"Nyomorultak" A Coen-fivérekben újfent nem csalódtam, vagy csak egyszerűen nagyon bejön az a fajta szatirikus látásmódjuk, amelyet filmjeikben megfogalmaznak. A film elején eszembe jutott egy olyan gondolat, miszerint sok, apró történetből fog állni a film, amelyek egy bizonyos pontban találkoznak és akkor együttes erővel szólnak egy nagyot, de ez nem így alakult. Félreértés ne essék, én nem bánom. Az Égető bizonyítékban talán nem is annyira a sztori, hanem sokkal inkább a karakterek, s az általuk produkált szituációk azok, amelyek magukban hordozzák a humorforrást. Elég csak sorra venni, milyen figurák is vannak a történetben: szinte mindegyik így vagy úgy, de nyomorult, nehéz eldönteni, hogy szánakozza... több»
Műfaj teremtő Talán merész lenne kijelenteni, hogy az Utazók megteremtett egy új filmes műfajt, neveztesen a sci-fi romantikát, de azért egész jó úton halad a felé, amit a Gravitáció (kicsiben) elkezdett. Persze azért áttörésnek nem nevezhető, hiszen ez a film sokkal inkább egy romantikus történet, mint egy sci-fi, annyi különbséggel, hogy az űrben játszódik. Éppen ezért, aki úgy ült be a moziba, hogy nagyítóval kereste a klasszikus sci-fi műfaj jegyeket, az valószínűleg óriásit csalódott. A film első harmadában, az járt a fejemben, hogy valahogy így néz majd ki egy wellness-nyaralás a jövőben, azzal a különbséggel persze, hogy azért egy nyaralásról általában haza is térünk. Azon kívül, hogy kellő időben ... több»
A nagy nevek ellenére is csak középszerű Grace Kelly munkásságát eddig még nem volt alkalmunk megismerni, csupán a róla nemrégiben készült (nem éppen jól sikerült) életrajzi jellegű filmet láttuk Nicole Kidman főszereplésével, így mindenképpen kíváncsi voltam arra a filmjére, amelyért megkapta az Oscar-díjat. Sajnos azonban a történet alulmaradt az elvárásaimmal szemben. Már a cím is félrevezető, hiszen úgy, hogy a film megnézése előtt nem ástam bele magam mélyebben a történetbe, az első 10 perc után, amikor megkezdődnek a filmbéli darabhoz a szereplőválogatások, azt gondoltam, hogy majd vidéken rábukkannak egy kezdő, de annál tehetségesebb színésznő jelöltre, akit sztárrá tesznek. Ennek ezonban köze nem volt a valósághoz, s maga a... több»
Megmondom őszintén, mikor a film előzetesét megnéztem, illetve amikor elkezdték vetíteni, akkor nem érztem késztetést arra, hogy moziban lássam. Ma mégis úgy döntöttem, hogy megnézem. Meg kell mondanom, hogy nagyon kellemesen csalódtam a filmben. Jodie Foster nem teketóriázott, negyed óra után megteremti a feszültséget azáltal, hogy elkezdődik a túszdráma. Ekkor felmerült bennem a kérdés, hogy ez jó, csak hogy fogja kitölteni a hátalévő egy és egynegyed órát. Egy egészen remek kis drámával, kaptuk meg a választ a film végén. Jack O'Connell nagyszerű volt a kétségbeesett túszejtő szerepében, George Clooneyval pedig egy kiváló kamaradrámát hoztak össze. A drámai szál mellett egy médiakritika i... több»
A jelölt című film egy igazi kis csemege azok számára, akiket érdekel az amerikai politika és kampányharc, no meg az, hogy hogyan lehet valakiből politikus, sőt, akár szenátor is. Sok hasonlóságot véltem felfedezni a Bob Roberts című Tim Robbins-filmmel, hiszen mindkettőben markánsan megjelenik a szavazatokért folyó, igencsak álságos harc. A legnagyobb jelenet a filmben szerintem mégis az, amikor Redford karaktere ül az autóban és az a sok kampányszlogen, amelyeket annyi helyen elmond, azok ott egyszerűen összekeverednek, s teljesen értelmetlen mondatokat alkotnak. Ennél a pontnál éreztem egy olyant, hogy lehetséges az, miszerint az összes politikus ilyen valójában: ha már nem a publikum elő... több»
Elsőként arra voltam kíváncsi, hogy miért szeretik ilyen sokan ezt a filmet, s mitől van ekkora hype a Deadpool körül? Megmondom őszintén, hogy egy darabig csak az tetszett benne, hogy ügyesen mozgatta a két idősíkot, amely egy ponton találkozott, majd onnan jutott el a végére. Speciel arra nem számítottam, hogy egy állandóan beszólogatós, a "hú de laza és menő csávó vagyok" karakterrel el lehet adni egy filmet, de a végére sikerült. Ryan Reynolds biztos imádta ezt a szerepet, talán a skatulyájából is ki tud törni ezek után. Az akciójelenetek ügyesen kidolgozottak és pörgősek voltak, ám helyenként, amikor a film történetmesélős jellege került előtérbe, akkor bizony akadtak unalmasabb peri... több»
Kíváncsi voltam a filmre, s mivel azt olvastam, hogy a sztori szilveszterkor (is) játszódik, ezért újévre időzítettem a megnézését. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a sztori egy része valóban szilveszterkor játszódik, de ez valójában csak 10-15 perc a 120-ból. De ezzel még önmagában nem lenne gond. Magam részéről nem tartom akkora filmnek, mert ugyan nem rossz vígjáték, de az egy évvel korábbi Van, aki forrón szereti (szintén Billy Wilder rendezte és szintén Jack Lemmon az egyik főszereplő) sokkal jobb a Legénylakásnál. Pedig az alap itt is jó: ha abból indulunk ki, hogy valaki kiadja a saját lakását a munkahelyének elöljáróinak, akkor abból egy jó, félreértésekre alapuló vígjáték is kikere... több»
Elfogadható a veszteség? A film egy egészen különleges spirituális síkon működik, amit azt gondolom csupán az tud megérteni, aki megélt már olyan jellegű tragédiát, amelyet a film ábrázol. Mi, akik olyan szerencsések vagyunk, hogy nem kellett még eltemetnünk egy gyereket, csupán megpróbálhatunk értelmet nyerni benne, de koránt sem biztos, hogy jól értjük a film mondanivalóját, amely egyébként (szerintem) nem is ad kész magyarázatokat, csupán értelmezési lehetőségeket, amely más-más életutakat bejárt embereknek, más-más tartalommal bírhat. Mit is jelent pontosan a váratlan szépség? Az én értelmezésem szerint talán azt az állapotot, amikor egy tragédia után eljutsz arra a pontra, hogy újra meg tudod látni a világban a... több»
Kíváncsi voltam a filmre, s mivel a tegnapi nap folyamán leadta a tv, úgy döntöttem, hogy élek a lehetőséggel, s megnézem. Vegyesek az érzéseim, mert szerintem a film rengeteget veszített a "varázsából", 2017-ben már nem hat olyan frissen, mint 1991-ben. Mai szemmel erős jóindulattal is csak egy átlagos akciófilmnek lehet tekinteni, egyedül egy jelenetsort tudok kiemelni, amikor Utah üldözőbe veszi a Reagan jelmezbe bújt Bodhit, s kerteken és házakon keresztül folyik a hajsza. Főleg a kamerakezelés miatt ez egy erős pillanata a filmnek. Minden másban sajnos semmivel sem több, mint az akciófilmek nagy része. A sztori egyszerű, a karakterek közül egyedül Bodhit mondanám kidolgozottnak, bár eze... több»
Egy film, amely úgy tud szórakoztató és vicces lenni, hogy a "főszereplők" közben fapofával tolják végig az egész filmet. A finn- filmművészetről nem sokat tudok, de ez a darab egy remek belépő akár Kaurismaki, akár más rendezők további alkotásához. Egy olyan szatíra van benne, hogy az valami elképesztő: egy finn (vagy talán orosz?) zenekar, amelynek minden tagja valami elképesztő módon néz ki, elmegy Amerikába, az ígéret földjére, útközben minden egyes zenekartag megtanul angolul (valami röhejes akcentussal), aztán elküldik őket Mexikóba, de persze útközben megállnak egy-két szórakozóhelyen. Közben mindenhol csak kihasználják őket, de ez a zenekart és a menedzsert nem igazán érdekli, a lény... több»
A tavaly elhunyt Garry Marshall rendező híres "a sok sztárt préseljünk bele egy több mikrotörténetből építkező filmbe" módszeréről és a recept legfontosabb pontja, találjunk egy ünnepet, ami ad egy bizonyos hangulatot a filmnek. A Valentin-nap és az Anyák napja mellett a Szilveszter éjjel is ezzel a jól bevált recepttel működik, amivel egyébként nincs is probléma, hiszen ha valaki kicsit bele akar az adott ünnep hangulatába illeszkedni, akkor kellemes kikapcsolódást nyújthatnak ezek a filmek (a Szilveszter éjjel esetében például az első szilveszteri pezsgő pukkanása előtt).
A film mélyebb elemzésre nem igazán alkalmas, sok-sok sablonos mikrosztorival operál: vannak a kiábrándult figurák, a... több»
Engedd, hogy beszippantson! Erre a filmre tényleg nincsenek szavak. Varázslatos, zseniális, óriási. Damien Chazelle nem tudom, hogy honnan merít ihletett, vagy hogy mit szed, de amihez nyúl, abból valami csoda lesz. Amikor arról kezdtek írni hazai és külföldi kritikusok, hogy ez a film, amelyet musicalnek kiáltottak ki, az év egyik legjobbja lesz, akkor úgy voltam, hogy na persze, hagyjatok már a hülyeségetekkel. Nincs konkrét bajom a musicallel, csak mint műfaj, nagyon távol áll tőlem. Aztán megnéztem a a Kaliforniai álmot, és nemcsak tetszett, de legszívesebben szinte azonnal megnézném újra! Most akkor hogy van ez? Valóban musical ez? Igen is, meg nem is. Vígjáték? Részben. Romantikus film? Részben! De akkor mi is ez... több»
Az első SW-antológiafilm Számomra az év egyik legkellemesebb csalódását okozta a film. Igyekeztem távol tartani magam minden, a Zsivány egyeshez kapcsolódó kritikától, hogy minél kisebb legyen a befolyásoltságom az első SW-antológiafilm kapcsán. Ezt sikerült is tartanom, s tegnap végre megnéztem, 3D-ben. Annyit tudtam csak, hogy ennek a filmnek az a célja, hogy megmutassa, miként szerezték meg a lázadók a Halálcsillag tervrajzát, amely aztán Leia hercegnőhöz került. Adódik a kérdés, hogy érdemes-e egy ilyen alapra egy nagyjából 130 perces filmet felépíteni? A válasz pedig: nagyon is, sőt, a Zsivány egyesnek sikerült is! A Star Wars-univerzumban újra visszatértünk egy sötétebb hangulatú, komorabb világba, amely elsős... több»
Az élet nem egy tündérmese A sorozatot nem követtem akkoriban, amikor először siker volt, hanem csak évekkel később (most) vettem elő, amikor már a Gossip girl és a Pretty Little liars módi dívik, ami a tini sorozatokat illeti. Persze A narancsvidék is alkalmazza az amerikai sorozatokra jellemző sablonokat, a szegények is gazdagok vagy egyszer csak azzá válnak, mert valaki pártfogásba veszi őket, a nők (tisztelet a kivételnek!) jógáznak és milliárdos férjeket keresnek karrierépítés helyett, a szerelem sose lehet zökkenőmentes (hiszen kell a hatásfokozás) DE!!! mindezek ellenére A narancsvidéket és a benne ábrázolt problémákat (és megoldásokat) mégis sokkal közelebb érzem magamhoz, mint a fent említett sorozatokat, a ... több»
A Nicholas Sparks regényéből készült film tipikus első randis mozi, ha egy pasi be szeretne vágódni választottjánál, akkor ezzel a történettel nem lőhet nagyon mellé. Egy igazán szerethető karakterekkel kombináló film, amelyben simán elhisszük, hogy a két főszereplő oda meg vissza vannak egymástól. Ez talán abból is adódhat, hogy (ha jól tudom) Rachel McAdams és Ryan Gosling éppen együtt jártak a forgatás alatt. Megható a keretes szerkezet, ahogy az idős szerelmes pár küzd azért, hogy szerelmüket megőrizzék emlékezetükben és az ő naplójukon keresztül bontakozik ki fiatalkori történetük. Érdekes Goslingot karrierje elején látni, s bár ebben a filmben is szépfiút alakít, de még nem azt a kigyú... több»
Egy fontos univerzum építőköve Ha önmagában nézem a Végső megoldás: Halált, akkor egy átlagosnál jobb akció-sci-fi filmként elmegy, a probléma viszont az, hogy ez egy remek film és annak egy nagyszerű folytatásának a szerves része kíván lenni, s ebben viszonylatban egy igen gyenge láncszem lenne. Pedig igencsak merész újításokat vállaltak be: Kutyából megszülető alien, alien szemszögű kamera, Ripley-be belecsempészni egy űrlényfigurát, ezek mind-mind bátor és újító húzások. Plusz az egésznek van egy igencsak komor hangulata, amelyhez nagyon jól passzol a fegyenctelep, mint helyszín. Én a történetmesélésre mondanám, hogy problémás: Ripley-n kívül egyedül egy karakter van akiért igazán lehetne drukkolni, ám őt viszonylag h... több»
Egy nagyon különleges, színes és szürreális filmélményt nyújt az Út a pokolba című film. Gregg Araki író-rendező művében a los angelesi tizenéveseken keresztül nyerünk betekintést egy egész generációt érintő problémába, nevezetesen az épp felnövés előtt álló fiatalok, akik nem biztos, hogy fel akarnak nőni, s élni a szüleikhez hasonló életet, hanem még a partizó, a következményekkel nem foglalkozó, időnként pedig deviáns mindennapjaikat élnék. A film nagyon montázsszerű, sok kis mellékszál van benne, de nagyon is követhető, nincs kimondott főszereplő (legnagyobb jóindulattal a Darkot alakító James Duvalt nevezném annak), s egy jó darabig úgy tűnik, hogy a sok kis történetszál nem fog kifutni... több»
Hogyan lehet jó háborús vígjátékot csinálni? Kérdezzük meg Robert Altmant! Nem kis hiányosságomat pótoltam be a mai nap, amikor is megnéztem ezt a remekművet a fiatal Donald Sutherlanddel, Tom Skerittel és Elliott Goulddal a főszerepben. Ez a film úgy tud vicces lenni, hogy közben a katonai kórház nem túl kellemes részét is megjeleníti (értsd: műtétek, a maguk naturalizmusával együtt), de hiába vagyunk egy kórházban, végig szórakozunk. Miért? Mert végső soron mindenki csak jól akarja magát érezni, ehhez pedig olyan eszközök is szükségesek, mint a Martini iszogatás, a tisztek megtréfálása, vagy éppen egy rögbimeccs. Altman nagyon jól összerakta ezt a filmet, szuper zene megy alatta (a kedvenc... több»
A modern zombifilmek előfutára A modern zombifilmek előfutárához, vagyis Az élőhalottak éjszakájához kettős érzelmekkel viszonyulok. Egyrészt a technikai részéről lerí, hogy nagyon alacsony költségvetésből készült, az akció- és ijesztgetős jelenetek mai szemmel iszonyatosan gagyinak tűnnek, s összességében ez egy horrorfilm, de ma már ettől megijedni szinte lehetetlen (persze, hogy milyen hatása lehetett 1968-ban, arról nem tudok). A technikai részéről egyedüli pozitívumként épp azt tudnám ki emelni, hogy fekete-fehér, mert ez ad a filmnek egyfajta nyomasztó hangulatot, amire szükség is van.
Másrészről pedig - és ezt nem gondoltam volna, hogy egy zombi filmről ilyet fogok írni - az olcsó felszín mögött valódi mélység van,... több»
Domináns műfaj nélküli film Ezzel a filmmel kicsit bajban vagyok. Vígjátékként volt beharangozva, de néhány jelenetet leszámítva én nem tudtam felnevetni. Nem vígjáték, nem akciófilm, nem krimi és nem is dráma. Illetve egy bizonyos szinten az összes, előbb említett műfaj megjelenik benne, de egyik sem válik dominánssá. A helyzetet pedig tovább bonyolítja, hogy a sztori igaz történeten alapul, s ehhez áldokumentarista eszközöket is felhasznál. Úgyhogy egy olyan érzésem volt a film végén, hogy tulajdonképpen mi is szeretett volna ez lenni. Persze ez az előbbi okfejtés érdektelenné is válhat, hiszen miért is akarnánk annyira műfaji keretek közé szorítani egy filmet, hogyha összességében a sztori rendben van és a színészek... több»
78 Égető bizonyíték (2008)
A Coen-fivérekben újfent nem csalódtam, vagy csak egyszerűen nagyon bejön az a fajta szatirikus látásmódjuk, amelyet filmjeikben megfogalmaznak. A film elején eszembe jutott egy olyan gondolat, miszerint sok, apró történetből fog állni a film, amelyek egy bizonyos pontban találkoznak és akkor együttes erővel szólnak egy nagyot, de ez nem így alakult. Félreértés ne essék, én nem bánom. Az Égető bizonyítékban talán nem is annyira a sztori, hanem sokkal inkább a karakterek, s az általuk produkált szituációk azok, amelyek magukban hordozzák a humorforrást. Elég csak sorra venni, milyen figurák is vannak a történetben: szinte mindegyik így vagy úgy, de nyomorult, nehéz eldönteni, hogy szánakozza... több»