Piros betűs nap a horror kedvelőinek Péntek 13, a dátum, amit nemcsak a horrorfilmeket szeretők ismernek, hanem szinte mindenki, és erről a napról ezzel a dátummal szinte mindenkinek egy adott személy jut az eszébe, az pedig Jason Voorhees, a hokimaszkos erdei mészáros. Pedig az első Péntek 13, amit még 1980-ban készítettek, nem is Jasonról szólt, persze a gyilkosságok katalizátora ő volt, de mint gyilkos, ő itt még nem kezdi el véres és kegyetlen hadjáratát a Kristály-tó kemping fiataljai ellen, mégis annyira egybenőtt ez a több mint 10 részre duzzadt horrorsorozat az ő nevével, hogy már más filmeknél is halhattuk mint beugratós kérdésként azt hogy: "ki a gyilkos a Péntek 13-ban" (1996 Sikoly).
Pedig, ha jobban belegondolok a... több»
Mint derült égből a villámcsapás Rengeteg olyan film van, ami nagymértékben kerüli el kis hazánkat; és itt nem elsősorban a mozis bemutatókra, vagy a dvd-s megjelenésekre gondolok, sokkal inkább arra a tényre, hogy szinte sehol nem lehetett olvasni róluk semmit. (Ezúttal is csak dicsérni tudom a mafab oldalát, mert amióta rátaláltam e remek kis oldalra, kisebb válogatást tudtam már összeválogatni ezen filmek közül. És hát jelen filmünk is ebbe a válogatásba tartozott.) Az így kiválasztott filmekről a megtekintésük előtt nekem bőven elég a film tartalma, és semmi esetre nem tekintenék meg előtte egy előzetest, vagy akár, hogy angol oldalakon utána keresnék, hogy meg fogja-e érni a ráfordított időt. Nos, a 2017-ben készült Ho... több»
Erős kezdés után, átlagos folytatás A 80-as évek olasz filmgyártása mindig is meghatározó szerepet fog a szívemben betölteni, hisz számtalan narrátoros videokazettát láthattam gyerekkoromban, és ezen filmek többsége onnan származott. Persze nagy százalékukat finoman szólva sem mondanám korszakalkotó darabnak, viszont az biztos, hogy hangulatos kis filmek voltak ezek. Legtöbbjük az akció és a horror műfajából származott, és az első találkozásom a Ghosthouse avagy a La casa 3 című filmmel is pont ez időre datálható.
A 80-as évek vége felé elég sok olasz film próbálkozott azzal az apró trükkel, hogy a készítők amerikai álneveket használtak a stáblistában, méghozzá azért, hogy az amerikai moziközönség könnyebben azonosulni tudjon ... több»
A borzalom, ami a film címével ellentétben nem nagyon akar rejtőzködni Nagyon régen láttam első alkalommal ezt a filmet, még valamikor a videokazettás tékákból való kölcsönzések idején, és azokban az időkben szerintem még a teljesen vállalható poszt-apokaliptikus sci-fi horrorok közé lehetett sorolni. Persze, ha mai szemmel nézzük (és persze, ha nem lenne meg nálam is a nosztalgiafaktora a 80-as évek efféle filmgyártásához, akkor talán én is egy elég gyenge próbálkozásnak érezném), hajlamosak lehetnénk szinte azonnal besorolni a trash műfajba, de mivel anno rengeteg efféle minőségű alkotás láthatott napvilágot, én kimondottan jól szórakoztam rajta. A film producere az a bizonyos Roger Corman volt, aki számtalan ehhez hasonló filmet készített, tehát, amikor megh... több»
36 Péntek 13 (1980)
Péntek 13, a dátum, amit nemcsak a horrorfilmeket szeretők ismernek, hanem szinte mindenki, és erről a napról ezzel a dátummal szinte mindenkinek egy adott személy jut az eszébe, az pedig Jason Voorhees, a hokimaszkos erdei mészáros. Pedig az első Péntek 13, amit még 1980-ban készítettek, nem is Jasonról szólt, persze a gyilkosságok katalizátora ő volt, de mint gyilkos, ő itt még nem kezdi el véres és kegyetlen hadjáratát a Kristály-tó kemping fiataljai ellen, mégis annyira egybenőtt ez a több mint 10 részre duzzadt horrorsorozat az ő nevével, hogy már más filmeknél is halhattuk mint beugratós kérdésként azt hogy: "ki a gyilkos a Péntek 13-ban" (1996 Sikoly). Pedig, ha jobban belegondolok a... több»