Hosszú és részletes Nehezen tudok mit mondani erről a filmről. Egy biztos: nagyon hosszú és megpróbál nagyon részletes lenni. Először az tűnt fel számomra, hogy nagyon egyenletes akart lenni: egy órában megismerjük a három főszereplő környezetét, ráhangolódunk az eseményekre, a következő órában bekerülünk Vietnamba (egy hirtelen, de jobban belegondolva igencsak bravúros vágással), megismerjük a háború embertelenségét, majd a következő egy órában arról kapunk képet, hogy a három szereplő három különböző módon dolgozza fel a háborúban átélteket.
Szeretem a háborús filmeket, azokat is, amelyek nemcsak a csatajelenetek minél látványosabb kivitelezésére helyezik a hangsúlyt, hanem kicsit filozofálnak, megpróbálják g... több»
"Kenyeret és cirkuszt a népnek" Érdekes sztorija van az Éhezők viadalának nálam. Nővérem kért még annó, hogy szerezzem meg neki a filmet, amit meg is tettem. Kb. egy fél évig ott lapult a számítógépen a film, amelyről semmit nem tudtam, csupán azt, hogy címe alapján nem mozgat meg túlzottan. Aztán egyszercsak filmet keresgéltünk egy vasárnap esti mozizáshoz és rábukkantunk az Éhezőkre. Kiderítettük, hogy szerepel benne Josh Hutcherson, akit én nagyon is kedveltem a gyerekszerepei miatt. Na jó, akkor adjunk neki egy esélyt. És itt jött a meglepetés. Hosszú idő óta az első olyan film volt, amelynek egyetlen percén sem lehetett unatkozni, a történet magával ragadó és minden perce izgalommal teli. A szereplők nagyszerűen lette... több»
Tim Burton rajongóknak Nem ismerem a regényt, amiből a film készült, így előzetes várakozások nélkül ültem be a filmre. Én nem mondanám magam egy nagy Tim Burton-rajongónak, bár vannak olyan filmjei, amelyek kifejezetten tetszettek (pl. Ed Wood). Ami a legszembetűnőbb, hogy a rendező nem hazudtolja meg önmagát, vagyis mindazok a tulajdonságok, amelyek nagyon is jellemzők Burtonre, s amelyek miatt rajonganak is érte, azok végig érzékelhetőek a film során. Köztudott, hogy egy Tim Burton-film sok fura, és ijesztő lénnyel operál, na abból itt is van, nem is kevés, illetve a "kissé fura" karakterek fontossága, amelyek ugyancsak visszaköszönnek. Samuel L. Jacksont én különösen kedvelem, s jó volt látni ebben a furcsa go... több»
Egy nagyon jó drámai alkotás, amelynek középpontjában egy kislány áll és a válófélben lévő szülei, akiken olyannyira elhatalmasodik az egymás iránti gyűlölet, hogy észre sem veszik, hogy van egy gyerekük, aki miatt türtőztetniük kellene magukat. Ezután ennél tovább lép a történet és mindketten lassan kezdik elfelejteni, hogy amellett, hogy karrierjük van, szülők is. Szerencsétlen gyereket ide-oda taszigálják, s szinte csak trófeaként használják a csatározásukhoz. A film drámai csúcspontja, amikor egy vadidegen viszi Maisie-t haza, mert az anyja a bárban hagyja. E mellett ott van az a két ember (Margo és Lincoln), akikkel a szülők csupán egymás agyát akarják húzni (mert fiatalabbak és szebbe... több»
Hát nem az évezred filmje, de ebből a sztoriból nem is lehetett többet kihozni. Winona Ryder még karrierje elején, a botrányai előtt és Thomas Wilson Brown, aki az ezerszer látott klasszikus vígjátékból, a Drágám, a kölykök összementekből volt annyira ismerős. A film egyik érdekessége, hogy már a legelső perctől kezdve beszélnek valakiről, akit még csak nem is látunk, ám tulajdonképpen az egész történet köré épül. Sőt, még a film eredeti címe is arról a Roxy Carmichael-ről árulkodik, aki viszont egyetlen pillanatig sem szerepel a filmben, csupán a kezét, a körvonalát sejtetik a készítők. Egyszer nézhető, másodjára már valószínűleg az a kevés "poén" sem ülne, amelyeknek először még sikerül el... több»
"Ebben az országban nincsenek sorozatgyilkosok! Világos!?" Ritka alkalmak egyike, hogy magyar filmek miatt egy évben kétszer is elmenjek moziba (ilyen szerintem még egyszer sem fordult elő, mióta moziba járok), s azt kell mondjam, hogy a Saul fia mellett A martfűi rém is nagyon is megér minden egyes ráköltött forintot!
Szerintem nagyon rendben van Sopsits Árpád-filmje, minden megvan benne, ami egy jó pszicho-thrillerhez kell. Külön jó megoldásnak tartom, hogy a gyilkos kilétére nem a film utolsó képkockájáig kell várni, hanem még az első harmadában ismert lesz a nézőnek, ami természetesen nem ok nélkül történt, hiszen a végkifejlet szempontjából rendkívül fontos lesz. Tetszettek a folyamatos történelmi utalások, de ami a legjobb volt szerintem a... több»
Egy óriási kedvenc, amely nemcsak a gyermekkoromat határozta meg, hanem felnőttként is ugyanolyan értékes pillanatokat képes nyújtani minden egyes alkalommal, amikor rábukkanok. Olyan 8-10 éves lehettem, amikor először láttam a tv-ben, nővéremmel minden egyes nap bekuckóztunk a fotelbe és megnéztük. Ezután nagyon hosszú időre eltűnt a képernyőről legnagyobb sajnálatomra. Most, a Story tv jóvoltából azonban újra az emberek életének a része lehet ez a kultikus sorozat, amiért csak hálásak lehetünk a csatornának. A történetben egy család, egy kisváros életének eseményeit követhetjük végig, s közben fontos vallási, történelmi és gazdasági kérdéseket latolgat. A modern kor és technológia szemüveg... több»
Niki Lauda nem adja fel Sosem érdekelt különösebben a Forma-1 és ez a film megtekintése után sem változott. Ám a Hajsza a győzelemért első sorban nem is magáról a sportról szól (bár nyilván rengeteg dolgot megtudunk arról is), hanem sokkal inkább egy emberi drámáról. Niki Lauda, mint ahogy az összes Forma-1-es versenyző is tette és teszi mai napig is, az életét kockáztatta azért, amiért szenvedélyesen rajongott, nevezetesen a versenyzésért. Tudvalevő, hogy Lauda balesete előtt olyan szabályzatrendszer működött a sportban, amely egyáltalán nem biztosította a biztonságos feltételeket. Így sajnos ez az egyik legtöbb halálos kimenetelű balesetet elszenvedő sportág a világon. Továbbá itt ez a nem mindennapi "barátság" L... több»
Már több John Green regényt elolvastam és kijelenthető, hogy történetei abszolút filmvászonra kívánkoznak. Így van ez a Papírvárosokkal is, ami nekem filmben talán még picit jobban is tetszett, mint könyvben (persze tudom, nem létezne a film, ha nem volna a könyv), de a szereplők valahogy szimpatikusabbá váltak a moziban. Nat Wolff saját korosztályának egyik tehetséges fiatal színésze és ebben a történetben a maga esetlenségével az egyik legkedvesebb figurája a filmnek. A főszereplő srác legjobb cimborái pedig méltán egészítik ki és teszik viccessé ezt a különleges sztorit. Talán egyedül Cara Delevingne nem jött be Margo szerepében, nekem kicsit túl sok volt a csaj, s míg Margo a regényben i... több»
Hitelesen ábrázolja a katasztrófa körülményeit A Titanicról mindenkinek van véleménye, még annak is, aki ezt szeretné inkább eltitkolni, ugyanis rövid idő alatt vált örök klasszikussá. Személyes kötődésem van a témához (az egyetemi szakdolgozatomban a Titanic-katasztrófát elemeztem válságkommunikációs szempontból), e miatt nem tudok semlegesen hozzáállni a filmhez sem, ám épp a dolgozatomhoz szükséges hosszas kutatómunka miatt állíthatom teljes bizonyossággal, hogy a film igen hitelesen ábrázolja a katasztrófa előzményeit, következményeit és a kort is, amelyben bekövetkezett. A készítők egészen különleges pontossággal figyeltek oda a részletekre, például hogy hogyan épült fel a hajó, hogyan néztek ki a luxuslakosztályok, milyen emberek ... több»
Az ördög Pradat visel egy igazi jó kis karriertörténet egy olyan főnökkel a középpontban, akit mindannyian szeretnénk elkerülni, ám akitől egy életre meg lehet tanulni hogyan állj ki önmagadért és hogyan szárnyalj túl a saját határaidon. Meryl Streep tényleg ördögi a szerepben, pedig ő sokkal inkább egy afféle szerethető, "a légynek sem tudna ártani" típusnak tűnik (mint ember), de színészként nem ismer lehetetlent és ezer arcával bármilyen karaktert hitelesen tud alakítani. Anne Hathaway sem rossz, ám szerintem Emily Blunt és Stanley Tucci túlszárnyalják őt a filmben. A divat egy örök klasszikus, amely mint téma gyakran köszön vissza a filmvásznon, ám Az ördög Pradat visel azért több annál... több»
Egy különlegesen izgalmas film, amely egy percig sem hagyja unatkozni a nézőjét. A 2015-ös évben számos emlékezetes színésznői alakítást láthattunk (és Julianne Moore méltán megérdemelte a Still Alice-ért és az egész életművéért az Oscar-díjat), ám nekem a tavalyi évben mégis egyértelműen Rosamund Pike Holtodiglan-beli alakítása vitte a prímet, hiszen olyan hidegvérrel alakítja ezt az elképesztően parás, őrült nőszemélyt, hogy azt öröm volt látni. Mellette Ben Affleck csak asszisztálhatott a sikerhez. Kicsit túl nagy hype volt a film körül a megjelenésekor, aminek általában nem szoktam hinni, ám a film végül tényleg az év egyik legnagyobb meglepetése lett számomra. Aztán idén is megkaptuk a ... több»
A vizet az elefántnak egy igen érdekes keretes szerkesztésű regény film feldolgozása, amelyben egy idős, sokat megélt bácsi meséli el különös életét, amelyet a cirkusz nem mindennapi világában töltött el és legjobb barátja egy Rosie nevű elefánt volt. Egy jól sikerült szereplő casting eredményeként minden egyes alakítás a helyén van. Robert Pattinsonnak végre sikerült az Alkonyat-széria után megmutatnia, hogy azért tud ő, ha nagyon akar, közte és Reese Witherspoon között pedig megvan a kémia, ami nem hátrány a film szempontjából. Christoph Waltz hozza a neki olyannyira fekvő, a végletekig kegyetlen fószert, amit a színész olyan hidegvérrel és cinizmussal ad elő, hogy az elképesztő (akárcsak ... több»
Baz Luhrmann (akinek munkásságát elsősorban a Moulin Rouge által ismertem meg) rendezői stílusa igen egyedi és azonnal felismerhető, egy elképesztően színes, zajos és mozgalmas világot teremt meg a filmjeiben, amelybe már-már beleszédül a néző. A kamera folyamatos mozgásban van, a képeket fel-felvillantva látjuk. A Moulin Rouge esetében ez különösen fontos volt, hiszen hogyan máshogy lehetne bemutatni ezt a századforduló idejében játszódó botrányos kán-kán táncosoktól hangos mulatók és a Toulouse-Lautrec-féle bohém művészek uralta világot. Nicole Kidman ebben a filmjében végre nem a hideg és megközelíthetetlen porcelán baba szépségű nőt hozza, hanem egy dögös vörös kurtizánt, a Ewan McGrego... több»
Akár gagyinak is hathat a történet, ha véresen komolyan akarjuk venni. Ám ez a film véleményem szerint egy ügyes, butuska kis sztoriba burkolt Hollywood-kritika és ebben az értelemben nagyon is jól sikerült, főként ami a film a filmben megoldást illeti. William Holden és Audrey Hepburn a Sabrina-ban egyszer már bevált párost alkottak, ebben a filmben pedig szerintem szintén különösen jól működik köztük a kémia. Audrey-t továbbra is a valaha volt egyik legtehetségesebb és legbájosabb színésznőnek tartom, ebben a filmben is hozza a tőle elvárt kötelezőt, Tony Curtis pedig egy ici-pici mellékszerepben önmagát és karrierjét parodizálja. Ajánlom azoknak, akik szeretik a könnyed szórakozást. Áttűn... több»
A tini vígjátékok prototípusa a '90-es évekből, amelynek szereplőivel mindenki azonosulni tud, annak ellenére is, hogy a történetet egy fényév távolság választja el nemhogy az akkori, de a mai magyar valóságtól is. Gazdag amerikai tinikről szól, akik olyan házakban laknak, amiről mi csak álmodozhatunk, akkora ruhás szekrényük van, hogy számítógépes program kell ahhoz, hogy kiválasszák, melyik ruhába menjenek aznap a suliba és olyan bulikba járnak, ahol több ember van, mint itthon egy nagyobb koncerten. Valamiért mégis megvan a maga bája a Spinédzsereknek, tényleg olyan az egész, mint egy videóklip vagy egy reklámfilm a '90-es évekből. Vagány dumák, elképesztő kosztümök, harsány színek, fiata... több»
A filmet akkor érdemes megnézni (én is így tettem), amikor az embernek még egészen friss élményei vannak a Mary Poppins-szal kapcsolatban. Ugyanis így válik igazán érdekessé az, hogy végigkövethetjük a filmnek az elkészültét és megvan az a bizonyos "aha-élményünk", hogy ja tényleg, ebben a jelenetben ez így volt és így lett volna abban az esetben, ha P.L. Travers kéréseit is figyelembe vették volna. Amennyire utána olvastam a történetnek a film hűen ábrázolja azt a tényt, hogy az írónő bizony kemény diónak bizonyult a stúdió számára. Különleges belegondolni abba is, hogy mi lett volna ha... ma már annyira evidensnek tűnik, hogy a Mary Poppins-ban vannak animált pingvinek és hogy Dick Van Dyk... több»
Mindenképp látnod kell! Ez egy "mindenképpen látnod kell film" és ezért a státuszért még csak nem is kellett tennie semmit, hiszen a sorozat előzményei miatt mindenki kíváncsi rá. A film az első részben bemutatott világot teremti újra és megalkotja az ott megismert (még csak terv fázisban létező) parknak a sokkal grandiózusabb változatát. Szerintem az első rész megnézése után mindenki kíváncsi volt rá, hogy mi lett a sorsa ennek a különleges parknak, amiben azért sok fantázia volt. A park vezetőjének szerepébe ezúttal egy nő kerül, akinek személyisége óriási változásokon megy át a történet alakulásával párhuzamban. Bryce Dallas Howard-ra jól illik az érzéketlen és hidegvérű üzletasszony szerepe, ugyanakkor viszonyl... több»
Még a megjelenése után megnéztem a filmet és első látásra nem tett bennem mély benyomást. Aztán mégis csak izgatni kezdett a történet (talán azért is, mert sokan a modern Zabhegyezőként gondolkodnak róla) és elolvastam a regényt. Most, hogy másodjára is újranéztem a filmet, azt kell, hogy mondjam, nem ad komplex élményt a regényhez képest. Ugyanis a könyvbéli történet legfontosabb csattanóját (nevezetesen Helen néni és Charlie történetét teljesen felszínesen, már-már elmaszatolva kezeli). A könyv elolvasás nélkül egy teljesen más történetet kapunk a filmben, csupán olvasva derül ki mennyivel összetettebb a sztori problematikája. Ez az egész azért is érdekes, mert egészen a végkifejletig egy ... több»
a Tea Mussolinivel egy szép, lassan építkező sztorival operál, ami az első fél óra után kezd izgalmassá válni. Egy komoly történelmi témát a gazdag rétegek szemén keresztül mutat be, bebizonyítván azt, hogy háború idején még a kékvérűek élete sem fenékig tejfel (ironikusan persze hozzá lehet tenni, hogy vannak olyanok, akik ilyen körülmények között is ragaszkodnak a státuszokhoz kapcsolódó külsőségekhez, ahogy azt Maggie Smith karakterénél láthatjuk). A film központi alakjai mégsem csak és kizárólag a gazdag, külföldi hölgyek, hanem a fiatal Luca, akit gyerekként és fiatal felnőttként is kiválóan hoznak a színészek (mellette meg megemlíteném az én személyes kedvencemet, Judi Dench kutyáját, ... több»
88 A szarvasvadász (1978)
Nehezen tudok mit mondani erről a filmről. Egy biztos: nagyon hosszú és megpróbál nagyon részletes lenni. Először az tűnt fel számomra, hogy nagyon egyenletes akart lenni: egy órában megismerjük a három főszereplő környezetét, ráhangolódunk az eseményekre, a következő órában bekerülünk Vietnamba (egy hirtelen, de jobban belegondolva igencsak bravúros vágással), megismerjük a háború embertelenségét, majd a következő egy órában arról kapunk képet, hogy a három szereplő három különböző módon dolgozza fel a háborúban átélteket. Szeretem a háborús filmeket, azokat is, amelyek nemcsak a csatajelenetek minél látványosabb kivitelezésére helyezik a hangsúlyt, hanem kicsit filozofálnak, megpróbálják g... több»