Az áldokumnetumfilm-sorozat egy irodaszereket forgalmazó cég mindennapjaiban enged bepillantást. Főszereplői a mindenkinél mindent jobban tudó főnök, az eminenes helyettese, a poéngyáros fickó, a recepciós lány és még sokan mások. Ricky Gervais fergeteges humorú sorozata ezúttal sem okoz csalódást.
Wilfried Robarts, a jónevű ügyvéd védi a rokonszenves Leonard Vole-t, akit egy özvegyasszony megölésével vádolnak. Bár Volenak sem indítéka, sem alibije nincs Sir Wilfried hisz az ártatlanságában, még ha Mrs. Vole, ez a kemény, rideg asszony, nem sokat tesz is férje fölmentése érdekében. Sőt, inkább ő a vád tanúja, aki minden megszólalásával csak árt férjének. Minden látszat ellenére Sir Wilfried biztosra veszi, hogy Mrs. Vole valamit titkol.
Nem könnyű az élet a szegénynegyedben, és bár lehetetlennek tűnik, de Rocky Balboa megpróbál kitörni. Sok lehetősége nincs, így a sporttal, pontosabban a boksszal próbál szerencsét. Tehetséges, erős, célja egyenesen a profi világbajnoki cím, amivel akár milliókat is kereshetne. A sikerhez persze szerencse és jó időzítés is kell. Amikor Apollo Creed boksz-sztár Philadelphiába, Rocky városába érkezik, Mickey, Rocky edzője felismeri a nagyszerű lehetőséget Rocky számára. Mindössze annyi kell, hogy Rocky megverje Apollót, így egyből reflektorfénybe kerülhet, sőt, akár világhírnévre is szert tehet.
Az áldokumnetumfilm-sorozat egy irodaszereket forgalmazó cég mindennapjaiban enged bepillantást. Főszereplői a mindenkinél mindent jobban tudó főnök, az eminenes helyettese, a poéngyáros fickó, a recepciós lány és még sokan mások. Ricky Gervais fergeteges humorú sorozata ezúttal sem okoz csalódást.
Négy csóró jóbarát elhatározza, hogy meggazdagodnak. A lendület megvan, de a terv nem éppen kifinomult, emiatt pedig a dolgok váratlan fordulathoz vezetnek. Adósságba keverednek, melyet minél hamarabb törleszteniük kell, mivel az East End-i gengszeterek nem sok időt hagytak nekik. A következő tervet eszelik ki: kirabolnak egy másik bandát. Ebből aztán teljes káosz kerekedik, egy idő után már azt sem tudni, ki kivel van, közben pedig a nagy dohánynak is lába kél.
Jake La Motta (Robert De Niro) egy nagyon nehéz természetű ember, halálosan féltékeny, hirtelen haragú, és a keze is könnyen eljár, ráadásul tudja is, hogy hova üssön, mert profi ökölvívó. A ringben is veszélyes, kegyetlen harcmodorával hamar kivívja magának a “Dühöngő Bika” becenevet. A sikeres küzdelmeket azonban egyre nagyobb kudarcok, vereségek és csalódások követik, amelyek morális és anyagi züllésbe taszítják az egykor híres sportolót.
/ dráma | road movie
Charlie Babbit (Tom Cruise) az elkényeztetett és önző szépfiú csalódottan veszi tudomásul, hogy apai öröksége mindössze néhány rózsabokor és egy öreg autó. Ám a végrendeletből az is kiderül, hogy a hagyaték hárommillió dollárnyi részét bátyja, Raymond (Dustin Hoffman) kapta, aki egy intézetben él, mert Savant-szindrómás autista. Charlie azt tervezi, hogy Raymond gyámja lesz, így hozzáférhetne a milliókhoz is. De Raymondról gondoskodni nem egyszerű, csak sportalsót hajlandó viselni, minden nap meg kell néznie a tévévetélkedőt, fél a repüléstől és 23:00- kor mindig le kell feküdnie. Közös útjuk során Charlie sokat tanul bátyjától, és lassanként megszereti különc szokásait. Egy idő után már jobban vágyik az ő társaságára, mint a milliókra.
Egyszer, egy távoli mocsárban élt egy morcos ogre, név szerint Shrek. A zöld szörny nyugalmas életét egy nap fenekestül felforgatta az, hogy furcsábbnál furcsább lények tűntek fel a mocsárban. A három vak egér, a gonosz farkas, a hét törpe, a három kismalac és további furcsa alakok hemzsegtek életterében. Shrek elment a nagyúrhoz, hogy tegyen valamit az ügyben. Csakhogy előbb ki kell mentenie Fionát a tűzokádó sárkány fogságából, hogy az hozzámehessen Lord Farquaadhoz. Az ogrét útján a szószátyár Szamár kíséri el, és nagy kalandjuk során az is kiderül, hogy nem is a sárkány a legnagyobb probléma.
Egyszer, egy távoli mocsárban élt egy morcos ogre, név szerint Shrek. A zöld szörny nyugalmas életét egy nap fenekestül felforgatta az, hogy furcsábbnál furcsább lények tűntek fel a mocsárban. A három vak egér, a gonosz farkas, a hét törpe, a három kismalac és további furcsa alakok hemzsegtek életterében. Shrek elment a nagyúrhoz, hogy tegyen valamit az ügyben. Csakhogy előbb ki kell mentenie Fionát a tűzokádó sárkány fogságából, hogy az hozzámehessen Lord Farquaadhoz. Az ogrét útján a szószátyár Szamár kíséri el, és nagy kalandjuk során az is kiderül, hogy nem is a sárkány a legnagyobb probléma.
Marty és Doki időutazása ugyan megoldotta a McFly család néhány problémáját, de visszatérésükkor azzal kell szembesülniük, hogy valaki fenekestül felforgatta az időt. Így nincs más választásuk, mint belevágni az újabb kalandba: elutazni 1995-be, és megállítani Biffet, aki minden lehetséges módon megpróbálja megkeseríteni az életüket.
97 évvel a szörnyű nukleáris katasztrófa után, ami az emberiség tudomása szerint végzett a bolygó nagy részével, 100 fiatalt küldenek le a bolygóra az űrben keringő állomásról.
A vikingek nagyok és erősek. A sárkányok pedig rosszak, akik lerombolják a falut, leégetik a házakat, igazi ellenségek. Hablaty, a kis viking, a törzsfőnök fia viszont kis termetű, különc, aki összebarátkozik egy sérült sárkánnyal, akivel barátok lesznek. Míg mindenki azt gondolja róla, hogy mihaszna, talán ő ismeri meg azt a nagy igazságot, ami a legnagyobb jóra vezet.
Hablaty, a Hibbant sziget első sárkányszelídítő vikingje már elhozta a békés együttélést a sziget lakói és a tűzokádó fenevadak között. Ezúttal új kalandra indul, messzi, felfedezetlen tájak felé. Hű barátjával, Fogatlannal járják be a távoli vidékeket, mígnem egy napon rábukkannak egy távoli jégbarlangra, ami telis-tele van idomítatlan sárkányokkal. Mindez aligha hatná meg Hablatyot és Fogatlant, ám a barlangban összeakadnak valakivel: egy ismeretlen sárkánylovassal, aki úgy tűnik, még nagy bajba fogja őket keverni.
Chris Taylor (Charlie Sheen) lelkes önkéntesként jelentkezik a hadsereghez, hogy harcba szállhasson hazájáért és Vietnam felszabadításáért. Azonban rá kell döbbenie, hogy nagyon naivan és idealistán gondolt a hadviselésre, és a lelkes amerikai katona képe egészen másként fest testközelből. A katonáknak nemcsak a vietkonggal, de önmagukkal és egymással is meg kell küzdeniük a túlélésért cserébe.
Sophie édesapja kalapboltjában dolgozik, és fiatal kora ellenére szórakozásra csak nagyon ritkán jut ideje. Azonban egy nap, amikor a szomszéd városba látogat, találkozik a sármos varázslóval, Holwllal. A Puszta borszorkánya félreérti kettejük kapcsolatát, és 90 éves öregasszonnyá változtatja Sophie-t. Az elátkozott Sophie kétségbeesésében a pusztába menekül, ahol rátalál a varázsló vándorló palotájára. Eltitkolva kilétét takaírtónőként kap munkát, és élettel tölti meg az egész kastélyt.
A vikingek nagyok és erősek. A sárkányok pedig rosszak, akik lerombolják a falut, leégetik a házakat, igazi ellenségek. Hablaty, a kis viking, a törzsfőnök fia viszont kis termetű, különc, aki összebarátkozik egy sérült sárkánnyal, akivel barátok lesznek. Míg mindenki azt gondolja róla, hogy mihaszna, talán ő ismeri meg azt a nagy igazságot, ami a legnagyobb jóra vezet.
Hablaty, a Hibbant sziget első sárkányszelídítő vikingje már elhozta a békés együttélést a sziget lakói és a tűzokádó fenevadak között. Ezúttal új kalandra indul, messzi, felfedezetlen tájak felé. Hű barátjával, Fogatlannal járják be a távoli vidékeket, mígnem egy napon rábukkannak egy távoli jégbarlangra, ami telis-tele van idomítatlan sárkányokkal. Mindez aligha hatná meg Hablatyot és Fogatlant, ám a barlangban összeakadnak valakivel: egy ismeretlen sárkánylovassal, aki úgy tűnik, még nagy bajba fogja őket keverni.
Négy fiatal az észak-karolinai Outer Banksben éli a tinédzserek szokványos életét. Az életük gyökeres fordulatot vesz, amikor a környékre lecsap egy pusztító erejű hurrikán, melynek következtében megszűnik a vidék teljes áramellátása. A fiatalok olyan illegális tevékenységekbe keverednek, melyek komoly kihatással lehetnek a további jövőjükre. Baljós végkimenetelt sejtető szerelmek szövődnek, megkezdődik a nyomozás a helyi bandavezér apja után, akinek rejtélyes körülmények között veszett nyoma, és úgy tűnik, egy helyi rivális banda és a 'hőseink', a Snecik közötti viszony is egyre jobban elharapózik. A tinédzserek előtt egy olyan nyár áll, melyet örökre az emlékezetükbe fognak vésni. Az Outer Banks első, tíz részből álló évada április 15-től kizárólag a Netflix műsorán látható, magyar nyelven is.
Arisu, Karube és Segawa unják jelenlegi életüket, mindannyian több izgalomra vágynak. A tűzijáték ünnepén teljesül a kívánságuk, egy párhuzamos világban találják magukat, ahol egy játék részeseként a túlélésért kell küzdeniük.
/ történelmi | zenés
A rockopera az első magyar király, István trónrakerülésének előzményeit és a kereszténység melletti elköteleződés legfontosabb mozzanatait mutatja be. István nehéz helyzetben van, szembe kell néznie a lázadó Koppánnyal, aki a régi hagyományokért és az ősi vallásért küzdve sok támogatót tud maga mögött. Géza halála után a két trónigénylő ellentéte harcba torkollik, s miután István kerül ki győztesen az összecsapásból, bátran néz szembe a rá váró feladattal, s 1000-ben elfogadja a koronát, amivel új fejezetet nyit népe történelmében.
Harry Potter folytatja tanulmányait a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában. A tizennégyéves varázslótanonc eddigi élete legnagyobb kihívásával szembesül. Valami ravasz mágiának köszönhetően neve bekerült a Tűz Serlegébe, és most akaratán kívül részt kell vennie a Trimágus Tusán, ahol nála jóval tapasztaltabb mágus növendékekkel kényszerül megküzdeni. Az iskolai verseny azonban csak felvezető színjátéka Voldemort, a Sötét Nagyúr színrelépésének, aki immár nemcsak varázserejét, hanem húsvér alakját is visszanyerte.
/ Sorozat / akció | dráma | háborús | kaland | történelmi
Japán 1941. december 7-én hadüzenet nélkül támadást indít az Egyesült Államok ellen, és súlyos csapást mér a Pearl Harborban állomásozó amerikai flottára. Ezt követően az USA belép a második világháborúba. John Basilone felkészülten várja a bevetést, arra a földi pokolra azonban, ami rá vár, még ő sem számított.
New York egyik külvárosában, Mapletonban egyik napról a másikra több mint száz ember tűnik el nyomtalanul. A helyi rendőrfőnök vezetésével az emberek megpróbálják rendezni az életüket, és kideríteni, mi állhat a rejtélyes események hátterében. Míg egyesek a bibliai végítélet eljövetelét sejtik, mások természetfeletti jelenségekre gyanakodnak.
A Terápia a pszichoterápia eddig rejtett világát mutatja meg, a történet középpontjában az ötvenes sármos pszichológus, András (Mácsai Pál) és öt páciense áll. Hétfőnként András régi páciense, a problémásan szexi és szerelmes Laura (Marozsán Erika) érkezik a rendelőbe; keddenként az alfahím nagymenő üzletember, Máté (Nagy Ervin) keresi fel; szerdánként a sérült, 16 éves tornászlány, Zsófi (Sztarenki Dóra) jön terápiára; csütörtökönként pedig az állandó harcban álló házaspár Petra és Tamás (Szamosi Zsófia - Nagy Zsolt) keresik fel a rendelőt. Péntekenként pedig András tíz éve nem látott egykori tanárát és mentorát, Ágnest (Csákányi Eszter) keresi fel, hogy segítséget kérjen a saját problémái megoldására. Hamar kiderül, hogy a látszólag sikeres és boldog kétgyerekes családapát belső bizonytalanságok gyötrik, és a Judittal (Für Anikó) kötött házassága is válságba jutott. A sorozat különlegessége, hogy a történet jellegéből adódóan a jelenetek többsége egy szobában, egy kanapén és egy fotelben ülve játszódik, ahol a színészek arcjátéka, az apró rezzenések, az egymásra figyelés koncentrációja közvetíti és kelti életre az emberi drámákat. A sorozat azonban jóval többet mutat "egyszerű" lelki történéseknél, a terápia során hétről hétre újabb és újabb titkok kerülnek felszínre a terapeuta és a páciensek múltjából egyaránt.
Miután az éjszakát bulizással tölti egy idegen nővel, egy férfi reggel a nő leszúrt holtteste mellett ébred, ráadásul őt gyanúsítják a gyilkosság elkövetésével.
/ dráma
A Welton Akadémia tanára egészen rendhagyó módszerekkel kezdi meg a tanítást 1959-ben a konzervatív iskolában. Diákjait arra ösztönzi, hogy ne könyvből akarják megtanulni az életet. A felismerés minden diákban változást idéz elő, mely végül lázadáshoz vezet.
Egy lökött lajhár, egy marcona mammut, egy kardfogú tigris és egy embergyermek - minden készen áll egy nagy kalandra. Sid, a lajhár, akit magára hagyott a családja, csatlakozik Manfrédhoz, a mogorva gyapjas mammuthoz, hogy aztán együtt rábukkanjanak egy csecsemőre, és elhatározzák, hogy visszaviszik a gyermeket a családjához. Váratlan útitársként csatlakozik hozzájuk az emberbarátnak véletlenül sem nevezhető kardfogú tigris, Diego is.