A sorozat középpontjában Bob Belcher hamburgerbüféje áll, melyet feleségével együtt működtet. Linda különféle újításokkal igyekszik feldobni a büfé egysíkú menüjét, még akkor is, ha ötletei előre nem látható következményekkel járnak. Fiuk, a 10 éves Gene hamburgerjelmezben próbálja hozzájuk csábítani az éhes vendégeket, a 13 éves Tina sajátos viszonyt ápol a zombikkal, míg Louise, a kilenc éves kislány kedvenc időtöltése a hülye emberek szívatása. A család nagy riválisa a Pesto család, akik olasz éttermet üzemeltetnek.
Rendező: John Rice, Jennifer Coyle
Szereplők: Steve Buscemi, Michael Madsen, Zach Galifianakis, Adam Driver, Paul Rudd
A sikeres és elismert idegsebész, Megan Hunt egy baleset következtében kénytelen abbahagyni eddigi pályáját. Házassága korábbi munkamániája miatt tönkrement, lány a elhidegült tőle. Igyekszik talpra állni és elhatározza, ha már élőként nem gyógyíthatja az embereket úgy, ahogyan azt eddig tette, hát halottként foglalkozik velük: orvosszakértőként kutatja a meggyilkolt áldozatok halálának okát és körülményeit.
Rendező: John Terlesky, Nathan Hope
Szereplők: Christina Hendricks, Peter Stormare, Marcia Gay Harden, Jason Beghe, Pedro Pascal
/ Sorozat / dráma | romantikus | vígjáték
A Long Island-en élő pszichoterapeuta, Dr. Dani Santino rájön, hogy a férje megcsalta. Két gyermekének ráadásul magatartásproblémái vannak. Élete éles fordulatot vesz, amikor munkát kap az egyik híres amerikai focicsapatnál.
Rendező: Elodie Keene, Daniel Sackheim
Szereplők: Michael Imperioli, Linden Ashby, Danielle Panabaker, Jonathan Keltz, Blake Cooper Griffin
/ Sorozat / vígjáték
Egy vígjátéksorozat a huszas éveiben járó, az élet örömeit nagy kanállal habzsoló lányról, Chelsea Handler bestseller könyve nyomán.
Rendező: Gail Mancuso
Szereplők: Laura Prepon, Wilmer Valderrama, Austin Butler, Jake McDorman, Nat Faxon

Dexteren már egész fiatalon megmutatkozott gyilkolási hajlama. Édesapja, a miami redőrség egyik nyomozója megtanítotja a fiút, hogyan kövesse el a tökéletes bűntényt, mellyel azokat az elvetemült bűnözőket súlytaná, akik kicsúsztak a hatóság kezei közül. Dexter felnőttként a miami rendőrség vérnyom-elemzőjeként dolgozik, és bár látszólag teljesen normális életet él, az éj leple a sorozatgyilkosok nyomába ered.
Rendező: Nick Gomez, Ernest R. Dickerson
Szereplők: John Lithgow, Michael C. Hall, Yvonne Strahovski, Edward James Olmos, Charlotte Rampling
Frank Underwood legfőbb vágya, hogy a Fehér Házban kapjon meghatározó szerepet. Az ígért külügyminiszteri pozícióba azonban az elnök mást ültet, mellyel kivívja Frank haragját. A férfi nem ismer lehetetlent, és céljainak elérése érdekében akár mások élete árán is érvényesíti befolyását.
Rendező: Joel Schumacher, Ernest R. Dickerson
Szereplők: Kevin Spacey, Neve Campbell, Mahershala Ali, Kate Mara, Ellen Burstyn

A Futurama főszereplője Philip J. Fry, a 25 éves pizzafutár, aki 1999. december 31-én véletlenül 1000 évre hibernálja magát. Matt Groening és David X. Cohen kultikus animációs sorozata hét évadot ért meg, mely idő alatt világszerte hatalmas népszerűségre tett szert.
Rendező: Rich Moore, Peter Avanzino
Szereplők: Sigourney Weaver, Emilia Clarke, Lucy Liu, Patrick Stewart, John Goodman

Jimmy Fallon a házigazdája a Tonight Show-nak, melyben humoros formában interjúvolja meg a legnagyobb világsztárokat, akik a kedvéért bármilyen humoros játékban benne vannak.
Rendező: Dave Diomedi
Szereplők: Robert De Niro, Morgan Freeman, Tom Hanks, Robert Downey Jr., Brad Pitt
/ Sorozat / vígjáték
Apa és lánya együtt koordinálja egy reklámcég mindennapjait. Igyekeznek, hogy a közös munka ne menjen a családi kapcsolat rovására. Próbatétel elé állítja őket az élet, hiszen a vállalkozás anyagi gondokkal küszködik, de egy multicég felbukkanása megoldhat mindent. A kérdés: hogyan vegyék rá a cégmogult, hogy pont tőlük vásároljon reklámot?
Rendező: Jason Winer, Fred Goss
Szereplők: Robin Williams, Ed 'Edward' Asner, Sarah Michelle Gellar, Brad Garrett, Marilu Henner
Piper Chapman sok évvel ezelőtt leszbikus korszakában egy alkalommal drogpénzt szállított barátnőjének, azonban szerencsétlenségére a törvény keze még azelőtt utolérte, hogy a tett elvévült volna. Piper önként kezdi meg 15 hónapos börtönbüntetését, miközben vőlegénye odakint várja. Arra azonban, ami a fegyházba fogadja, esélye sem volt felkészülni.
Rendező: Lev L. Spiro, Nick Sandow
Szereplők: Mary Steenburgen, Ruby Rose, Taylor Schilling, Laura Prepon, Rachel Brosnahan
Seth MacFarlane hatalmas népszerűségű sorozata Quahog fiktív városában játszódik. A történet főszereplője a Griffin család: két szülő, két gyermek, Brian, a zseniális kutya és egy mutáns bébi. A furcsa család mindennapjai korántsem mondhatóak átlagosnak.
Rendező: James R. Bagdonas, Dan Povenmire
Szereplők: Johnny Depp, Robert Downey Jr., Liam Neeson, Dwayne Johnson, Ryan Reynolds

A történet a coloradói sziklás hegységekben található South Parkban játszódik. Főszereplői a fiatal lurkók, Kyle, Kenny, Stan és Cartman. A szókimondó, minden politiaki korrektséget nékülöző, a világ eseményeire reflektáló és szigorúan felnőtteknek szóló animációs sorozat a világ minden táján botrányt kavart, ahol csak bemutatták. Mégis, az ötszörös Emmy-díjas sorozat immáron a 18. évadánál tart.
Rendező: Trey Parker, Matt Stone
Szereplők: Jennifer Aniston, George Clooney, Bill Hader, Elton John, Natasha Henstridge

Az animációs rajzfilmsorozat főhőse Finn, az árva kisgyerek, aki Ooo földjén az egyetlen élő ember. Legjobb barátja Jake, annak a kutyacsaládnak az egyik kölyke, aki örökbe fogadta őt. Jake egy különleges kutya, hiszen teste rágógumiként nyúlik. A történet révén megismerhetjük felfedező kalandjaikat, melyek az Ooo bolygón és az univerzum más szegleteiben találják meg őket.
Rendező: Kent Osborne, Masaaki Yuasa
Szereplők: Neil Patrick Harris, Mark Hamill, Cloris Leachman, Donald Glover, Rebecca Romijn

/ Sorozat / dráma | romantikus
Meredith Grey egy céltudatos nő, aki mindent megtesz azért, hogy teljes életet élhessen felelősségteljes munkája mellett. Meredith elsőéves sebészeti gyakornokként dolgozik a Seattle Grace Kórházban barátaival. Cristina, Izzie, George és Alex szintén rezidensek, az iskolapadból kikerülve azonban már életek múlnak rajtuk.
Rendező: Joanna Kerns, Jeannot Szwarc
Szereplők: Sara Paxton, Jennifer Landon, Neve Campbell, Katherine Heigl, Millie Bobby Brown

Lucious Lyon a hip-hop koronázatlan királya. A hihetetlenül tehetséges művész az utcáról küzdötte fel magát az Empire Entertainment nevű cégbirodalom élére, és azóta sem sikerült senkinek letaszítania onnan. Ám mindez megváltozik, amikor megtudja, hogy súlyos betegsége miatt három éven belül képtelen lesz ellátni feladatait. Az óra ketyeg, neki pedig ki kell választania élete főművének örökösét három fia közül anélkül, hogy még jobban tönkretenné már amúgy is széthúzó családját.
Rendező: Mario Van Peebles, John Singleton
Szereplők: Forest Whitaker, Demi Moore, Marisa Tomei, William Fichtner, Queen Latifah

Az emberek egy csoportja képes egymással mentálisan kapcsolódni, s ezáltal kommunikálni. Azonban számkivetettként élnek, mivel a világ ellenségeinek tartják őket, akik a bolygó pusztulását akarják. Menekülniük és rejtőzködniük kell.
Rendező: Tom Tykwer, Lily Wachowski
Szereplők: Jean-Claude Van Damme, Daryl Hannah, Max Riemelt, Joe Pantoliano, Brian J. Smith

A BBC elhozta a 21. századba minden idők legnépszerűbb mesterdetektívét, Sherlock Holmest és társát, Dr. Jonh Watsont. A legendás páros soha nem látott eleganciával és lendülettel ered a szövevényes bűnesetek nyomába.
Rendező: Jeremy Lovering, Nick Hurran
Szereplők: Benedict Cumberbatch, Martin Freeman, Andrew Scott, Toby Jones, Mark Gatiss

/ Sorozat / dráma
Don Draper egy vezető reklámirodánál dolgozik a 60-as években, és még riválisai is elismerik, hogy ő a legjobb a szakmában. A férfi új megbízást kap: tegye vonzóbbá és népszerűbbé a Lucky Strike-ot! Nincs könnyű dolga, ugyanis sorra jelennek meg a dohányzás káros következményeit tagaló hírek és kutatások. Draper egy pillanatra elbizonytalanodik, melyet munkatársa, Pete Champbell megpróbál kihasználni. Feltűnik a színen továbbá Don új titkárnője, Peggy Olsen, aki bár nagyon szerény és ártatlan lány látszatát kelti, talán mégsem az, akinek mutatja magát.
Rendező: Barbet Schroeder, Jared Harris
Szereplők: Christina Hendricks, Jon Hamm, Elisabeth Moss, Alexis Bledel, Julia Ormond
Az Oceanic 815-ös járata egy trópusi szigetbe csapódik. A szerencsétlenséget 48-an élik túl, és bár nem szívlelik egymást, kénytelenek összefogni az életben maradásért. J.J. Abrams misztikus sorozata nézők millióit ültette le hétről hétre a televíziók képernyői elé, számos nézettségi rekordot döntve meg.
Rendező: Mario Van Peebles, Deran Sarafian
Szereplők: Ian Somerhalder, Evangeline Lilly, Michelle Rodriguez, Allison Janney, Katey Sagal

Rose Tyler, egy londoni áruházban dolgozó fiatal lány egy napon véres és megmagyarázhatatlan események szemtanúja lesz, melyek során az ő élete is veszélybe kerül. Ekkor tűnik fel egy rejtélyes férfi, a Doktor, aki megmenti őt, Rose pedig egyik pillanatról a másikra az emberiség jövőjét meghatározó csata közepén találja magát. A Doktor képes utazni az időben, Rose-nak pedig választania kell: vagy kitart megszokott és unalmas életénél, vagy a férfival együtt beleveti magát a múlt és a jövő rejtelmeibe.
Szereplők: Andrew Garfield, Karen Gillan, David Tennant, John Hurt, Matt Smith

A két testvér, Sam és Dean hosszú idő után kapcsolatba lépnek apjukkal, és elindulnak, hogy felkutassák őt. Ekkor azonban még nem is sejtik, milyen veszélyes kalandra is vállalkoznak. A titkos telefonüzenet egy kaliforniai városba vezeti a fivéreket, ahol megmagyarázhatatlan események tartják rettegésben a helyi lakosokat. A két férfi egy olyan hátborzongató világban találja magát, ahol a rémtörténetek és a babonák teremtményei szó szerint megelevenednek.
Rendező: James L. Conway, Jeannot Szwarc
Szereplők: Jared Padalecki, Jensen Ackles, Finn Wolfhard, Matthew Lillard, Ashley Benson
Az Őrangyalok című sorozat főhőse Bob és Joe, a két lágy szívű fegyenc, akik egy maximális biztonságú latin-amerikai börtönben raboskodnak, ám folyamatosan a szökésen törik a fejüket. Egyik nap váratlan szerencse éri őket, ugyanis sikerül ellopniuk két szerzetes csuháját. Magukra öltik a reverendát és atyáknak adják ki magukat, s ezzel kezdetét veszi izgalmas kalandjaik egész sora...
Rendező: Ruggero Deodato
Szereplők: Bud Spencer, Kabir Bedi, Erik Estrada, Michael Berryman, Philip Michael Thomas
Brit televíziós sorozat, melyet 1979 és 1988 között sugároztak az angol televízióban. 112 részes, mely mindegyike egy horrosztikus történetet mesél el, sajátos angol humorral fűszerezve. A legtöbb epizód Roald Dahl novellájának filmes feldolgozása.
Rendező: Norman Lloyd, Alan Gibson
Szereplők: Jennifer Connelly, Charles Dance, David Suchet, Jim Broadbent, Don Johnson
A Végtelen határok című széria az 1960-as évekből jól ismert sci-fi sorozat újragondolása, melynek epizódjait sokszor csavaros befejezés, természetfeletti lények jelenléte és olykor több epizódon át tartó rejtély jellemez.
Rendező: Peter DeLuise, Neill Fearnley
Szereplők: Ryan Reynolds, Joseph Gordon-Levitt, Kirsten Dunst, Neil Patrick Harris, Josh Brolin
Robert Rodriguez 1996-os kultikus filmje, az Alkonyattól pirkadatig a televíziók képernyőin támadt fel. A két erőszakos testvér, Seth és Richard "Richie" Gecko kirabolnak pár bankot, és néhány hullát is hátrahagynak, emiatt azonban menekülni kényszerülnek az FBI és a két texasi ranger, Eral McGraw és Freddie Gonzalez elől. Mexikó felé tartva találkoznak egy korábbi miniszterrel, Jaco Fullerrel és családjával, akiket túszul ejtenek. Az ő segítségükkel talán átjuthatnának a határon. Mielőtt azonban megkísérelnék a belépést Mexikóba, megállnak egy sztriptízbárban, ahol nem várt meglepetések fogadják őket.
Rendező: Robert Rodriguez, Dwight H. Little
Szereplők: Don Johnson, Adrianne Palicki, Gary Busey, Danny Trejo, Robert Knepper
Egyfajta előtörténet ez a sorozat. Sam Hodiak rendőr munkája során a fiatal Charles Mansonra (a későbbi sorozatgyilkosra) bukkan. Társául szegődik a laza, személyiségében Hodiakkal teljesen ellentétes Ed Cutler nyomozó. Egy szektavezér ténykedéseit próbálják kibogozni, s nyomozásuk végén szembe találják magukat a Tate-LaBianca gyilkossággal (Manson első komolyabb tettével)...
Rendező: James L. Conway, John Dahl
Szereplők: David Duchovny, Beau Mirchoff, Claire Holt, Nick Vallelonga, Colleen Camp

A Ragyogásban Jack Torrance, a gyógyulófélben lévő alkoholista tanár hosszú idő után gondnoki munkát kap egy coloradoi hotelben. Ahhoz, hogy munkaköri teendőit maximálisan elláthassa, ott kell töltenie az egész telet a külvilágtól elzárt szállodában, így vele utazik felesége és fia is. Bár a szállodát ebben az időszakban vendégek nem lakják és rajtuk kívül alkalmazottak sincsenek, mégis úgy érzik, nincsenek egyedül...
Rendező: Mick Garris
Szereplők: Rebecca De Mornay, Shawnee Smith, Elliott Gould, Stephen King, Frank Darabont
Az Anarchia Gyermekei motoros bandát Jax Teller apja alapította, hogy a tagok ezzel is kifejezhessék lázadó mivoltukat. A motorosok világában azonban a bűnözés minden válfaja megjelent, a fegyverektől kezdve egészen a kábítószerekig, a bandaháborúk pedig elkerülhetetlenek.
Rendező: Mario Van Peebles, Guy Ferland
Szereplők: Charlie Hunnam, Katey Sagal, Drea de Matteo, Ron Perlman, Tommy Flanagan

Az EC horror képregényének az ötvenes években szép sikereket elért televíziós adaptációja.
Szereplők: Lance Henriksen, William Sadler, Larry Drake, Miguel Ferrer, Bobcat Goldthwait
Egy zombi vírus következtében a Föld lakosai átváltoztak, ám egy csapat hétköznapi hős elvállalja, hogy eljuttatja New Yorkból Kaliforniába az egyetlen vírusra immúnis férfit, ahol egy laboratóriumban remélhetőleg sikerül kifejleszteni véréből az ellenszert.
Rendező: Alexander Yellen, Rachel Goldenberg
Szereplők: George R. R. Martin, Gina Gershon, Nadine Velazquez, Doug Jones, Missi Pyle

A huszonnégy éves Kara Zor-El, Superman unokatestvére. A lányt a Danvers család fogadta magához, miután tizenkét éves korában a Földre küldték a Krypton bolygóról. Karának meg kell tanulnia uralni a képességeit, és elrejteni azokat az emeriség elől. Egy váratlan katasztrófa során felfedi erejét, és elindul a hőssé válás rögös útján.
Rendező: Nick Gomez, Chris Fisher
Szereplők: Teri Hatcher, Jon Cryer, Stephen Amell, Tyler Hoechlin, Melissa Benoist

A FOX csatorna Darren Star által készített sorozata, melyet 1992 es 1999 között sugároztak. A Melrose Place eredetileg a Beverly Hills 90210 spinoffjának indult, de egyetlen állandó szereplő sincs benne az anyasorozatból. A sorozat főszerepeit javarészt ismeretlen fiatal színészek játszottak, de volt köztük komoly színpadi és televíziós múlttal rendelkező szinész is. Igazan komoly karriert a Melrose után Marcia Cross (Kimberly) tudott csinálni, aki az Everwoodban és a Született feleségekben is főszereplő volt. Kirstin Davis ( Brooke) kesébb sem tudott kilepni itteni karakteréből, több B kategóriás film mellékszerepe után kapta meg a kétezres évek végen a Szex es New York egyik szerepét. Heather Locklear a TJ Hooker és a Dinasztia főszereplőjeként érkezett a sorozatba és 199 részen keresztül alakította a karrierista Amandát. Alyssa Milano karrierje a legtehetségesebb gyermek szereplőnek (Kommandó c. film) járó Spirit Awarddal indult, de felnőtt színésznőként mar csak tucatfilmek is tucatsorozatok jutottak neki, ezek közül legismertebbek a Bűbájos Boszorkák, a Castle és a Nevem Earl. Daphne Zuniga az Űrgolyhók és a Légy 2. c. jelentősebb mozifilmek után kezdte meg Tv-s karrierjét, és játszott pl a Kerge Város, a Nagymenők és a Tuti Gimi c. Magyarországon is vetített sorozatokban.
Rendező: James Whitmore Jr., James Frawley
Szereplők: Aaron Paul, Famke Janssen, Kristin Davis, Denise Richards, Courtney Thorne-Smith

A sorozat középpontjában egy család áll; az átlagos életet élő, North Hampton-i család feje azonban egy boszorkány. Hozzá hasonlóan lányai is különleges képességekkel rendelkeznek. Ingrid, az idősebb lány komoly gondolkodású, kissé merev, míg húga, Frey fiatalos és üde jelenség, habár kissé szélcsap...
Rendező: Ron Underwood, John Scott
Szereplők: Julia Ormond, Daniel DiTomasso, Rachel Nichols, Jenna Dewan Tatum, Virginia Madsen

/ Sorozat / életrajzi
A produkció alapjául szolgáló képregény Biran Epstein, az ikonikus zenekar menedzserének életét dolgozza fel, aki legyőzve az látszólag meghaladhatatlan akadályokat és személyes démonait a Beatles irányításával kulturális forradalmat robbantott ki.
Rendező: Peyton Reed

A WWF SmackDown! egy heti rendszerességgel jelentkező pankrációs show-műsor. A sportsorozat 1999-ben került először adásba a csütörtök esti műsorsávban. 2005 óta az egyes részeket keddenként forgatják, és pénteken éjszaka sugározza őket a SYFY.
Rendező: Casey Lynn De Stefano, Kevin Dunn
Szereplők: Quentin Tarantino, Arnold Schwarzenegger, Samuel L. Jackson, Dwayne Johnson, Adam Sandler
/ Sorozat / animáció
Öt jóbarát, Olivia, Emma, Stephanie, Andrea és Mia Heartlake City-ben éli mindennapjait. Minden körülmények között összetartanak, de emellett mindannyiuknak megvan a maga érdeklődési köre.
Rendező: Trylle Vilstrup, André Bergs
Szereplők: Alexa Kahn, Rachelle Heger, Erica Mendez, Marianne Miller, Cristina Valenzuela
Egy titkosügynök az idahói Wayward Pinesba utazik, hogy megkeressen két eltűnt szövetségi ügynököt. Hamarosan kénytelen rádöbbenni, hogy talán soha ne hagyhatja el élve az erdőség övezte kisvárost.
Rendező: Jennifer Chambers Lynch, Vincenzo Natali
Szereplők: Juliette Lewis, Carla Gugino, Djimon Hounsou, Terrence Howard, Matt Dillon