„Minden állat egyenlő, de vannak egyenlőbbek!” Az Állatfarm 1954-es változata egy korrekt adaptáció, bár a film erényeit elsősorban Orwellnek köszönheti, de két fontosabb pontját kiemelném: a film az irodalmi alap két fontos mozzanatát ragadta meg, nevezetesen az elnyomó rendszerekről alkotott véleményt (és itt nem feltétlenül a sztálini szisztémára kell gondolni) és szellemességet, valamint a mesejelleget. Lehet, hogy csak ez egy rossz berögződés részemről, de ha egy olyan történetet dolgoznak fel, ahol az állatok beszélnek és mozog a szájuk, akkor azt csak rajzfilmben tudom hitelesnek mondani (kicsit más játékos az „állati reinkarnációs film”, mint legutóbb a Kilenc élet vagy az Egy kutya négy élete, ahol bár „kommunikálnak” az állatok... több»
Magyar nevek is hozzájárultak a sikeréhez Manapság a jó thriller (vagy horrorfilm) olyan ritka, mint a fehér holló. S szerintem egy ilyen jellegű film akkor tud jól működni, hogyha sikerül túllépnie a „csak fröcsögjön minél több vér és minél gyorsabban minél több embert gyilkoljunk le” felfogáson és megpróbál a pszichére hatni. Hiszen olykor a legegyszerűbb és leghétköznapibb történetek tudnak a legijesztőbbek lenni, csak a megfelelő módon kell tálalni azokat. A Vaksötét véleményem szerint az egyik legjobb film kategóriáján belül, amelyet mostanában láttam, ez pedig nemcsak annak köszönhető, hogy megfelelően adagolja a feszültséget, hanem annak is, hogy ügyesen bánik a klausztrofób díszletekkel (mi tud nagyobb frászt hozni az emberr... több»
A Shop stop méltó folytatása Kevin Smith második játékfilmje sokban hasonlít, ugyanakkor sokban különbözik elődjétől, a Shop stoptól. Egyrészt újra itt van nekünk Jay és Néma Bob, van mellettük két fiatal srác, akik lélekben még gyerekek, de életkoruk alapján már fontosabb elhatározásokat kellene meghozniuk (mást ne mondjak: az egyik esetben a házasság, a másik esetben a szülői háztól való elszakadás), mindez jól megfűszerezve a képregény-imádattal, a vagány dumákkal, valamint a Star Wars-ra tett permanens utalásokkal akár verbálisan, akár nonverbálisan. Megkockáztatom, hogy mindez nem véletlen, s a többi filmjét figyelembe véve egy kisebb ambícióval bíró univerzumépítés egyik fázisaként értelmezhető a Shop-show. Ami s... több»
A Dollár-trilógia nyitódarabja (amelyet röstellem ugyan, de még nem láttam), amely a filmezés térképére helyezett három ikonikus figurát: Sergio Leonét, Clint Eastwoodot és Ennio Morriconét. Számomra hihetetlen, hogy Leone egy ilyen egyszerű sztoriból egy ekkora, feszültséggel teli filmet alkotott, ahogy kivárja az egyes jelenetek legjobb pillanatát, kimaxolva ezzel a néző várakozását, ez valami fenomenális. Mindez különösen igaz az utolsó, leszámolós jelenetre. Morricone zenéjéről ugyancsak hasonlót tudok elmondani, remekül passzol a film hangulatához, s ha már önmagában meghallom a fő témát, azonnal eszembe jutnak a film képsorai. Valljuk be, ez nem kis teljesítmény. És aki nem maradhat el... több»
Méltatlanul mellőzött darab Egy méltatlanul mellőzött filmre akadtam, ami eddig csak bujkált a ködben vagy legalábbis én még soha nem hallottam róla korábban. Pedig nem mindennapi színészek kaptak benne szerepet, Eddie Redmayne például még az előtt járt, hogy eljátszotta volna Steven Hawkingot vagy éppen a Dán lányt és hát meg kell mondjam, ebben a kissé csodabogár, naiv karakterben is nagyszerűt alakít, akiről soha nem tudod, hogy mit fog művelni a következő jelenetben (az meg már csak grátisz, hogy úgy néz ki benne, mint Pistike azokból a bizonyos viccekből). Kristen Stewart ebben a filmben óriási meglepetés számomra, ez a második filmje (a Megmaradt Alice-nek mellett), amelyben bizonyítja, hogy azért több is van ben... több»
Ha ki akarod kapcsolni az agyad, tökéletes választás Számomra ez a film eddig az idei év „bűnös élvezet” kategóriájának éllovasa. Minden egyes momentuma olyan, amitől alap esetben a fejemet fognám és azt kérdezném magamtól, hogy ki az, aki egy ilyen vígjátékot kiad a kezéből, de aztán jött egy-két értékelhető és valóban vicces jelenete, s a végén úgy jöttem ki a moziból, hogy végül is egy elfogadható kis komédia lett belőle, minden kínos része ellenére is. Én például kihagytam volna belőle a féltékeny vőlegény felnőtt pelenkában való száguldását, mert az szerintem inkább szánalmas volt, mint vicces, de hát….egye fene. Igen, van benne némi Másnaposok beütés, csak itt nem az alkohol lesz a bajok okozója, hanem a kokain, no meg az emberi hülyeség... több»
Spielberg korai filmje Spielberg korai filmje több szempontból is érdekes, amely meglátásom szerint sokat merít korábbi filmjéből, a Párbajból (road movie jelleg, az országúti környezet, az üldözés motívuma, mely végigkíséri a filmet, stb.). Ám amíg a rendező 1971-es filmjét egy páratlan alkotásnak tartom, addig a Sugarlandi hajtóvadászat amolyan középszerű munkaként maradt meg bennem. Ezt leginkább amiatt mondom, hogy a drámaisága egyszerűen nem tudott megérinteni, a főszereplőkkel való azonosulásom nem tudott létrejönni. Pedig az alap egész tetszetős: egy asszony megpróbálja egyesíteni a családját, de a szerelme börtönben van, a gyermeküket pedig mások nevelik. Mi következik ebből? A férfi megszöktetése, s a tör... több»
Ízig-vérig Coen-film A halál keresztútján című filmben egyszerre érzem azt, hogy egy igazi, klasszikus gengszterfilm, ugyanakkor egy ízig-vérig Coen-film is. A fivérek filmjeire leginkább az a jellemző, hogy összemossák a műfaji sajátosságokat, s az alkotásaikat egyaránt lehet vígjátékként és drámaként is értelmezni. És itt van a szóban forgó mozijuk, amely olyannyira tipikus gengszterfilm, hogy ennél gengszterfilmesebb már nem is lehetne. Talán nem tévedek, ha azt mondom, A halál keresztútján az utolsó tisztán műfaji/zsánerfilmje a fivéreknek, amellyel természetesen nem azt akarom mondani, hogy ez alkotás rossz, sőt! Épp ellenkezőleg, de térjünk is rá konkrétan:
A '20-as évek Amerikájában vagyunk, a szesztilalo... több»
Ez a film egy igazi remekmű Röviden, tömören: ez a film egy igazi remekmű. Bővebben: kiváló hangulatteremtés, bravúros kamerakezelés, elképesztő karakterek, nagyszerű történetvezetés. Ez a Paul Thomas Anderson egy zseni! Így megfogni egy korszakot, s egy olyan szegmensét a filmiparnak (nevesítve: a pornózást), amelyet még napjainkban is nem kevés tabu vesz körül, azt kell mondanom: le a kalappal! S mindezt úgy, hogy egy komoly és hihető dráma alakul ki belőle, amely szerencsére a humort sem mellőzi. Mark Wahlberg kiváló Eddie Adams, avagy felnőttfilmes nevén: Dirk Diggler szerepében, lehet, hogy Markovits Tamás magyar hangja is közrejátszott, de valóban egy olyan ifjúként tudott működni, akinek a tojáshéj még ott van a... több»
Jó kis magyar film Tóth Barnabást, aki ennek a különleges filmnek a rendezője, forgatókönyvírója és főszereplője is egyben én még egy gyerekkori szinkronszerepéről ismertem (a Váratlan utazásban ugyanis ő kölcsönözte a hangját az egyik szereplőnek). Aztán láss csodát, felnőtt és ilyen jó filmeket csinál. Az egyetem első évében jártunk mikor barátnőmmel moziünnep alkalmából meg akartunk nézni egy filmet, de csak a Rózsaszín sajtnak volt megfelelő az időpontja. Furcsa címe miatt, nem számítottunk semmi jóra. Aztán nagyon kellemesen csalódtunk, hiszen ebben a történetben van minden: humor, tanulság, korkép, meg nem értett művész, gyerek-szülő kapcsolat, szerelem, első szex...egyszóval minden, amiről fontos tudni.... több»
A mese, amely újra útjára indította a Disney hercegnőket (gondoljunk csak az Aranyhaj utáni őrületre a Jégvarázzsal és a Vaiana-val). Egy igazi mágikus történet, ami már-már népmesei elemekkel vegyíti a Disney-re jellemző sablonokat. A varázserővel bíró virág, a toronybazárt hercegnő és a gonosz mostoha, aki megszállottan retteg az öregedéstől. Ezúttal egy kedves kis kaméleon és egy magát kutyának képzelő ló (ez is oly gyakori a Disney-univerzumban) kíséri a hősöket, akik együtt legyőzhetetlenek, harci eszközeikké pedig egy serpenyőt és hát természetesen az aranyszínű hajzuhatagot választják, amely olykor gyógyít, olykor indaként vagy fegyverként használható. Sok-sok fülbemászó dalt kapunk e... több»
Gyerekkorom egyik meghatározó filmje, nagyon sokszor láttam és mindig teljesen elvarázsolt a története. Pedig nincs ebben semmi túlbonyolítva, a természetes színészi alakítások tették ennyire jóvá ezt a filmet. Alisan Porter fiatal kora ellenére vitte a prímet, tündéri kislány volt, akinek valószínűleg csak önmagát kellett adnia és már működött is a dolog. James Belushit pedig későbbi szerepeiben is nagyon kedveltem (példának okáért végignéztük az egész Jim szerint a világot is), ám a Huncutka volt az első olyan alakítása, amiért igazán felfigyeltem rá. Egy igazi kedves történet, amelynek legfőbb tanulsága, hogy a pénz néha nem minden, de azért nem is szépíti a dolgokat, megmutatja, hogy mil... több»
Klasszikus romantikus vígjáték A két éjszakás kaland felépítését tekintve semmivel sem különbözik a többi romantikus vígjátéktól, hiszen ugyanazt az utat járja be, van két ember, akiket véletlenül egymáshoz fújt a sors, kezdetben természetesen nem kedvelik egymást, aztán egyre jobban összemelegednek, van egy negyedórás külön töltött idő (haragszom rád), aztán természetesen minden megoldódik és happy end-el zárul a történet. Ezzel valószínűleg nem árulok el nagy titkokat. Miles Tellert én nagyon tehetséges feltörekvő színésznek tartom (leginkább a Whiplash és Az élet habzsolva jó miatt), persze valószínűleg nem ebben a filmben mutatja meg leginkább azt, hogy mit tud. Ám szerintem Analeigh Tipton egysíkú (megkeseredett, kis... több»
Jobb, mint az első, de még mindig gyenge A magam részéről azt az elvet vallom, hogy mindennek adni kell egy esélyt és csak utána mondhatod rá, hogy rossz. Ennek ellenére sokan úgy szidják a Szürke ötven árnyalatát, hogy nem is nagyon tudják miről van szó, csak hát vannak olyan dolgok, amiket ciki szeretni.
Mivel végigverekedtem magam E L James trilógiáján, kétszer megnéztem az első részt és most pedig a másodikat, így teljes joggal meglehet róla a negatív véleményem. Ami a regényeket illeti, a béna félrefordítások ellenére (sokan mondják, hogy eredeti nyelven amúgy sokkal élvezetesebb a mű) még az első rész volt a legolvasmányosabb (mert abban még van valami eredeti, amivel eddig még nem próbálkoztak, aztán most már sorra jelennek... több»
Kicsit elhúzták, de szórakoztató A film előzeteseit látva azt gondoltam, hogy ez nem lehet más, csak megint egy dilis amcsi film (hogy ezzel a kissé elcsépelt szóvirággal éljek). Aztán meglepődtem mikor végül egy szórakoztató filmet kaptam, s még csak nem is kellett annyira erőlködnie érte, mint amennyire gondoltam, hogy fog. James Franco fullba nyomja a kretént (ahogy máskor is szokta), de ebben a filmben ez nem áll neki rosszul. Szerintem elég jól hozza a dúsgazdag szerencsefiút, aki amennyire idegesítő, annyira szerethető is. S nyilván már a történet elejétől fogva egyértelmű lesz mindenki számára, hogy nem csak a jó csajt fogja meghódítani, hanem apucit is a film végére. Ami azonban a legjobb humorforrásokat adja hozzá ... több»
Miért nem lett mozilistás? Tudtommal ez a film 2016-ban úgy elkerülte a magyar mozikat, mint a sicc, pedig a Popsztár kenterbe veri a tavalyi vígjáték felhozatalt oda meg vissza. Kérdem én: hol az igazság? Jó, oké, ne legyek telhetetlen, hiszen itthon DVD/Blu ray-en már december óta kapható, így nem kell lemondanunk erről az alig másfél órás örömről. Mert ennek a filmnek tényleg lehet örülni! Az ok pedig pofonegyszerű: egy olyan jelenség (a popsztár lét) áll a film középpontjában, amellyel sok mindent lehet csinálni, egy valamit viszont biztos nem: komolyan venni. Ezt remekül lovagolja meg ez az ál-dokumentumfilmes gúnyába bújtatott film, s ezzel a formával épp úgy tárja elénk a popsztárok életét, ahogy azt a nagy töb... több»
"Inkább lennék disznó, mint fasiszta." "Inkább lennék disznó, mint fasiszta." A Nauszika után tovább mélyültem Miyazaki munkásságában, s a Porco Rosso mellett tettem le voksomat. Elöljáróban azt leszögezném, hogy továbbra is tetszik ez a fajta világlátás és filmkészítési hozzáállás, ami Miyazakira jellemző, de a Nauszika jobban tetszett. Ettől függetlenül a Porco Rosso sem rossz, csak kevésbé tudott megfogni. Újfent ott van az egyik fő téma a japán rendezőnél: a repülés és az ehhez való viszony. Mindenből kifolyólag látványos repülőgépes jelenetek követik egymást, a látványban egyenesen pazar ez a rajzfilm (teszem hozzá, ez még abból az időből származik, amikor még kézzel rajzolt animációk voltak). Talán a hangulata amiatt nem tu... több»
Örkény szellemiségéhez hű. Zseniális! Az Isten hozta, őrnagy úr! számomra egy olyan film, amelynél minden adva van ahhoz, hogy egy kiváló alkotás legyen. Örkény művéből a forgatókönyvet írta (továbbá a filmet rendezte) Fábri Zoltán, főbb szerepekben pedig a magyar színjátszás két nagyágyúja látható, ezek után pedig fel lehetne tenni a kérdést: kell ennél több, hogy egy kiváló film legyen a szóban forgó alkotás? Én nagyon szeretem Örkény valamennyi művét, akár az egyperces novellákról, akár a (kis)regényeiről, akár a drámáiról van szó, és speciel a drámaváltozatot olvastam el a film megnézése előtt, s a kisregényt a film után. Általában, ha egy irodalmi mű filmadaptációjával van dolgom (pláne akkor, ha az elolvasás után tekintem ... több»
Egyszeri popcornmozi A Karib-tenger franchise kapcsán kissé szkeptikus vagyok, hiszen erőteljes kényszert érzek vele kapcsolatban. Tudniilik volt egy nagyon jól bevált ötlet: egzotikus környezet, fantasztikus, fülbemászó filmzene, sokak által szeretett kalózós téma, na és végül, (de egyáltalán nem utolsó sorban) a szerethető bugyuta Johnny Depp - a siker már-már garantált volt. S ha már Deppnél tartunk (nem vitatom, hogy a széria előtt is nagyon jó színész volt), de Jack Sparrow szerepével megszületett ez a kissé burleszkes homorú, szánalomraméltó, de a dolgokat mégis mindig a lehető legjobban megúszó figura, aki későbbi szerepeiben is visszaköszönt (lásd: A magányos lovas). Az első rész nálam működött is, aztán... több»
84 A Karib-tenger kalózai: A világ végén (2007)