Műfaj
Értékelés
Kor
Kulcsszó
Ország
Premier
Minden szűrő
Találatok: 12866  | 

India legnépesebb városa ellen terrortámadások sorozata készül, az elkövetők már elérték a kikötőt. Utolsó állomásként a Taj Hotelt is sikerül elfoglalniuk. Végtelenségnek tűnő percek telnek el a túszmentők érkezéséig. A támadók elől megszökni esélytelen próbálkozásnak tűnik, a szálló dolgozói közt azonban akadnak olyanok is, akik életük árán is védik vendégeik épségét.  

Lebilincselő, ellentmondások sokaságát tartalmazó epizódokból rajzolódik ki az Orosz Birodalom egyik legnagyobb uralkodójának története, aki ambícióktól vezérelve érkezett az országba, ám Péter cár feleségeként kénytelen volt szembesülni a birodalmat sújtó áldatlan állapotokkal.  

A Nathan James hadihajó küldetése, hogy információt szerezzen rejtélyes vírusról. A hajó teljes rádiócsendben próbálja végrehajtani a küldetést, azonban amikor újra megnyitják a kommunikációs csatornákat kiderül, hogy a járvány időközben több milliárd ember halálát okozta. A hadihajó legénysége az egyetlen, mely talán még képes lehet megakadályozni az emberiség kihalását.

Chuck Bartowski egy átlagos számítógép szerelő a burbanki Buy More-ban. Élete egy csapásra a feje tetejére áll, miután egy volt főiskolai barátjától, a CIA ügynök Bryce Larkintól egy kódolt e-mailt kap. Miután megnyitja a levelet, Chuck agyában a világ legnagyobb kém titkainak utolsó másolata raktározódik el. Ezt követően az NSA és a CIA emberei azon munkálkodnak, hogy az adatok nehogy rossz kézbe kerüljenek, Chucknak pedig szembesülnie kell a ténnyel, hogy talán örökre búcsút kell mondania korábbi életének.

Lilly Rush nyomozó és csapata olyan bűnügyek aktáit lapozza fel újra, melyek megoldatlanul hevernek a raktárak mélyén. Munkájuk cseppet sem könnyű, hiszen évek, évtizedek elteltével sokkal nehezebb kibogozni a gyilkosságok szálait.

Ma
19:25
Jocky TV
Ma
19:25
Jocky TV

Gru épp beleszokna az apaságba, amikor feltűnik a színen egy titkos szervezet, mely harcot hirdet egy gonosztevő ellen, aki látványos bűntetteket hajt végre. Grura hárul feladat, hogy elkapja a gazembert, de nincs egyedül a nyomozás során. A minonyok és új társa, Lucy mindent megtesznek, hogy együttes erővel kézre kerítsék a titokzatos elkövetőt. 

A huszadik század elején egy régészcsoport egy különleges leletre bukkan Egyiptomban. A tudósoknak fogalmuk sincs, honnan származhat, és mi lehet a rendeltetése a kör alakú építménynek. Az objektum titkára hatvan évvel később Daniel Jackson (James Spader) állít fel elméletet, aki úgy véli, hogy a lelet egy földönkívüliek által épített kapu, amely segítségével utazni lehet a galaxisok között. Az amerikai kormány, hogy igazolja a feltevést, egy különleges katonákból álló csapatot szervez az utazásra.

Ma
06:20
AXN
Ma
06:20
AXN

Rocky Balboa (Sylvester Stallone) túl van élete fénykorán, az egykori dicsőséget régen maga mögött hagyta. Ám amikor újra lehetősége nyílik rá, hogy megmutassa a világnak, mit ér, nem habozik élni vele. Túl az ötvenen is kiáll a nehézsúlyú világbajnok ellen. Fia segítségével felkészül a megmérettetésre, de minden korábbinál nehezebb dolga van.

Adonis Creed élete az egyensúly kereséséről szól magánélete és sportolói pályája között. A bokszoló élete meccsére készül, és egy olyan ellenféllel kell szembenéznie, aki meghatározó szerepet töltött be múltja, és ezzel együtt jelene alakulásában. Rocky Balboa azonban ismét ott áll az oldalán, hogy együtt fedezzék fel, mi is az, amiért valóban érdemes harcolni, és azt, hogy a családnál nincs fontosabb dolog az életben. A Creed II visszatérést jelent az alapokhoz, az újrafelfedezése annak, mi teszi a bajnokot bajnokká, és annak, hogy mehetsz bárhová, a múltad elől úgysem tudsz elmenekülni.  

Kedd
16:25
Moziverzum
Kedd
16:25
Moziverzum

Theodore-t nagyon megviselte a válása, melyet követően teljesen magába zárkózott. Napközben mások nevében fogalmaz leveleket, estéi pedig magányosan telnek. Amikor azonban letölt egy intelligens operációs rendszert, élete egy csapára megváltozik. Samantha figyel rá, megérti és igazi társként viselkedik. Az egzotikus hangú operációs rendszer egyre közelebb kerül Theodore szívéhez, de vajon milyen jövője lehet egy ember és egy gép kapcsolatának?

2019-ben a replikánsok után vadászó szárnyas fejvadászok egyike különös felfedezést tett. Harminc évvel később egy másik fejvadász, az LAPD tisztje, K (Ryan Gosling) egy másik titokra lel. Egy olyan rejtélyre, amely ha felszínre kerül, felforgathatja mindazt, ami a földi társadalomból még megmaradt. Az ügy érdekében fel kell kutatnia a rendőrség egy régi emberét: Rick Deckardot (Harrison Ford): Csakhogy Deckard 30 évvel ezelőtt eltűnt, és senki nem tudja, hol bujkálhat. Azt is csak néhányan sejtik, hogy miért… Minden idők talán legnagyobb legendájú sci-fi/akciófilmje jó kezekben van: a producer az első rész rendezője, Ridley Scott, a rendező pedig az utóbbi évek legnagyobb meglepetéseit készítő kanadai Denis Villeneuve. Már maga a sztárszereposztás is fantasztikus filmmé teszi az új Szárnyas fejvadász 2049-t: minden esély megvan rá, hogy a Budapesten forgatott, szemkápráztatóan látványos és mindvégig különösen izgalmas rész felnő az elsőhöz, és maga is legendává válik.

Hétfő
22:30
Film+
Hétfő
22:30
Film+

A világunkban léteznek olyan különleges műtárgyak, melyek valamilyen rejtélyes képességük miatt fenyegetést jelentenek az emberekre. Myka Bering és Pete Lattimer titkos ügynökök ezen tárgyak nyomába erednek, a 13-as raktárból pedig Artie Nielsen és Claudia Donovan segítik a munkájukat.

Támadás éri az MI6 főépületét, M-et pedig utoléri sötét múltja. James Bondnak be kell bizonyítania, hogy hű a feletteséhez és MI6-hez.  A 007-es ügynöknek szembe kell néznie az MI6-et fenyegető veszéllyel, ezúttal azonban nem válogathat az eszközök közül.

A felettébb csinos, ám kibírhatatlan természetű, dúsgazdag Joanna felfogadja Deant, a vidéki asztalosmestert, hogy jachtjukon építsen gardrobszekrényt. Már az elsõ pillanatban utálni kezdik egymást, s amikor Dean megmondja a véleményét, Joanna, tengerbe szórva minden holmiját, kidobja a hajóról. A következõ napon Joanna véletlenül átbukik a hajó korlátján és amnéziát kap. Férje boldog, hogy megszabadul tõle, ezért nem ismeri fel. Dean viszont, aki neveletlen gyermekei mellé éppen dadát keres, azt állítja, hogy Joanna a felesége és négy gyermekének anyja.

Két szellem fogadást köt egymással: vajon Joaquin vagy Manolo nyeri el a szépséges Maria szívét? Amikor egyikük vesztésre áll, cselhez folyamodik és száműzi a nyerésre álló Manolót a holtak világába. Manolo találkozik őseivel és segítségükkel sikerül visszatérnie az élők világába, s kedvese életét is megmenti. Gyermekkori barátja, későbbi ellenfele, Joaquin végül belátja, hogy barátságuk fontosabb, mint ellenségeskedésük.

Kedd
13:45
HBO 2
Kedd
13:45
HBO 2

Hugh Glass 1822-ben nyugat felé veszi az irányt, hogy Andrew Henry kapitány szolgálatában szőrmét gyűjtsön. A férfit egy napon megtámadja egy medve, és bár Hugh csodával határos módon túléli az esetet, nagyon súlyos sérüléseket szenved. A terepviszonyok lehetetlenné teszik, hogy elszállítsák, két mecénás pedig sorsára hagyja őt a vadonban. A védtelen férfi azonban mégis felépül, melyet követően bosszút esküszik, és elindul, hogy megtorolja sérelmeit azokon, akik megtagadták tőle a segítséget.  

Kedd
21:00
Moziverzum
Kedd
21:00
Moziverzum

Alvy Singer (Woody Allen) nem egyszerű figura, neurotikus, zavart és folyton aggódik. A nőügyeit sem kezeli lazábban, így amikor barátnője elhagyja, kénytelen áttekinteni életén, hogy megértse, miért képtelen az elköteleződésre. Annie Hallt (Diane Keaton) azonban mindenáron vissza akarja szerezni.

Holttestet találnak a Wind River indiánrezervátumban. A világtól elzárt térségbe hamarosan egy FBI ügynök érkezik, aki megállapítja, hogy a tinédzser lány gyilkosság áldozata lett. A holttestre rátaláló tapasztalt nyomkövető és az ügynök együtt próbál a bűnügy végére járni, ám a zárkózott, bizalmatlan helyiek nem segítik az ügy felgöngyölítését. Ráadásul az Egyesült Államok egyik legelszigeteltebb térségében a legtöbb gyilkossági ügyet sosem oldják meg, a legtöbb bűnözőt sosem fogják el. (Vertigo Media KFT)

Olivia Dunham, Peter Bishop és édaespja, az utóbbi éveket elmegyógyintézetben töltő Walter Bishop rejtélyes ügyek nyomába erednek. Ekkor azonban még nem is sejtik, hogy a háttérben egy világméretű összeesküvés készülődik, melynek szálai a legmagasabb körökig vezetnek.

Holly (Hilary Swank) és Gerry (Gerard Butler) csodálatos házasságban élnek, de a férfi egy betegség következtében meghal. Holly teljesen összetörik, nem akar tovább élni. Gerry még halála előtt gondolt felesége jövőjére, és hamarosan elkezdenek érkezni azok az üzenetek, amelyeket előre felvett. Az elsőt a lány harmincadik születésnapján kapja, melyben Gerry megkéri, hogy mozduljon ki otthonról. A gyászoló özvegy az üzeneteken keresztül szép lassan visszatalál az élethez.

Indiában is nagy népszerűségnek örvend a Legyen Ön is milliomos!, ám a lehetőség ott sem jár mindekinek. Főleg, ha egy egyszerű utcagyerekről, Jamal Malikról beszélünk, aki a közönség és a műsorvezető döbbenetére magabiztosan válaszolja meg az egyre nehezedő kérdéseket. Hogy honnan tudja a helyes megoldásokat, arra a kérdések mögött kibontakozó élettörténete adja meg a választ, de a csodás véletlenekben nem mindenki hisz fenntartások nélkül.

Marcus (Martin Lawrence) és Mike (Will Smith) ezúttal egy high-tech eszközökkel felszerelt csapat tagjaként ered a kábítószerkereskedők nyomába, hogy megakadályozzák az extasy további térnyerését. Eközben Tapi, a kegyelmet nem ismerő miami drogbáró az egész városra kiterjeszti hatalmát. A helyzet azonban tovább bonyolódik, amikor Marcus húga (Gabrielle Union ), aki nem mellesleg titkosügynök, az események kellős közepén találja magát.

Holnap
22:10
Filmcafé
Holnap
22:10
Filmcafé

A rendező saját forgatókönyvéből készült filmje egy magyar család három nemzedékének története; a felemelkedésé, a bukásé, a kudarcoké, szerelmeké és a küzdelmeké (A film címe a nagypapa által felfedezett Napfény elnevezésű likőrre utal). A családtörténet három főhősét (nagyapa-apa-fiú) Ralph Fiennes játssza. A film egy zsidó család mindennapjait, gondjait, szerelmeit, mutatja be a magyar történelem viharos évtizedeiben. Az első generáció hőse Ignác, a császárhű bíró. Felesége, Vali úgy gondolja, hogy eladja magát a császárnak, megszállottja munkájának, ezért magánélete tönkremegy. A család fiatal tagjai csak úgy tudnak érvényesülni, ha megváltoztatják zsidó vezetéknevüket. A Sors mellett döntenek, melynek jelentése: " jóslat, végzet, feladat, sors." Ignác fia, Ádám a vívás olimpiai bajnoka lesz. Ennek elérése érdekében meg kell keresztelkednie, hiszen magas szinten zsidó nem vívhat. Őt is elérik a háború viszontagságai, munkatáborba viszik, ahol fia előtt halálra kínozzák. A harmadik generáció Ivánban testesül meg, aki nem tudja megbocsátani magának, hogy apja halálakor csak tehetetlenül, mozdulatlanul állt. Beáll az ÁVO-ba, megkezdődnek a kihallgatások, a koncepciós perek. 1956-ban forradalmár, szónok.A film az Oscar-díj mellett három Európa-díjat is kapott: egyet a forgatókönyvért, a másikat Koltai Lajos operatőri munkájáért, és a harmadikat a tehetséges, jóképű Ralph Fiennes főszereplői alakításáért.

David, a drogdíler egy lány segítségére siet, aminek következtében kirabolják. Hogy elszámolhasson a pénzzel, egy nagy adag kábítószert kell áthoznia Mexikóból. Azt gondolja, hogy könnyebb átjátszani a hatóságokat, ha egy boldog család vakációjának álcázza a csempészést, így családot toboroz, és kezdetét veszi a kaland.

Ma
20:00
SuperTV2
Ma
20:00
SuperTV2

A Martin család legújabb tagja, Andrew (Robin Williams), a háztartási robot, akit arra programoztak, hogy némán és kötelességtudóan teljesítse tulajdonosai minden kívánságát. Csakhogy Andrew különbözik a többi robottól, mindenbe beleszól, saját véleménye van, sőt érzelmekre is képes, és beleszeret a kislányba, akire vigyáznia kell. Andrew-nak megadatott a halhatatlanság, ám ő mégis halandó életre vágyik.

2046-ot írunk, amikor a kolonizáló Anyahajót váratlanul megtámadják. A kényszerleszállást követően pedig utasai egy addig teljesen ismeretlen és felfedezetlen bolygón találják magukat.

Egy csapat szuperhős ismét találkozni kényszerül, amikor őket örökbefogadó és kiképző nevelőapjuk váratlanul elhuny. 

Egy alacsony szintű kabineti tag az Egyesült Államok elnökének székében találja magát, miután egy szörnyű támadás során összes vetélytársa életét veszti. 

A tizenhét éves James alighanem egy pszichopata, aki Alyssaval, az új lánnyal remek párost alkot a suliban. Rövidesen útrakelnek, hogy megkeressék a lány valódi apját.

A második világháború utáni zavaros időszakban játszódó dráma egy fiatal lány és egy egyedülálló nőgyógyász közt kibontakozó kapcsolatról szól. A fővárosban élő Klára (Szőke Abigél) a tényekkel dacolva bízik benne, hogy szülei hazatérnek a koncentrációs táborból. A heves természetű, kissé öntörvényű kislány Aladár (Hajduk Károly) mellett válik érett nővé. A férfi szinte pótapja lesz a megárvult Klárának, a vele való törődés láthatóan az ő életébe is új színfoltot hoz. A háború mindekettejük életére rányomta a bélyegét, de emlékeikre és az azokból merített szeretetre építve talán sikerül lezárniuk e szomorú fejezetet, és egyenes gerinccel szembenézni az épülő diktatúra kihívásaival.