A tinisorozatok és drámák nagy utat tettek meg a kezdetektől az olyan kimagasló produkciókig, mint az Eufória vagy a Riverdale. A minőségi előrelépést nehéz lenne elvitatni a műfajtól, ami az alapvető célközönségen kívül további milliókat tud megszólítani. De vajon melyek a legjobbak? Listánkban ezúttal ennek próbáltunk utánajárni.
Veronica Mars? Buffy, a vámpírok réme ? TA ki***tt világ vége? Vajon melyek a valaha készült legjobb tinisorozatok? A tévés szériák felemelkedése a sorozatok ezt az ágát sem hagyta érintetlenül, évente tucatjával érkeznek az olyan szériák, melyek nem csak a közönség, de a kritikusok körében is hangos sikert aratnak. A legfrissebbek közül jusson csak eszünkbe a Riverdale, a Runaways, az Eufória vagy a A ki***tt világ vége.
Ha átböngészitek az alábbi listát, láthatjátok, hogy az egyes, úgynevezett tinidrámák közt is óriási különbségek vannak, de egy dolog általában mindegyikben közös: szinte kivétel nélkül mindegyik a középiskolások életének valamelyik (egy, vagy több) aspektusát helyezi előtérbe. Az olyan szériák, mint a Gossip Girl - A pletykafészek, vagy a Veronica Mars pedig azzal, hogy nem rugaszkodtak túlságosan el a valóságtól (ami ma már elég meghatározó tendencia) gyakorlatilag minden korosztály számára tartogattak valamit, ami miatt érdemes volt követni őket. Az HBO Eufória-ja gyakorlatilag ennek a realista megközelítésnek a betetőződésének tekinthető.
A showrunnerek természetesen azok igényeit sem haggyák figyelmen kívül, akik szívesebben rugaszkodnak el a valóságtól: Buffy, Riverdale, A visszatérők és még hosszasan sorolhatnánk a korosztálytól független fantasyket.
Íme tehát minden idők legjobb tini sorozatai, melyekkel nem fogsz mellélőni. Nektek melyek a kedvenceitek az alábbi listáról? Várjuk a véleményeteket idelent kommentben.
Szereplők: Colton Haynes, Daniel Sharman, Ki Hong Lee, Samantha Eggar, Alyssa Diaz
NA Jane by Design (2012)
Szereplők: Teri Hatcher, Andie MacDowell, Oded Fehr, Paulina Porizkova, Meagan Tandy
94 Friday night lights - Tiszta szívvel foci (2006)
(2) (6)
SkyShowtime
Odessa egy átlagos, nem sok izgalmat sejtető kisváros. Ám amikor focicsapatuk, a Párducok irányítója lesérül és úgy tűnik, nem indul a bajnoki győzelemért, a közösség... több»
Szereplők: Ewan McGregor, Michael B. Jordan, Jesse Plemons, Kyle Chandler, Adrianne Palicki
NA The Beyond (2017)
Egy csapat űrhajós, akiket a legfejlettebb robotikai eszközökkel szereltek fel, útnak indulnak, hogy felderítsenek egy újonnan felfedezett féregjáratot, a Voidot. Amikor a csapat... több»
Szereplők: Brian Deacon, Nigel Barber, Zack Schor, Jane Perry, Noeleen Comiskey
100 American Vandal (2017)
(1)
dráma | krimi | misztikus | vígjáték
Egy igazi krimi-szatíra, amely egy iskolai rongálás rejtélyes ügyét deríti fel.
Szereplők: Eduardo Franco, Taylor Dearden, Larry Joe Campbell, Lukas Gage, Jimmy Tatro
80 Különcök és stréberek (1999)
(1)
Nagymamája halála után a tehetséges középiskolai lányt ellentmondásos társaságba keveredik, miközben öccse új diákként próbál meg helyt állni.
Szereplők: James Franco, Ben Stiller, Jason Segel, Seth Rogen, Shia LaBeouf
42 Ravenswood, az elátkozott város (2013)
(6)
A történet helyszíne Ravenswood városa. Öt idegen sorsa fonódik össze egy halálos átok révén, mely generációkra meghatározza városuk jövőjét. Elhatározzák, hogy mélyre... több»
Szereplők: Ashley Benson, Haley Lu Richardson, Lara Grice, Griff Furst, Tyler Blackburn
63 Shannara: A jövő krónikája (2016)
(14) (1)
dráma | fantasy | kaland | sci-fi
Shannara - A jövő krónikája sorozat ismertető: Az emberiség egykori otthona, melyet ma Négyföldnek hívnak, évezredekkel ezelőtt elpusztult. A Földön az emberek mellett elfek,... több»
Szereplők: Austin Butler, William Shatner, James Remar, Leonard Nimoy, John Rhys-Davies
73 Dead of Summer (2016)
(3) (4)
dráma | fantasy | horror | misztikus | thriller
A 80-as években játszódó Dead of Summer című horrorsorozat főszereplői egy csapat diák és felügyelő tanáraik, akik egy nyári táborban olyan ősi természetfölötti erővel... több»
Szereplők: Tony Todd, Elizabeth Lail, Elizabeth Mitchell, Taylor Russell, Jesse Hutch
66 Élet a birtokon (1999)
(5)
A film egy család életét mutatja be, akik a két világháború között egy angol vidéki tanyán élik életüket. A farmot egy szigorú férfi vezeti, de mindenben segítik őt lánya... több»
Szereplők: Colin Firth, Brendan Gleeson, Kelly Macdonald, Irène Jacob, Malcolm McDowell
80 10 Things I Hate About You (2009)
(1)
A 10 dolog, amit utálok benned c. film sorozatváltozata. Egy szigorú özvegy apa és két lánya története. A kisebbik kedves, bájos szőkeség, az idősebbik akaratos, elvekkel... több»
52 Guilt (2016)
(5) (1)
A Guilt című sorozat főhőse egy Londonban élő amerikai diák, akinek a szobatársát kegyetlen módon meggyilkolják, ráadásul őt gyanúsítják a gaztett elkövetésével. több»
Szereplők: Billy Zane, Simone Ashley, Haumann Máté, Daniel Eghan, Caroline Boulton
90 A Degrassi gimi (2001)
(1)
A Degrassi Középiskola kamaszaival foglalkozó sorozat nem csak az átlagproblémákra, hanem a tabutémákra is fókuszál.
Szereplők: Nina Dobrev, Kevin Smith, Stephen Amell, Shay Mitchell, Keke Palmer
78 The Gifted - Kiválasztottak (2017)
(6) (4)
akció | dráma | fantasy | sci-fi
A mutánsokat bizalmatlanság övezi, az emberek félnek tőlük. Éppen ezért alakult meg egy intézet, amely a mutánsok integrációjával foglalkozik, és amely a békés együttélés... több»
Szereplők: Sharon Gless, Garret Dillahunt, Kate Burton, Amy Acker, Jamie Chung
77 Beverly Hills 90210 (1990)
(2) (35)
TV-ben (Viasat3, ma 07:50)
A tinédzser ikerpár, Brenda és Brandon, akik mindenben különböznek egymástól, szüleikkel együtt Minnesota-ból Beverly Hills-be költöznek és új gimnáziumba kezdenek járni,... több»
Szereplők: Lucy Liu, Jessica Alba, Matthew Perry, Hilary Swank, David Arquette
A sorozat a Firewood Tábor kempingezőinek és sátorozóinak, ill. vezetőinek csetléseit-botlásait, a természethez nem igazán szokott városiak szerencsétlenkedéseit mutatja be -... több»
87 Derült égből család (2010)
Luxt 15 évvel ezelőtt szülei örökbe adták. Feltámad a lányban a vágy, hogy megismerje biológiai szüleit, ám amikor kiderül, hogy szülőapja a harmincas éveiben járó Nate... több»
Szereplők: Austin Butler, Britt Robertson, Arielle Kebbel, Alexandra Breckenridge, Bethany Joy Lenz
67 My So-Called Life (1994)
dráma | romantikus | vígjáték
Egy pittsburghi középiskolában egy bájos, félénk másodikos leányzó, Angela Chase (Claire Danes), akihez abban az időszakban csatlakozunk, mikor váratlanul összebarátkozik két... több»
Szereplők: Jared Leto, Kaley Cuoco, Claire Danes, Laura Innes, Lin Shaye
73 Runaways (2017)
(7)
Egy csapat kamasz rájön, hogy szüleik gonosz antihősök. A fiatalok úgy döntenek, hogy elmenekülnek otthonról, hogy és együtt próbáljanak meg fellépni szüleik gaztettei ellen.... több»
Szereplők: Julian McMahon, Danielle Campbell, Elizabeth Hurley, Gregg Sulkin, Virginia Gardner
73 Simlis spinék (2014)
(10)
dráma | romantikus | vígjáték
Karma és Amy hiába próbál egyéniségével hírnévre szert tenni, nem igazán sikerül nekik. Ám amikor egy véletlen folytán leszbikusnak hiszik őket, hirtelen megnő az... több»
Szereplők: Sofia Carson, Lance Barber, Gregg Sulkin, Santiago Segura, Rita Volk
76 Carrie naplója (2013)
(19)
dráma | romantikus | vígjáték
A sorozat A Szex és New York újságírójának, Carrie Bradshaw-nak gimnáziumi éveibe enged betekintést. A fiatal és merész végzős diáklány riporteri szárnypróbálgatásainak... több»
Szereplők: Austin Butler, Freema Agyeman, Cara Buono, AnnaSophia Robb, Jack Falahee
73 A narancsvidék (2003)
(4) (14)
dráma | romantikus | vígjáték
Amazon Prime Video
Miután a zűrös életű Ryan Atwoodot befogadja a Cohen család, a tengerparti város, Newport nyugalma felborul. A hirtelen kialakuló szerelmi háromszög és a generációs ellentétek... több»
Szereplők: Chris Pratt, Olivia Wilde, Shailene Woodley, Amber Heard, Lucy Hale
80 Smallville (2001)
(13) (29)
akció | dráma | kaland | romantikus | sci-fi
Amazon Prime Video | Netflix
1989-ban egy kansasi városra, Smallville-re hatalmas meteoreső zúdult. A katasztrófa során sokan meghaltak, azonban Jonathan és Martha Kentet egy kisfiúval ajándékozta meg a sors.... több»
Szereplők: Amy Adams, Ian Somerhalder, Jensen Ackles, Evangeline Lilly, Carrie Fisher
82 Glee - Sztárok leszünk! (2009)
(11) (29)
dráma | szatíra | vígjáték | zenés
Nincs olyan fiatal, aki ne álmodozott volna arról, hogy valaha híres pop- vagy rocksztár lesz. Csakhogy az odáig vezető út cseppet sem egyszerű. A William McKinley Gimnázium... több»
Szereplők: Gwyneth Paltrow, Whoopi Goldberg, Helen Mirren, Kate Hudson, Jeff Goldblum
77 Árnyvadászok: A végzet ereklyéi (2016)
(13) (3)
akció | dráma | fantasy | romantikus
A Shadowhunters című sorozat története Cassandra Clare A végzet ereklyéi című regényciklusán alapul. Az események főhőse Clary Fray, aki 18. születésnapján ráébred, hogy az... több»
Szereplők: Katherine McNamara, Sarah Hyland, Dominic Sherwood, Isaiah Mustafa, Matthew Daddario
87 Red Band Society (2014)
A sorozat olyan fiatalok életét mutatja be, akik egy kórházban töltik napjaikat - valamilyen súlyos betegségből kifolyólag. Az egyes epizódok megmutatják álmaikat, vágyaikat,... több»
Szereplők: Octavia Spencer, Mandy Moore, Bella Thorne, Griffin Dunne, Catalina Sandino Moreno
80 Bunheads (2012)
Michelle, egy kiöregedő revütáncosnő Las Vegas-i karrierje leáldozóban van. Gyorsan elfogadja egy érte régóta rajongó férfi házassági ajánlatát és útra kel annak... több»
Szereplők: Kelly Bishop, Liza Weil, Sean Gunn, Sutton Foster, Gregg Henry
82 Spanok (2007)
(10) (2)
Néhány tizenéves brit kamasz a a felnőtté válás útján keresi a boldogságot és a szerelmet. Tony egy igazi vezéregyéniség, a város legjóképűbb fiúja. Barátnője, a... több»
Szereplők: Nicholas Hoult, Dev Patel, Olivia Colman, Kaya Scodelario, Jack O'Connell
85 A titkos kör (2011)
(4)
dráma | fantasy | horror | romantikus
Miután édesanyja meghal, Cassie Blake nagymamájához költözik. A lány gyorsan beilleszkedik a helyi középiskolába, és csakhamar az is kiderül, hogy felmenői boszorkányok voltak... több»
Szereplők: Britt Robertson, Phoebe Tonkin, Natasha Henstridge, Richard Harmon, Shelley Hennig
85 Teen Wolf - Farkasbőrben (2011)
(41) (10)
akció | dráma | fantasy | romantikus | thriller
Scott McCall egy teljesen átlagos középiskolás srác, aki csak azt szeretné, ha a többiek észrevennék, és elismernék őt. Ezért önkéntesként csatlakozik egy éjszakai... több»
Szereplők: Dylan O'Brien, Tyler Hoechlin, Adelaide Kane, Tyler Posey, Doug Jones
NA The Get Down (2016)
A The Get Down egy zenés dráma a hiphop korszak hajnaláról két fiatal New York-i művész nézőpontjából az 1970-es évekbeli Dél-Bronx háttere előtt.
Szereplők: Julia Garner, Yahya Abdul-Mateen II, Giancarlo Esposito, Jimmy Smits, Justice Smith
85 Vámpírnaplók (2009)
(61) (51)
dráma | fantasy | horror | misztikus | romantikus | thriller
HBO Max | Amazon Prime Video
A Mystic Falls Gimnázium egyik diákja, Stefan Salvatore egy vámpír, ezt azonban senki sem sejti. A fiú beleszeret Ellába, aki a közelmúltban elhunyt szüleit gyászolja. A két... több»
Szereplők: Ian Somerhalder, Nina Dobrev, Lauren Cohan, Stephen Amell, Mckenna Grace
80 Dawson és a haverok (1998)
(11) (15)
Négy serdülő kalandjai egy tengerparti kisvárosban. több»
Szereplők: Seth Rogen, Katie Holmes, Jensen Ackles, Michelle Williams, Joshua Jackson
100 Carter nyomában (2014)
A tizenéves Carter boldogan élt anyjával, Lorival egészen addig, amíg egy nap kiderült, hogy az asszony kiskorában elrabolta őt. Új helyzettel áll szemben a lány: egyik napról a... több»
Szereplők: Jackson Rathbone, Emily Tennant, Milena Govich, Catherine Dyer, Kathryn Prescott
77 Scream: The TV Series (2015)
(7)
dráma | horror | krimi | misztikus | thriller | vígjáték
Mi mindent okozhat egy internetre felkerült videó, pláne egy középiskola túlérzékeny serdülői körében?! Lakewood egy átlagos, csendes kisváros, ám ha beindul az emberi sötét... több»
Szereplők: Bella Thorne, Tony Todd, Tyler Posey, Willa Fitzgerald, Keke Palmer
NA The Wonder Years (1988)
családi | dráma | romantikus | vígjáték
A The Wonder Years történetének főhőse Kevin Arnolds, aki visszaemlékezik gyermekkorára - milyen is volt felnőni a '60-as, '70-es években. Ifjonti éveinek félig felnőtt, félig... több»
Szereplők: Jim Caviezel, Mayim Bialik, Juliette Lewis, John Lennon, Carla Gugino
88 Több, mint normális (2017)
(13) (1)
Netflix
Sam, a tizennyolc éves autista srác úgy dönt, itt az ideje, hogy barátnőt találjon. A dolog nem megy igazán könnyen, hiszen Sam számára nem könnyű bármilyen kapcsolatot is... több»
Szereplők: Jennifer Jason Leigh, Eric McCormack, Sara Gilbert, Brigette Lundy-Paine, Raúl Castillo
88 Az uralkodónő (2013)
(18)
dráma | fantasy | romantikus | történelmi
A sorozat I. Mária, a skótok királynőjének életét mutatja be. VIII. Henrik angol király lánya zárdában nevelkedik, majd Franciaországban folytatódik taníttatása, ahol nem... több»
Szereplők: Adelaide Kane, Anna Popplewell, Amy Brenneman, Toby Regbo, Megan Follows
83 Riverdale (2017)
(25) (5)
dráma | krimi | misztikus | romantikus
Netflix
Archie, Betty és Veronica, valamint még néhány barátjuk szülővárosukat igyekeznek felfedezni: vajon mi húzdik meg Riverdale egységesnek, egészségesnek és normálisnak tűnő... több»
Szereplők: Lucy Hale, Cole Sprouse, Skeet Ulrich, Tony Todd, Camila Mendes
81 13 okom volt (2017)
(45) (18)
Netflix
Clay Jensen egy átlagos tinédzser srác, aki egy napon az iskolából hazatérve egy halom kazettára bukkan a házuk ajtaja előtt. A felvételek felkavarják a fiút, ugyanis a... több»
Szereplők: Gary Sinise, Dylan Minnette, Parminder Nagra, Katherine Langford, Kate Walsh
96 The Fosters (2013)
(5) (7)
dráma | krimi | romantikus | vígjáték
A történet egy furcsa családról szól: Stefanie rendőr, míg élettársa, Lena egy iskola igazgatónője. A leszbikus párnak négy gyermeke van, közülük Brendon Stefi vér szerinti... több»
Szereplők: Annie Potts, Noah Centineo, Bailee Madison, Patrick Duffy, Katherine McNamara
89 A visszatérők (2014)
(51) (14)
akció | dráma | misztikus | sci-fi
Amazon Prime Video
97 évvel a szörnyű nukleáris katasztrófa után, ami az emberiség tudomása szerint végzett a bolygó nagy részével, 100 fiatalt küldenek le a bolygóra az űrben keringő... több»
Szereplők: Finn Wolfhard, Marie Avgeropoulos, Richard Harmon, Dichen Lachman, Alycia Debnam Carey
83 Gossip Girl - A pletykafészek (2007)
(22) (46)
Netflix | Amazon Prime Video | HBO Max
Serena van der Woodsen visszatért az internátusból az elegáns magániskolába, ahol már izgalommal várják a lányt. A visszatérésével együtt megindulnak a találgatások is.... több»
Szereplők: Lady Gaga, Blake Lively, Sebastian Stan, Wallace Shawn, Krysten Ritter
87 Hazug csajok társasága (2010)
(51) (8)
dráma | misztikus | romantikus | thriller
HBO Max | Amazon Prime Video
Emily, Hanna, Spencer, Aria és Alison együtt töltötték gyermeki éveiket. Egy nap Alison rejtélyes körülmények között eltűnik. Egy évvel az eset után a többi lány különös... több»
Szereplők: Lucy Hale, Sydney Sweeney, Ashley Benson, Sasha Pieterse, Claire Holt
75 Veronica Mars (2004)
(6) (7)
dráma | krimi | misztikus | thriller
Amazon Prime Video
Veronica Mars egy egyszerű gimnazista lány a kaliforniai Neptune-ban. Édesapja korábban a település seriffje volt, de miután meggyanúsított egy hatalommal bíró, gazdag... több»
Szereplők: Amanda Seyfried, Jessica Chastain, J.K. Simmons, Kristen Bell, Paul Rudd
85 A ki***tt világ vége (2017)
(21)
dráma | kaland | krimi | road movie | romantikus | thriller | vígjáték
Netflix
A tizenhét éves James alighanem egy pszichopata, aki Alyssaval, az új lánnyal remek párost alkot a suliban. Rövidesen útrakelnek, hogy megkeressék a lány valódi apját. több»
Szereplők: Jessica Barden, Naomi Ackie, Alex Lawther, Wunmi Mosaku, Josh Dylan
83 Buffy, a vámpírok réme (1997)
(12) (9)
akció | dráma | fantasy | kaland | sci-fi | vígjáték
Buffy Summers egy teljesen átlagos lány, az iskola nem érdekli, a fiúk azonban annál inkább. Élete egy csapásra megváltozik, amikor egy ismeretlen alak közli vele, ő a... több»
Szereplők: Amy Adams, Pedro Pascal, David Boreanaz, Wentworth Miller, Conchata Ferrell
81 Eufória (2019)
(21) (8)
HBO Max | Amazon Prime Video
A sorozat olyan középiskolásokra koncentrál, akik életének szerves részét képezik a drogok, a szex és az erőszak. több»
Szereplők: Sharon Stone, Zendaya, Sydney Sweeney, Jacob Elordi, Colman Domingo