Ikerhatás Mint oly sok ember ezen a világon, úgy én is rajongója vagyok Stephen King regényeinek. Biztosan tudom, hogy anno ez volt az első könyve, amit megvettem és elolvastam tőle. A könyvet 1989-ben írta meg King, és mivel a 80-as évek filmgyártása igencsak felkapta a regényeit, történeteit, így szinte majdhogynem elkerülhetetlen volt, hogy pár éven belül eme könyve is megkaphassa a lehetőséget, hogy filmre adaptálják.
Mikor az Orion Stúdiónak sikerült megszereznie a megfilmesítési jogokat, egyes pletykák szerint maga az író kérte meg őket, hogy a film rendezője és forgatókönyvírója George A. Romero legyen (1940–2017), akivel jó barátságban volt, ráadásul már egyszer dolgoztak együtt, méghozzá az ... több»
Az űrbéli csúszómászók támadása Ismét egy olyan filmre akadtam, amiről egészen eddig nem is hallottam, és be kell, hogy valljam, kimondottan jól szórakoztam ezen a 80-as évek közepéből származó horror vígjátékon. Egy későbbi film ugrott be a Rémes egy éjszaka nézése során többször is, méghozzá a 2006-ban készült Slither - Féltél már nevetve? című produkció. Nem szeretném összehasonlítani a két filmet, már csupán a spoilerek elkerülése érdekében is, de talán akik látták mindkettőt, azok sejthetik, miért ugrott be párszor a Slither című film.
Jelen filmünket egy bizonyos Fred Dekker rendezte és írta. Neve a horrorfilmek világában otthonosan mozgó nézők számára elsősorban talán az 1985-ös, Steve Miner rendezésében készített H... több»
Vigyázz, kígyó! Sokat hallottam már erről a filmről, és elég régóta is kerestem már, de nem oly rég volt csak szerencsém pótolni eme elmaradásomat. Azzal kezdeném, hogy szinte minden perce árassza magából a 80-as, 90-es évek filmes hangulatát, ezáltal engem sikeresen fel is ültetett arra a bizonyos retro hangulatú hullámvasútra, amit annyira szeretek (azt már csak mellékesként jegyzem meg, hogy a filmet csupán VHSRip formátumban találtam meg, így az a bizonyos nosztalgiavonat teljes gőzzel száguldott ellőre).
Szerintem az efféle filmes történeteket, illetve ezek elmesélési formáját elsősorban a 80-as és a 90-es évek elején volt elfogadható így tálalni a nézők elé. Mostanra azért már ez így nagyon nem felel... több»
A félelem kisvárosa Nem oly rég futottam bele az 1981-es Dead & Buried (magyarul, ha minden igaz, Holtan és eltemetve címen található meg, bár nincs tudomásom arról, hogy eme film bármikor is bármilyen formában megjelent volna idehaza) című filmbe. Tulajdonképpen összekevertem egy másik filmmel, így viszont a totális ismeretlenbe kalauzolt, és végeredményben nem bántam meg a megtekintésére szánt másfél órát, bár azért annyira dicsérni sem tudom a végeredményt. Inkább amolyan korrekt kis film volt, ami azért tartogatott nem kevés meglepetést a befejezéséig.
Mondjuk meglepetéseket az elején látható színészek és stábtagok is okoztak. Színészek terén ott volt Robert Englund neve, akit mindig is egy igen karakteres... több»
Bulivonat, ami halálvonattá válik Régóta szemezgettem már ezzel a filmmel, de valahogy mindig elnapoltam a megtekintését, pedig igazán sokszor olvastam már, hogy a 80-as években gyártott jobb slasher horrorfilmek közé tartozik. Nos, ahány ember, annyi fajta megítélése lehet egy filmnek, és ez hatványozottan igaz a Terror Train című filmre is.
A főszerepben a 80-as évek egyik sikolykirálynőjévé választott Jamie Lee Curtis volt, aki az 1978-as Halloween és az 1980-as A köd című, John Carpenter jóvoltából készült két filmmel akkora hírnévre tett szert, hogy finoman szólva szinte mindenki arra gondolt, hogy ha eme színésznő ismét horrorfilmben vállal majd szerepet, az legalább akkora instant klasszikussá fog, válni, mint a fent... több»
Akár egy Péntek 14-e is lehetne Nehéz lenne azzal a tényállással vitába szállni, hogy az egyik legjobb és legsikeresebb slasher horror az 1980-ban bemutatott Péntek 13. című volt, ami számtalan hasonszőrű filmnek taposta páros lábbal ki az elkészültét. Az egyik ilyen az 1981-ben bemutatott, The Burning című slasher volt (idehaza még a VICO-filmek jóvoltából, Az erdei fantom címen vált ismerté).
Nos, ha kissé túlozni akarnék, akkor Az erdei fantom akár egy Péntek 13. rész is lehetne, de persze hiányzott azért belőle az a fajta végtelen profizmus, ami az egyik filmet klasszikussá tette, jelen filmünket pedig csupán egy átlagos slasherré. Pedig szinte minden megtalálható itt is, akárcsak mint a már fentebb említett Péntek 13... több»
Egyedül a sötétben – Filmek a videokazetták idejéből Már gyermekkoromban is kimondottan kedveltem a horrorfilmeket, és ez mit sem változott az elmúlt több mint negyedévszázad alatt. Jelen filmünkkel, az Alone in the Darkkal is még gyermekfejjel találkoztam először, és mivel szinte semmire nem emlékeztem már belőle (kivétel talán a bébiszitter halála), gondoltam, épp itt lenne az ideje, hogy újranézzem. Magyarországon még azokon a bizonyos sárga videokazettákon jelent meg a Vico forgalmazásában.
Az első dolog, amit érdemes megemlíteni, hogy egészen nagy nevű színészeket tudtak összeverbuválni a forgatásra. Van itt egy Jack Palance (1920–2006), egy Martin Landau (1928–2017) és ráadásként köszönthetjük még Donald Pleasence-t (1919–1995) is, szóv... több»
Dario Argento második felvonása Dario Argento második rendezése 1971-ben látott napvilágot A kilencfarkú macska címmel, amit az Állat-trilógiája középső felvonásaként szoktak emlegetni (az első az 1970-ben készített Kristálytollú madár volt, míg a záró darabja az 1971-es, 4 légy a szürke bársonyon című film volt). Fontos megemlíteni, hogy a három filmnek nincs köze egymáshoz, tehát teljesen mindegy, hogy milyen sorrendben nézi meg az ember őket.
A legtöbb helyen minőségileg rangsorolják Argento Állat-trilógiáját, én ezt mégsem tenném; úgy gondolom, hogy itt még csak keresi önmagát és azon stílusjegyek összességét, melyek kellettek ahhoz, hogy azzá váljon az olasz filmiparban és a világ filmiparában, ami. Azt is írhatnám, ... több»
A köddel érkezők Sorolhatnám azon filmkészítők neveit, akiket kimondottan megkedveltem, mióta a horror a kedvenc filmes műfajom lett, de nem teszem, mert bizonyára igencsak hosszú lenne egy efféle felsorolás. Viszont John Carpenter neve mindig kiemelkedő volt. Számomra ő testesíti meg azt, amit szeretek a horror műfajában, és emiatt nagyon sajnálom, hogy az utolsó rendezése immáron tíz évvel ezelőtt volt (The Ward). Azóta persze fel-feltűnik egyes produkcióknál mint producer vagy mint zeneszerző. Amiatt pedig, hogy nem készít filmeket idestova több mint tíz éve, mindig előveszem a régebbi filmjeit, és még mindig nem tudom megunni őket, hisz szinte egytől-egyig zseniális alkotások voltak. Persze azért becsúsz... több»
Álomdémon Véleményemet azzal kezdeném, hogy jelen filmünk egyik legütősebb kártyalapja, hogy kimondottan érdekesre sikeredett a története. Azt nem mondanám rá, hogy egyedi, de hogy nem sok hasonló történettel rendelkező filmhez volt ezidáig szerencsém, az biztos. Ezt pedig azzal érte el a film forgatókönyvíró párosa, Alan Grace és Daniel J. Phillips, hogy alapjaiban véve több fajta horrorstílust vegyítettek egybe.
Ez általában a legtöbb esetben igencsak problémás minőséget szokott eredményezni, de meglepő módon ebben a filmben annyira mégsem okozott csalódást, sőt... A játékidejének a kétharmadát sokkal jobbra is értékeltem volna, csak valahogy a film záró szakaszára kissé elfogy ez a fajta varázs, a... több»
Vérben úszó horrorkomédia belga módra Szinte a totál ismeretlen tartományból érkezett a 2019-es, Yummy című belga horrorkomédia, és azt kell, hogy írjam, hogy egyből el is nyerte a tetszésemet eme kimondottan véres, de sok esetben viccesnek mondható alkotás. Őszintén, nem sok Belgiumból származó filmet tudnék felsorolni, amit eddig láttam (a horror műfaján belül pedig még talán nem is volt szerencsém hozzájuk), de ez a film kimondottan igényesen lett elkészítve.
Maga a film története egész szórakoztató, az pedig kifejezetten tetszett benne, hogy sok esetben nem az unalomig elcsépelt, tipikus zombis klisékkel tarkított filmhez volt szerencsém, hanem némiképp még egy-két újítást is találhattunk benne (persze ez csak nézőpont kérd... több»
A pipa parkőr és a punkok Nem kevésszer futottam már bele különböző filmes oldalakon eme filmnek a borítójába, és mindig elgondolkodtam rajta, hogy kéne egy esélyt adni neki, még úgyis, hogy a legtöbb helyen a legjobb értelemben is csupán középszerűnek titulálták. Nos hát a kíváncsiságomat eddig tudtam elnyomni a filmmel kapcsolatban, és jómagam is azon nézők táborát fogom gazdagítani a véleményemmel, hogy a The Ranger egy végtelenül átlagos, a középszernél némiképp gyengébb slasher benyomását kelti.
A The Ranger története elejétől a végéig nem nagyon tartogatott meglepetéseket számomra. A film rendezéséért és forgatókönyvírásáért felelős Jenn Wexler valószínűleg láthatott már egy-két slashert, és ezáltal úgy érezhet... több»
David Cronenberg bemutatkozó filmje Bárki, aki kicsit is otthonosan mozog a filmes világban, David Cronenberg nevét nem kell nagyon bemutatni neki, hisz eme kanadai úriembernek olyan filmeket köszönhetünk, mint például az 1979-es Porontyok, az 1983-as Videodrome és az 1986-os, A légy című klasszikusok. Jelen filmünk, az 1975-ös Paraziták pedig az első egész estés filmje volna Mr. Cronenbergnek, hisz ezelőtt csupán rövidfilmekben csillogtatta meg a tehetségét.
Számomra – valami ismeretlen okból kifolyólag – egészen eddig kimaradt eme filmje, pedig többször is elhatároztam már, hogy pótolom a lemaradásomat, de azt kell hogy írjam, egyáltalán nem csalódtam a végeredményben.
Jelen filmünk egy több mint 45 évvel ezelőtt készített... több»
Kannibál bébi születik – Filmek a videokazetták idejéből Rengeteg ehhez hasonló filmhez volt szerencsém még gyerek- és tinikoromban, az úgynevezett VHS aranykorszakban. Ezért ha belefutok egy ilyen alkotásba, mindig elfog a nosztalgikus hangulat, és akármennyire is lenne mai szemmel gyenge vagy rossz az adott film, egyszerűen képtelen vagyok annyira szigorúan értékelni őket, hisz egy korszakot jelentettek számomra.
Eme időszak alatt kezdtem érdeklődni a horror iránt, és ez a gyerekkori szerelem a műfaj iránt azóta is töretlen. Az 1974-ben készített, It's Alive című film pontosan egy olyan alkotás volt, amit idehaza annak idején csak a Kannibál bébi születik címen ismertek. Az internet terjedésével és a VHS korszak elfeledésével mára meg már aki i... több»
Nyomozás egy álombéli gyilkosságért Vannak olyan filmek, amik a történetük miatt kevésbé keltik fel a figyelmemet, ezek felett könnyűszerrel át szoktam siklani, de az 1971-ben bemutatott, Egy gyík a nő bőrében című film az igencsak hangzatosra sikeredett címfordítása és a rendezője személye (Lucio Fulci) miatt mégiscsak felkeltette a kíváncsiságomat.
Lucio Fulci (1927–1996), olasz forgatókönyvíró és rendező neve számomra bőven elegendő ahhoz, hogy érdeklődésem középpontjába kerüljön az épp aktuális alkotása, még úgy is, hogy láttam már tőle rém rossz filmet is (pl: La dolce case degli orrori, ami inkább volt tévéfilm, de ez nem mentesíti az alól, hogy végeredményében igencsak silány teljesítménnyel rukkolt elő).
Persze, ha me... több»
Keresd a legyet! Dario Argento 1970-ben készített bemutatkozó filmje, a Kristálytollú madár elég szép sikereket ért el mind a mozikban, mind a kritikusok körében, ezért szűk egy év alatt további két filmet is készített hasonló stílusban. Az egyik a Kilencfarkú macska volt, a másik pedig a 4 légy a szürke bársonyon. Ezt a három filmjét szokták úgy is emlegetni, mint Argento állat trilógiája, amiknek semmi közük nincs egymáshoz, csupán a film címében szerepel valamiféle állat, és ennyi. Tehát egyáltalán nem szükséges sorrendben megnézni őket.
Tulajdonképpen eme három filmjét jómagam még egyáltalán nem sorolnám a klasszikusnak nevezhető horrorok közé, sokkal inkább krimik, thrillerek, ahol a misztikum is alig-... több»
Egy indie horrorfilm, ami akár emlékezetesebb is lehetett volna, ha kicsit bátrabb lett volna Kimondottan kedvelem azon horrorfilmeket, ahol a gonosz megtestesülését boszorkányok képezik. Így tehát a 2019-ben bemutatott The Wretched egyfajta hendikeppel indult a megtekintése előtt. A film a számomra nagyra tartott IFC Midnight független filmek égisze alatt láthatta meg a napvilágot, ami ismételten egy jó ajánlólevélnek bizonyult, hisz oly filmeket köszönhetnek a horrorrajongók a cégnek, mint a Babadook, a The Autopsy of Jane Doe, a Wildling vagy a Pyewacket.
Persze azért ennél a stúdiónál is becsúszott pár kevésbé emlékezetes film is, de szerencsére még mindig pozitív a mérleg nyelve, és jelen filmjükben sem kellett csalódnom. Sok helyen olvastam, hogy igencsak alacsony volt a költs... több»
Korához képest egy provokatív gótikus rémtörténet A 60-as és 70-es évek egyik kimondottan meghatározó horrorfilmes zsánere a gótikus rémtörténetek voltak, ahol többségében vagy kísértetekkel, vagy vámpírokkal akarták a frászt hozni a nézőre. Ezen filmek többsége nagy százalékban egy kaptafára készült, a közönség mégis szerette és igényelte őket. Eme filmek fellegvára elsősorban Anglia volt, akárcsak jelen produkció esetében is.
Gyerekkoromban számtalan efféle filmhez volt szerencsém, amiket mára már felidézni is alig tudok, többek közt az eltelt idő és a rengeteg egyéb megtekintett film miatt. Viszont jelen filmünk csavart egyet az ez időben sorozatgyártásként érkező rémtörténetek megszokott sablonján, és elég erőteljesen átszőtték erotik... több»
Így születnek a sorozatgyilkosok Mario Bava (1914–1980) filmrendező neve az egyik legismertebb volt a 60-as és 70-es évek olasz filmgyártásában, hisz eme úriember megszámlálhatatlan mennyiségben készítette a krimiket, a horrorfilmeket és az elsősorban leginkább Olaszországban elterjedt giallókat. Munkássága elég erőteljesen kihatott az utána következő filmesekre (Lucio Fulci, Dario Argento vagy akár Bava fia, Lamberto Bava). Tehát az ő neve is egybeforrt az eurohorrorral, és azt kell hogy írjam, egyáltalán nem érdemtelenül.
Persze azért azt figyelembe kell venni, hogy 50-60 évvel ezelőtt készítette a filmjeit, tehát egy mai fiatal (anélkül, hogy ezzel a kijelentésemmel bárkit is megbántanék) nem túl sok értékelhető pillana... több»
Argento első rendezése Mikor szóba kerül az európai horrorgyártás, nekem mindig Olaszország jut elsőként az eszembe (még akkor is, ha e téren már finoman szólva sem alkot eme nemzet oly emlékezetes darabokat, mint a 80-as, 90-es évek során). Mégis az olaszok pár úriemberének a neve oly mélyen ágyazódott be az emlékeimbe, hogy szinte írhatnám azt is, hogy örök helyük lesz számomra a horrorfilmek csarnokában. Fulci, Mario és Lamberto Bava, Soavi, D'Amato, vagy épp a jelen filmünk rendezésével debütáló Argento; mind, mind kiváló filmeket köszönhetünk nekik, és ezen úriemberek miatt lesz számomra Olaszország az úgynevezett eurohorror fellegvára.
Szinte az összes, Argento rendezésében készült filmhez volt már szerencs... több»
77 Halálos árnyék (1993)
Mint oly sok ember ezen a világon, úgy én is rajongója vagyok Stephen King regényeinek. Biztosan tudom, hogy anno ez volt az első könyve, amit megvettem és elolvastam tőle. A könyvet 1989-ben írta meg King, és mivel a 80-as évek filmgyártása igencsak felkapta a regényeit, történeteit, így szinte majdhogynem elkerülhetetlen volt, hogy pár éven belül eme könyve is megkaphassa a lehetőséget, hogy filmre adaptálják. Mikor az Orion Stúdiónak sikerült megszereznie a megfilmesítési jogokat, egyes pletykák szerint maga az író kérte meg őket, hogy a film rendezője és forgatókönyvírója George A. Romero legyen (1940–2017), akivel jó barátságban volt, ráadásul már egyszer dolgoztak együtt, méghozzá az ... több»