Elszabadult a bolhacirkusz A mese, ahol szó szerint kell értelmezni azt, hogy elszabadult a bolhacirkusz.
A Pixar az 1995-ös Toy Story sikere után a második egész estés filmjével sem vallott szégyent. Az Egy bogár élete, akárcsak a stúdió többi animációja, igazi családbarát alkotás, amely kicsiket és nagyokat egyaránt elszórakoztat. Nekem a Toy Story volt annak idején gyermekkorom meghatározó meséje, az Egy bogár életét max 2-szer ha láttam annak idején, ám tegnap mégis úgy döntöttem, hogy újranézem.
Mint mese, teljesen rendben van, találunk a társadalomba nehezen beilleszkedő különcöt (Fürge), vicces (a cirkuszi bogarak) és cuki (Pötty) karaktert, illetve ott a velejéig romlott és gonosz oldal is (a sáskák, élükön S... több»
Egyedi, de ajánlott alkotás Jarmush-tól Újra Jarmusch, ezúttal a (sokak szerint) leginkább közönségbarát alkotásával, a Szellemkutyával. Elöljáróban azt leszögezném, hogy nekem a Halott ember jobban tetszett jelen filmjénél, de ezzel nem azt akarom kifejezni, hogy a Szellemkutya rossz film lenne, sőt! Számomra bámulatos, ahogy a rendező ennyi, látszólag egymástól nagyon távol álló dolgokat hoz össze filmjében (szamuráj értékrendet és hagyományt követő afro amerikai, aki a nagyvárosban él, modern fegyvereket használ és galambokkal üzenget Louie-nak. Ráadásul a legjobb barátja egy kizárólag franciául beszélő fagyiárus, miközben ő csak angolul tud) aztán mégis az lett az érzésem, hogy mégis egy kerek egészet hozott ki ebből az alapb... több»
"Olyan puska, amivel lőni szoktak?
Ó, látom te vagy itt az agy. Bizony, a puskával lőni szoktak."
Én sosem voltam nagy Guy Ritchie-fan, a filmjei közül sem láttam mindegyiket, de talán éppen ezért nyerte el a tetszésemet az első játékfilmje. Lehet, hogy ma már kicsit ódivatúnak tűnik a Ravasz, az Agy és a két füstölgő puskacső, de nekem ez a filmezési stílus nagyon bejön, nemhiába tartották a rendezőt Európa Tarantinóra adott válaszának. Nagyszerű dumák, páratlan karakterek, jól megkoreografált történet, ahol a több szál természetesen össze fog érni, ám akkor bizony kő kövön nem marad. Eddy, Szappan, Tom és Dudva karakterében ott van minden, amitől a piti bűnöző piti lesz, míg a velük szembe... több»
Időt álló klasszikus Egy dolog miatt máris szívembe zártam a Modern időket: ez volt az első régi (sőt, igazán régi) film, amelyet moziban, nagy vásznon láthattam. Persze mondhatnánk, hogy már 81 év (!) is eltelt a bemutatója óta, de bármennyire is hihetetlen: Chaplin alkotása napjainkban is megállja a helyét, mai szemmel is abszolút nézhető! Bár sok helyen Chaplin első hangosfilmjeként hivatkoznak a Modern időkre, én inkább azt mondanám, hogy bár valóban van benne beszéd, de azért még mindig erősek benne a némafilmes eszközök (a feliratok, a zene dramaturgiai jelentősége, a humorforrások többsége még a némafilmekből építkezik). Egyébként annak ellenére, hogy ez egy hangosfilm, az emberi beszédet sosem két színés... több»
"A film, amely lerombolta a vadnyugat mítoszát" Ha egy filmet ezzel az idézettel illetnek, az már nem kis teljesítmény. Ha azonban hozzátesszük még azt is, hogy ezeket John Wayne, az amerikai western ikonikus alakja mondta, akkor már bizony egy nem akármilyen alkotással van dolgunk. Ez a film pedig A vad banda. Peckinpah filmjéről azt mindenképp érdemes elmondani, hogy egy mesterien összevágott és fényképezett akció-western, amely nem spórol a lőszerrel és a halottakkal. Pedig a közel 140 percéből csak az első és az utolsó 15 perc az igazán véres. Mégis, az a két jelenetsor az olyan profin van megkomponálva és kivitelezve, hogy mai szemmel is hatásos. Természetesen ez nem azt akarja jelenteni, hogy a film maradék része unalmas lenne. Ott ... több»
"Nem én választottam a macsó életet. A macsó élet választott engem." A tegnapi nap folyamán sikerült megnéznem a Vademberek hajszáját, amellyel kapcsolatban rengeteg helyről hallottam, hogy így szuper, meg úgy szuper. Ezek természetesen engem is nagyon kíváncsivá tett, mondván: mitől lehet ilyen jó egy új-zélandi film? Leginkább azért, mert az egész egy kiváló vígjáték, egy izgalmas kalandfilm és egy nagyon pozitív kicsengésű dráma nagyszerű vegyítése. S ha mindez nem lenne elég: ezerszer átfordulhatott volna a giccses érzelgősségbe, de azt olyan szépen kikerülte, hogy azt tanítani kellene. Pedig a történet szempontjából minden esélye meg lett volna rá: az elején egy elveszett gyerek hazatalálásának az ezerszer lerágott csontját láthattuk volna még egyszer, a... több»
Miből lesz a rendezőzseni? Martin Scorsese első játékfilmjét mai szemmel inkább filmtörténeti érdekességként tarthatjuk számon, vagyis egy olyan műről van szó, amely egy rendezőzseni indulását jelentette 1967-ben. Lehet, hogy mint film nem ér fel az olyan sikerekkel, mint a Dühöngő bika, a Taxisofőr, vagy a Nagymenők, de, hogy egy banális közhellyel éljek: a nagyok is kicsiben kezdték. Annyiban mindenképp érdekes volt számomra a film, hogy egyszerre alkalmaz művészfilmekre hajazó képsorokat, másrészt pedig nagyban merít a '60-as évek második felének grindhouse-kultúrájából, utóbbi pedig már csak azért nagy szó, mert 1967-ben még nem volt korhatár besorolás, magyarán Scorsese biztos nem a nagyközönségnek szánta e filmj... több»
Rosszabb, mint a Prometheus, pedig az sem egy nagy szám A 2012-es Prometheus amolyan „egynek jó, de nem kiemelkedő” érzése után úgy ültem be tegnap a filmre, hogy azért az elődjénél csak jobb lesz. Aztán amikor elhagytam a termet, úgy jöttem ki, hogy nem hogy nem jobb, egyenesen sokkal (!) rosszabb, mint a Prometheus! Így már az elején leszögezhetem: a Covenantnak annyi előnye van, hogy e filmnek a fényében, még az előző rész is jobban ragyog. Persze, valahol ez is teljesítmény…Én sosem voltam keményvonalas Alien-rajongó, s bár tetszett az első és a második rész, a harmadik, illetve a Prometheus már kevésbé (az Alien 4-et még nem láttam), így nem is azt emelném ki, hogy miképpen építi tovább a narratívát, hanem inkább úgy, hogy film önnön jogán m... több»
Bármit teszel, valami külső erő a siker útjába áll Emberek! Nézzétek is a filmeket, ne csak az érdekességeket másoljátok ki! :) Ezt már csak azért is mondom, mert egy különleges filmélményről maradtok le, jelen esetben a Lidérces órákról, amelyet ráadásként a zseniális Martin Scorsese rendezett. De miért is mondom, hogy különleges filmélmény? A Lidérces órák (szerintem legalábbis) egy olyan élményből táplálkozik, amelyet sokan éreztek, vagy érezni fognak, jelesül: bármit is csinálok, nem sikerül végigvinni az akaratomat, mindig van valami, ami keresztülhúzza a számításaimat. Röviden: valami külső erő/hatalom nem akarja, hogy sikerrel járjak. A film főszereplője, Paul Hackett is valami hasonlóval küszködik: egyszerűen csak haza szeretne jutni... több»
Hol a helye az Alien-univerzumban? Amikor 2012-ben mozikba került a Prometheus, már akkor kapott hideget-meleget a film, mind a kritikusoktól, mind a rajongóktól. Aztán amikor elkezdték vetíteni, arra emlékszem, hogy ugrásszerűen megnőtt a károgók száma. Amikor én moziban megnéztem, akkor egy látványos sci-fiként könyveltem el, amely egynek nem volt rossz, s előzményként is valamelyest rendben van (spec. a Star Wars-előzményfilmekhez képest jobb is). Aztán elkezdtem felfrissíteni az Alien-univerzumot, újra néztem a régebbi filmeket, s mivel idén már a Covenant is látható, megvolt a kellő motiváció ahhoz is, hogy újranézzem a Prometheust. Elsőként az tűnt fel, hogy a film mennyi jelenetben és motívumban utalgat a Nyolcadik uta... több»
Nem is olyan savanyú a magyar narancs Csapjuk össze a tenyereinket, megszületett Magyarország első blockbustere, kicsit savanyú, kicsit sárga, de azért a miénk. A magam részéről kellemesen csalódtam....annyira ugyanis nem is savanyú ez a magyar narancs, mint amennyire számítottam rá, hogy az lesz. Adott egy lovas film, ami igazából nem is nagyon a lóról szól, Herendi Gábor egyik nyilatkozatában azt olvastam, hogy azért kellett a Kincsem-sztori köré írt szerelmi szál, mert a csodaló története önmagában nem lett volna elég ütős. Én ezzel nem értek egyet, ugyanis kevés dologban vagyunk elsők, mi magyarok, ha valamiben mégis, akkor az igenis megér egy misét, s Kincsem sztorijában megvolt a potenciál. Persze (amennyire sikerült utána... több»
Fogyasztható szürrealitás David Lynch után egy másik szürrealista alkotóra váltottam, jelen esetben Luis Bunuelre. Filmje, Az öldöklő angyal ugyancsak elnyerte a tetszésemet, akárcsak a Radírfej, s adódik a kérdés: miért? Bunuel filmjénél is gyakran fennakadt a szemen, hogy milyen eszközökkel éri el azt, hogy egy egyenesen haladó történetben mégis a lehető legszokatlanabb reakciókat váltsa ki belőlem. Mégis ügyel arra, hogy némi humor segítségével ne legyen totál elborult, sőt, még kellő társadalomkritika is helyett kapott, amelyből még az egyház sem tudott kimaradni. Talán egyáltalán nem véletlen, hogy a nagy társaság, amely napokon (vagy akár heteken?) keresztül nem képes elhagyni egy ház szalonját (!), minden egye... több»
Próbára teszi az ember agyát és lelkét Szóval van ez a David Lynch és az első játékfilmje, a Radírfej... sokat hallottam a filmről, hogy így szürrealista, meg úgy beteg stb. de amikor az ember rászánja magát, és megnéz egy ilyen filmet, akkor kapja meg csak igazán azt a szavakba nem önthető élményt, amelyet nem is nagyon lehet visszaadni kritikákban és véleményekben. És itt ez a Radírfej, ami pont ilyen. Nem tudom mi lakozik a rendező fejében, de tény: valami teljesen más, mint egy átlagos emberében, s ami az egészben a bámulatos, hogy a vízióit miképpen tudja átültetni a mozgókép adta lehetőségekre. És itt még csak nem is arra gondolok, hogy szürreálisabbnál szürreálisabb dolgok történnek, arra még azt merem mondani, hogy tiszta... több»
Tabukat döntöget Szokták mondani, hogy egy bentlakásos leányiskolában csak idő kérdése és robbanni fog a bomba, így vagy úgy, de a diákok, vagy jelen esetben diáklányok lázadni fognak. A lázadás iránya is kézenfekvő (lenne): az elavult elveket valló, az egyéni kiteljesedést a legkevésbé sem támogató tanári hatalom ellen. A Merülések azonban egy kicsit más, pontosabban fogalmazva: máshogy közelíti meg ezt a témát. Az elején úgy tűnik, hogy az iskolán belüli zárt csoport nem akar befogadni egy arisztokrata származású új leányzót, Fiammát. Szegényen még az sem segít, hogy az iskolai elitnek számító műugrócsapat legjobbjait is lepipálja, s elnyeri az edzőnő szimpátiáját. Azt gondolhatnánk, hogy itt egy olyan drá... több»
A csupán nézhető első rész után ez magával sodort Az első rész körüli óriási hipe-ot egyszerűen nem tudtuk mire vélni, mi ki is hagytuk a mozis vetítést és otthon néztük meg jóval azután, hogy lecsengett a film körüli őrület. Számunkra az első rész csupán a nézhető kategóriába sorolható be, egy-két jó poénnal, s egy-két kellemes karakterrel a középpontban. Ráadásul úgy érezzük, kissé már tele van a padlás a szuperhősös, képregényes figurákkal és történetekkel, így óhatatlanul is kialakult bennünk egy negatív megítélés, ami ezt a zsánert illeti. Aztán jött a második rész, s úgy sodort el magával minket is, hogy csak lestünk. Meg kell hagyni, hogy a Marvel azért nem bízta a véletlenre, Baby Groot megalkotásával valami olyat teremtett, amely k... több»
Mintha egy öregember tempójával haladt volna előre Egy újabb Woody Allen film, amit olyan egyedi hangulat leng be, amit nem képes más rendező megteremteni, csakis ez a különc zseni, akinek a rejtett tartalékai úgy tűnik, hogy kimeríthetetlenek, hiszen minden évben megörvendezteti a rajongóit egy újabb filmmel. A Café Society-ben megelevenített régi hollywood-i világ, a színek, a frizurák, a kosztümök, na és persze az elmaradhatatlan szaxofon zene hajlamos elvonni a néző figyelmét a sekélyes és gyenge történetről, ami sajnos olyannyira erőtlennek bizonyult, hogy hangulat ide vagy oda...nem ez lesz a kedvenc filmem a mestertől. Adott egy szerelmi háromszög, amiből 12 egy tucat, Kristen Stewart újra szeretőt alakít (akárcsak a Kalandparkban), s... több»
Van élet a Keresztapa első két része után/mellett? Természetesen van, és a Magánbeszélgetést nem véletlenül sorolják Coppola jobb filmjei közé. Valóban egy lassabb tempójú moziról van szó, de nem unalmas, ráadásként pedig nagyon ügyesen teremti meg az atmoszférát a rendező. Még azzal sem lehet megvádolni, hogy idejét múlt lenne, hiszen bár a technikai eszközök változhattak, de a téma továbbra is adott: a lehallgatás, a mások életében való kutakodás, s az, hogy erre egy komplett iparág épül. Az viszont nagyon tetszett, hogy bár Hackman figurája a legjobb ebben a szakmában, mégsem a hidegvérű profi benyomását kelti, sokkal inkább egy esendő figura (a ruházkodása, a megjelenése, a stílusa, sőt,... több»
Egyáltalán nem vicces A Vicceskedők magyar címe alapján és egyes oldalakon a vígjáték kategóriába besorolva egy óriási félrevezetés, ugyanis ezen a filmen egy percig nem tudtam nevetni. Ez egy dráma egy igen különleges módon működő családról, amely performanszokon keresztül próbálja megváltani a világot és rávilágítani az élet rossz dolgaira azzal az indokkal, hogy a művészet által bármire képesek lehetünk. Van egy apa és egy anya, akik gyermekeiket beleerőltetve különleges cameóikba próbálják egyben tartani a családot, míg azok fel nem nőnek és olyan módokat választanak az önkifejezésre, amelyet a szülők nem képesek elfogadni. A lány B kategóriás színésznő lesz, a fiú pedig hol jobban, hol rosszabbul sikerült re... több»
A belülről rothadó jövő A kör számomra egy óriási meglepetés, a sok-sok negatív kritika ellenére szerintem témáját tekintve egy szenzációs film. Bár úgy tűnhet, hogy a sok mézes-mázos (valószínűleg megfizethetetlen kütyü ellenére, amelyeket a filmben látunk) egy teljesen elképzelhetetlen és egy hétköznapi ember számára elérhetetlen világot teremtenek meg a történetben, a magam részéről mégis úgy érzem, hogy ennél közelebb már nem is állhatunk a valósághoz. A körben ábrázolt tudósok úgy szeretnének megteremteni egy abszolút ideális (bűnözésektől, balesetektől és betegségektől mentes) világot, s egyben megalapozni a tökéletes on-line demokráciát, hogy közben észre sem veszik, hogy az belülről rohad. A lehető legalap... több»
Mit ér a nő, ha... A Serena egy nagyon különc film, s sajnos ezt a jelzőt nem teljes mértékben pozitívumként értem. Egy igazi kuriózum abban a tekintetben, ahogy bemutatja ezt a férfiaktól uralt, nyomasztó, szürke világot, amelybe ha én belecsöppennék, valószínóleg úgy érezném, hogy azonnal szabadulnom kell. A fantasztikus Jennifer Lawrence által megformált Serena egy ilyen világban érkezik, s próbál erősen manipulálható férjével egyenrangúvá válni, beleolvadni a favágók szürke életébe, s egyenlő bánásmódot kérve terelni férje vállalkozását egy sikeresebb irányba. Ezt kapjuk a film első felében, amely akár értelmezhető egy feminisztikus jellegű történetnek, amelyben az újdonsült feleség próbálja kivívni a nek... több»
85 Egy bogár élete (1998)
A mese, ahol szó szerint kell értelmezni azt, hogy elszabadult a bolhacirkusz. A Pixar az 1995-ös Toy Story sikere után a második egész estés filmjével sem vallott szégyent. Az Egy bogár élete, akárcsak a stúdió többi animációja, igazi családbarát alkotás, amely kicsiket és nagyokat egyaránt elszórakoztat. Nekem a Toy Story volt annak idején gyermekkorom meghatározó meséje, az Egy bogár életét max 2-szer ha láttam annak idején, ám tegnap mégis úgy döntöttem, hogy újranézem. Mint mese, teljesen rendben van, találunk a társadalomba nehezen beilleszkedő különcöt (Fürge), vicces (a cirkuszi bogarak) és cuki (Pötty) karaktert, illetve ott a velejéig romlott és gonosz oldal is (a sáskák, élükön S... több»