően nagyon kevés ezen történetekből a minőségi darab.
Annál nagyobb viszont a B-filmes „bosszúmozik” tárháza, s ez egyaránt igaz az amerikai, az európai és az ázsiai filmes kultúrára is. Ha pedig meg kéne neveznünk egy olyan filmest, akinek gyakorlatilag az az ars poeticája, hogy egyrészt folyton tiszteleg eme feledésbe került, s sok ese... több»
Öltönyös bandaháború „A neve Fahasz. F-h-val írva, szóval nem szimpla F@sz.”
Az Úriemberek kapcsán az ember lépten-nyomon abba a már-már közhelyesnek ható jellemzésbe botolhatott, hogy ezzel a filmmel az író-rendező, vagyis Guy Ritchie visszatért a gyökereihez. Ha már közhely, akkor én inkább másikat használnék, nevezetesen: „győztes felálláson ne változtass!” Na jó, egy kicsit azért igen. Mert bár a direktor karrierje elképesztő magasságokat és legalább ekkora mélységeket is megjárt, hovatovább még a Disney számára is leszállított egy tisztes iparosmunkát (Aladdin), ám végső soron talán ő is úgy érezhette, hogy akkor érzi igazán jól magát, ha abban a műfajban és közegben alkothat, amely egyrészt az otthonának m... több»
A bús és idős filmrendező panaszai "Filmezés nélkül az életemnek nincs értelme.”
Pedro Almodóvar életművét végignézve kicsit olyan benyomást kaphat az ember, mintha ő lenne a nyugat-európai Woody Allen. A spanyol filmrendező a ’70-es évek vége óta 2-3 évente (pályája csúcsán akár évente) örvendeztette meg a nagyérdeműt hol nagyon jó, hol kevésbé jó filmekkel, ám hullámvölgyek ide vagy oda, az kétségtelen, hogy a mintegy négy évtizedes pályája során Almodóvar korunk egyik meghatározó alkotója lett a maga markáns kézjegyeivel és visszatérő témáival nemcsak az európai, hanem a nemzetközi színtéren egyaránt.
Hosszú életút áll tehát a spanyol sztárrendező mögött, aki 2019-ben (abban az évben, amikor a direktor betöltötte a hetvene... több»
Minden percben háború Az első világháború, ha összességében nézzük, meglehetősen alulreprezentált a játékfilmes feldolgozások tekintetében. Ennek természetesen megvannak a maga okai, de ha valamit ki lehet emelni ezek közül, az az, hogy a négy évig tartó „a nagy háborúnak” nevezett konfliktusnak több társával ellentétben nem nagyon van romantizálható része (konkrétabban: nehéz ebből a periódusból egy klasszikus jófiúk kontra rosszfiúk narratívát kreálni).
Ha csak az európai hadszíntérre koncentrálunk, akkor alig mozgó frontvonalakat láthatunk, ahol a szembenálló katonák lövészárokból lövöldöztek egymásra, s ebből a pozícióból csak néha törtek ki, ám egy-egy előrenyomulás gyakorlatilag egyet jelentett a tömeges e... több»
Fantáziátlanok viadala A Blumhouse legújabb filmes üdvöskéje, a Vágyak szigete már az elején azzal a kijelentéssel él, hogy a történet fő helyszínét adó egzotikus tájon „bármi és minden lehetséges”. És ahogy a film szereplőinek, úgy a nézőknek is megvannak, pontosabban meglennének a maguk vágyai. Például az, hogy egy ennél jobb alkotást is összehozhattak volna a ’70-80-as évek ismert tévésorozata alapján.
Merthogy jelen film eredetijét egy hét évadot megélt, az amerikai ABC-n futott széria képezi, amelyben Ricardo Montalban játszotta a főszerepet, s műfaji szempontból a kalandfilmek hagyományaihoz igazodott inkább. A sorozat záróévadja óta több mint harminc év telt el, a Sony és a Blumhouse pedig látott is „fantáz... több»
Zombibál a plázában "Ha nincs hely a pokolban, a holtak majd a Földön járnak."
George A. Romero 1968-ban friss vért fecskendezett a zombifilmes zsánerbe Az élőhalottak éjszakájával, ám hiába beszélünk egy műfajtörténeti jelentőséggel bíró alkotásról, tíz évet kellett várni ahhoz, hogy a rendező ismét előrukkoljon egy olyan filmmel, melyben ismét az élőhalottaké a főszerep. Tegyük gyorsan hozzá, hogy az évtizedes hiátusnak főleg financiális okai voltak, Romero addig sem tétlenkedett (megrendezte például Az őrültek és a Martin című filmjét), miközben a hazájában végbemenő változásokat figyelemmel kísérve megfogalmazódott benne egy új, de ismételten nem túl optimista vélemény az átalakult amerikai társadalomról.
... több»
Láttunk „valamit”, de ez (már) nem Amerika
Nemrégiben elgondolkodtam azon, hogy annak idején (2002-ben egész pontosan) milyen sokan szerették az első Valami Amerika filmet, ezt a tényt pedig, ha más nem is, de a több mint félmilliós (mozi)nézőszám bizonyítja. Az emberek szerették a karaktereket és a poénokat, egész jó sztorija volt, s még egy emlékezetes főcímdalt is írtak hozzá, vagyis egy igazi közönségfilmet köszönthettek abban az alkotásban. Viszont mindez már tizennyolc éve volt, s ugyan hat évvel később készült egy vállalható második rész (amelyre szintúgy sokan váltottak belépőt), de a 2018-as a harmadik résszel sikerült eljutni odáig, hogy végig csak a lehető legsztereotipebb poénokkal operáló „filmet” kapjon a néző bő másfé... több»
Nem könnyű manapság nácinak lenni „Te nem vagy náci, Jojo. Csak egy tízéves fiú, aki szeret vicces jelmezt ölteni, és tartozni akar valahová.”
Vannak témakörök, amelyek kényes mivoltuk miatt óriási feladatot adnak a filmeseknek abban a tekintetben, hogy mindaz, amit mozgóképre álmodnak, ne legyen kegyeletsértő, vagy túlzottan elbagatellizált. Ilyen például a nácizmus és a holokauszt is, s a dolgot csak nehezíti az, ha valaki egy ilyen tematikájú történetet a humor segítségével, eszközeivel próbál elmesélni.
Persze nem ördögtől való a gondolat az előbb említett témákat vígjátékként (is) megközelíteni, elég, ha olyan alkotásokra gondolunk, mint Chaplintől A diktátor, vagy Roberto Benigni 1997-es rendezése, Az élet szép. De ez... több»
Jelenetek egy válásból Ha viccesen akarnánk fogalmazni, azt mondanánk, hogy a Házassági történet az a film, melyben Fekete Özvegy és Kylo Ren válását követhetjük végig, ha pedig komolyra akarnánk fordítani a szót, úgy fejeznénk ki magunkat, hogy Noah Baumbach elkészítette a 21. század Kramer kontra Kramerét. Az pedig, hogy a Házassági történetnél pont két ilyen párhuzam jutott az eszünkbe, rá is világít arra, hogy a Netflix égisze alatt készült független alkotást nem lehet elintézni annyival, hogy „már megint egy film a válásról”. Az ironikus humorral és az átélhető drámával átitatott sztorit ugyanis nem véletlenül tartják számon a 2019-es év legjobb mozgóképes pillanatai között.
A házasság elmérgesedése egy igen ... több»
A díva hattyúdala Nagy kedvenceim az életrajzi ihletésű történetek: legyen szó akár könyvről, akár filmről, így nem volt kérdés, hogy egy Judy Garlandról szóló filmre mozijegyet váltunk. Az előzetes várakozáshoz még hozzátett, hogy megkezdődött az Oscar-láz, a címszereplőt alakító Renée Zellwegert pedig igencsak kiemelte a kritika, sőt nagy visszatéréseként emlegetik a Garland-sztorit.
Zellweger kisasszony kétségkívül a 2000-es évek elején élte fénykorát: a sokak által szidott musical, a Chicago (én szeretem), a Hideghegy, amivel kiérdemelte az Oscart, na meg a Bridget Jones, ami ha így, ha úgy, de a szinglik kultfilmjévé vált. Aztán csöndesebb időszak következett a színésznő életében, s ugyan 2016-ban újra ... több»
Ne zaklasd fel a zaklatódat! A televíziózás mint műfaj, történjen a világ bármely szegletében, két igen fontos összetevőn alapszik: a hitelesség látszatát kell keltenie, ezzel párhuzamosan pedig folyamatosan a szenzációt és a meghökkentőt kell mutatnia, hogy minél több ember kapcsoljon az adott csatornához. Mik generálnak magas nézettséget? Például az erőszak és a szex. A hitelesség persze már egy más kérdés, de ahogy az előbb is utaltunk rá, elég csak ennek az illúziójával játszani.
De mi történik mindeközben egy neves hírcsatorna, példának okáért a Fox News kulisszái mögött? Teszem azt, milyen árat kell fizetnie egy nőnek azért, hogy feljebb tudjon lépni a csatornán belüli hierarchián, ha mondjuk egy főműsoridőben su... több»
„Ki maga? Sherlock Holmes újratöltve?” Még annál is jobb! A magyar filmforgalmazás útjai – legalábbis mozis fronton – kiszámíthatatlanok. Nehéz ugyanis érdemi indokot találni arra, hogy a Tőrbe ejtve eredetileg 2019. november elejére időzített bemutatója átkerült 2020 januárjára, ám jelen film esetében ez mégis megtörtént. Annyi baj legyen, vághatjuk rá szinte csípőből, szűk két hónap mit sem számít, ha egy ilyen remek krimit kapunk. Rian Johnson új rendezése finoman szólva is magasra helyezte azt a bizonyos lécet, így stílusosan szólva akár azt is mondhatjuk az év elején, hogy ennél rosszabb film ne legyen idén.
A világhírű krimiírót, Harlan Thrombey-t holtan találják a 85. születésnapi partiját követő reggelen. A nyomok öngyilkosságra utalnak min... több»
A vasszív örökké dobog "Én nem vagyok puska!”
A ’90-es évek animációs fronton számos trendnek és újdonságnak az időszaka volt. Tanúi lehettünk egy Disney-reneszánsznak, a technológiai újításával a köztudatba szabályszerűen berobbant a Pixar, és egyre nagyobb teret hódítottak a Japánból származó animék. Ebben az évtizedben nagyon sok minőségi és sikeres egész estés animációs debütált, többségük pedig nemcsak akkor tudta ámulatba ejteni gyerekkorú nézőjét, hanem felnőtteknél is képesek arra a bizonyos „varázslatra”. De a 2000 előtti utolsó tíz év nemcsak az anyagi értelemben vett sikertörténetek periódusa, s erre pedig keresve sem találhatunk jobb példát, mint jelen vélemény tárgyát, vagyis a Szuper havert, amelyet ... több»
Egy forró nap Brooklynban A brooklyni gettóban járunk. Egyetlen utca egyetlen tikkasztó napját követhetjük végig reggeltől másnap reggelig, ahol az elviselhetetlen nyári forróság felszínre hoz egy olyan feszültséget, amely már jó ideje érezhető az ott élők között. A javarészt feketék által lakott, de más nációkkal is tarkított városrészben a kánikula – egyfajta katalizátorként működve – olyan társadalmi és egyéni konfliktusokat gerjeszt ember és ember között, amelynek súlyos zavargás lesz az eredménye, s amelynek következtében egyeseknek dönteniük kell, hogy ebben a konkrét szituációban miként „cselekedjenek helyesen”.
A Szemet szemért, amely az író-rendező Spike Lee első komolyabb nemzetközi sikerét és visszhangját ... több»
Démoni házibuli A Conjuring-franchise 2019-ben két filmmel is megörvendeztette a horrorrajongókat: először áprilisban ismerhette meg a nagyérdemű a mexikói folklórból átemelt La Llorana, vagyis a gyászoló asszony ijesztgetését, ezt követően pedig már a jól ismert baba, azaz Annabelle hozta a frászt a nézőkre, utóbbi ráadásul immáron harmadik alkalommal. Érdekes vonása ennek a filmes univerzumnak, hogy nem a fő csapásirányt kijelölő Démonok között tudott trilógiává avanzsálni, hanem egy spin-off; már csak az a kérdés, hogy a démoni játékbabának a gyatra első, és a korrektnek mondható második része után valóban szüksége volt-e egy újabb horrormenetre. A készítők mindenesetre úgy gondolták, hogy igen.
Aki köve... több»
83 Jay és Néma Bob visszavág (2001)
Négy játékfilmes mellékszereplés után a filmtörténet egyik legismertebb deviáns duója megkapta a jól megérdemelt (?) főszereplési lehetőségét. És aki látott már akár csak egy darabot is a Kevin Smith által létrehozott View Askewniverse-ön belül játszódó filmek közül, annak már lehet sejtése, mit is kaphat egy önálló Jay és Néma Bob-menettől: trágárság, szexista és altesti poénok, kretén karakterek, különféle popkulturális utalások és füvezések extra adag dózisban. És miközben nagyban hallgatjuk Jay válogatott obszcenitással átitatott szövegeit, kirajzolódik egy valamire való történet is, mi több, némi „karakterfejlődés” is tapasztalható e két figura esetében, igaz, amolyan Kevin Smith-es mód... több»