Túl kell látni az alpáriságán A film, amely azzal reklámozta magát, hogy Harry Potter egykori megformálója egy vízi hullát alakít, aki ráadásul elég gyakran szellent, s az a bizonyos pöcök is a kelleténél többször meredezik. Közben pedig útitársa lesz egy "számkivetettnek", s együtt kell hazajutniuk, az út során meg barátok lesznek. Elismerem, hogy e nagyon zanzásított tartalmi összefoglaló alapján jó néhányan úgy gondolhatják, hogy ez az egész egy hatalmas baromság, köszi, inkább kihagyom. Én azonban ezt a filmet rövid időn belül kétszer is végignéztem, s merem állítani: ki ne hagyjátok, mert meg fogjátok bánni! Röviden úgy foglalnám össze az egészet, hogy a film alpári eszközein túl kell látni, mert ha ezt nem tesszük ... több»
Nem sokat tett hozzá az eredetihez A Dzsungel könyvével beköszöntött, A szépség és a szörnyeteggel pedig folytatódik az élőszereplős Disney-adaptációk korszaka. Ennek vagy örülünk, hiszen azokat a meséket láthatjuk megelevenedni a filmvásznon, amelyek meghatározták a gyermekkorunkat, vagy éppen bosszankodunk miatta, hiszen egy újabb bizonyítékot kapunk általa, hogy Hollywood tényleg kifogyott az eredeti ötletekből. Hát...majd elválik mi fog ebből kisülni. Ami a filmet illeti, kaptunk egy az eredetihez teljes mértékben hű adaptációt és pár kiegészítő kelléket is. A probléma ezzel csupán annyi, hogy A szépség és a szörnyeteg a maga 1991-es verziójával úgy volt tökéletes, ahogy volt. Mindazokat az elemeket tehát, amiket a 2017-e... több»
A folytatás mindig gyengébbre sikerül, mit az első rész. Vagy mégsem? Elátkozott közhely, miszerint a folytatás mindig gyengébbre sikerül, mit az első rész, még akkor is, ha vannak üdítő kivételek. A T2: Trainspotting jobb lenne mint elődje? Nem, de ezt már akkor tudtok, amikor kijöttek az első trailerek, arról nem is beszélve, hogy az első rész olyan magasra tette a lécet, amelyet képtelenség lenne megugrani (ez a lehetetlen küldetés, nem az, hogy Tom Cruise puszta kézzel megölje Godzillát). A jó folytatások táborába kerül a T2: Trainspotting? Bizonyos elemeiben azt gondolom, hogy igen, bizonyos elemeiben pedig azt, hogy nem. De melyek lennének ezek az elemek.
Nekem az nagyon szimpatikus volt a filmmel kapcsolatban, hogy a lehetőségeit totál kimaxolta. Nem jo... több»
Nagyon kedvelem az életrajzi filmeket, az Olimpia történet pedig különösen érdekel, úgyhogy ez a film kettő az egyben élményt nyújtott. E mellett pedig egy igazán szimpatikus embert ismerhetett meg a néző a film által, mert hiszem, hogy Jesse Owens a valóságban is olyan lehetett, mint a filmben. A története már önmagában is érdekes, hiszen a faji diszkrimináció tematikáját már sokszor körüljárták a filmkészítők, ám Owens speciális helyzetben volt, hiszen úgy kellett egy nemzet (és sokkal inkább egy világ) hősévé válnia, hogy közben hazatérve ugyanaz a megkülönböztetés fogadta, a bőre színét ugyanis a négy olimpiai aranyérem sem változtatta meg. Nem lehetett egyszerű meghozni a döntést, amell... több»
Gyermekkorom egyik meghatározó filmje a Drágám, a kölykök összementek. Szerencsére a varázsa nem múlt el akkor sem, amikor már felnőttként néztem újra. A maga korában szerintem igen ügyesen használta a film a technikát, amely a rendelkezésére állt. Jó nyilván mindenki tisztában van azzal, hogy nem igazi hangyákat és skorpiókat lát, de mivel maga a történet is teljesen szürreális, így ez egyáltalán nem zavaró (hiszen elég nagy esély van arra, hogy nem él a földön olyan ember, aki összezsugorítva kalandozott végig a hátsó kertjében). Bőven van benne humor, izgalom és még drámai elemek is (csak elég Hangyócát megemlítenem) és számos aranyköpés, amely régóta a fülemben cseng (például amikor Ric... több»
Csajos mozi Alapvetően nem tartom magamat romantikus alkatnak, de mostanában nagyon ráhangolódtam ezekre az érzelmes történetekre, az azonban véletlen, hogy megint egy Nicholas Sparks regényen alapuló filmre bukkantam.
A film 2 az egyben, ugyanis az idősíkok váltakozásai miatt néha úgy érezzük, hogy két különálló történetet kapunk. A probléma éppen ebből adódik, ugyanis amíg a visszatekintős részek szereplőiről, Luke Bracey-ről és Liana Liberato-ról tényleg elhiszem, hogy egymásnak vannak teremtve és egy igazán szimpatikus párost ismerhetünk meg a személyükben, így a néző szívből tud szurkolni a boldogságuknak, addig az idősebb karaktereket alakító Michelle Monaghan és James Marsden esetében én valami... több»
Ha sikerül ráhangolódni, tetszeni fog A Fél Nelson tényleg egy olyan film, amire vagy ráhangolódik az ember és hagyja magát sodorni a kissé lassú, lelki mélységeket feszegető történettel vagy nem sikerül elkapnia a hangulatot, amelyet a film megkövetel és unalmasnak, vontatottnak fogja érezni.
Nekem azt gondolom sikerült meglátnom a film pozitívumait, ám abban biztos vagyok, hogy nem mostanában fogom újranézni, ugyanis ez is azok közé a művek közé tartozik, amelyek erőteljesen megterhelik a lelket.
Az elsődleges dolog, amire felfigyeltem, hogy Ryan Gosling karaktere mennyire szeretetigényes, minden lehetséges módon próbál kikövetelni magának egy kis boldogságot, amelyet egy macska, egy egyéjszakás kaland vagy akár egy barát adh... több»
Spark regény + izgalom + bűnügy = Menedék Sok filmet láttam már, amely Nicholas Sparks regényeiből készült, vannak jól és kevésbé jól sikerült darabok, szerintem a Menedék a jobbak közé sorolható. Persze nem üti meg mondjuk az abszolút kedvenc Szerelmünk lapjai hangulatát (már csak azért sem, mert mellőznünk kell belőle Ryan Goslingot), viszont ad a történethez egy olyan összetevőt, amelyet eddig még nem láttam Sparks regény adaptációkban: az izgalmat és a bűnügyi vonalat.
Már a film felütése is feszültséggel indul, a kezdő képsorok sejtetni engedik, hogy gyilkosság történt, ám ténylegesen csak a film második harmadában rántják le a leplet az igazságról. A Menedék két olyan csavart is tartalmaz, amelyek közül az első a kellő pilla... több»
Szomorú és elgondolkodtató Úgy gondolom, hogy a szó legigazibb értelmében vett "terápia-filmmel" még nem találkoztam. Egészen eddig, hiszen a Szólít a szörny egy ilyen alkotás. Súlyos témák megragadása remek vizualitással párosítva, és igen, Liam Neeson hangja miatt nagyon is megéri eredeti nyelven nézni! A szeretteink elengedése, a gyász, s annak feldolgozása egy nagyon kedvelt tematika a drámai filmek között, ám számomra külön izgalmas az, amikor egy gyermek (vagy ahogy a filmben elhangzik: túl öreg fiúnak, de túl fiatal férfinak) kerül a középpontba, hiszen ők ezt a folyamatot, akárcsak minden mást, egy kicsit máshogy élik meg, mint mi felnőttek. S amitől igazán különlegessé válik ez a film: nemcsak a szeretett éde... több»
Mindenkinek szüksége van egy-egy napra, amikor valami őrültséget csinál A Meglógtam a Ferrarival egy tökéletes példája annak, hogy a '80-as, 90-es években még igényesebb vígjátékokat készítettek, mint manapság, hiszen sokkal ügyesebben éltek a helyzetkomikum adta lehetőségekkel. Persze ezeknek az alkotásoknak is megvannak a maga gyerekbetegségei, mint például az, hogy a főszereplők egyenesen belebeszélnek a kamerába, mintha ezáltal kiszólnának a közönséghez és így próbálják levonni az örök tanulságokat és bölcsességeket. Ez azonban mára inkább a korszak védjegyévé vált és ha ezt elfogadjuk, még nem is olyan zavaró.
A történet a maga egyszerűségével köti le a néző figyelmét, hiszen nincsen itt másról szó, mint, hogy egy középiskolás fiú eldönti, hogy nincs kedve ... több»
A modern kor zsenije Elöljáróban mindenképpen leszögezhetjük, hogy korunk egy meghatározó informatikai zsenijéről egyáltalán nem könnyű filmet forgatni. Danny Boyle, Aaron Sorkin és társai igyekeztek Steve Jobs emberi oldalát a nézők elé állítani, amelyhez a techguru emberi kapcsolatait vette alapul. Erénye, hogy a főszereplőről nem szándékozik egy hamis képet festeni, hiszen lehet, hogy Jobs bizonyos értelemben zseni volt, de az emberi oldala már egészen más dió. Családi kapcsolatok (saját lánya el nem ismerése), munkahelyi konfliktusok, tökéletességre való törekvés, kudarcok sorozata, majd a cég felemelése, mindezt szűk két órába összesűrítve. Nem könnyű feladat, de a játékidő nagyobbik részében működik, még ú... több»
Rég megdöntött sztereotípiára épül A film abból az ősi elvből indul ki, hogy a kutyák és a macskák ellenségek. Ezt az elavult hitet azonban már sokszor megcáfolta az élet. A problémám az a filmmel, hogy egyértelműen leteszi a voksát ebben a cicás vagy kutyás vagyok kérdésben és csak fekete vagy fehér karakterekkel operál, hiszen a kutyákat állítja be a jófiúnak, a macskákat pedig a velejéig romlott, vérszomjas rossz fiúknak, akiknek egyetlen vágya, hogy hatalomra törjenek. Cicás gazdiként ezzel az elgondolással egyszerűen nem tudok azonosulni és úgy érzem a készítők sem igazán, hiszen (ha jól emlékszem) a második filmben már erőteljesen igyekeznek kompenzálni azzal, hogy a kutyák és macskák összefognak és együtt győzik le az ... több»
Átalakulás A filmet először a 2016-os Oscar-gála hevében láttuk, éppen a díjátadó napján, amikor általában halmozzuk az élvezeteket és több jelölt filmet megtekintünk. Abban az évben úgy alakult, hogy az igen erős A dán lány után azon melegében beültünk a Saul fiára, majd pedig még rátettünk egy lapáttal és a gála előtt gyorsan megnéztük A szobát is. Mondanom sem kell, hogy igen szívfacsaróra sikerült az este, hiszen mindhárom film igen erős témákat feszeget.
Most, közel egy év után, hogy újra erőt éreztünk magunkban, hogy elővegyük A dán lányt, ugyanolyan hatással volt ránk a film, mint először. Egy igen szépen építkező történetet kap a néző, amelyben láthatjuk egy férfiből nővé váló ember átalakulásá... több»
"Válaszd az életet. Válaszd a munkát. Válaszd a karriert. Válaszd a családot." A '90-es évek egyik legnagyobb kultfilmjénél nem az volt számomra az elsődleges kérdés, hogy jó lesz-e újra megnézni sok-sok év elteltével, hanem inkább az, hogy azok az erényei, amelyek piedesztárra emelték bő húsz éve, azok hogyan tudnak működni napjainkban.
Még ha a film frissessége kicsit meg is kopott, a jelenetei többsége még mindig remekül működnek (Skócia legrosszabb nyilvános wc-je, Renton lejövetele a heroinról, a bespeedezett Spud állásinterjúja, Tommyék szexvideós esete és Begbie minden egyes jelenete) a képi megoldásokról nem is beszélve: a beállítások, a kamera mozgása, lassítások, belső nézőpontú kamera és még nem is beszéltem a vágásról. Külön kiemelném a zenét is, hiszen az ... több»
Túlfilozofált gyilkosság Ahogy a címe is jelzi, ez egy tökéletesen abszurd film, abszurd történettel és abszurd szereplőkkel.
Főszereplője, Abe Lucas a tökéletes kiábrándultság határán táncol, nem hisz abban, amelyről a katedrán prédikál (szerinte a filozófia nem más, mint verbális önkielégítés), így kételkedik a munkájában és legfőképp, saját magában. Ekkor érkezik meg a Braylin főiskolába, ahol különcsége miatt többen felfigyelnek rá, az Emma Stone által alakított diáklány, Jill beleszeret (bár szerintem sokkal inkább a rejtélyességébe, mint magába Abe-be), de mindez hiába, hiszen életundora kihat a szerelmi életére is, nem tud teljesíteni az ágyban sem és egyre inkább belesavanyodik a mindennapokba. Aztán egysze... több»
Az Olivér és társai a Disney-stúdió egyik elfeledett rajzfilmje, amelyre nem tudom miért szolgált rá. Egyrészt van annyira cuki, mint a stúdió más filmjei, jó karakterekkel, jó zenével operál, ráadásul olyan témákat boncolgat (kitaszítottság, barátság, az otthon megtalálása), amelyek fontosak, s mindezt oly módon közli, hogy a gyerekek nemcsak szórakozni tudnak rajta, de akár a fantáziájukat is beindíthatja. Az már csak hab a tortán, hogy az állatkarakterek (élükön Olivérrel) nagyon szerethetők. Adódhat a kérdés, hogy akkor hol lehet a probléma, miért nem lett olyan ismert ez a mese, mint az egy évvel későbbi A kis hableány, vagy a korábbi A dzsungel könyve?
Bár az állati karakterek tényleg ... több»
Disney TOP10-es A kis hableány mára egyértelműen a klasszikus Disney-filmek sorába emelkedett, mégis az a jó ezekkel a produkciókkal, hogy annak ellenére, hogy nem mai darabok (hihetetlen belegondolni, hogy A kis hableány például a születésem előtti évben készült) nem fog rajtuk az idő. A technikai újítások korában, amikor sokkal több effekttel dolgoznak a rajzfilmkészítők, ezeknek a régi daraboknak olyan hangulatuk van, amelyet a mai produkciók nem mindig tudnak visszaadni, a figurákon ugyanis látszódik, hogy valaki saját kezűleg dolgozott rajtuk, még ha ezt számítógéppel meg is erősítették.
A kis hableány is él a megszokott Disney-fogásokkal, ott vannak a főhős cuki kis segítői (ez esetben Ficánka és Seba... több»
Tipikus Allen-film A hétalvó egy nagyon szórakoztató, humoros, vicces, s egy olyan, korai Woody Allenre jellemző stílusban készült film, amelyért a rajongók biztosan odavannak. Olyan érzésem van a filmmel kapcsolatban, hogy részben a legelső filmjeinél megfigyelhető, bürleszkes, némafilmekre hajazó jelenetek követik egymást, de közben ott van az örök téma, a szerelem, s annak boncolgatása, amely későbbi filmjeinél kap valódi mélységet, illetve rendelkeznek valamiféle mondanivalóval. A hétalvó viszont pont a kettő határán áll.
Mint annyi Woody Allen film, ebben is találhatunk jó pár, az alkotó életéből merített motívumokat (ami itt hangsúlyt kap, az a klarinétozás), s ott van a korai évek múzsája is, Diane Keat... több»
Giccs mentes romantika Nagyon ritkán fordulnak elő mostanában olyan romantikus filmek, amelyek valódi értékkel bírnak, hiszen a romantika a filmvilágban már-már egybeforrt a romkomokkal, amelyek lapos poénokkal igyekeznek bemutatni a párkapcsolat nehézségeit (tisztelet a kivételnek, azért akad egy pár jól sikerült romkom is, de ritka), a másik véglet pedig, hogy egy olyan drámába sűrítik bele a romantikus történeteket, amelyek mély depresszióba taszítják a nézőt. A Mielőtt megismertelek tökéletesen találta meg a két véglet közötti harmóniát, így egy olyan filmet láthattam végre, amely a megfelelő helyen tud poénos lenni, azonban a történet komolysága is vitathatatlan.
A film olyan kérdéseket feszeget, amelyek szám... több»
Tetszett is, meg nem is Szeretem az olyan filmeket, amelyet próbálnak kicsit egyensúlyozni dráma és humor határán, mondjuk a Régi várost azért nem lehet keserédesnek nevezni, annak ellenére, hogy több olyan jelenet is van benne, amely próbálja a komoly témát is könnyed formában feldolgozni, ez azért mégiscsak egy kőkemény dráma marad. A filmnek a humoros vonulatáról egyértelműen Lucas Hedges gondoskodik, aki számos aranyköpéssel örvendezteti meg a nézőközönséget (pl. amikor azzal viccelődik, hogy az apja holttestét akár a fagyos kocsiban is tarthatnák vagy amikor csetlik-botlik a két barátnője között, akikkel egyszerre randizik). Hedges egy igazi feltörekvő tehetség, aki remekül egészíti ki Casey Affleck búskomor é... több»
73 Az ember, aki mindent tudott (2016)
A film, amely azzal reklámozta magát, hogy Harry Potter egykori megformálója egy vízi hullát alakít, aki ráadásul elég gyakran szellent, s az a bizonyos pöcök is a kelleténél többször meredezik. Közben pedig útitársa lesz egy "számkivetettnek", s együtt kell hazajutniuk, az út során meg barátok lesznek. Elismerem, hogy e nagyon zanzásított tartalmi összefoglaló alapján jó néhányan úgy gondolhatják, hogy ez az egész egy hatalmas baromság, köszi, inkább kihagyom. Én azonban ezt a filmet rövid időn belül kétszer is végignéztem, s merem állítani: ki ne hagyjátok, mert meg fogjátok bánni! Röviden úgy foglalnám össze az egészet, hogy a film alpári eszközein túl kell látni, mert ha ezt nem tesszük ... több»