Gyerekkoromban videókazettán néztem meg vagy ezerszer ezt a filmet. Egy klasszikus Hófehérke és a hét törpe történet, némi énekléssel vegyítve. A film dallamai még mai napig a fülemben csengenek. Nemrégiben láttam a Tv-ben már újraszinkronizálva, s rádöbbentem, hogy mennyire furcsa érzés, ha valamit ennyire megszoktál, s megváltoztatnak (még egyes párbeszédeket is megváltoztattak, tudom, hiszen annyiszor láttam, hogy szinte minden szavát ismertem).
Diana Rigg tökéletes választás volt a gonosz mostoha szerepére, egészen ördögi. Ahogy a félelmetes tükrét is ügyesen megalkották. Na meg ahogy a végén összetörik a tükör és ő maga is darabjaira hull. Hófehérke naivitása persze ebben a filmben, ha ... több»
Jó alapsztori, rossz film Hát, meg kell mondjam, óriásit csalódtam ebben a filmben. Oscar-jelölés, „A” kategóriás sztárok, érdekesnek tűnő történet ide vagy oda, ez a film ROSSZ.
Az alap sztorival semmi problémám sincs, sőt. Egy érdekes témát boncolgat, nevezetesen két különböző kultúrájú és nyelvű fél (ebben az esetben teljesen mindegy, hogy éppen földönkívüliekről beszélünk) találhat-e olyan kommunikációs formát, amelyet mindketten megértenek. Na és még egy elgondolkodtató tézis: a nyelv határozza meg a gondolkodást vagy éppen fordítva történik.
Azt azonban már a legeslegelején sejteni lehetetett (abból, ahogy felvillantják Louise kislányának múltbélinek tűnő képeit), hogy a sci-fi vonalba bele fognak erőltetni eg... több»
Szerencsére nem egy tipikusan rossz folytatás Már az első Kingsman filmnek is megvolt a maga egyedi hangulata: nagyon ügyesen keveri a retro stílust a futurisztikus eszközökkel. A folytatás már nem is lehetne nosztalgikusabb a vérbeli amerikai whiskeykkel na meg Poppy kis sajátbejáratú Amerikájával, ahol a ’60-as évek designja keveredik a vérre szomjazó robotkutyákkal. A díszlettervezők előtt le a kalappal.
Na és ha már Poppy-nál tartunk: Julianne Moore végig vigyorog és remekül hozza a ’60-as évek háziasszony style-ját, közben mégis feláll a szőr tőle a hátamon, főleg a saját kezűleg elkészített hamburgere után. Egészen ördögi!
Az Aranykörben sokkal több az akció, mint elődjében, amelyek már-már Mátrix-szerű jelenetekkel örvendeztetik ... több»
A csajom apja ideges - Te jó ég, ilyen erőltetett és gagyi magyar címmel csoda, hogy ezt a filmet bárki meg meri nézni. A történetben rejlő konfliktus eléggé elcsépelt: fekete lány, fehér fiút szeret (erre a szerepre keresve sem találhattak volna fehérebb karaktert találni, mint Ashton Kutchert), s a nő hazaviszi szíve választottját, hogy bemutassa a családnak. Eddig tisztára Apádra ütök, némi vegyes házasság kérdéssel vegyítve. (Csak a De Niro - Stiller páros sokkal jobban egymásra tudott hangolódni, mint Mac és Kutcher).
Bernie Mac hozza a befeszült apa figurát, aki nagyon keményen igyekszik magát előadni. Inkább egy ágyban alszik a leendő vejével, mint hogy az a lánya közelébe férkőzhesse... több»
Hát ez a film ennél rózsaszínebb már nem is lehetne. Ennek ellenére én szeretem, már csak Reese Witherspoon miatt is, aki előtt le a kalappal, hogy ez után a szerep után nem skatulyázódott be teljesen, hanem épp ellenkezőleg, bebizonyította, hogy tud ő mást is. Amúgy a Doktor Szösziben sem rossz, sőt...olykor a butuska lányt lehet a legnehezebb eljátszani. Persze még az is lehet, hogy Elle-t hiba volna butának nevezni. Ő inkább egy lány, akinek mindene megvolt, így egyszerűen nem volt rákényszerülve, hogy gondolkozzon. Mondjuk azért beiratkozni a jogi egyetemre, hogy imponáljunk az exünknek, az eléggé furcsa. Mindent egybevéve, Elle egy kedves és szerethető karakter, aki elköveti ugyanazokat... több»
Jobbfajta popcorn-mozi Hát nem is tudom. Szeretjük a kémfilmeket, vannak köztük nagyon jók és nagyon rosszak (mint általában az összes zsánerben), de az egyszer biztos, hogy az ilyen típusú filmek a leginkább bevett klisék mentén mozognak: jó fiúk, ördögi gonosztevő, világmegmentés, árulás, a nagy akciózás közepette egy kis lamour, egy pillanatra úgy tűnik, hogy a főhős elbukik, ám aztán mégsem, s végül minden és mindenki happy. Ebbe a tekintetben a Kingsman – A titkos szolgálat sem ad újat, de abban viszont elévülhetetlen érdemei vannak, hogy bizonyos pontjaiban maximálisan kiszolgálja az érdekeket: pörgős akciójelenetek, szerethető karakterek, karikatúraszerű gonosz (Samuel L. Jackson, akit manapság szinte minde... több»
Kár volt folytatni... Az első Kegyetlen játékok film egyedi hangulata miatt mérföldkőnek számított kategóriájában. Ezt a sikert próbálták a további részek meglovagolni, csak egy valami hiányzik belőlük: az egyediség.
A Tv folyamatosan nyomatja ezt a részt, én háromszor szándékoztam végignézni, s háromszor el is aludtam rajta. Végül negyedjére sikerült.
A 3. rész annak ellenére, hogy butácska, kiszámítható és túljátszott, még így is ezerszer jobban sikerült, mint a 2. rész, amely az első film szolgai utánzása és annyira rossz, hogy már-már paródia filmnek is felfogható lenne.
Ez a film legalább próbál kicsit elszakadni az alaptörténettől, mondjuk ugyanazokat az elemeket emeli bele a sztoriba, mint elődje (csábítá... több»
A posztapokaliptikus világfelfogás új elgondolása Veronica Roth regény trilógiáját már-már együtt kezelem Az éhezők viadala sorozattal. Míg a regény szerintem egyenrangú Suzanne Collins művével, addig a filmbéli megvalósítást tekintve nálam Katniss története a nyerő. Ennek ellenére azonban a Beavatott sorozat is egy egészen különleges, új elgondolását veti fel a posztapokaliptikus világfelfogásnak, amelyeknek karaktereivel azért is tud a néző annyira azonosulni, mert bármikor megtörténhetne velünk is, hogy belecsöppenünk akár egy viadalba, akár egy génkísérletbe. Lassan már semmin nem lepődünk meg!
A Beavatott széria első darabja még egy igazán jól sikerült alkotás. Shailene Woodley ebben a filmben még próbálgatja a szárnyait (bár már a sor... több»
A Séta a múltba az egyik kedvenc Nicholas Sparks regényből adaptált filmem. Vagy legalábbis ezt láttam a legtöbbször.
Valószínűleg ereje a szimpatikus szereplőkből ered, Mandy Moore és Shane West ugyanis szerintem nagyon jól mutattak egymás mellett a filmvásznon. Az, hogy valami érzelmes és ebből eredően kicsit csöpögős, az nem minden esetben rossz. Ez egy szép szerelmes történet két fiatalról, akik éppen csak egymásba szeretnek és máris elválasztja őket egy halálos betegség. Na meg persze e mellett kapunk még egy kis menő srác, szürke kisegér csajszi egymásra találását is, ez pedig kiegészül fülbemászó dallamokkal, s a végén egy találó mondattal: "A szerelmünk olyan, mint a szél, nem látha... több»
Kellemes kis vígjáték, még Lindsay Lohan balhés korszaka előttről. Jamie Lee Curtis-szel tökéletes összhangban alkották meg a testet cserélő anyát és lányát.
Erről a témáról már sok film született, s általában mindegyik ugyanazt az utat járja be. Van egy folyton vitatkozó páros, akik egymás bőrébe bújva, a történet végére már egészen más szemmel tudnak tekinteni egymásra, s a végére teljes lesz az összhang.
Ebben a filmben is ezt láthatjuk, de közben azért kapunk egy pár szórakoztató jelenetet rocksztárként nyomuló Jamie Lee Curtis-szel és anyáskodó Lindsay Lohan-nel. Curtisnek sikerült elérnie, hogy az anya részei sokkal jobban szórakoztattak, amikor a könyvbemutatón parádézik, az valami sz... több»
Egy kis érlelést még elbírt volna A Tulipánláz egy különleges film, amely nem nevezhető művészfilmnek (bár vannak benne művészieskedő elemek szép számmal), ám már csak szimbolikája miatt sem hívnám átlagosnak sem.
A film középpontjában a tulipán áll (vagyis inkább a tulipán értékes hagymája), amellyel úgy kereskednek a városban, mintha ebben rejlene a titok a meggazdagodásra. S bizony olykor ebben is rejlik, hiszen a hétköznapi hagymák között olyan különleges ritkaságok, kincsek rejlenek, amelyek jó pénzhez juttathatják a tulajdonosukat. Csakhogy könnyen jött pénz, olykor könnyen is megy, s a tulipánhagyma-kereskedelem szépen lassan az aranylázhoz hasonló folyamatokhoz vezet.
E közben kapunk egy (vagyis inkább kettő) kesze... több»
Az esküvői filmek klasszikusa, amely egyértelműen Steve Martin jutalomjátékából nyeri az erejét. Martin az elejétől a végéig viszi a prímet, s mellette még Diane Keaton fénye is halványabbnak látszik. Talán egyedül Martin Short az, aki fel tudja venni vele a versenyt, bár Franck karaktere azért egy idő után már soknak tűnhet.
A film abszolút csúcspontja (és egyben a kedvenc jelenetem is), amikor George Banks a szupermarketben kiakad, amiért kettővel több bucit kell megvennie az esti vacsihoz, de azért az se semmi, amikor MacKenzie-éknél vannak bemutatkozóban és beleesik a medencébe.
A sok-sok emlékezetes és vicces jelenete miatt ez a film mindig jó választásnak bizonyul. S egyben szemlélet... több»
Az Őrült, dilis szerelem volt az elmúlt évek legjobb romantikus vígjátéka. Elsősorban azért, mert összehozta az aktuális kedvenc színész páromat Emma Stone-t és Ryan Goslingot, akiknek nemsokára már olyan fantasztikus filmet köszönhettünk, mint a Kaliforniai álom. Azért ebben a történetben is rendesen sziporkáztak, elég ha csak Hannah és Jacob első együtt töltött éjszakáját nézzük a Dirty dancing emeléssel, a masszázsfotellel és Gosling meztelen felsőtestével.
A film nem semmi színészgárdával dolgozik, Stone és Gosling mellett még kapunk Steve Carellt, Julianne Moore-t, Marisa Tomei-t és némi Kevin Bacont is (szerintem mindenki egy életre megjegyezte, hogy Cal felesége David Lindhagennel lép... több»
Az egyik legjobb Steel történet Danielle Steel regényeiből sajnos 12 egy tucat. Én azokat szeretem, amelyek valamilyen történelmi vonatkozása is van (pl. Zoya, Saigon), a Drágakövek pedig pont ilyen, s egyben ez az egyik kedvencem az írónő műveiből készült filmek közül.
A történet egy igazi családregény, kissé hasonló legújabb kedvenc kortárs íróm, Fábián Janka történeteihez (persze ő azért ügyesebben szövi a szálakat, mint Steel). A film bemutatja, hogy bizony egy trónörökös sincs mindig a csúcson, háborús időkben az ellenséges csapatok simán átköltöztetnek egy családot a vendégházban, ha van uralkodói rangja, ha nincs, s néha egy hercegnőnek is krumplit kell kapálnia, ha éppen arra van szükség. Aztán ahogy cseperednek a ... több»
Kellemesen meglepett Akárhogy is nézem, számomra ez a film egy óriási meglepetés volt, természetesen pozitív értelemben. Kicsit a Wall Street farkasára, kicsit a Kapj el, a tudsz! című filmekre emlékeztetett, talán nem is ok nélkül: Scorsese mozijának óriási sikere újra divatba hozta a gyorsan meggazdagodó, s a hirtelen az élet császárává váló ember karriersztorija típusú filmeket (amelyeknek még ráadásként valóságalapjuk is van), míg Spielberg alkotásának a főszerepében egy pilótát láthattunk, s bizony itt is egy repülőgép vezető kerül az események középpontjába.
Bár én nem vagyok egy Tom Cruise-fan, azt elismerem, hogy bizonyos karakterekhez remekül passzol az ő figurája, és ez így van Barry Seal esetében is.... több»
A TV kedvence Ezt a filmet valamiért nagyon szereti a televízió, ugyanis hol az egyik, hol a másik csatorna tűzi műsorára. Kéthetente egyszer biztosan belefutok valahol.
Érdekes hangulata van, amelyre könnyen rá lehet hangolódni. Egy kellemes kis erotikus thriller, amely legnagyobb erejét a karaktereiből nyeri. Julianne Moore majd minden szerepében nagyot alakít, Amanda Seyfriedet pedig üdítően hat a sok bugyuta romantikus vígjáték után ebben a szexis, rejtett pszichopata szerepben látni. Bár őt mindezidáig inkább kislányos szerepekben tudtam elképzelni, ebben a filmben meggyőzött.
A film története egyébként izgalmasan ábrázolja a társdalmi viszonyokat: A sikeres doktornőt, Catherine szörnyű gyanakvás gyö... több»
Örök klasszikus az autizmusról Az Esőember egy tökéletes példája annak, hogy egy film úgy is tud vicces lenni, hogy közben nem lesz alpári és megőrzi a komolyságát, s úgy is tud megható lenni, hogy nem válik szirupossá.
Egy nagyon jól megszerkesztett film, amelynek minden perce kincs, sok jelenetét gyakorta emlegetjük (pl. remekül vezetek, megnyomorgatta a nyakamat, pukizás a telefonfülkében vagy a K-Marktos sport alsógatya az úton).
Az autizmusról sok filmet csináltak már, de az Esőember a téma örök klasszikusa. Dustin Hoffman szorgalmának és utánajárásának köszönhetően elképesztően hitelesen ábrázolja a betegséget, s azt a különleges világot, amelyben Raymond létezik. És ott van mellette Tom Cruise is, akiről sokan azt... több»
Judd Apatow-tól jobbat vártam Judd Apatow összehozott már egy pár jól sikerült vígjátékot (Felkoppintva, 40 éves szűz, 40 és annyi), így sokat vártam a Kész katasztrófától is. Főleg azok után, hogy mostanában a csapból is Amy Schumer folyik (akit ebben a filmben na, hogy hívnak? Amy-nek...mennyire elcsépelt már...).
Ennek ellenére, mikor először láttam a filmet, határozottan nem tetszett, a főszereplő egyszerűen annyira szánalmas, hogy nehéz vele azonosulni, a poénok tekintetében egyáltalán nem hoz többet, mint az unásig ismételt romkomok, Schumer pedig szerintem teljesen természetellenesen próbál viccesnek hatni, de ez legtöbb esetben vagy nem jön neki össze, vagy teljesen alpári lesz - ez pedig Melissa McCarthy után m... több»
Egy egészen különleges hangulatba varázsolja el a nézőt A klikk, amelyet lehet ugyan hasonlítani a Pretty Little Liars-höz, bennem azonban egészen másféle érzéseket keltett, mint a gazdag, bajkeverő, divatbolond csajszik története, akik már-már hihetetlen dolgokba csöppenek bele. Félreértés ne essék, kedvelem a PLL-t, de számomra sokkal valóságosabb cselekménnyel és egyben sokkal valóságosabb karakterekkel operál A klikk. A szereplőválogatás kiválóan sikerült, számomra teljesen ismeretlen színészeket láthatunk a sorozatban, de egyik jobban el van találva, mint a másik.
Ügyesen bántak a két párhuzamos idősíkkal is és a múltba való visszatekintésekkel, amelyek baljóslatúan sejtetnek valamit,... több»
Mindennel pazarol Ezt a filmet egy óriási pazarlásnak érzem. Minden adott ugyanis, hogy működjön, rendkívüli színészek, jó alaptörténet, gyönyörű operatőri munka. S valami mégsem klappol.
Mindenek előtt le kell szögeznem, hogy a színészeken nem múlott semmi. Kedvenc Fassbenderünk nagyszerű (mint mindig), ám leendőbeli Mrs. Fassbender, vagyis Alicia Vikander bizony ezúttal lejátssza őt a filmvászonról. Bár azért a szerep önmagában eléggé hálás, s Vikander ezúttal is olyan természetességgel mutatja be az érzelmeket, hogy azzal semmi kivetnivalónk nem lehet (a magam részéről még mindig testhezállóbbnak gondolom az ő esetében az ilyen típusú „művészies” filmeket, mint a nyári blockbustereket). Színészeinknek könn... több»
92 Hófehérke és a hét törpe (1987)