London közelebb van, mint gondolnád. Kettőt gurul, s máris bezabált. Látványos kezdés után még látványosabb visszaesés, hogy a végére minden mindegy alapon egy CGI őrület próbáljon menteni egy feledhető alkotást. Zanzásítva ez lenne a Ragadozó városok, amelynek ugyanaz a rákfenéje, mint sok hasonszőrű társának: az izgalmas alapkoncepcióval rendelkező young adult könyvadaptációt nem képes egy épkézláb filmmé varázsolni. Kárpótlásként kapunk egy pazar látványvilágot, csak az a baj, hogy ez a külcsín nem elég ahhoz, hogy leplezni tudja az összkép hibáit.
Hogy mi is lenne a fent említett „izgalmas alapkoncepció”, nos, azt is tulajdonképpen így lehetne összefoglalni: egy posztapokaliptikus világban vagyunk, ahol az emberiség új életmódot fejlesztett ki: városaikat... több»
Drabális támadás, ezúttal a földön 6 évvel az első Tremors film után újra támadnak a nagyméretű, falánk és féregszerű földalatti lények, ezúttal egy mexikói olajfinomító életét megkeserítve. Illetve pontosítok: most már ezek a szörnyek nemcsak a föld alól, hanem a földön, két lábon járva is fenyegetést jelentenek. Ezzel pedig összegezhetjük is az Ahová lépek ismét szörny terem című alkotást: próbálkoztak újítani az első részhez képest, s bár a végeredmény felemás, egy átlag szörnyfilm szintjét a második etappal még mindig tudta hozni ez a sorozat. Adódik persze a kérdés, hogy várhatunk-e ennél többet? Aligha, de lássuk, mit tartogat nekünk a Tremors 2. (eredeti alcímével élve: Aftershock)
Ahogy fentebb említettem, az első ré... több»
Angol humorban nem ismernek tréfát „Jóóól van, de eltekintve a csatornától, gyógyászattól, oktatástól, bortól, közrendtől, öntözéstől, utaktól, vízvezeték-hálózattól, mit tettek a rómaiak értünk?
– Békét hoztak!
– Oh, békét…! Demagóg!”
A Brian életéről nagyon nehéz elfogulatlanul írni. Ezt már csak azért gondolom így, mert az angol humor is olyan, hogy vagy nagyon szereti az illető, vagy ki nem állhatja. Így nem csoda, hogy, aki az előbbi táborba tartozik, az már-már isteníti a Monty Python társulatot és műveiket, míg, aki az utóbbi csoporttal szimpatizál, az maximum legyint, hogy köszöni szépen, neki ez nem kell/túl sok. Én, aki rajongok az ilyen fajta humorért, elmondhatom, hogy minden egyes percét élveztem a filmnek, de ... több»
Ha meglátod az übercuki repülő kiselefántot, mindent megbocsájtasz Tim Burtonnek A Disney egyik legaranyosabb karaktere és Tim Burton szürreális világa, ha egyszer egy filmben egyesül… Azt csak várni lehet! Dumbó továbbra is tündéri, ebben nem csalódtunk, maga a film azonban kissé felemás érzéseket ébresztett.
Tim Burton is azok közé a rendezők közé tartozik, akinek a filmjeit egyedi stílusjegyei miatt rögtön meg lehet ismerni száz közül is. Minden korábbi munkájában (ha összességében a végeredmény pozitív, ha nem) olyan egyedi látványvilágot teremtett meg, amivel kapcsolatban egy rossz szavunk nem lehet. Ha csak a történetre (és a főszereplőre) koncentrálunk, egyértelmű, hogy a repülő kiselefánt sztorija abszolút olyan alapanyag, ami Tim Burtonnek való. Már önmagában sz... több»
Édes 16, avagy John Hughes első kalandozása a tini lélek útvesztőiben A tinédzser életérzés egyik kultfilmjeként emlegetett Tizenhat szál gyertya, amely még a Nulladik óra előtt készült (mi azt nagyon szerettünk, a Meglógtam a Ferrarivalt pedig pláne). Nem csoda hát, hogy kíváncsiak voltunk John Hughes első rendezésére is, amelyből ráadásul több színész is visszaköszön majd egy év múlva a Nulladik órában.
Gyerünk hát vissza a nyolcvanas évekbe! Igen, egy pillanatig sem felejthetjük el, hogy ott járunk, elég csak ránézni a ma már megnevettető szerkókra és frizurákra, a sulibulikon játszott zenékre, na meg az ismerkedésre, aminek még azért megvolt a maga bája. Ha egy srác el akart hívni egy csajt randizni, akkor nem lökött neki egy üzenetet a FB-on, hanem felhí... több»
Mágnás Elza tündöklése és bukása Hangulatát tekintve a Félvilág nagyon betalált, a századforduló utáni (20. század eleji) magyar főváros egyszerre csábító és hátborzongató világa, a hangos szalonok, ahol a gazdag urak az estéiket töltik, persze nem éppen csinos feleségeikkel együtt, hanem jobb sorsra vágyó örömlányok társaságában, akik bármire képesek azért, hogy sanyarú sorsukat jobb éltre cseréljék. Regényírók fantáziáját is sorra megmozgatja ez a különleges korszak, amelybe szépen beleilleszthető egy-egy krimi szál, annál is inkább, mert a való élet is megannyi különleges bűntényt produkált ebben az időszakban. (S lám, a Félvilág is épp egy, a korabeli sajtó által is megénekelt bűntényt vesz témájául.) Böszörményi Gyula ... több»
„Ebben a lakásban nincs tejföl, te meg repülőjegyeket vásárolsz!” Talán nem túlzás azt állítani, hogy a 2010-es években is szüksége van a magyar népléleknek egy olyan filmre, mint a Moszkva tér. Egy olyan alkotásra, amely nemcsak bemutatja mindazt, ami a harminchoz közeli generáció általános problémáit jelenti, hanem egy (görbe) tükröt is tart elé.
Áron egy húszas éveinek végén járó budapesti srác, aki nemrég fejezte be a filmelméleti és filmtörténeti tanulmányait az egyetemen. 29 évesen… bizony, ez is egy reflexió arra, hogy ha nem tolódna már ígyis túlzottan ki az, hogy az ember a saját lábára álljon az olykor feleslegesen halmozott diplomák miatt, egyesek úgy vannak vele, hogy még rádobnak egy lapáttal, minél tovább maradnak egyetemisták, annál jobb ne... több»
Ez tetszett, Simon...köszi! Korábban már láttuk a Kszi, Simont, s nem hagyott bennünk mély nyomot. Másodjára nekifutva nem is értem, hogy ez hogyan történhetett meg. Mert ez a film egy elképesztően szerethető, bájos történet, ami jóleső érzéssel tölti el nézőjét, s nem utolsó sorban úttörőnek számít nemcsak tematikájában, hanem kivitelezésében is.
Láttunk már melegekről szóló filmeket, az elmúlt években pedig különösen népszerű ez a téma, s nemcsak a háttérben, csöndben meghúzódva, hanem bizony a díjszezonok reflektorfényében tündökölve (elég csak a Holdfényre, vagy a Szólíts a neveden!-re gondolni). De készült-e már olyan alkotás a témában, amely teljes mértékben a fiatalokról, s a fiataloknak szól? Hát, nem nagyon. ... több»
„Repül a farkas?... Világos!” A Rampage óriási pozitívuma, hogy nem árul zsákbamacskát: tisztában van azzal, hogy az alapötlete olyan mértékben bugyuta, ahogy van (ami a ’80-as években video játék formájában működött, az nem biztos, hogy a filmvásznon is klappol), de ha már az alkotóknak ebből kellett főzniük, akkor megfűszerezték nem kevés CGI-jal, hogy az íze azért mégse legyen annyira sótlan. Valamint hozzáadták Dwayne Johnsont is (hiszen az ex-pankrátor ma már az egyik legnagyobb box office mágusnak mondható Hollywoodban, vele még az ilyen alapötletek is szépen tejelnek), és így végül mi, nézők megkaptuk 2018 azon filmjét, amely nyíltan vállalja a maga popcorn-mozi és B-filmes mivoltát. Az viszont tény, hogy e kerete... több»
Az izgalmat is elnyelték a sötét folyosók Egy horrorfilm (vagy inkább thrillerKE, a kicsinyítő képző ezúttal sem pozitívumot takar) a százszor ismételt sablonokkal, még a címe is arra a legalapvetőbb zsigeri félelemre utal, ami a sötétséghez kötődik. Főleg ha az ember lánya egy, a világtól elzárt lánynevelő intézetben találja magát négy bajos társával együtt, akik valamilyen balhé miatt saját környezetükbe már nem tudnak beilleszkedni. Vagy legalábbis a szüleik azt gondolják, hogy nincs más megoldás. Mondjuk felmerül a kérdés: mennyire lehet kétségbeesett egy szülő, hogy otthagyja csemetéjét egy olyan házban, amelyről már legelső pillantásra lerí, hogy semmi sincs vele rendben? Ezen a feszült érzeten pedig az Uma Thurman által alakí... több»
Groteszk versenyfutás a királynő kegyeiért Yorgos Lanthimos ezúttal sem okozott csalódást, sőt! Már az Egy szent szarvas meggyilkolását is csodálattal és undorral vegyes ámulattal figyeltük, A kedvenccel pedig (bár témájában nem igazán összehasonlítható a két film) ha lehet még magasabbra tette a lécet. A Két királynővel közel egy időben újabb történelmi témájú kosztümös film került a mozikba, A kedvenc azonban szerintem egyáltalán nem rontja Ronan és Robbie jutalomjátékának megítélését, hiszen szinte semmiben sem hasonlítanak. Persze mindkettőben vannak erős női személyiségek, versengés, férfiak uralta hatalom, na meg óriási abroncsos szoknyák, de kivitelezésüket tekintve teljesen más tőről fakadnak. A legalapvetőbb különbség abban ... több»
Drámai szálak mindenütt Biztos mindenki ábrándozott már azon (kortól és nemtől függetlenül), hogy élete nagy szerelme véget ért, s ott állunk egyedül a csalódottságunkkal és az összetört szívünkkel, s hogy bárcsak visszarepülhetnénk arra a pont(ok)ra, amely(ek) a szakításhoz vezettek, s a tapasztalatainkkal felvértezve másképp alakítanánk a dolgokat. Magyarán: a kapcsolat kapna egy második esélyt. Nos, van egy jó hírem: a fenti gondolatot alapul véve Andrew Bowler a saját (s 2011-ben Oscar-díjra is jelölt) rövidfilmjét, a Time Freak-et egész estés mozivá felturbózva megajándékozott minket egy egész korrekt kis romkommal!
A történet szerint a zseniális tudással megáldott, ám kissé visszahúzódó Stilmannel (Asa Butte... több»
Nem az Időcsavar fogja megállítani az egeres stúdió élőszereplős remake áradatát Nagyot akart markolni a Disney az Időcsavarral, aztán nem lett más, mint egy kihagyott ziccer. Ami már csak azért is szomorú, mert itt lett volna a lehetőség, hogy az „egeres stúdió” végre visszatérjen kicsit az eredeti történetekhez, mert szeretjük az élőszereplős remake-eket (többé-kevésbé), de azért én a magam részemről örülnék, ha új sztorikat is kapnánk, nemcsak egy jól bevált klasszikussal igyekeznének ismét a szívünkhöz férkőzni.
Hát egy dolog biztos, nem az Időcsavar lesz az a film, amellyel a Disney visszatér a gyökereihez. Pedig a potenciál megvolt benne, költségvetésből nem volt hiány, szerződtettek egy olyan rendezőnőt, aki korábban már bizonyított (Ava DuVernay nagy sikereket ér... több»
Félelem és rettegés Utoya szigetén 2011. július 22-én Norvégia modern történetének egyik, ha nem a legmegrázóbb eseménye történt: először Oslo kormányzati negyedében egy pokolgép robbant (amely nemcsak nyolc ember halálát okozta, hanem, mint később kiderült, figyelemelterelés gyanánt is szolgált), majd pár órával később a norvég fővárostól 40 km-re a Munkáspart Utoya-szigetén található ifjúsági táborában egy szélsőjobboldali nézeteket valló személy fegyveres ámokfutásba kezd. Egész konkrétan a szigeten pihenő fiatalok körében kezd mészárolni, amelynek eredménye 69 halálos áldozat. Ebből az alapból nagy merészség bármilyen filmet is készíteni, de a túlélők beszámolója alapján készült Utoya, július 22. című film nemcsak az áldo... több»
Rossz kutya! Azt mondtam, ülj, nem azt, hogy ölj! Ki az, aki az ember legjobb barátját képes egy dühöngő fenevaddá változtatni, s erre alapozva egy kutyás horrorsztorit kifundálni? Nem más, mint Stephen King, a szóban forgó műve pedig a Cujo, melyben egy jámbor bernáthegyi lesz a rettegés tárgya.
Ugyan nem olvastam King szóban forgó írását, de amennyire utána tudtam olvasni a dolgoknak, azok alapján arra következtettem, hogy a Cujo nem tartozik az író legerősebb darabjai közé. Az egész tulajdonképpen egy igen vékony alapon nyugszik: a címszereplő állat elkapja a veszettséget, amelynek köszönhetően az addig szelíd természetű eb riogatni kezdi a környék embereit, a „kutyaszorítóba” került emberek pedig próbálnak élve kijutni a slamasztikából... több»
Két királynői alakítás: Ronan és Robbie a lassacskán folydogáló, kosztümös drámában is tündököl Fanyalognak a kritikusok A két királynő kapcsán: rossz időzítés (A kedvenc miatt), a történelem meghamisítása (bár konkrétan még nem olvastam sehol azt, hogy pontosan a történetnek melyik részét vette félvállról az alkotás), indokolatlanul hosszú játékidő (na, ebben még némileg egyet is értek). Na és persze itt vannak az erősen spoileres előzetesek (igaz, igaz, de szerintem ettől még nem fulladt merő érdektelenségbe a film, mint ahogy ezt állítják, hisz legalább így részben megérthetjük azt, mi vezetett ehhez a tragikus végkifejlethez). Van alapja bőven a szájhúzásnak, a történelmi filmekhez (hacsak nem a megszállottja a témának valaki) amúgy is kell egy bizonyos hangulat. A két királynő tör... több»
A DC nagy dobása helyett egy közepes popcornmozi A DC számára 2017 egy igen érdekes év volt. A Wonder Womannel sikerült a világ mozinézőit és a kritikusok egy részét meggyőznie arról, hogy nem kell temetnie ezt a franchise-t (itt azért egy gyors kiegészítés: jelen sorok írója a Csodanő első DCEU-n belüli akciózásától sem volt lenyűgözve). Ezután jöhetett az a film, amelyben összetrombitálhatják szuperhőseiket egy csapatba, hogy együttes erővel szembenézzenek egy Földet (mit Földet, egész galaxist) veszélyeztető fenyegetéssel. Mivel ez az alapkoncepció nem egy képregényfilm alapja (lásd: Marvel Bosszúállók-filmjei), emiatt nem is becsmérelném az Igazság ligáját. Azért viszont már igen, hogy a végeredmény mennyire érdektelen és súlytalan let... több»
Ez a lufi is úgy szállt el, mint Mary Poppins a film végén! 50 év ide vagy oda, az eredeti Mary Poppins film fénye még mindig nem kopott meg, technikai értelemben számos újdonságot, varázslatot, komoly mondanivalót, remek színészeket és dalokat köszönhetünk neki. Igazi klasszikus értelemben vett „hűha” élményt nyújt, amelyen a P.L. Travers által olyannyira utált animált pingvinek, na meg a negyed órás kéményseprő táncbetét csak még inkább dobtak egy nagyot. S ha már Traversnél tartunk: milyen nagyon jól jött az, hogy a Banks úr megmentésében az ő történetét, élces véleményét a készülő filmmel kapcsolatban, na meg persze a körülményeket is megismerhettük, amelyek életre keltették ennek a feledhetetlen szuperdadának a karakterét, aki mai napig is megih... több»
Formabontó polgárpukkasztás Gaspar Noé híresen hírhedt filmjét, a Visszafordíthatatlant a filmtörténet egyik legerőszakosabb alkotásaiközött tartják számon. Ennek tudatában ültem neki, amelyre helyenként valóban ráaggathatjuk, hogy erőszakos, de sokkal inkább megterhelő. Ezt azonban sokkal inkább a hagyományos filmnyelvvel való szembemenésnek köszönheti, valamint annak, hogy a rendező mintha minden lehetséges eszközt bevetne azért, hogy a néző rosszul érezze magát a megtekintésre szánt 97 perc alatt.
„Az idő mindent elpusztít” hallhatjuk a film elején, s olvashatjuk a végén. Noé keretbe foglalja a filmjét, hogy aztán ebben a keretben „elmeséljen” egy sztorit: van három barát, Alex, Marcus és Pierre, akik elmennek este... több»
Mese az életről szavak nélkül Ha azt mondjuk, hogy Studio Ghibli, akkor az animációs film szerelmeseinek egyből eszükbe jutnak olyan alkotások, mint a Chihiro szellemországban, A vadon hercegnője, vagy A szentjánosbogarak sírja. Bizony, bizony a japán animációs műhely számos minőségi remekművel örvendeztette meg a nagyérdeműt az utóbbi évtizedekben. Ám miután a 2013-as Szél támadot követően a stúdió alapítója, s leghíresebb rendezője, Hayao Miyazaki bejelentette végleges nyugdíjba vonulását, a Ghibli vezetősége szembetalálta magát a nagy kérdéssel: hogyan tovább. Nos, az egyik lehetséges válasz a koprodukció más nemzetek animátoraival, jelen esetben a holland Michael Dudok de Wittel, s az együttműködésük eredménye A vörö... több»
67 Ragadozó városok (2018)
Látványos kezdés után még látványosabb visszaesés, hogy a végére minden mindegy alapon egy CGI őrület próbáljon menteni egy feledhető alkotást. Zanzásítva ez lenne a Ragadozó városok, amelynek ugyanaz a rákfenéje, mint sok hasonszőrű társának: az izgalmas alapkoncepcióval rendelkező young adult könyvadaptációt nem képes egy épkézláb filmmé varázsolni. Kárpótlásként kapunk egy pazar látványvilágot, csak az a baj, hogy ez a külcsín nem elég ahhoz, hogy leplezni tudja az összkép hibáit. Hogy mi is lenne a fent említett „izgalmas alapkoncepció”, nos, azt is tulajdonképpen így lehetne összefoglalni: egy posztapokaliptikus világban vagyunk, ahol az emberiség új életmódot fejlesztett ki: városaikat... több»