Creed: Apollo fia filmtartalom: Adonis Johnson (Michael B. Jordan) sosem ismerte legendás apját, a nehézsúlyú világbajnok Apollo Creed-et, aki még azelőtt elhunyt, hogy ő megszületett volna. Ettől még nem kérdéses, hogy a boksz a vérében van, ezért Adonis Philadelphiába, apja és Rocky összecsapásának helyszínére megy. A srác felkeresi a legendás bokszolót, és arra kéri, legyen az edzője. Rocky Balboa (Sylvester Stallone) meglátja benne az erőt és az elhivatottságot, és szárnyai alá veszi a tehetséget, de az egykori bajnoknak egy olyan „ellenféllel” is meg kell küzdenie, ami sokkal halálosabb veszéllyel fenyegeti, mint bárki a szorítóban.
Az életrajzi ihletésű dráma középpontjában egy angol síugró áll. Eddie első ránézésre kétballábas figura, akinek talán nem kellene ennyit bíbelődnie a síeléssel. Azonban Eddie kitartóan edz és végül eljut az 1988-as téli olimpiára, ahol egyedüliként képviseli Angliát. Élete remek példa arra, hogy az álmokat nem szabad feladni, s el kell fogadni, ha olykor elesünk, de egyrészt nem mindegy, hogyan történik ez meg, másrészt pedig mindig fel kell állni egy alapos popsiracsüccsenést követően. (forgalmazza: InterCom)
1942-ben az amerikaiak és japánok a Csendes-óceán légtérének uralmáért élet-halál harcot vívtak a Salamon-szigetekeken. Welsh főtörzsőrmester (Sean Penn) százada kapjaa feladatot, hogy foglalja vissza a szigetet a japánoktól. A partraszállás sikeres, és egy darabig egyáltalán nem találkoznak japánokkal, de ez nem tart sokáig, mert hamarosan megcsonkított amerikai katonák holttestébe botlanak. A japánok védett lőállásaikban már vártak rájuk. A gépfegyverek zaja elnyomja a katonák üvöltését.
Róka úr hajdanán hetedhét országban ismert ravaszdi volt. Tizenkét éve már, hogy visszavonult, és a családapák nyugodt életét éli. Felesége, rókaasszonyság hatására felhagyott régi szenvedélyével és messziről kerüli a tyúkudvarokat. Rókáék élvezik a vidéki élet nyújtotta örömöket és a gyermeknevelést. Egy napon Róka úrnak újra lehetősége nyílik egy nagy rablásra, és a régi ösztönök csakhamar felszínre törnek. Az emberek persze nem hagyják annyiban a dolgot, rókavérre szomjazva indulnak a tolvajok után.
Jay (Will Smith ) és Kay (Tommy Lee Jones) különleges ügynökök, de nem a CIA-nak vagy az FBI-nak dolgoznak, hanem egy olyan szupertitkos szervezetnek, amelynek az a feladata, hogy a földönkívüliek jelenlétét kísérjék figyelemmel bolygónkon. Jay és Kay galaxis szerte hírhedt bűnüldözők, de vannak, akik így is szembe szállnak velük. Egy intergalaktikus terrorista a Földön tervez megölni két galaktikus nagykövetet. A sötét zsaruk azt teszik, amihez a legjobban értenek, harcba szállnak a gonosztevőkkel.
Los Angelesben virágzik a korrupció, amelyet csillogás és káprázat övez. Történik egy gyilkosság, amelynek középpontjába Lynn (Kim Basinger), a magasabb körökben igencsak közkedvelt nő kerül. Elkezdődik a nyomozás a csodálatos villáktól a fülledt lokálokig, mindenkit megkörnyékez a kísértés és a vágy. De semmi nem az, aminek látszik. A szigorúan bizalmas egy több szálon futó thriller, egyúttal az amerikai álom korrajza.
A Guadalajara kartel erősödőben van Mexikóban - egy amerikai kábítószerellenes ügynök pedig a saját bőrén tapasztalja, hogy milyen következményei vannak a munkájának.
Egy régi ház padlója alatt él szüleivel a 14 éves kislány, Arrietty. A manó méretű kislány egy napon találkozik a házban élő család fiával, a 12 éves gyengécske Sho-val, s ettől fogva mindkettejük élete megváltozik. Szoros barátság alakul ki a gyerekek között, melyet veszélybe sodor a házvezetőnő, aki tudomást szerez a padló alatt élő aprócska lényekről.
/ dráma | kaland | romantikus | történelmi
Blaskovich Ernő mindenét elvesztette a szabadságharc után. Céltalan, kicsapongó életet él, amikor egy nap megjelenik élete nagy lehetősége, Kincsem, a csodaló, akivel sikert sikerre halmoz az európai lóversenypályákon. Ezzel a sors tálcán kínálja neki az elégtételt, hogy nemes küzdelemben győzze le ősi ellenségét, von Oettingen bárót. Egyre durvuló rivalizálásukat azonban bonyolítja, hogy Ernő menthetetlenül beleszeret Klara von Oettingenbe, apja gyilkosának lányába. Vajon mi a fontosabb, a szerelem vagy a bosszú? (Fórum Hungary)
/ dráma | életrajzi | történelmi
Solomon Northup egy tisztességes és elismert New York-i hegedűművész az 1840-es évek elején. Egy nap azonban tőrbe csalják, eladják rabszolgának, és a szenvedés olyan formáit kell átélnie, melyet legrosszabb rémálmaiban sem gondolt volna. Helyzete egyre kilátástalanabbá válik, miután a könyörtelen Edwin Eppshez kerül. 12 évet tölt rabszolgaságban, és bár számtalanszor próbálták megtörni, nem adta fel a harcot. A sors végül összehozza egy kanadai áccsal, aki az utolsó reménysugárt jelenti életében.
Lou Bloom (Jake Gyllenhaal) és generációja számára nem egyszerű az élet. A társadalom rengeteg elvárással fordul feléjük, de tisztes munkát alig kínál. A nagyratörő célok Lou-t egy olyan útra sodorják, ami egyenesen a mélybe vezet. Éjszaka, amikor a város alszik, a stábok a nagy sztori után kutatva járják az utcákat. Lou minden este átszeli az alvó Los Angelest, hogy a híradósok előtt sikerüljön lencsevégre kapnia valamit, amit aztán eladhat a tévéseknek. Lou egyre többet akar, a pénzért akár emberi mivoltát is levetkőzheti.
Dr. Temple Grandin professzor az állattartást segítő eszközök kifejlesztésével szerezte hírnevét. Kevesen tudják, hogy Grandin az autizmus egyik formájában, Asperger-szindrómában szenved. Hároméves volt, amikor az autizmust diagnosztizálták nála. Az orvosok azt javasolták az anyjának, hogy adja intézetbe. Ám ő inkább nevelőt fogadott, aki fáradságos munkával elérte, hogy Temple beszélni és írni kezdjen. Miközben a középiskolában a diákok gúnyolódásának céltáblája lett, néhány tanára rájött, hogy a lányt érdeklik az állatok. Az egyetemen pszichológiát és zoológiát tanult, majd ledoktorált, és a nagyüzemi állattartás szakértője lett.
/ vígjáték
4. évad: A Szilícium-völgyi high-tech aranyláz idején a programozó Richard a barátaival próbál érvényesülni a nagyragadozók világában. Mike Judge szokásos tiszteletlen humorát, és a saját tapasztalatait hozza a vígjátéksorozat negyedik évadában. (HBO)
Az HBO saját gyártású sorozata a televíziós hírszolgáltatás kulisszáiba enged betekintést. Megismerkedhetünk a híradósokkal, stábjukkal és a felső vezetéssel, akik között bár számos ellentét feszül, de szemük előtt egyetlen cél lebeg: megnyerni a nézők kegyeit. Kérdéses azonban, hogy ki milyen árat hajlandó fizetni ezért... A Oscar-díjas Aaron Sorkin a Híradósokkal ismét bebizonyította, miért tartozik a szakma legjobbjai közé.
A családfő, karácsony éjszakáján tragikus balesetben életét veszti. Fia, Nate épp az ünnepekre érkezik, azonban nem csak édesapja halálával, hanem anyja lelkiismeret-furdalásával is foglalkoznia kell. Anyja ugyanis bevallja, hogy megcsalta férjét, de a helyzet csak bonyolódik, amikor kiderül, hogy Nate húga drogozik, bátyja pedig homoszexuális. A fiú egyetlen mentsvára szenvedélyes barátnője, Brenda, akivel a hazafele vezető úton ismerkedett meg. Azonban csakhamar kiderül, hogy Brenda családja sem különb, mint a sajátja.
A nyolcrészes krimisorozat középpontjában Camille Preaker újságírónő áll, aki a pszichiátriai kezelését követően visszatér szülővárosába, a Missouri állambeli Wind Gapba, hogy felderítse két kislány meggyilkolásának körülményeit. Nyomozását nehezíti, hogy saját múltjával és anyjával (az Oscar-jelölt Patricia Clarkson) is szembe kell néznie, miközben akaratlanul is azonosul az áldozatokkal. (HBO)
Úgy tűnik, hogy egyszer minden szuperhőst utolér a végzete. Miután közös erővel Homokembernek, Doctor Octopusnak, Electronak, Kravennek és a Keselyűnek sikerült legyőzniük Peter Parkert, alighanem minden remény elveszhetett az emberiség számára. Szerencsére azonban itt van nekünk Miles Morales, akit szintén megcsípett egy génmódosított pók, és aki újból felveszi a harcot a bűnözéssel szemben. Ráadásul van néhány újabb trükk, na meg képesség is a tarsolyában.
A Mystic Falls Gimnázium egyik diákja, Stefan Salvatore egy vámpír, ezt azonban senki sem sejti. A fiú beleszeret Ellába, aki a közelmúltban elhunyt szüleit gyászolja. A két fiatal szerelmét azonban sötét titkok árnyékolják be. Bár Stefan békésen éli életét, bátyja, Damon minden lakóra veszélyt jelent, beleértve Ellát is. A vérszomjas vámpírt csak Stefan tudja megállítani, ahhoz azonban, hogy felvehesse vele a versenyt, neki is emberi vérre van szüksége.
/ dráma | romantikus | zenés
Nyár, szerelem tánc. A hatvanas évek elején Baby (Jennifer Grey), a fiatal lány szüleivel tölti vakációját egy luxus nyaralóhelyen, ahol megismerkedik a sármos tánctanárral, Johnnyval (Patrick Swayze), aki örökre megváltoztatja életét. A két fiatal szerelemre lobban egymás iránt, bár a gazdag szülők aligha néznék jó szemmel kapcsolatukat. Mindez azonban nem érdekli Babyt, aki, mikor Johnnynak táncpartnerre lesz szüksége, azonnal beáll mellé.
Pajkaszeg lakosait nevezhetnénk akár a falusi élet sztereotípiáinak, viszont egyedi tulajdonságaik és jellemhibáik szórakoztató és furcsa kalandokba sodorják őket. A polgármester mindent megtesz, hogy faluja, és főleg saját maga popularitását növelje. A faluban élő papért minden lány és asszony sóvárog, de ő semmiképpen sem hagyná ott hivatását. A helyi rend őrét mintha rendőrviccek alapján mintázták volna. A szorgos állatorvos komolyan veszi munkáját. Tűzrőlpattant öregasszonyok, kocsmaszökevények és ígéretes fiatalok - ők és még sokan mások részei ennek a már-már valótlan valóságnak, ahol az a normális, ami nem az.
Az állatkerti állatok, Alex, az oroszlán, Marty, a zebra, Melman, a zsiráf és Gloria a víziló jól megvannak a maguk kis környezetében. Marty azonban szeretné megízlelni a szabadság ízét, ezért néhány pingvinnel együtt megszökik. Barátai azonnal a zebra nyomába erednek, de olyan kalandokban lesz részük, melyekről álmodni sem mertek volna.
40 éve már, hogy az emberiség kolóniáinak először kellett szembenéziük a Cylonokkal. A robotok bolygóról-bolygóra irtották az embereket, akiknek, bár nagy nehézségek árán, végül sikerült visszaverniük a támadásokat. A Cylonok azonban visszatértek, hogy végrehajtsák korábbi befejezetlen tervüket.
James T. Kirk kapitánynak (Chris Pine) és első tisztjének, Spocknak (Zachary Quinto) ezúttal egy belülről jövő támadással kell szembenéznie. Kirk és legénysége hajtóvadászatot indít az ember ellen (Benedict Cumberbatch), aki maga egy tömegpusztító fegyver. A kapitány olyan áldozatok meghozatalára kényszerül, melyre senki sem készíthette fel.
A világ legjobb titkosügynökeiről készült egy lista, amely egy orosz kémnek köszönhetően kikerült a feketepiacra, halálos veszélybe sodorva ezzel a listán szereplők életét. Hunt ügynökre (Tom Cruise) hárul a feladat, hogy szerezze vissza az információkat. Megszervezi a szupercsapatot, beszerzi a legmodernebb technikai eszközöket, és semmit nem bíz a véletlenre. De a tervbe nem várt hiba csúszik, a küldetést egyedül Hunt éli túl.
Ethan Hunt ügynök és emberei elveszítik az elnök és az ügynökség támogatását, miután egy puccsnak álcázott terrortámadás elsőszámú vádlottjaiként állítják elő őket. Többé senkitől nem számíthatnak segítségre, ráadásul az is kétséges, van-e még olyan ember, akitől bizalmat remélhetnek. A teljesen magára maradt csapatnak csak rövid ideje maradt, hogy bebizonyítsa ártatlanságát, emellett pedig a terrorcselekmény valódi elkövetőit is meg kell találniuk és le kell leplezniük, még mielőtt véghezvinnének egy újabb támadást.
Indiana Jones (Harrison Ford), a kalandvágyó régészprofesszor Nurhacsi császár maradványaival üzletel, de a kínai maffiával nem olyan könnyű tárgyalni, mert nem szívesen fizetnek. Az üzlet végül menekülésbe fullad, Jones kiugrik az ablakon Willie-vel, az énekesnővel (Kate Capshaw ), és egy autóban landolnak, amelyet egy vagány tizenegyéves kínai kisfiú, Picúr vezet. Az autóból repülőre szállnak, de mivel az a kínai maffia tulajdonában áll, a pilóták magukra hagyják az utasokat, akik egy indai falu mellett lezuhannak. A falu lakosai nagyon örülnek a jövevényeknek, és a segítségüket kérik, hogy hozzák vissza a pankotai palotából a településről ellopot szent követ és elrabolt gyermekeiket.
Stanley Ipkiss (Jim Carrey) nem a legszerencsésebb figura, sőt. Az ügyetlen és esendő banki alkalmazott szürke és eseménytelen életet él, amit kutyájával, Milow-val oszt meg. Egy nap azonban egy furcsa, ősi maszk mindent megváltoztat: az értéktelennek tűnő faálarc ugyanis emberfeletti erőt kölcsönöz viselőjének. Stanley-ből így egy szórakoztató, forgószél-szerű, ellenállhatatlan figura lesz, ám a maszk rossz kezekbe kerülve veszélyt is jelenthet. Stanley-n múlik, hogy mi lesz a titokzatos erő sorsa, és kié lesz a legszebb lány keze.
Axel Foley első alkalommal is nagy felfordulást okozott, amikor Beverly Hills-en járt. Így semmi jóra nem számíthatunk, amikor Foley detroiti tartózkodása közben megkapja a hírt, hogy a Beverly Hills-i rendőrfőnököt meglőtték, és azonnal útnak indul, hogy Kaliforniában is rendet tegyen, immár második alkalommal.
/ akció | dráma | háborús | történelmi
Benjamin Martin (Mel Gibson), a hétgyermekes családapa igyekszik békében élni, pedig régebben ő is kivette a részét a háborúskodásból. De a történelem ismétli önmagát, és az amerikai függetlenségi háborúban legnagyobb fia, Gabriel (Heath Ledger) az első között önként jelentkezik. Egy brit katona azonban megöli a fiút. Ettől kezdve már Benjamin sem tud érzéketlen maradni, újra fegyvert ragad, és miközben a hazáért küzd, meg akarja torolni fia halálát is.