Dr. Gregory House egy mogorva, öntörvényű, különc orvos, aki mindemellett hatalmas szaktekintély is. Fiatalokból álló csapatát meglehetősen sajátságos kritériumok alapján válogatja össze, de aki vele akar dolgozni, annak mindent el kell viselnie. House racionális és hidegfejű, számára minden betegség egy megoldásra váró rejtély.
Egy olasz maffiózót követhetünk nyomon, aki azzal a megdöbbentő feladattal szembesül, hogy újjá kell alapítania olasz maffiacsaládját a Missouri állambeli Kansas Cityben.
1985-ben közel járunk a nagy változásokhoz a politikai rendszerben, azonban még tartja magát a kommunista kormány. Geri Budapestre költözik, ahol egyetemen tanul, és csatlakozik egy demokratikus csoporthoz, akiket Száva Zsolt vezet. A politikai viták, állandó bulik és fiatal lányok megváĺtoztatják Geri életét és gondolkodásmódját, azonban nem menekülhet az igazság elől. Súlyos beteg öccse csak az államtól kaphat gyógyszert, ezért elvállalta, hogy besúgó lesz. Zsolt mindent megtesz, hogy kiderítse, ki az áruló köztük, miközben Geri próbál kikeveredni a komplikált helyzetből, s mindezt úgy, hogy megtartsa a barátait, megmentse az öccsét és megszabaduljon az Állambiztonságtól.
Marty és Doki időutazása ugyan megoldotta a McFly család néhány problémáját, de visszatérésükkor azzal kell szembesülniük, hogy valaki fenekestül felforgatta az időt. Így nincs más választásuk, mint belevágni az újabb kalandba: elutazni 1995-be, és megállítani Biffet, aki minden lehetséges módon megpróbálja megkeseríteni az életüket.
Quentin Tarantino első nagyjátékfilmje limitált vetítéssorozatban digitálisan felújítva visszatér a mozikba, a klasszikus 1992-es szinkronnal és feliratos változatban is. A jellegzetesen „tarantinós” történetben öt, egymás számára teljesen ismeretlen férfi összeáll a tökéletes bűntény elvégzésére. Nem ismerik egymás valódi nevét, színek szerint szólítják egymást. A gyémántrablás után azonban a rendőrség túl gyorsan a nyomukra bukkan, és a rablásból pillanatok alatt vérfürdő lesz. Egyértelmű, hogy valaki közülük besúgó volt, hiszen a rendőrség szinte azonnal ott volt a nyomukban. Már csak azt kell kideríteni, hogy melyikük az… A film sztorija a rablás elkövetése után indul, és egy-egy visszatekintő jelenetben idéződik fel az azt megelőző időszak, a bűntett kitervelésének fázisa, illetve ily módon ismerjük meg magukat a szereplőket is. (Pannonia Entertainment)
Wilfried Robarts, a jónevű ügyvéd védi a rokonszenves Leonard Vole-t, akit egy özvegyasszony megölésével vádolnak. Bár Volenak sem indítéka, sem alibije nincs Sir Wilfried hisz az ártatlanságában, még ha Mrs. Vole, ez a kemény, rideg asszony, nem sokat tesz is férje fölmentése érdekében. Sőt, inkább ő a vád tanúja, aki minden megszólalásával csak árt férjének. Minden látszat ellenére Sir Wilfried biztosra veszi, hogy Mrs. Vole valamit titkol.
Nem könnyű az élet a szegénynegyedben, és bár lehetetlennek tűnik, de Rocky Balboa megpróbál kitörni. Sok lehetősége nincs, így a sporttal, pontosabban a boksszal próbál szerencsét. Tehetséges, erős, célja egyenesen a profi világbajnoki cím, amivel akár milliókat is kereshetne. A sikerhez persze szerencse és jó időzítés is kell. Amikor Apollo Creed boksz-sztár Philadelphiába, Rocky városába érkezik, Mickey, Rocky edzője felismeri a nagyszerű lehetőséget Rocky számára. Mindössze annyi kell, hogy Rocky megverje Apollót, így egyből reflektorfénybe kerülhet, sőt, akár világhírnévre is szert tehet.
Négy csóró jóbarát elhatározza, hogy meggazdagodnak. A lendület megvan, de a terv nem éppen kifinomult, emiatt pedig a dolgok váratlan fordulathoz vezetnek. Adósságba keverednek, melyet minél hamarabb törleszteniük kell, mivel az East End-i gengszeterek nem sok időt hagytak nekik. A következő tervet eszelik ki: kirabolnak egy másik bandát. Ebből aztán teljes káosz kerekedik, egy idő után már azt sem tudni, ki kivel van, közben pedig a nagy dohánynak is lába kél.
/ dráma | road movie
Charlie Babbit (Tom Cruise) az elkényeztetett és önző szépfiú csalódottan veszi tudomásul, hogy apai öröksége mindössze néhány rózsabokor és egy öreg autó. Ám a végrendeletből az is kiderül, hogy a hagyaték hárommillió dollárnyi részét bátyja, Raymond (Dustin Hoffman) kapta, aki egy intézetben él, mert Savant-szindrómás autista. Charlie azt tervezi, hogy Raymond gyámja lesz, így hozzáférhetne a milliókhoz is. De Raymondról gondoskodni nem egyszerű, csak sportalsót hajlandó viselni, minden nap meg kell néznie a tévévetélkedőt, fél a repüléstől és 23:00- kor mindig le kell feküdnie. Közös útjuk során Charlie sokat tanul bátyjától, és lassanként megszereti különc szokásait. Egy idő után már jobban vágyik az ő társaságára, mint a milliókra.
97 évvel a szörnyű nukleáris katasztrófa után, ami az emberiség tudomása szerint végzett a bolygó nagy részével, 100 fiatalt küldenek le a bolygóra az űrben keringő állomásról.
A vikingek nagyok és erősek. A sárkányok pedig rosszak, akik lerombolják a falut, leégetik a házakat, igazi ellenségek. Hablaty, a kis viking, a törzsfőnök fia viszont kis termetű, különc, aki összebarátkozik egy sérült sárkánnyal, akivel barátok lesznek. Míg mindenki azt gondolja róla, hogy mihaszna, talán ő ismeri meg azt a nagy igazságot, ami a legnagyobb jóra vezet.
Hablaty, a Hibbant sziget első sárkányszelídítő vikingje már elhozta a békés együttélést a sziget lakói és a tűzokádó fenevadak között. Ezúttal új kalandra indul, messzi, felfedezetlen tájak felé. Hű barátjával, Fogatlannal járják be a távoli vidékeket, mígnem egy napon rábukkannak egy távoli jégbarlangra, ami telis-tele van idomítatlan sárkányokkal. Mindez aligha hatná meg Hablatyot és Fogatlant, ám a barlangban összeakadnak valakivel: egy ismeretlen sárkánylovassal, aki úgy tűnik, még nagy bajba fogja őket keverni.
Chris Taylor (Charlie Sheen) lelkes önkéntesként jelentkezik a hadsereghez, hogy harcba szállhasson hazájáért és Vietnam felszabadításáért. Azonban rá kell döbbenie, hogy nagyon naivan és idealistán gondolt a hadviselésre, és a lelkes amerikai katona képe egészen másként fest testközelből. A katonáknak nemcsak a vietkonggal, de önmagukkal és egymással is meg kell küzdeniük a túlélésért cserébe.
Négy fiatal az észak-karolinai Outer Banksben éli a tinédzserek szokványos életét. Az életük gyökeres fordulatot vesz, amikor a környékre lecsap egy pusztító erejű hurrikán, melynek következtében megszűnik a vidék teljes áramellátása. A fiatalok olyan illegális tevékenységekbe keverednek, melyek komoly kihatással lehetnek a további jövőjükre. Baljós végkimenetelt sejtető szerelmek szövődnek, megkezdődik a nyomozás a helyi bandavezér apja után, akinek rejtélyes körülmények között veszett nyoma, és úgy tűnik, egy helyi rivális banda és a 'hőseink', a Snecik közötti viszony is egyre jobban elharapózik. A tinédzserek előtt egy olyan nyár áll, melyet örökre az emlékezetükbe fognak vésni. Az Outer Banks első, tíz részből álló évada április 15-től kizárólag a Netflix műsorán látható, magyar nyelven is.
/ történelmi | zenés
A rockopera az első magyar király, István trónrakerülésének előzményeit és a kereszténység melletti elköteleződés legfontosabb mozzanatait mutatja be. István nehéz helyzetben van, szembe kell néznie a lázadó Koppánnyal, aki a régi hagyományokért és az ősi vallásért küzdve sok támogatót tud maga mögött. Géza halála után a két trónigénylő ellentéte harcba torkollik, s miután István kerül ki győztesen az összecsapásból, bátran néz szembe a rá váró feladattal, s 1000-ben elfogadja a koronát, amivel új fejezetet nyit népe történelmében.
Harry Potter folytatja tanulmányait a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában. A tizennégyéves varázslótanonc eddigi élete legnagyobb kihívásával szembesül. Valami ravasz mágiának köszönhetően neve bekerült a Tűz Serlegébe, és most akaratán kívül részt kell vennie a Trimágus Tusán, ahol nála jóval tapasztaltabb mágus növendékekkel kényszerül megküzdeni. Az iskolai verseny azonban csak felvezető színjátéka Voldemort, a Sötét Nagyúr színrelépésének, aki immár nemcsak varázserejét, hanem húsvér alakját is visszanyerte.
/ akció | dráma | háborús | kaland | történelmi
Japán 1941. december 7-én hadüzenet nélkül támadást indít az Egyesült Államok ellen, és súlyos csapást mér a Pearl Harborban állomásozó amerikai flottára. Ezt követően az USA belép a második világháborúba. John Basilone felkészülten várja a bevetést, arra a földi pokolra azonban, ami rá vár, még ő sem számított.
New York egyik külvárosában, Mapletonban egyik napról a másikra több mint száz ember tűnik el nyomtalanul. A helyi rendőrfőnök vezetésével az emberek megpróbálják rendezni az életüket, és kideríteni, mi állhat a rejtélyes események hátterében. Míg egyesek a bibliai végítélet eljövetelét sejtik, mások természetfeletti jelenségekre gyanakodnak.
A Terápia a pszichoterápia eddig rejtett világát mutatja meg, a történet középpontjában az ötvenes sármos pszichológus, András (Mácsai Pál) és öt páciense áll. Hétfőnként András régi páciense, a problémásan szexi és szerelmes Laura (Marozsán Erika) érkezik a rendelőbe; keddenként az alfahím nagymenő üzletember, Máté (Nagy Ervin) keresi fel; szerdánként a sérült, 16 éves tornászlány, Zsófi (Sztarenki Dóra) jön terápiára; csütörtökönként pedig az állandó harcban álló házaspár Petra és Tamás (Szamosi Zsófia - Nagy Zsolt) keresik fel a rendelőt. Péntekenként pedig András tíz éve nem látott egykori tanárát és mentorát, Ágnest (Csákányi Eszter) keresi fel, hogy segítséget kérjen a saját problémái megoldására. Hamar kiderül, hogy a látszólag sikeres és boldog kétgyerekes családapát belső bizonytalanságok gyötrik, és a Judittal (Für Anikó) kötött házassága is válságba jutott. A sorozat különlegessége, hogy a történet jellegéből adódóan a jelenetek többsége egy szobában, egy kanapén és egy fotelben ülve játszódik, ahol a színészek arcjátéka, az apró rezzenések, az egymásra figyelés koncentrációja közvetíti és kelti életre az emberi drámákat. A sorozat azonban jóval többet mutat "egyszerű" lelki történéseknél, a terápia során hétről hétre újabb és újabb titkok kerülnek felszínre a terapeuta és a páciensek múltjából egyaránt.
Miután az éjszakát bulizással tölti egy idegen nővel, egy férfi reggel a nő leszúrt holtteste mellett ébred, ráadásul őt gyanúsítják a gyilkosság elkövetésével.
/ dráma | misztikus | romantikus | thriller
Emily, Hanna, Spencer, Aria és Alison együtt töltötték gyermeki éveiket. Egy nap Alison rejtélyes körülmények között eltűnik. Egy évvel az eset után a többi lány különös üzeneteket kap a titokzatos " A"-tól, aki azzal fenyegeti őket, hogy fényt derít minden titkukra. A lányok összefognak A" ellen, és megpróbálják kideríteni, mi történt barátnőjükkel.
Alicia Florrick védőügyvéd férje, Peter egy szexbotrány után politikai korrupció vádjával börtönbe kerül. A botrány elülésével Alicia visszatér a munkájához, azonban kiközösítik, és mindössze a cég egyik partnerére, Diane Lockhartra számíthat, aki szárnyai alá veszi a meggyötört nőt.
SpongyaBob Kockanadrág a Csendes óceán mélyén él egy kisvárosban egy ananász belsejében háziállatával, Csigusszal. A sütödében dolgozó sárga tengeri szivacs élete korántsem mondható unalmasnak, SpongyaBob ugyanis minden adandó alkalommal képes bajba kerülni. Szomszédja és kollégája, Tunyacsáp nagyon bosszantónak találja őt. SpongyaBob legjobb barátja az együgyű tengeri csillag, Patrik és a mókus, Sandy.
/ dráma | romantikus
Michael (David Kross), a kamaszfiú hirtelen rosszul lesz az utcán. Segítségére siet egy nála jóval idősebb nő, akinek hálául felolvasni jár. A fiú beleszeret a Hannába (Kate Winslet), aki azonban egyszercsak eltűnik. Nyolc évvel később a már joghallgató Michael (Ralph Fiennes) bejár a bíróságra a náci háborus bűnösök pereire. Egyszercsak megpillantja a vádlottak padján a nőt, akibe beleszeretett.
Nick (Christopher Walken), Mike (Robert De Niro) és Steven (John Savage) a Vietnám háborúba indul. Bevonulásuk előtt Steven még megnősül, és az esküvő lezárásaként még egyszer elmennek vadászni a hegyekbe. Michael, Nick és Steven fogságba esnek, és különféle kínzásoknak vetik alá őket a vietkongok. Kimenekítik őket a fogságból, de csak Mike tud mentálisan felépülni, a többiek a szörnyűségek foglyai maradnak.
Jason Bourne, az amnéziában szenvedő ügynök próbálja visszaszerezni emlékeit, miközben korábbi munkaadói és kiképzői mindent elkövetnek azért, hogy eltegyék láb alól. Szerencsére Bourne egyetlen dolgot biztosan nem felejtett el: életben maradni. A hajsza Moszkván, Londonon, Tangeren és New Yorkon keresztül vezet, melynek végén az ügynök végre rátalálhat önmagára.
Egy olasz halászhajó legénysége eszméletlen férfit ment ki a Földközi-tengerből. Az idegen amnéziában szenved, és a hátában levő golyókon, valamint a csípőjébe ültetett svájci bankszámlán kívül semmije sincs. Nem tudja ki ő, és honnan jött, idővel azonban felfedezi, hogy jártas az önvédelemben és a harcművészetekben, több nyelven beszél, és minden helyzetben már előre megkeresi a lehetséges menekülési útvonalakat. Borune hozzálát, hogy kiderítse, ki is ő valójában. A zürichi széf tartalma azonban még jobban összezavarja: útlevelek, bankjegykötegek, automata pisztoly és egy név: Jason Bourne, és mellette egy párizsi cím. A férfi életére fegyversek törnek, menekülés közben felajánl egy német lánynak, Marie-nak 10.000 dollárt, ha elviszi autójával Párizsba. Ez az utazás visszavonhatatlanul megváltoztatja mindkettőjük életét.