Családegyesítés Az 1998-ban bemutatott Chucky menyasszonyával a Gyerekjáték-szériát erőteljesen eltolták a humor irányába, így némiképp kevesebb horrorelemet kaptunk, mint a széria első három résznél, de a stílusváltás sikeres volt. Talán az első Gyerekjáték-film után a legjobb részt tisztelhettük a Chucky menyasszonyában, ezért kérdés sem nagyon volt a készítőkben, hogy egy esetleges folytatás során mit is célozzanak meg. 2004-ben az egész Gyerekjáték-széria kitalálója, Don Mancini vállalta magára a folytatás elkészítését, ami igaz, nyomokban még képes volt emlékeztetni az elődjére, de azért igencsak sok hibát is vétett.
Maga a történet röpke hat évvel a Chucky menyasszonya vége után játszódik, és igencsak... több»
Az ezer sebből vérző Rémálom rész Wes Craven (1939–2015) és a film forgalmazásáért felelős New Line Cinema igazi se veled, se nélküled kapcsolatot ápolt a Rémálom-filmek terén. Míg az 1984-ben elkészített Rémálom az Elm utcában egy igazi kulthorror lett, amit egyértelműen Wes Cravennek köszönhetünk, addig a második részének elkészítésében nem vett részt, és talán a legtöbben az egész széria legrosszabb felvonásaként emlékeznek vissza rá.
Majd az 1987-ben elkészített harmadik részhez ismét leszerződtették Mr. Cravent (igaz, csak forgatókönyvíróként és executive producerként), és a széria visszatalált a siker útjára. Mivel a film hatalmas siker lett, a New Line Cinema nem is nagyon akart várni a folytatással, hisz szinte azon... több»
Űrsünök az űrben A Critters, avagy magyarul a Rémecskék című horrorkomédia első részét még 1986-ban küldték mozikba, és a mai napig egy kimondottan szórakoztató filmet tisztelhetünk benne. Majd két évre rá elkészítették a második részét, amiben sok mindenben visszaköszön az elődje, bár azért minőségben kissé gyengébbre sikeredett, de még így is egy szerethető és nézhető folytatása lett a szériának.
A harmadik részre egészen 1991-ig kellett várni, ami számomra épp, hogy a nézhető kategóriába esett. Talán ennél a résznél éreztem elsősorban az aprócska kis repedéseket a szérián, de még azért mindig nem éreztem feleslegesnek az elkészültét. A negyedik Rémecske filmet egyszerre forgatták le a harmadik résszel, í... több»
Ide a hercegnőmmel, vagy végetek! A 90-es évek elején egy bizonyos Mark Jones nevű író és rendezőnek volt egy filmes ötlete egy kapzsi kis koboldról, aki az elveszett vagy eltulajdonított aranyai miatt mindenféle gátlás nélkül lapátolta át a másvilágra azon karaktereket, akiknek bármiféle közük is volt az aranytallérjaihoz. Ebben az ötletben a Trimark Stúdió is látott fantáziát, és 1993-ban zöld utat biztosítottak Mr. Jonesnak, hogy filmre vigye az elképzelésit.
Az első Gyilkos kobold részt egész jól fogadták a nézők, ezáltal a stúdió ráállt arra, hogy az elkövetkező három év során további három folytatást is készítsen a koboldról. Persze egyre kisebb költségvetéssel, és a második rész után már nem is kerültek a mozikba bem... több»
Bőséges humorral töltve Az 1988-ban bemutatott, Gyerekjáték című film nem kevés átalakuláson ment keresztül röpke tíz év alatt az eddigi négy rész során. Míg az első részt jómagam inkább a horror kategóriába sorolnám, addig a második és a harmadik résznél is megpróbálta megtartani a horror alapjait, de egyre több fekete humorral töltötték fel egyes jeleneteit, amik nem minden esetben voltak annyira működőképesek. Sőt, az 1991-ben bemutatott Gyerekjáték harmadik részénél a humort is erőltetettnek éreztem sok esetben, de egy átlagos folytatásnak még így is beillett.
A négy év alatt elkészített három Gyerekjáték rész egyre jobban süllyedt egyfajta középszerűségbe, ezért a harmadik rész után kisebb pihenőre helyezték ... több»
Bármit is tégy, csak el ne aludj! 1984-ben írta a forgatókönyvet egy bizonyos Wes Craven, akit már ez év előtt is jól ismerhettek a horrorfilmek szerelmesei, hisz olyan híres alkotások elkészítéséért volt felelős, mint az 1972-es Az utolsó ház balra, vagy az 1977-es Sziklák szeme, de talán a legismertebb karakterét 1984-ben teremtette meg, hisz ekkor lépet színre Freddy Krueger, az álmok mészárosa. Maga a film rendkívül sikeres lett mind anyagilag, mind pedig a kritikai fogadtatását tekintve, de Mr. Craven mégsem érezte annyira megalapozottnak ezt a sikert ahhoz, hogy az egy évre rá érkező, 1985-ös második részben visszatérjen a stábhoz. Persze a második Rémálom-film is hangos siker lett, mármint anyagilag egyértelműen, hisz... több»
Lépcsőházi űrsünök támadása Az 1986-ban bemutatott Critters (magyarul Rémecskék) röpke 5 év alatt hizlalta fel magát trilógiává, és mint oly sok hasonszőrű szériánál, itt is elérkezett az idő, amikor eme kis szőrös űrgombolyagok már nem egy család (első rész), vagy egy isten háta mögötti kisvároska (második rész) életében okoznak komoly galibákat féktelen étvágyukkal, hanem egy nagyvárosba helyezik át épp aktuális véres vacsorájukat. Vagyis csak részben, mert igaz, hogy a történet elméletileg egy nagyobb városban játszódik, de a film költségvetésének alacsonyan tartása miatt a készítők ezt a fajta nagyvárosi miliőt lekorlátozzák egy pár emeletes lépcsőházra.
Számomra kimondottan kedves emlék az első Rémecske film, és ... több»
Las Vegas, a kobold városa Az 1993-ban bemutatott Gyilkos kobold első része után mondhatnánk azt is, hogy a készítők gyorsan megtalálták a célközönségüket ehhez a stílusú filmhez, hisz röpke három év alatt már a harmadik részét készítették el a szériának, és ha egy kicsit előre tekintünk, 1996-ban már a negyedik részt is levezényelték. Ráadásul az első két részt még mozikban is bemutatták, és csak ettől a résztől tértek át a csak videós, majd a későbbi részeknél a dvd-s megjelenésekre.
Az egész Gyilkos kobold szériát belengi az a fajta könnyed és humoros megjelenítés, ami miatt egy pillanatra sem lehet komolyan venni a filmeket, ezért a horror zsánerbe is igencsak nehezen lehetne besorolni őket. Talán ezért sem vált ... több»
Katonadolog, Chucky! Az 1988-ban bemutatott, Gyerekjáték című horrorszéria 1991-ben már azzal büszkélkedhetett, hogy e rövid idő alatt képes volt trilógiává bővülni, de mint oly sok filmnél, ez esetben is ez a fajta kapkodás folyamatos minőséggyengüléshez vezettet.
Míg az első Gyerekjáték (még a hibái ellenére is) egy szerethető kis horrorfilm volt, addig a második rész nem vállalt túl sokat, hisz tulajdonképpen leutánozták a készítők az első rész receptjét annyi változtatással, hogy a széria gonoszára összpontosítottak elsősorban. Ezért is merném azt írni, hogy Chucky karaktere a második részben született meg. Illetve volt még egy hatalmas előnye a második résznek a harmadik felvonással szemben, mégpedig az, h... több»
Freddy újra itt van Az 1984-ben bemutatott Rémálom az Elm utcában című film viharos sikere miatt a forgalmazó stúdió, a New Line Cinema egyből zöld utat adott a folytatásra, és nem is kellett sokat várni rá, hisz már 1985-ben mozikba küldték a második Rémálom-filmet, ami azért igencsak megosztotta a közönséget.
Az szinte már a kezdetektől borítékolható volt a második résznél, hogy anyagilag nagy valószínűséggel ez is sikeres lesz, ezért az első részéhez képest a gyártási költségeket majdhogynem a duplájára emelték (így lett 3 millió dollár), amit a film az amerikai nyitóhétvégéjén már szinte egyből vissza is termelt, és meg sem állt egész 30 millióig. Tehát bejöttek a stúdió számításai. Sok hír és pletyka keri... több»
Több vér és móka, de az első filmhez képest mégsem annyira jó Az 1986-os Rémecskék az egyik nagy kedvencem volt, és a mai napig szívesen előveszem egy újranézés erejéig. Ha nem is egy teljesen hibátlan film, de a humorforrásai és az a fajta hangulat, amit minden egyes képkockája áraszt magából, számomra egy rendkívül szórakoztató élménnyé varázsolta.
Mivel anno a film egész jól szerepelt a mozipénztáraknál, és a kritikusok is kedvelték, elkerülhetetlen volt, hogy minél hamarabb elkészüljön a folytatása is. A második rész bemutatására szinte pontosan kerek kettő évet kellett várni, és a forgalmazó stúdió, a New Line Cinema jóval nagyobb költségvetést biztosított a folytatására, amit persze vissza is termeltek eme aranyos kis szőrös űrszörnyek, de azért... több»
Szerelem kobold módra Az 1993-ban bemutatott Leprechaun – idehaza Gyilkos kobold vagy A törpe bosszúja címen vált ismertté – egy szórakoztató horrorkomédia volt. Alacsony költségvetésének (ami mindössze 900 000 dollár volt) hála kimondottan jól teljesített az amerikai mozipénztáraknál, de az igazi hírnevet akkor szerezte meg, amikor megjelentették videokazettán is, hisz a 90-es évek közepén egy effajta film igazán csak a VHS-en érhetett el amolyan kultstátuszt. A filmet készítő stúdió (Trimark) nem is nagyon időzött sokat az esetleges folytatásával kapcsolatban, így már 1994-ben bemutatták a második részét.
A folytatásba a Trimark stúdió dupla akkora költségvetést invesztált, mint az elődjébe, és még így is pozit... több»
A gyilkos baba visszatér Nem kellett sokat várni, hogy a gyilkos hajlamú, megszállott baba, Chucky újra visszatérjen, és ott folytassa tevékenykedését, ahol az előző részben meggátolták benne. Az első Gyerekjáték film nem lett egy rossz alkotás, mondhatni sok olyan pillanata volt, amit a horrorfilmek kedvelői szerethettek. Bár azért itt hozzátenném, hogy az első részét egyáltalán nem mondanám erősebb horrornak, főleg abban a tekintetben, hogy azért a 80-as évek kellő mennyiségben ontotta magából a kiválóbbnál kiválóbb horrorokat.
Az első Gyerekjáték filmet sem a véres jelenetek, sem pedig az áldozatok száma szerint nem sorolnám a kiemelkedő horrorok közé, de mégis egy szórakoztató és szerethető film lett. Elsősorba... több»
Nagyon rossz álmok jönnek Wes Craven (1939–2015) rengeteg mindent adott a horrorfilmek szerelmeseinek, de a talán legismertebb karakterét az 1984-ben bemutatott Rémálom az Elm utcában láthattuk, ez pedig Freddy Krueger volt. Nem merném kijelenteni, hogy Craven legjobb filmje a Rémálom széria első felvonása, de az biztos, hogy nálam dobogós helyen végezne.
Ennek a filmnek a megszületése sem volt akadálymentes, hisz Craven már 1981-ben kész forgatókönyvvel rendelkezett, és vagy három éven keresztül próbálta eladni azt valamelyik stúdiónak, de állandóan elutasították. Persze ebben a bizonyos három évben sem tétlenkedett, hisz olyan filmeket rendezett, mint az 1982-es Mocsárlény, vagy az 1984-es Sziklák szeme második rés... több»
A végtelen étvágyú szökevény űrgombolyagok Az 1986-ban bemutatott Critters, magyarul Rémecskék egy kimondottan élvezetes horror-vígjáték némi sci-fi elemmel megtűzdelve, de mindenképp egy szerethető alkotás lett. Pedig a kezdetekben még egyáltalán nem volt borítékolható, hogy sikeres lesz, hisz tulajdonképpen egy kis költségvetésű fricska volt csupán a horror műfaj felé, de az idő múlásával a nagyérdemű valahol megszerette eme űrszörnyeket, akik mindent és mindenkit fel akartak falni a Föld nevű bolygón.
Az alacsony költségvetés, ami közel két millió dollár volt, szépen vissza is jött, és kicsivel több mint 13 millió dollár bevételt hozott a forgalmazó New Line Cinema stúdiónak, ami ez idő tájt kimondottan sok kis költségvetésű film... több»
Ide az aranyamat! Valamikor még gyerekkoromban láttam ezt a filmet és, ha sok minden nem is maradt meg belőle, az az egy biztos, hogy piszkosul féltem anno a filmbéli koboldtól. Első találkozásom óta a gyilkos kis kobolddal eltelt jó pár év, így kíváncsian vettem elő újbóli megtekintésre eme szórakoztató kis horror szösszenetet, és be kell, hogy valljam, hogy a régmúlt idők félelemfaktorát meg sem közelítette, de piszkosul jól szórakoztam rajta.
Érdemes megemlíteni a Gyilkos kobold (avagy A Törpe bosszúja) kapcsán, hogy már itt is sokkal jobban előtérbe van helyezve a film egyfajta groteszk humora, mint maguk a horror elemek. A humorforrását elsősorban magának a koboldnak köszönhetjük, illetve azon jelenetekn... több»
A gyilkos baba Kijelenthető, hogy a horror mint műfaj talán a 80-as években élte a legnagyobb virágkorát, hisz ebben az évtizedben oly meghatározó horrorfilmek születtek, mint például a Péntek 13., a Rémálom az Elm utcában, a Hellraiser vagy épp jelen filmünk, a Gyerekjáték. Persze mindezek mellett még számtalan örökzöld horror is készült a 80-as években, de a fentebb felsoroltak nem csak, hogy meghatározó mérföldkövek voltak, de a gonosz karaktereik időközben ikonokká fejlődtek a műfajon belül; ehhez persze az is sokat segített, hogy a fentebb írt filmek egyfajta franchise-zá nőtték ki magukat. A folytatások általában nem nagyon értek fel az első részek minőségéhez, de hát egy igazi horrorfilmes fanatikus... több»
Megdöbbentő és felkavaró filmélmény Ari Aster író és rendező 2019-es, Fehér éjszakák című alkotására sok mindent lehet mondani, talán csak azt nem, hogy középszerűre sikeredett. Már a bemutatkozó filmje, a 2018-as Örökség is kimondottan erős alkotás lett, de úgy érzem, hogy ezzel a filmjével még jobban megakarta döbbenteni a nézőjét (és szerintem sikerrel is járt).
Nem szeretném e kiváló író/rendező két filmjét összehasonlítani, bár az tagadhatatlan tény, hogy a horrorelemek mellett elég erőteljesen tartalmazott mindkét film drámai elemeket. Míg az Örökségben egy család totális széthullásának és a káoszba vezető tortúrájának lehettünk a szemtanúi, addig itt a kimondottan káros kapcsolatfüggőséget helyezi előtérbe. Vagyis pont... több»
Minden van itt Mikor először volt szerencsém látni eme film előzetesét, egyből éreztem, hogy valami nem szokványos horrorfilmmel lesz dolgom (az első megtekintése után bebizonyosodott, hogy teljesen helytálló volt a megérzésem). Őszintén szólva évekkel ezelőtt, mikor először néztem meg a filmet, biztosan maximális pontszámot adtam volna rá, de azóta megtekintettem már legalább fél tucatszor, és sajnos igaz az a feltételezés, hogy talán csak az első alkalommal üt olyan igazán nagyot, de mindezek mellett simán besorolhatjuk a jobb horrorfilmek táborába.
Voltak és vannak kimondottan pozitív gondolataim a Ház az erdő mélyén című filmmel kapcsolatban, melyeknek a többsége a mai napig helytálló. Az egyik ilyen... több»
Minden idők egyik legrosszabb folytatása Kétség sem férhet ahhoz, hogy az 1973-ban bemutatott, Ördögűző című film minden idők egyik legfélelmetesebb alkotása, ami a megjelenésétől számított 47 év elteltével sem vesztett sokat elementáris erejéből. Szinte minden magára adó horrorlistán meghatározó helyen szerepel. Mindezen tények tudatában folytatást készíteni hozzá... finoman szólva sem volt kis vállalkozás.
A forgalmazó stúdió, a Warner, mikor előállt a folytatás ötletével, pénzt nem sajnálva rengeteg embert keresett fel, hogy készítsék el minden idők legfélelmetesebb filmjének a folytatását. Persze szinte mindenki csuklóból visszadobta a felkérést, mert egyszerűen senki nem érezte, hogy akárcsak megközelítheti a folytatással az e... több»
61 Chucky ivadéka (2004)
Az 1998-ban bemutatott Chucky menyasszonyával a Gyerekjáték-szériát erőteljesen eltolták a humor irányába, így némiképp kevesebb horrorelemet kaptunk, mint a széria első három résznél, de a stílusváltás sikeres volt. Talán az első Gyerekjáték-film után a legjobb részt tisztelhettük a Chucky menyasszonyában, ezért kérdés sem nagyon volt a készítőkben, hogy egy esetleges folytatás során mit is célozzanak meg. 2004-ben az egész Gyerekjáték-széria kitalálója, Don Mancini vállalta magára a folytatás elkészítését, ami igaz, nyomokban még képes volt emlékeztetni az elődjére, de azért igencsak sok hibát is vétett. Maga a történet röpke hat évvel a Chucky menyasszonya vége után játszódik, és igencsak... több»