Bűnösnek elég bűnös, élvezetnek nagyon nem nevezhető Mostanában több cápás filmmel találkozom akár a tv-adók/streaming szolgáltatók kínálatában, akár az otthoni filmgyűjteményemben keresve néznivalót. Megmondom őszintén, ezeket a darabokat sosem a magasröptű mondanivalójuk, a lenyűgöző színészi játék, vagy az agyonbonyolított történetvezetés miatt tekintem meg (s ezzel azt hiszem, nem vagyok egyedül), hanem, mert időnként jólesik olyan alkotásokat nézni, ahol nem kell gondolkodni, hanem van egy faék egyszerűségű sztori, irtózatosan bénán megcsinált CGI fenevadak, és ami a legfontosabb: szétszakadó testek és vérfürdő. Magyarán: bűnös élvezet a javából. És ugyan az igaz, hogy az ilyen cápás mozikból is ki lehet fogni (még ha csekély számban is) ... több»
Így legyél '80-as évekbeli akcióhős! „Ereszd ki a gőzt, Bennett!"
Ha azt mondjuk, hogy ’80-as évek, Arnold Schwarzenegger és akciófilm, akkor nagyon sok cím eszünkbe juthat. Ott van például az első Terminátor és Ragadozó mozi, ám ezek elég sokat merítenek a sci-fi műfaj jellemzőiből. Szóba kerülhetnek még a Conan filmek, beleértve a Vörös Szonját is, viszont azok a fantasy elemeivel keverednek. Azért nem kell kétségbeesni, az Osztrák Tölgy nem véletlenül volt Sylvester Stallone mellett az évtized akcióhőse, köszönhetően a fentebb említett művek mellett az olyan alkotásoknak, mint a Vörös zsaru, a Piszkos alku, vagy éppenséggel a Kommandó. Ez utóbbiban, ha lehet ilyet mondani, tényleg megvan minden, amitől ezt a zsánert kedvelni... több»
Király leszel egy napra, vagy balek egy egész életen át? Megkockáztatom, hogy ha az egyszerű mozinézőt megkérnénk arra, soroljon fel tíz darab Martin Scorsese filmet, szinte biztos, hogy A komédia királya nem férne be a lajstromba (vagy maximum a kilencedik, tizedik helyen tanyázna). A rendező egy igencsak elfeledett alkotásáról van szó, amely annak idején a mozikasszáknál jókorát zakózott, s Scorsese 80-as évekbeli pályafutására is hatással volt. Pedig, ha jobban belegondolunk, ez a film tökéletesen idomul a rendező azon alkotásainak sorához, melyben Robert De Nirót láthatjuk a főszerepben tündökölni. A nagyvárosi környezetben láthatunk egy kisembert, aki a rögeszméjének a rabja, s akinél bármikor elpattanhat a cérna, amelynek természetesen nem l... több»
Szeretkezz, ne építkezz!! Tom Hanks karrierje kezdetén gyakran vállalt romantikus-, és karrierszerepeket, s már ezekben a korai filmekben is remekül megmutatkozott a komikus vénája (legyen szó akár a Meg Ryannel közös romcsi filmekről, vagy ott a Segítség, felnőttem!, ami számos "felnövős" filmnek jelölte ki az utat a sikerhez). Persze '86-ban még egy igencsak zöldfülű Hanks-ről beszélhetünk. Még csak ezután jött minden, amivel örökre belevéste magát a filmtörténelembe. De azt hiszem, egy percig sem kell szégyenkeznie karrierje kezdete miatt. Ha csak A pénznyelőből indulunk ki, akkor biztos, hogy nem (s ezt a véleményemet az sem tudja megmásítani, hogy a korabeli kritika nem túlzottan rajongott a filmért). Nekem ugya... több»
Amikor a technika nem segít, sőt elvesz Talán minket is meglepett, mennyire nagyot ütött nálunk Brian de Palma 1976-os Carrie-je, a maga egyszerűségében pont azt és pont annyit mondott, amit és amennyit kellett. Sissy Spacekről végig el lehet hinni, hogy nem más ő, mint egy kiszolgáltatott, megalázott tini, aki a körülmények áldozata lett. Egyáltalán nem akart ő rosszat, különleges képessége a felszín alatt rejtőzött, s amikor ez a disznóvér zápor után kiszabadul, az valami elementárisan katartikus pillanatot okoz a nézőnek. Egy feledhető folytatás, valamint egy 2002-es újrázás után 2013-ban úgy döntöttek, hogy megér még egy misét Stephen King első regénye, s bizakodón álltunk a dologhoz: talán az imént említett katartikus jelenet... több»
„Feloszlott a Dream Team, de van helyette Rém Team.” Ha összemixeljük a sportfilmek dramaturgiáját a Looney Tunes rajzfilmekre jellemző humorral, akkor megkapjuk a Space Jamet, avagy magyar keresztségben a Zűr az űrbent (gyorsan hozzáteszem: ez a magyar alcím NEM rossz! Tényleg!)
Mielőtt azonban bármi érdemlegest is írnék a filmmel kapcsolatban, muszáj néhány személyes gondolatot (is) megosztanom: úgy vélem, mindenki tud legalább egy (vagy akár több) olyan filmet említeni az életéből, amelyekért gyerekként rajongott, meghatározóvá vált a számára, s ahogy telt az idő, a szóban forgó alkotás iránti rajongása mit sem változott. Számomra a Space Jam – Zűr az űrben egyike volt ezeknek a daraboknak. Hiába telt el a bemutatója óta több mint két évtiz... több»
Ha vérszemet kap a bálkirálynő Bár az új Az azért elég nagyot ütött (nagyon várjuk a folytatást), a Stephen King műveiből készült filmadaptációk eddig nagyon úgy tűnik, hogy el vannak átkozva. Nagyon mélyen kellene keresgélnünk ahhoz, hogy csak párat fel tudjunk sorolni a jobban sikerült darabok közül, legalábbis, ami a horrortörténeteit illeti. Mert itt van ugyan a zseniális Remény rabjai vagy a nemrégiben látott Állj mellém!, s ebbe a kategóriába sorolhatnám még a Dolores Clairborne-t is (bár annak nem feltétlenül tesz jót a lassan kibontakozó csavar), de egyiket sem az ijesztősége teszi naggyá, sokkal inkább a lélektani dráma, ami bennünk rejlik. Miért is nem lepődünk meg? Mármint azon, hogy a King-horrorokat nehéz hű... több»
A „mit akart ezzel a szerző” tipikus esete A címben használt kérdést elsősorban olyan alkotásoknál használják, ahol éreznünk kéne, hogy az alkotó (legyen az író, költő vagy filmrendező) valami nagyon komoly, nagyon elvont élményt/mondanivalót szeretne átadni nekünk, miközben olvassuk, nézzük, befogadjuk a szóban forgó művét. Mi pedig ülünk, és jól nevelt kisdiákként mindent latba vetünk annak érdekében, hogy megtaláljuk ezt a bizonyos mondanivalót, s ha nem találjuk, akkor jöhet az önmarcangolás, hogy biztos bennünk van a hiba, mi nem vettünk észre olyan apróságokat, amelyek értelmet adnak a kész filmnek. Nos, e film után megkockáztatom, hogy van az az eset is, amikor nem a befogadói oldalon jelentkeznek a gondok, hanem a szerző rész... több»
Annabelle első kísértése A Démonok között univerzum némileg visszaadta a bizalmamat: léteznek azért ma is zsigerekre ható, jó horrorfilmek. A rusnya baba első kalandja mégsem hagyott bennem mély nyomot. Sőt. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy bár minden adott volt a sikerhez, egy egyszer nézős filmnél nem adott többet. De minden hibája ellenére zabálja a franchise-t a közönség, s így kétség nem fért hozzá, hogy viszontlátjuk még a démoni babát a filmvásznon. S ha már így történt, egyáltalán nem volt rossz ötlet, hogy folytatás helyett egy eredettörténetet kaptunk első körben.
Visszarepülünk 1955-be, egy vidéki házba, ahol egy maroknyi árva lánynak próbálnak ideiglenes otthont teremteni. Egy babakészítő mester és a szobá... több»
A szuperhősök nem nyaralnak Kedvenc hálószövőnk legújabb bevetése hangvételben ott folytatja, ahol a Hazatérés befejeződött: egy lendületes, vicces, látványos, vagyis egy ízig-vérig nyári blockbuster lett a Pókember: Idegenben, melyben nemcsak Peter Parker, hanem mi, nézők is úgy érezhetjük, mintha az egyik Vakáció-filmet (kézenfekvő módon az Európai vakációt) kapnánk meg, jó nagy adag várospusztítással megspékelve. Mindeközben pedig kellőképp reflektál a MCU-n belüli és kívüli dolgokra, utóbbiakra úgy, ahogyan azt egy Marvel-filmtől ritkán láthatjuk. A vélemény helyenként spoilereket tartalmazhat jelen filmre, illetve a Bosszúállók: Végjátékra is.
Nem sokkal az előző Marvel-mozi eseményei után járunk: sikerült visszac... több»
Ménkűpocok, uccu neki! Az 1990-es évek második felében a Pokémon-franchise valóságos hisztériát váltott ki. Volt belőle minden, mint a búcsúban: videojáték, gyűjthető matricák, kártyák, tazók, anime és egész estés animációs mozik, az első még 1998-ban. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy az ezredforduló környékén a csapból is ezek a cuki zsebszörnyek folytak, élükön persze Pikachuval. Aztán, ahogy az lenni szokott, ez a trend is alábbhagyott, mígnem 2016-ban jött a Pokémon Go, s a kis figurák újra a figyelem középpontjába került. Innen pedig már csak egy lépés kellett, hogy megkapjuk a franchise első élőszereplős moziját, mely a Detective Pikachu nevű videojátékot vette alapul.
Ha jobban belegondolunk, ennek a Pok... több»
A Disney technikai erődemonstrációja Biztonságjáték vagy az egyik legmerészebb húzás, ami valaha felötlött a Disney mogulok fejében?
Az oroszlánkirályról egészen nyugodtan kijelenthetjük, hogy mindannyiunk kedvence. Örök klasszikus státuszában egy pillanatig sem kételkedhetünk. Éppen ezért necces, ha valami újat akarnak kihozni a sztoriból, mert szóról-szóra ismerjük a történetet, s ha valami máshogy történik, akkor máris ott a hiányérzet. Kicsit olyan ez, mint mikor egy anyuka ezerszer meséli el csemetéje kedvenc meséjét, s mivel késő van, gondolja, rövidít egy kicsit. Meddő próbálkozás. Persze az is lehet, hogy Jon Favreau rendező éppen ebbe a csapdába esett bele. Nem szeretett volna hiányérzetet okozni bárminemű változtatás... több»
Szabadulj meg a félelmeidtől! A Végtelen útvesztőben két, napjainkban igen népszerű trend keverékét köszönthetjük: az egyik a horrorfilmek egyre nagyobb népszerűsége, a másik pedig a szabadulószobák gombamód terjeszkedése a világ különböző városaiban. És gondoljunk csak bele: mi lehetne nagyobb horror annál, mint az, hogy egy szabadulószobában bennrekedünk, mi több, az életünkkel fizetünk azért, ha rosszul kombinálunk az egyes feladványoknál! Ennek a fele sem tréfa! Így tulajdonképpen már meg is van az alap ahhoz, hogy egy izgalmas, körömrágós, valamint kreatív és brutális csapdákkal teletűzdelt sztori kerekedjen ki, amely ugyan narratívájában nem tartalmat sok újdonságot a többi hasonszőrű társához képest, de a maga ker... több»
Spielberg nagy dobása Spielberg első igazán nagy dobása e sorok írásakor már 44 éves, ugyanakkor az a kijelentés, hogy egy igazi filmtörténeti klasszikust (melyet nem kezdett ki az idő vasfoga) köszönthetünk benne, nem véletlen. Egyrészt ezt az alkotást tekinthetjük a nyári blockbuster jelzővel ellátott filmek megteremtőjének, mi több, alapvetően változtatta meg a stúdiók hozzáállását abban, hogy merjenek nagyobb költségvetésű gigaprodukciókat küldeni mozikba az év legforróbb időszakában. Másrészt pedig azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az érdemi hatásmechanizmusai az idő előrehaladtával is működőképesek. No nem a címszereplőre gondolok, aki mai szemmel – megkockáztatom, hogy – (finoman fogalmazva) megmosolyogta... több»
Az egyik „legélvezetesebb” Zs-kategóriás film Csak annyit mondok: The Asylum stúdió…
Az ún. „mockbuster” filmjeiről elhíresült cég az ezredforduló környékén indult, s azóta is szállítja menetrendszerűen a híres és nagy költségvetésű filmek jóval alacsonyabbra büdzsére szabott változatát (olyan sokat mondó alkotásokra kell gondolni, mint a Transmorphers – Az alakváltók, az Atlantic Rim vagy a Gyilkos osztag), valamint az önálló, de gagyibbnál gagyibb, főleg állatokkal operáló horrorjait (lásd: Megacápa az óriáspolip ellen, Sand Shark, Kétfejű cápa, Megapiranha, és még sorolhatnám). Személy szerint nekem két Asylum-filmhez is volt korábban „szerencsém”: Az egyik A 18 éves szűz volt, melyet a mai napig az egyik legrosszabb filmélményeim k... több»
B-filmbe rejtett társadalomkritika John Carpentertől „Azért jöttem, hogy rágózzak és hátsókat rágjak szét. És pont kifogyott a rágóm.”
Köztünk élő, rejtőzködő földönkívüliek, kódolt üzenetek, egy mágikus napszemüveg és egy ex-pankrátor, aki felveszi velük a harcot. John Carpenter műve nem titkoltan a ’80-as évek reageni Amerikájáról fogalmaz meg nem is annyira burkolt kritikát, s bár jelen alkotása, az Elpusztíthatatlanok mondhatni a „rosszul öregedett” filmek táborát erősíti, a mondanivalója ugyanúgy érvényes, mint bő harminc évvel ezelőtt.
Egy fehér fickó Los Angelesbe érkezik, hogy munkát kapjon (a film alatt egyszer sem mondják ki a nevét, mindössze a stáblistán nevezik úgy, hogy Nada, ami spanyolul annyit tesz, semmi). Egy építkezésnél s... több»
A ’80-as évek egyik legszebb coming-of-age filmje egyenesen a Horrorkirálytól „Soha többé nem volt olyan barátom, mint akkor 12 éves koromban. De van bárkinek is?”
Stephen Kinget úgy gondolom, senkinek nem kell bemutatni: az író olyan, méltán híres horrorregényeknek a szerzője, mint a Ragyogás, a Carrie, vagy a Kedvencek temetője. Ugyanakkor a műveiből készült filmfeldolgozások minősége, nos, finoman szólva is rapszodikus. Érdekes módon a jobban sikerült adaptációk halmazában szép számmal találunk olyanokat, amelyeknek az alapját rövidebb terjedelmű írások (kisregények, novellák) adják. Ilyen A test című novella is, amelyből Rob Reiner készített egy szívhez szóló felnövéstörténetet nem kevés drámával és kalanddal megfűszerezve, még 1986-ban. A film erényei pedig több ... több»
Utazás Elton John koponyája körül Freddie Mercury után egy másik sikeres, extravagáns és páratlan pályafutást magáénak tudható énekes életébe nyerhetünk bepillantást, melyet nemcsak az illető igaz története, hanem az ő fantáziája is nagymértékben inspirált. Mindez egy egyszerre nagyon realisztikus és meseszerű lélektani drámát kreált, amelyben Taron Egerton nemcsak a színészi, de énekesi tehetségét is megvillanthatta (megjegyzem, egyáltalán nem is rosszul). Hogy ezek után ő is – akárcsak Rami Malek – egy zenész megformálásáért viszi-e majd haza az aranyszobrot, azt nem tudjuk, de, hogy minden esélye meg lesz rá, az tuti! Baromi tehetséges a srác, az egyszer biztos!
Úgy tűnik, a mainstream filmgyártás újra felfedezte magának ... több»
A hantás és az arisztokrata Délre tart Kissé elképzelhetetlennek tűnik, hogy egyazon embernek köszönhetjük a Dumb és Dumbert és a Zöld könyvet. Pedig így van, szinte hihetetlen! Tudom, hogy az alpári humoráról híres duó történetei is sok rajongót tudhatnak magukénak (én mondjuk nem tartozom közéjük), de azt azért bárki beláthatja, hogy a Zöld könyv egy merőben más minőséget képvisel, s teszi ezt úgy, hogy egy közkedvelt témát mutat be egy eddig kevésbé ismert nézőpontból, s közben alpári viccelődés nélkül is képes humoros és szórakoztató lenni.
Közkedvelt téma, sőt azt is mondhatnánk, egy kissé már túlreprezentált (bár tény, a téma kifogyhatatlan) a faji megbélyegzés, ezen belül is 1962 New Yorkja; a polgárjogi mozgalmak csírája... több»
Jack az égben gyémántokkal A Beatles feledhetetlen és örök. Már, ha egy olyan univerzumban élünk, amelyben létezik. A Yesterday az elmúlt időszakban bemutatott zenés, életrajzi jellegű filmekkel ellentétben (gondolok itt a Bohém rapszódiára vagy éppen a Rocketmanre) úgy idézi fel minden idők egyik legsikeresebb zenekarának ismert (és kevésbé ismert) szerzeményeit, hogy a zenekar tagjait (egyetlen, viszont annál ütősebb jelenettől eltekintve) nem idézi meg. Sőt, húzott egy nagyot, hiszen megalkot egy olyan dimenziót, ahol még csak nem is létezik a gombahajúak bandája. A Beatles történetét bemutató biopickeket már azért szép számmal kaptunk. A legtöbb ugyan Lennonra koncentrál, de kapott életrajzi filmet már McCartney i... több»
62 Cápatámadás Malibun (2009)
Mostanában több cápás filmmel találkozom akár a tv-adók/streaming szolgáltatók kínálatában, akár az otthoni filmgyűjteményemben keresve néznivalót. Megmondom őszintén, ezeket a darabokat sosem a magasröptű mondanivalójuk, a lenyűgöző színészi játék, vagy az agyonbonyolított történetvezetés miatt tekintem meg (s ezzel azt hiszem, nem vagyok egyedül), hanem, mert időnként jólesik olyan alkotásokat nézni, ahol nem kell gondolkodni, hanem van egy faék egyszerűségű sztori, irtózatosan bénán megcsinált CGI fenevadak, és ami a legfontosabb: szétszakadó testek és vérfürdő. Magyarán: bűnös élvezet a javából. És ugyan az igaz, hogy az ilyen cápás mozikból is ki lehet fogni (még ha csekély számban is) ... több»