Értékelések (773)

2020. 12. 06.
Egy kiváló film a koreai filmvilágból
Közel két évvel ezelőtt már volt szerencsém ehhez a filmhez, és emlékszem, hogy akkor szinte minden elvárásomat felülmúlta. Így arra gondoltam, ha már idén, 2020-ban elkészült a folytatása (Peninsula: Holtak szigete címen), vegyük elő egy újbóli megtekintésre az első részét, hogy még mindig olyan hatásos-e, mint anno az első megtekintése során. Erre pedig a válaszom, hogy igen. Nem feltétlenül a szívem csücskei az ázsiai filmek, ezért nem is nagyon szoktam keresgélni a felhozatal közt, de ennek a filmnek jókora hírverése volt a megjelenése során. Töménytelen mennyiségű filmfesztiválon bemutatták, és számtalan díjra jelölték is, ráadásul egész szép arányban sikerült a jelöléseit díjakra válta... több»

66 Becky  (2020)

2020. 12. 05.
Egy nagyon dühös kislány története
Sokat hallottam már elöljáróban erről a filmről, és azt kell, hogy írjam, engem teljes mértékben sikerült meglepnie. Az előzetes ismereteim alapján egészen másra számítottam. Sok helyen aposztrofálták a már klasszikusnak számító Reszkessetek betörők című vígjáték véresebb és keményebb változataként, annyi eltéréssel pluszban, hogy ennek a filmnek a története nem karácsonykor játszódik, és nem betörők a rossz fiúk, hanem szökött gyilkos fegyencek. Jómagam kevésbé vettem észre ezt a fajta hasonlatóságot a két film közt, sőt, ha nem említették volna meg a legtöbb helyen, be kell hogy valljam, egy pillanatra sem jutott volna az eszembe bárminemű hasonlatosság még a megnézése után sem. Sőt, vol... több»

49 They Reach  (2020)

2020. 12. 04.
Nézhetetlen
Borzalmas gyenge
Az egyik este folyamán böngésztem a 2020-as horrorfilmes felhozatalt, és itt bukkantam rá jelen filmünkre, aminek elég izgalmasnak találtam a tartalmát, viszont rossz szokásomhoz híven ismét kihagytam az előzetes megtekintését, és csak a pontszámai alapján kezdtem bele a filmbe. Nos, sem az IMDb-n jelenleg elért 4,1-ből, sem pedig itt a mafabon elért pontszámából nem sejtettem, hogy egy ennyire borzalmas filmhez lesz szerencsém. Sajnos van egy másik igencsak rossz szokásom, miszerint, ha már kiválasztottam egy filmet, és el is kezdtem nézni, nem szívesen hagyom abba, még akkor sem, ha az addig látottak nem nyűgöztek le. Mondhatnám azt is, hogy megadom a lehetőséget arra, hogy egy gyengébben ... több»
2020. 12. 03.
A holtak könyve
2020 rendkívül szomorú évként fog bevonulni az emberiség történelemkönyveibe a rengeteg áldozatot követelő, világméretűvé fejlődött koronavírus-járvány miatt. A rengeteg megbetegedések mellett olyan mélypontra taszította a világ gazdaságát, hogy azt számokban megbecsülni sem lehet, és ez alól a filmvilág sem volt kivétel. Emlékszem, hogy 2019-ben több olyan filmelőzetest is számon tartottam, amik a 2020-as évre voltak bejelentve. Az egyik ilyen kiemelkedő horrorfilm Clive Barker egyik novellája alapján a Kampókéz című alkotása volt, ami eredetileg 2020 nyarára érkezett volna meg a mozik kínálatába, viszont az ismert sajnálatos okok miatt talán majd csak 2021 nyarán láthatjuk mi, nézők, hogy... több»
2020. 12. 02.
Feszült thriller? Párkapcsolati dráma? Vagy egy slasher horror? Van itt minden...
Kíváncsi voltam erre a filmre, merthogy a legtöbb helyen igencsak érdekes egyvelegként emlegették, ami a horror és a thriller elemek egyfajta határmezsgyéjén egyensúlyozott. Ha ehhez hozzávesszük azt is, hogy a rendezését James Franco öccse, Dave Franco vállalta, aki ezidáig inkább csak színészi tehetségét csillogtatta meg olyan filmekben, mint 2013-as Eleven testek, vagy a 2014-es Rossz szomszédság, de a rendezői tűzkeresztségét pont egy olyan műfajú filmmel lépné át, amihez korábban nem igazán volt szerencséje, ráadásul még a forgatókönyv megírásából is kivette a részét, nos, így már tényleg kíváncsi lettem erre a filmre. Volt még egy dolog, ami további bizakodásra adott okot, méghozzá, h... több»

67 Vadászat  (2020)

2020. 12. 01.
Vadászokból prédák
Elég sok pozitív véleményt olvastam elöljáróban a Vadászatról, és mivel mindig szerettem azon témaválasztást, mint ami ennek a filmnek az alapjait is szolgáltatja, az én kíváncsiságomat is kellőképpen felébresztette eme hányatott sorsú produkció. Hányatott sorsú produkcióról beszélhetünk, hisz magát a kész filmet már 2019-ben szerették volna bemutatni, de az amerikai daytonai és el pasoi lövöldözések miatt a forgalmazó stúdió (Universal) kegyeleti okok miatt átrakta a következő, 2020-as évre a bemutatóját. Viszont sajnálatos módon 2020 az egyik legborzalmasabb év a közelmúltbéli történelemben, hisz a világjárvánnyá fejlődött koronavírus számtalan áldozatot követelt már világszerte, és csak ... több»
2020. 11. 30.
Ne hívogasd a halottakat!
Bevallom őszintén, két dolog volt, ami felkeltette az érdeklődésemet ennél a filmnél. Az egyik, hogy két olyan színész neve is megtalálható volt a szereplőgárdában (Tobin Bell a Fűrész filmekből és Lin Shaye az Insidious filmekből), ami kezdésre egészen elfogadhatónak tűnt, főleg úgy, hogy a többi szereplő leginkább a sorozatok világában jeleskedett. A másik, ami rásegített még egy lapáttal a kíváncsiságomra, maga a film története, illetve, hogy melyik időszakban játszódik (1987). A filmkészítők lassan már vagy 5-6 éve alkalmazzák azt (persze ezelőtt is készültek ilyen történetű filmek, de a 2016-os kezdetű Stranger Things sorozat hatalmas sikere miatt sokkal gyakoribbak ezek most már), hog... több»

70 The Void  (2016)

2020. 11. 16.
A borzalmak tetőfokán
Sokat hallottam már Jeremy Gillespie és Steven Kostanski 2016-ban elkészített filmjéről, a The Voidról, és gondoltam, teszek is vele egy próbát. A legtöbb helyen pozitívan vélekedtek a filmről, viszont volt egy-két olyan dolog is, amit kritizáltak a nézők. A leggyakrabban felhozott negatívum a filmmel kapcsolatban maga a történet volt, pontosabban annak a hiánya. Szerény véleményem szerint van ebben némi kis igazság, merthogy tényleg észrevehetők a történetében a hiányosságok, de én inkább azt mondanám, hogy nincs minden megmagyarázva benne. Ezt a mai filmes felhozatalnál azért igencsak kétélű dolognak gondolom, hisz már a napját sem tudom, mikor láthattam olyan horrorfilmet, amiben a készí... több»
2020. 11. 14.
Rémmese az amerikai folklórból
Olvastam már erről a filmről, és a legtöbb helyen dicsérték is, nekem viszont csak nem oly rég volt szerencsém a megtekintéséhez, és azt kell, hogy írjam, tényleg megérdemelte a dicséretet, merthogy egy igazán hatásos kis szörnyfilm lett a végeredmény. Jó pár olyan dolog van eme filmben, ami egyértelműen elnyerte a tetszésemet. Az első, hogy a film történetét az észak-amerikai folklórból merítették (Hogy mit, a spoiler elkerülése érdekében nem írnám le, így is sokat elárul a film előzetese. Tehát aki teheti és kíváncsi a filmre, az még az előzetese megtekintésétől is tekintsen el!), és ez ad neki egy kellemes misztikus hátteret is, ami szinte az egész film alatt kitart. A másik dolog, ami ki... több»
2020. 11. 05.
Visszatérés a tiltott temetőhöz
A mozik 1989-ben mutatták be az egyik legsúlyosabb atmoszférával rendelkező Stephen King filmadaptációt, a Kedvencek temetőjét. King több interjúban is megemlítette, hogy a film alapjául szolgáló regénye, az 1983-ban bemutatott Állattemető többszörösen is emlékezetes írása volt. Elsősorban ő maga is ódzkodott a befejezésétől, mert túl félelmetesnek találta; végül felesége (Tabitha King) kérlelésének hála mégis befejezte a könyvet. King két dolgot említett még meg a könyvvel kapcsolatosan. Az egyik, hogy maga a témaválasztás volt az, amit túlságosan szörnyűnek talált (hisz tulajdonképpen szeretteink elvesztésének elfogadása alapból nem egy könnyű dolog, és ehhez csatolt egy igencsak hatásos ... több»
2020. 11. 03.
Néha jobb, ha a holtak holtan maradnak
Mint oly sok horrorrajongó a világon, én is rajongok a Stephen King történetekért, még úgy is, hogy köztudott tény, hogy King nemcsak a horror berkein belül írt kimagasló történeteket, hisz igencsak jól ért ahhoz, hogy a karaktereit megtöltse érzelmekkel. Jelen filmadaptációját sem merném egyszerűen csak a horror zsánerei közé szorítani, még akkor sem, ha szinte az összes filmbéli karakterével megjáratja a poklot. Ezt a filmadaptációját mindig szeretteink elvesztésének elfogadásaként éltem meg, illetve, hogy meddig lenne képes elmenni egy ember azért, hogy a szerettei vele maradjanak. Mivel a film bővelkedik misztikumban, nemcsak egy sötét drámai szála van az egész hangulatának, hanem erre ... több»

63 Mami  (2019)

2020. 11. 02.
Menő mami haláli bulija
Rengeteg hideget és meleget (de inkább hideget) kapott annak idején ez a film, pedig szerintem csak a helyén kell kezelni, és akkor egy teljesen fogyasztható alkotást kapunk. Persze ezzel az álláspontommal egy pillanatra sem akarom feledtetni a hibáit (merthogy abból is akad azért bőven), egyszerűen csak megpróbáltam élvezettel fogyasztani a Mami című filmet. A nagy mennyiségű negatív vélemény a filmmel kapcsolatban talán egy kissé túlzás, bár ehhez szerintem két dolog igencsak erőteljesen hozzájárult. Az egyik, hogy a reklámkampánya igen erős lett, így a legtöbb néző talán tényleg valami frenetikus dolgot várt eme alkotástól. A másik a készítő stúdió, a Blumhouse lenne. Tulajdonképpen anny... több»
2020. 11. 01.
Folytatódik a rémület éjszakája
Bizonyára közhelyes dolog, de halloween éjszakáján egy igazi horrorrajongó nagy örömmel néz olyan horrorfilmet, aminek ez a központi témája. Van-e ismertebb film ebben a témában, mint John Carpenter 1978-ban bemutatott örökzöld horrorklasszikusa, a Halloween - A rémület éjszakája? Nem hiszem. Mivel az első részről írtam már, most a második résszel kapcsolatban fogalmaznám meg a véleményemet, amit jómagam mindig egy kissé nehézkesen tudtam második részként elkönyvelni, hisz tulajdonképpen annyira közvetlen folytatása az első Halloween filmnek, hogy itt még az első pár perc is abból származik. Tulajdonképpen kissé olyan az egész, mintha egy háromórás filmet két részletben adtak volna le. Vagy... több»
Warlock újra itt van, de minek?
A 80-as évek végén érkezett az első Warlock film, amit egy igencsak ismert rendező, Steve Miner (a Péntek 13. - 2. rész és 3. rész rendeze) készített el. A forgatókönyvíró is ismert alak volt David Twohy (Pitch Black - 22 évente a sötétség) személyében, és mindezek mellett a címszereplő Warlockot az a Julian Sands alakította, aki számomra soha nem vált A-kategóriás színésszé, de kiváló karakterszínészként tekintek rá. A film nem lett egy hatalmas kasszasiker, de idővel mégiscsak elért egyfajta kult státuszt (véleményem szerint okkal). 1993-ban érkezett a film második felvonása, ami egyértelműen csak Julian Sands mint Warlock színészi alakítása miatt ért valamit. A mozipénztáraknál is igencs... több»
2020. 10. 30.
Megtévesztve
Kimondottan kedvelem a 80-as és 90-es évek során készített olasz horrorfilmeket. Talán emiatt örültem, hogy a napokban ráakadtam erre a filmre, de a megtekintése után igencsak nagyot csalódtam. A 80-as években Olaszországban bevett szokás volt úgy reklámozni filmeket, hogy egy ismert és kimondottan jónak nevezhető film folytatásaként "árulták" azokat a külföldi országoknak. Így születhetett meg jelen filmünk is, hisz 1985-ben Lamberto Bava rendező Dario Argento hathatós közreműködésével elkészítette az egyik legmeghatározóbb olasz horrorfilmet, a Démonokat (ami a mai napig az egyik kedvenc horrorfilmem). A film elképesztő sikeres volt (bár elsősorban inkább videokazettán, és nem a mozikban... több»
2020. 10. 29.
A palást átka
Valamikor nagyon régen, egy tévécsatorna késő esti műsorában futottam bele a Ma este harapok című filmbe. Akkor még nem tudtam, hogy a rendezői székben olyan személyt köszönthetünk (Tobe Hooper, 1943–2017), aki igencsak meghatározó alakja volt a horrorműfajnak, hisz többek közt neki köszönhetjük rendezés terén az 1974-es, A texasi láncfűrészes mészárlás című klasszikus horrorfilmet, vagy az 1982-es, Poltergeist - Kopogó szellem című, mára már szintén klasszikusnak számító horrort, valamint a szintén említésre érdemes, 1985-ös Életerőt is. Ezek a filmek egyértelműen mozis bemutatásra készültek, de azért Tobe Hooper élete során jó pár tévéfilmet is készített, ezek közül egyértelműen a legisme... több»
2020. 10. 28.
Veszélyes telefonhívások
Nem sok mindent tudtam elöljáróban erről a filmről, csupán annyit, hogy egy őrült gyilkos bohócmaszkban elkezd csinos nőket öldösni. Mivel a legtöbb helyen átlagos, vagy kicsivel a közepes alá értékelést kapott, gondoltam, teszek vele én is egy próbát, és majd meglátom... Műfaji besorolása szerint a néző fog kapni horror-, vígjáték- és thrillerelemeket is, ami azért nem igazán fedi teljesen a valóságot, hisz mind a horror-, mind pedig a vígjátékelemek alkalmazása igencsak ritkának mondható a közel másfél órányi műsoridőben. Már az első perceiből lehetett érzékelni, hogy kissé olyan hatást kelt, mintha egy tévéfilmhez lenne szerencsénk (pedig Amerikában, és érdekes módon Franciaországban moz... több»
2020. 10. 27.
Az ördög hangjegyei
Nagy rajongója vagyok a 80-as évek eurohorrorjainak, és azon belül is egy jókora részt foglalnak el a szívemben az olasz honból származó alkotások, hisz olyan rendezők, mint Argento, Fulci, de még bőven sorolhatnám a kiválóbbnál kiválóbb neveket, rengeteget tettek hozzá a horror műfajhoz. Jó ideje már, hogy keresgéltem ezt a filmet, de csak az elmúlt napokban volt szerencsém hozzá. Sajnos nem fog a kedvenc olasz horrorjaim közé tartozni, de még egy átlagos alkotásnak sem nagyon tudnám nevezni a Paganini Horrort, mert hát ez igencsak gyenge lett; bár az is igaz, hogy a filmet az a bizonyos Luigi Cozzi rendezte, akinek az eddig látott filmjei (A rémület ivadékai és a két Herkules filmje) nem i... több»
2020. 10. 26.
Filmek a Vico kazetták soraiból: Gyilkosságok a Motelben
A filmek, azon belül is a horrorfilmek szeretetét még a videokazettás korszaknak köszönhetem. Mikor még szinte kötelező hétvégi program volt a videotékákba járás, és ott levadászni a hétvégi filmet (amiknek a legtöbbjéről szinte még nem is hallottunk, hisz itt az internet még gyerekcipőben is alig járt, ezáltal a film borítója és a rövid tartalomjegyzéke volt a mérvadó). Magyarország egyik legnagyobb videokazettás forgalmazójának (a legendás sárga kazettás Vico-nak) számtalan filmélményt köszönhettem gyermek-, illetve tinikorszakomban, és jelen filmünk is ezek közé tartozott. Néhanapján erős nosztalgiát érzek ezen filmek újranézésére (hisz a legtöbbjükre szinte már alig emlékszem), így kerül... több»

69 Dr. Téboly  (1992)

2020. 10. 22.
Itt van a doktor
"Van nekünk egy doktorunk, úgy hívják, hogy Rendel/ Óvakodj a házától, mert ott a pokol rendel!/ Felszabja a testedet, kis miszlikbe tépi,/ Kiveszi a szívedet, nagy öröm ez néki..." Számomra ez a kis versike maradt meg első megtekintés után ebből a filmből (ami már legalább másfél évtizede lehetett, de lehet, hogy annál is régebben, hisz, ha jól emlékszem, videokazettán láttam először). Talán ezért is néztem újra, meg talán kissé fel akartam ülni arra a bizonyos nosztalgiavonatra, ami oly sokszor tudott már szórakoztatni, főleg a 80-as és a 90-es évek horrorjainál. Érdekes módon én úgy emlékeztem, hogy ennek a filmnek több része van, de aztán rá kellett jönnöm, hogy keverem egy másik filmmel... több»