Viszlát kutyus, otthon találkozunk! Első látásra elcsábított a film előzetese (igen, állatos filmektől azért elég könnyen el tudok gyengülni), bár tény akkor még egyáltalán nem számítottam arra, hogy ilyen jellegű élményt fogok kapni tőle. Azt vártam, hogy kapok egy kedves kis kutyus-gazdi filmet, amelynek lesz egy kis drámai vonulata, de a hangsúly azért a játékon és a cukiságon lesz. Örülök, hogy az Egy kutya hazatér azért ennél jóval mélyebben markol a nézői szívekbe, s még ha vannak is hibái, garantáltan nem fog hidegen hagyni.
Volt már állatos hazatalálós film, nem is egy, említhetném a klasszikusokat (Lassie, Benji) számomra azonban az egyik legemlékezetesebb az Úton hazafelé volt, amelyet megszámlálhatatlan mennyiségbe... több»
Fuss cica, fuss... Cicaimádóként nagy bánatom, hogy a jó cicás filmek ritkák, mint a fehér holló. Animációs filmek terén ugyan nem állunk rosszul, ami a macskahősöket illeti (Garfield, Macskarisztokraták az abszolút csúúúcs), na meg persze ott volt a fantasztikus Kedi, isztambul macskái 2017-ből, de hát az meg dokumentumfilm. Az élőszereplős macskás játékfilmek felhozatala eddig elég gyér. Vagy idétlen testcserélős baromságokban gondolkodnak a készítők (Kilenc élet), vagy alapból gonosznak, a kutyák ellenségének állítják be őket (Kutyák és macskák), vagy mellékszerepeket kapnak a kutyusok mellett (Úton hazafelé, bár az legalább tényleg jó film).
A Fránya macska legalább megpróbálkozik középpontba állítani eg... több»
Cupido magasról tesz a magasságra Már jó másfél éve egyszer nekifutottam a filmnek, aztán valamiért egész hamar kikapcsoltam, pedig elég ritkán hagyok félbe filmet. Aztán csak nem hagyott nyugodni (már csak azért sem, mert Jean Dujardint egyszerűen nem lehet nem szeretni), újra elővettem nemrégiben, s azt kell mondjam, hogy megérte.
Na persze nem váltja meg a világot, egyszerű kis romantikus film, ami éppen ugyanazt az utat járja be, mint hasonló sémájú társai: Összeismerkedünk, boldogok vagyunk, légy kerül a levesbe, ezért kicsit szétmegyünk, majd egy drámai jelenetben újra egymásra találunk. Szerintem nem árulok el túl nagy titkokat azzal, hogy az Életem nagy szerelme is ezeket a sablonokat tölti meg tartalommal. Annyi kü... több»
Túlméretezett Cápali kontra Jason Statham Mit lehet várni egy olyan filmtől, amelyben összecsap Jason Statham és egy gigantikus méretekkel rendelkező őscápa? Nagyjából annyit, mint egy másik cápás filmtől, annyi különbséggel, hogy a címszereplő halacska a kelleténél nagyobbra nőtt, így annak legyőzése is némi többletenergiát igényel. Amolyan igazi Stathamnek való feladat.
John Turteltaub (Last Vegas, A nemzet aranya-filmek, Jég veled!) 2018-as filmje már az előzetesével sem árult zsákbamacskát: egy könnyed, látványos, nyári popcornmozit ígért, amelyben lehet nézni az óriási méretű cápát, amely egyszer csak feltűnik, s felzabál mindent maga körül. Ha hőseink nem állítják meg a szörnyet rekord idő alatt, akkor bizony lesz itt nemulas... több»
A Pixarnak a mexikói muzsika is jól áll A Pixar a 2015-ös Agymanók és Dínó tesó után 2017-ben jelentkezett olyan filmmel, mely nem folytatás. S bár az időközben bemutatott Szenilla nyomábannal és Verdák 3-mal sem volt igazán nagy probléma, azt mindig jó látni, ha a lámpás cég megmutatja, hogy tud saját ötlet alapján is egy megbízható minőséget hozni.
A Coco című alkotásuk Mexikóba repíti el a nézőt a Día de los muertos (magyarul: Halottak napja) idejére. Itt ismerkedhetünk meg a fiatal Miguellel és nagy családjával. Főszereplőnk minden vágya, hogy nagy zenész lehessen, ráadásul egy igazi példaképet is kap hozzá, egy zenész képében, akit az egész falu tisztel. Egy bökkenő viszont akad: a családja mindennél jobban utálja a muzsikát... több»
A magyaroktól sem teljesen idegen a titkolózás Paolo Genovese igen magasra tette a lécet pofon egyszerű, de annál eredetibb alapötlettel rendelkező filmjével, a Teljesen idegenekkel. S hát igen, akár szánalmasnak is nevezhetnénk azt, hogy az olaszok után megannyi nemzet szeretne magáénak tudni egy saját filmet ugyanebben a témában. Hogy ez miből is eredhet? Hát abból, hogy a Teljesen idegenek rendkívül aktuális viszonyokat mutat be, a telefonunkkal való kapcsolatunkat, ami minden piszkos titkunkat tud, bizony még azokat is, amiket sem a családunk, sem a barátaink előtt nem vagyunk hajlandóak felfedni. A magyarok is beálltak a sorba, adtak neki egy aktuális ünnepi ízt, a szilveszteri bódulatot, ami persze totálisan mellékes a történet sze... több»
Dr. Seuss bemutatja: Zöld szörmók némi karácsony fóbiával Lehet rajongani, s rühellni Jim Carrey stílusát és humorát, egy valamiben azért megegyezhetünk: nem mindennapi karakterekkel ajándékozta meg a filmtörténelmet, s ha létezik kultikus karácsonyi történet, hát az ő főszereplésével készült, 2000-es Grincs film tuti befutó arra az esetre, ha egy kicsit hangulatba szeretnéd hozni magad az ünnepekre. Hiába a nagyra nőtt, zöld gyerek minden erejével azon van, hogy megutáltassa velünk a karácsonyt, éppen az ellenkezőjét éri el dacos hisztijeivel és a látszólagos kibírhatatlanságával. Jim Carrey filmje (mint ahogy maga Dr. Seuss története is) éppen a furcsaságával lopja be magát az ember szívébe, egyes mondatait és jeleneteit pedig az év bármely napjá... több»
Amikor a múltad beköszön, s küld egy jobb horgot a hasadba 4 évvel a VAN (valami furcsa és megmagyarázhatatlan) sikere után Reisz Gábor új filmjével egy időutazásra invitál minket, hogy választ kapjon/kapjunk arra a kérdésre: itt állok harminc valahány évesen, de tulajdonképpen hol is rontottam el az eddigi életemet?
A film főszereplőjével Merthner Tamással (akinek a bőrébe a filmet író és dirigáló Reisz bújt bele) szakít a barátnője franciaországi tartózkodásuk alatt, a srác visszatér Budapestre, s elkezd keresgélni a múltjában. Leginkább arra kíváncsi, minek köszönhetően nem működtek az eddigi kapcsolatai kissrác korától egészen a filmbéli jelenig. Felidéz dolgokat (pl. iskolai kalandok), visszaemlékszik a rendszerváltás követő évekre, az első gar... több»
José Luis Torrente minden filmhős antitézise. Épp ettől olyan nagyszerű! Ha valaha az emberiséget két részre oszthatnám, akkor azt a következőképpen tenném: akik imádják a Torrente-filmeket, és akik utálják azokat. Ennek pedig nagyon egyszerű oka, ugyanis José Luis Torrentéhez csak az előbb említett két módon lehet viszonyulni, köztes állapot mint olyan, nem létezik.
Címszereplőnk ugyanis minden (film)hős tökéletes ellentétét testesíti meg: lusta, kövér, alkoholista, fasiszta, nacionalista, önző és még sorolhatnánk a jobbnál jobb jelzőket. Bár zsaruként „dolgozik”, szereti messziről elkerülni az olyan rendőri feladatokat, mint például a bolti lopás megakadályozása. Egyetlen egy dolog érdekli: hogy neki jó legyen, s nincs tekintettel senkire és semmire. El is te... több»
A java még csak most jönne...Grindelwald bűntettei így nem ütnek túl nagyot Ismét egy film, amit lehúzott a kritika a sárga földig, pedig bár nem a filmművészet remeke (ez azért kevés filmről mondható el), de teljesen élvezhető, a Harry Potter világát megidéző mozi, aminek egyetlen baja, hogy nagyon érezhető rajta, hogy nem más, mint egy átvezető film a tervezett folytatásokhoz. Nekem a Legendás állatok és megfigyeléseikkel sem volt különösebb problémám, így örültem, hogy viszontláthatom a benne megismert szereplőket.
A bájos (hiába keresem a megfelelőbb szavakat, nem lelem) Göthe Salmandert, aki egy igazi csodabogár, kicsit olyan, mintha a múlt századból itt ragadt, modern kori állatvédő lenne; a szerethető muglit (ohh…párdon magnixet), Jacobot, akinek románca las... több»
Óda négylábú barátainkhoz Wes Anderson kalandozása a stop-motion világában, második rész. A kortárs filmművészet egyik legeredetibb rendezője kilenc év elteltével újfent visszatért ehhez a különleges animációs stílushoz, s ismét valami nagyon egyedi hangulatú, különleges remekművet tett le az asztalra. A Kutyák szigetét nyugodtan tekinthetjük egy ódának, amelyet az ember legjobb barátjának címeztek. Elég csak megnézni az eredeti címet: Isle of Dogs, innen már csak egy lépés az I love dogs.
És persze a stílus, az a nagyon markáns stílus: a szimmetrikusabbnál szimmetrikusabb beállítások és képek, a jellegzetes színek és karakterek, a fekete humor és a helyenként nagyon abszurdba hajló történet. Mindezek mellett mégse... több»
Vérbeli üzletemberek vagy hisztis kisfiúk? Kell egy kis csalódás is így év végére. Nem mondom, hogy óriási elvárásokkal voltam a film iránt, hiszen az ilyen igaz történeten alapuló meggazdagodós karriertörténetek mostanában kissé túlzottan hemzsegnek a filmkínálatban, s hát Scorsese és DiCaprio közös bravúrja, a Wall Street farkasa elég magasra tette a lécet ebben a zsánerben. De érzem kicsit Adam McKay A nagy dobás című filmjének hatását is, a film elején mindenképpen, ahogy próbálják a nézőt beavatni a tőzsdei fogalmak rejtelmeibe, persze ezek a kiszólások és magyarázatok mindig kissé idegennek hatnak, nélkülük azonban elvesznénk a történetben is, tehát utáljuk ugyan őket, mégis elengedhetetlenek. A Milliárdos fiúk klubja azonban m... több»
Kicsit vízfejű a DC új szuperhőse, de a humora nagyon ott van. Az Aquamant elnézve egyből az jutott eszembe, hogy Warner/DC mintha megpróbált volna tanulni azokból a hibákból, amelyeket a kritikák eddig felróttak neki (különös tekintettel a túlságosan komor hangulatot, a búval bélelt hősöket, no meg azt, hogy filmjeik túlságosan komolyan veszik saját magukat), s mindegy-mindegy alapon megcsinálták eddigi filmjeiknek az antitézisét. Az eredmény: egy veszettül látványos és szórakoztató kalandfilm, amely persze még így is sok gyermekbetegséggel rendelkezik, ugyanakkor a főszereplője tesz arról, hogy egy picit több legyen bűnös élvezetnél. Hangsúlyozom: egy picit.
A történet szerint Atlanna, Atlantisz hercegnője egy kényszerházasság miatt a felszínre menekü... több»
Az önbizalom még sosem volt ilyen kínos - Újabb csalódás Amy Schumertől Már megint beleestem a megszokott hibámba. Újabb esélyt adtam Amy Schumer egyik filmjének, s ahogy eddig mindig, most is csalódnom kellett. Mentségemre legyen mondva, hogy Schumer stílusa abszolút meggyőző, jó az, ha valaki tisztában van a gyengeségeivel és azokon nemcsak sírni, hanem nevetni is tud. Ezt sok esetben a magad javára tudod fordítani, s ez az, ami igazán magabiztossá tesz, ha nem a külső véleményekre adsz elsősorban, hanem a saját értékítéletedre.
A Túl szexi lány is ígéretes történettel startolt, amit simán meg lehetett volna valósítani úgy, hogy az egyszerre legyen vicces, élvezetes és még fontos mondanivalóval is bírjon. Azzal az ismert sztereotípiával operál, hogy az a nő, a... több»
Egy művészetterapeuta rémálmai Egy valamit máris le lehet szögezni a Ruben Brandt, a gyűjtővel kapcsolatban: hosszú, évtizedes nagyságrendű várakozás után végre kaptunk egy olyan, nagyközönségnek szánt magyar animációt, amelyre méltán lehetünk büszkék. Nemcsak film-és képzőművészeti utalásokkal árasztja el a nézőt, hanem kiválóan ötvözi a különböző mozgóképes műfajokat, s végeredményként egy pörgős, dögös, minden percében szórakoztató és élvezetes mozit varázsoA történet szerint a címszereplő egy művészetterapeuta, szakmájának legjobbja, aki svájci villájában segít gazdag pácienseinek. Csakhogy Rubennek is megvannak a maga problémái: visszatérő rémálma, hogy híres festmények támadnak rá. Hogy úrrá legyen a problémáján csa... több»
A Narnia krónikái karácsonyi verziójának is elmenne a Disney új Diótörője Szerencsésen jött ki a lépés, hiszen egymás utáni két nap sikerült látnunk a Diótörőt (az eredeti történet szerint) balett előadás, majd film formájában. Így rendesen ráhangolódtunk a témára. Az új filmnek persze nem sok köze van az eredeti sztorihoz (sem a regényhez, sem a belőle készült Csajkovszkij-baletthoz), amelyet azért némileg ki is fordít önmagából, de magyarázatként szolgál, hogy ezúttal Marie lánya indul el megmenteni az álombéli birodalmat, így valójában egy folytatásról beszélhetünk.
A Disney ismét egy klasszikust álmodott újra, nem sajnálva rá a pénzt, bár a forgatókönyv kidolgozottságára is áldozhattak volna abból a büdzséből, amely a színes-szagos látványra ment el. A törté... több»
Freddy Kruegernek haláli a humora...egy igazi álompasi... „A halottkém mit mondott?
A klotyón van. Rókázik, mióta meglátta.”
Sokak számára a Rémálom az Elm utcában első epizódja egy meghatározó horror-élmény volt, élükön Freddy Kruegerrel, aki sok álmatlan éjszaka okozója volt (a párom is így van ezzel, volt egy barátnője, akinek bármit megengedtek a szülei, hogy megnézzen, így egyszer a Rémálom az Elm utcában volt műsoron egy nyári délután két barbizás között. Úgy tizenkét évesek lehettek, persze nem dicsekedett vele a szüleinek, ellenben utána egy hétig alig bírt elaludni éjszaka). És itt van jelen sorok írója, akinek fiatalkorából kimaradt Wes Craven 1984-es klasszikusa, huszonéves fejjel pedig így konstatálhatta: hát, ha tíz évesen látom, akko... több»
És mégis jut egy kedves mosoly a gyereknek... Ismét egy jól sikerült magyar alkotást köszönthetünk Szilágyi Zsófia, egy anya hétköznapi vívódásait bemutató filmjében, amelynek nagyszerűsége elsősorban az egyszerűségében rejlik. Nem tesz mást, csak bemutatja egy háromgyermekes édesanya egy (vagy tulajdonképpen másfél) napját annak minden logisztikájával, nyűgével és nehézségével együtt, megspékelve az anyagi gondokkal, a munkahelyi létbizonytalansággal, egy minden lében kanál anyóssal, na meg egy csalfa férjjel, aki igyekszik kivenni a részét a dilemmákból, de megoldásokkal nem szolgál, sőt még nehezíti a helyzetet azzal, hogy rossz döntéseket hoz, rossz időben. Közben pedig itt van ez a szegény nő, aki szemmel láthatóan küzd. Egy olyan ... több»
Aki örökké akart élni Oké, bevallom. Nem biztos, hogy teljes mértékben elfogulatlanul tudok nyilatkozni egy filmről, amelyben hallhatom a Queen együttes dalait. Már hónapok óta várom a filmet, s mi mást lehet ilyenkor tenni, mint Queent hallgatni. A legtöbb kritika éppen ebben látta a Bohém rapszódia legfőbb hibáját: tuti befutó lesz a film a zenekar rajongóinak, így kielégíti az elsődleges célközönség igényeit, de aki nem rózsaszín szemüvegen keresztül tekint a témára, annak nem lesz más, csak egy egészen korrektül összerakott biográfia.
Őszintén szólva nem igazán érdekel, hogy más mit gondol róla, engem teljes mértékben magával tudott ragadni, s ez az, ami igazán lényeges. A záró képsorok, a Live AID pedig egys... több»
Korrekt film Az első ember, de nem több Damien Chazelle-nek nem kellett túl sokat tennie ahhoz, hogy rövid időn belül az egyik kedvenc rendezőmmé avanzsálódjon. Csak két cím: Whiplash és Kaliforniai álom. Számomra mindkettő szerepel az elmúlt évek legnagyobb filmélményei között. Zseniális alkotások ezek, s mindezt egy olyan rendező hozta létre, aki még a 35. életévét sem töltötte be. Legújabb filmje, Az első ember is egy igazán korrekt produkció, gyönyörű fényképezéssel, hatásos képsorokkal. De valami mégis hiányzik belőle ahhoz, hogy gyarapítsa a legerőteljesebb filmélményeim listáját. Valahogy nem tudott megmutatkozni Chazelle egyedi látásmódja, s talán ebben a témában nem is volt esély rá, hogy megmutatkozzon. Félreértés ne ess... több»
74 Egy kutya hazatér (2018)
Első látásra elcsábított a film előzetese (igen, állatos filmektől azért elég könnyen el tudok gyengülni), bár tény akkor még egyáltalán nem számítottam arra, hogy ilyen jellegű élményt fogok kapni tőle. Azt vártam, hogy kapok egy kedves kis kutyus-gazdi filmet, amelynek lesz egy kis drámai vonulata, de a hangsúly azért a játékon és a cukiságon lesz. Örülök, hogy az Egy kutya hazatér azért ennél jóval mélyebben markol a nézői szívekbe, s még ha vannak is hibái, garantáltan nem fog hidegen hagyni. Volt már állatos hazatalálós film, nem is egy, említhetném a klasszikusokat (Lassie, Benji) számomra azonban az egyik legemlékezetesebb az Úton hazafelé volt, amelyet megszámlálhatatlan mennyiségbe... több»