/ Sorozat / fantasy | misztikus | romantikus
Egy modernkori koreai uralkodó egy rejtélyes portálon keresztül átjut egy párhuzamos világba, ahol megismerkedik az erőszakos bűncselekmények szöuli osztályának detektívjével, Jeong Tae Eullal. A király: Örök uralkodó június 18-tól kizárólag a Netflix műsorán.
/ dokumentum | zenés
Koncertfilm a Queen Népstadionbeli fellépéséről. Az egyes számok között láthatjuk az együttes tagjait "civilben" is: megérkezésüket a Dunán, szentendrei és budapesti sétáikat, vagy gokartozásukat a Hungaroringen.
Földtenger távoli szigetvilágát az éhínség réme fenyegeti. A gabona elszárad, a háziállatok hullanak. Két sárkány bukkan elő a viharfellegek közül egymást marcangolva - ez a közelgő katasztrófa előjele. Darabokra szakadhat az egész, kényes egyensúlyban lévő világ. Ged főmágus, a varázslók legnagyobbika, a fenyegető veszély okait kutatja. Két botcsinálta utitársa - Arren, a száműzött herceg és Therru, a tűz bélyegét viselő lány - társaságában veszélyekkel teli útra kél, melynek végén szembe kell néznie ősellenségével, Cob mágussal, aki az örök élet reményében kaput akar nyitni az élők és a holtak világa közt.
Egy olyan világban, ahol az emberek vérengző szörnyetegekké válnak, egy kamaszfiú és szomszédai a túlélés zálogaként megpróbálják megőrizni az emberségüket.
Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan Budapestben, valami, amit még az itteniek sem képesek megmagyarázni, aki pedig nem él a fővárosban, az nem is értheti. Megmagyarázhatatlan továbbá az is, ha szüleid egy havi keresetét egy lisszaboni jegyre költöd. Áron 29 éves, komplexusos férfi, hiába tudhatja a zsebében frissen szerzett diplomáját, barátnője elhagyja, szülei tartják el, mert sajnos nincs munkája. A lisszaboni utazás szakítja ki megszokott hétköznapjaiból, és segít neki feldolgozni az élet okozta csalódásokat. Miután hazatért, újult erővel próbálja rendezni zűrös életét.
Simon József taxisofőrt kirabolja két idős hölgy utasa. Hiába fordul az elvált, adósságokkal küzdő férfi a rendőrséghez, a hatóság emberei kétkedve fogadják a beszámolóját. A férfi nyomozni kezd, és gyorsan rábukkan a hivatásos tolvajokra. Mivel elvesztette hitét az igazságszolgáltatásban, úgy dönt, hogy a saját kezébe veszi az ügyet. Ebben a nagyhatású és korszakalkotó alkotásban András Ferenc új alapokra helyezte a magyar thrillert.
Kis Emil és Felleghy Hédi szerelmi kapcsolatba már majdnem ötven éve tarta, mióta találkozta egy vidéka kastályban. Történetünk kezdetével monoton életükből hiányzik a kaland, és egy lakótelep szürke betonfalai közt élik az életüket. Emil, aki már elmúlt 70 éves, elindul, otthagyva feleségét, amelyet a behajtók fenyegetnek. Kilátástalanságában udvarias, békés stílusban kirabolja az útjába eső első postát.
/ dráma | romantikus
1948. Angi Vera, az árva lány egy vidéki kórházban segédápolónő. Miután nyíltan bírálta a munkahelyén lévő tűrhetetlen állapotokat, a vezetés jobbnak látta, ha bentlakásos pártiskolába küldik a szókimondó lányt. Ott hamar pártfogóra talál, a régi aktivista, Traján Anna személyében. Annából a mozgalom és az átélt szenvedések kiölték az emberi érzéseket, megvet és gyűlöl mindent, ami másokat boldoggá tesz. A megszeppent és befolyásolható Angi Verát sikerül maga mellé állítania, és elkezdi a lány "ideológiai" nevelését.A film az ötvenes évek léleknyomorító világát mutatja be, azt a korszakot, amikor még a rendszer hívei is bármikor áldozattá válhattak.
A sorozat fiatal főszereplőnője felfedezi misztikus erejét, és segítségével megpróbálja megmenteni a világát a gonosz, sötét hatalomtól. A kegyetlen háború okozta pusztítás megállíthatatlannak tűnik, a béke csak akkor köszönthet be, ha hőseinknek sikerül epusztítaniuk az Árnyzónát. A Netflix nagyszabású fantasy sorozata Leigh Bardugo bestseller regénye alapján Ben Barnes, Luke Pasqualino, Zoë Wanamaker és Julian Kostov főszereplésével április 23-tól a streaming szolgáltató kínálatában.
/ dráma | fantasy | misztikus | romantikus
Mi lenne, ha egy nap találkoznál valakivel, aki éjjelente ugyanazt álmodja, mint te? Vagy pontosabban: kiderülne, hogy már régóta ugyanabban a világban találkoztok éjszakánként. Örülnél neki? Vagy megijednél? Esetleg romantikusnak találnád? De mi van, ha te cseppet sem vagy romantikus alkat? Hogy nézel egy-egy gyengéd álom után másnap, éberen ennek az idegen embernek szemébe? És, mi van, ha az illető nem kifejezetten szimpatikus neked? Próbálnád megszeretni? Hogy lehet az, hogy éjjel, egymástól több kilométerre, magányos ágyatokban fekve egymáséi lehettek, de nappal, hús vér valótokban egymással szemben állva még egy vacak első randevút sem tudtok normálisan lebonyolítani? És mi van, ha a második találkozó is kínosan sikerül? A harmadik meg kifejezetten szégyenletes? Feladnád? És ha feladnád, kibírnád? (Forgalmazza: Mozinet)
A ötvenes évek Amerikájában egy átlagos háziasszony úgy dönt, hogy stand up komikus lesz. Miriam "Midge" Maisel egy eszes, szép és életteli zsidó lány, aki előtt egyenes pálya áll: menjen egyetemre, találjon egy jó férjet, szüljön gyerekeket és legyen az övé a legjobb Yom Kippur-vacsora a környéken. Tökéletes élete viszont egy pillanat alatt omlik össze, amikor férje két gyerek után elhagyja egy fiatalabb nőért. Amikor véletlenül egy stand-up esten találja magát, felfedezi a benne rejlő tehetséget, és erőt vesz magán, hogy újraértékelje egész addigi életét.
A két kontinensen játszódó, mintegy ötven év eseményeit magába sűrítő detektívtörténetben két Oscar-várományos színész, Tim Roth (Martin) és Clive Owen (Dovidl) játssza a főszerepet. Lebilincselő dallamok kíséretében elevenednek meg a filmvásznon a háború szörnyűségei, miközben a cselekmény a barátság erénye mellett a szószegés és könyörületesség kérdését is körüljárja. Mindeközben kiderül, hogy olykor a zene az egyedüli eszköz, ami segíthet fényt deríteni a valóságra, s a zeneszó igazi gyógyír a léleknek.
A Legendás állatok és megfigyelésük 2 története 1927-ben veszi majd fel a fonalat, néhány hónappal azt követően, hogy sikerült foglyul ejtenie a sötét varázslót, Gellert Grindelwaldot. Csakhogy Grindelwald ígéretéhez híven megszökött a fogságból, és új követőket kezdett gyűjteni maga köré, hogy behódolásra kényszerítse a varázstalanokat. Az egyetlen, aki megállíthatja nem más, mint egykori legjobb barátja, Albus Dumbledore, aki egykori diákjától, Newt Scamandertől kér segítséget. A kaland során újra keresztezi egymást Newt és Tina, valamint Jacob és Queenie sorsa is. A New Yorktól, Londonon át Párizsig vezető események közepette Newtnak új veszélyekkel is szembe kell néznie a megosztott varázsvilágban, de a történések hűségét is próbára teszik majd.
A Michael Connelly regényei alapján készült sorozatban egy rendhagyó, idealista ügyvéd az autója hátsó ülésén rendezte be az irodáját.
Narnia aranykora véget ért, a királyok távozása után ezerháromszáz év telt el, és a birodalmat a telmarilok inváziója fenyegeti. A válságos helyzetben új reménysugár tűnik fel: a három Pevensie gyerek visszatér, hogy megvédje népét. Találkoznak a száműzött telmaril herceggel, Caspiannal, aki a trón jogos örököseként le akarja győzni a kegyetlen Miraz királyt.
Egy tudósokból álló csoport az emberiség eredetének felkutatására indul az univerzum egyik távoli, veszélyes vidékére. Azonban megkérkezvén olyan lények várják őket, melykre rémálmaikban sem gondoltak volna. Kiderül, hogy az expedíció tétje sokkal nagyobb, mint hitték: bukásuk az emberiség végét jeletené.
Komikus allegória egy utazó busmanról, aki találkozik a modern civilizációval és annak furcsa jellegzeteségeivel, köztük egy ügyetlen tudóssal és egy csapat forradalmárral.
Dastan (Jake Gyllenhaal), az utcagyerekből királyi sarjjá vált herceget nevelőapja meggyilkolásával hyanúsítják, amiért menekülnie kell. Összefog Taminával (Gemma Arterton), alamut városának hercegnőjével, hogy Dastan jóhírén kívül az emberiség sorsát is megóvják a sötét erőktől, akik egy különleges tőr segítségével vissza akarják forgatni az idő kerekét, és ezzel a civilázió pusztulását okoznák.
Jessica (Rachel McAdams) népszerű és elkényeztetett lány a suliban, akire sokan irigyek. Ám egy ellopott fülbevalónak köszönhetően másnap reggel egy megnyerő csirkefogó, Clive (Rob Schneider) bőrében ébred. Jessicának meg kell találnia a fülbevaló másik felét és tulajdonosát, hogy visszaszerezze testét. Közben folyamatosan szembesül a férfiasság árnyoldalaival és mérhetetlen előnyeivel. A túl dögössé vált Clive-nak viszont nem olyan sürgős a dolog. Neki épp kapóra jön egy új test, hogy másra kenjen egy apró bűntényt.
/ animáció | családi | fantasy | musical | romantikus
Amikor Lady Tremaine ellopja a Tündérkeresztanya pálcáját és megváltoztatja a történelmet, Hamupipőkén és egérbarátain múlik, hogy visszaállítsák az idővonalat, és visszaszerezzék a herceget.
/ dráma | romantikus | sci-fi
Ez az "érzelmekkel teli...különlegesen izgalmas" film (Claudia Puig, USA Today) az USA talán legrangosabb filmfesztiválján, a Sundance-en szenzációs sikert aratott. Brit Marling, a "gyönyörű, ragyogó és bátor" (Associated Press) kezdő színésznő valamint a Lost - Eltűntek sorozatban milliók kedvencévé vált William Mapother két olyan embert alakít, akiknek a sorsát egy tragikus baleset köti össze. A háttérben a történelem legnagyobb tudományos felfedezése zajlik: egy a földivel párhuzamos második világ létezésére derül fény. A Felettünk a Föld tökéletes sci-fi (The Hollywood Reporter) - ravaszul váratlan befejezésére sokáig emlékezni fog minden néző.
/ dráma | romantikus | sci-fi
Egy angol bentlakásos iskola falai között a három fiatal, Kathy, Tommy és Ruth élete örökre összefonódik. Miközben elkerülhetetlenül haladnak a baljós felnőttkor felé, meg kell tapasztalniuk a szerelem, a hűtlenség és a féltékenység érzéseit is, melyek beárnyékolják barátságukat, holott ez jelenti számukra az egyetlen fogódzót az életben.
/ dráma | romantikus
Shakespeare klasszikus szerelmi történetének modern feldolgozásában fegyverek, autók, drog és pénz szegélyezi a fiatal szerelmesek életét, de a halhatatlan vágyódás, amely végül tragédiához vezet, ebben a miliőben is hitelesen láttatja a szerelem mindenek felett állóságát.
/ családi | fantasy | romantikus | vígjáték | zenés
Dr. Tess (Jamie Lee Curtis) egy fiatalos anyuka, mégsem képes zöld ágra vergődni kamasz lányával, Annával (Lindsay Lohan). Tess közelgő esküvőjére készülődik, amit lánya nem néz jó szemmel. Anna pedig csak a zenének él, egy rock bandában gitározik, ami viszont anyjának nem igazán tetszik. Az egyik veszekedésük után azonban furcsa dolog történik velük, arra ébrednek, hogy testet cseréltek egymással. Most már egymás problémáival kell megküzdeniük, de egyikük sem volt felkészülve ilyesmire.
/ családi | dráma | romantikus | vígjáték | zenés
Miley Stewart, azaz Hannah Montana teljes erővel küzd, hogy összeegyeztesse titkos popsztár-életét a magánéletével, amit igen nehéz, mikor már karrierje és népszerűsége az egekben szárnyal. Mikor már úgy tűnik, a popsztár-élet teljesen átveszi az irányítást magánélete felett, édesapja hazahozza a tinilányt szülővárosába, Crowley Cornersbe, hogy új életet kezdjen, melyben a központban a vidámság, a nevetés és a romantika áll. Egy olyan mesés időszak következik, melyet még Hannah Montana sem tudott korábban elképzelni.
Az év egyik legmulatságosabb családi vígjátékában Mr. Popper (Jim Carrey), a sikeres üzletember szinte mindig hibázik, amikor élete fontos döntéseit kell meghoznia.... de szerencsére megörököl hat imádnivaló és rendkívüli személyiséggel bíró pingvinfiókát. Lármás és féktelen lakótársai Mr. Popper menő belvárosi otthonát egykettőre idilli jégveremmé változtatják – és az egész életét is fenekestül felforgatják. A klasszikus mesekönyv alapján készült családi vígjáték minden korosztály számára mókás és minden évszakban hűsítő szórakozás!
/ családi | fantasy | musical | romantikus
A szépség és a szörnyeteg Belle varázslatos utazásának története; az eszes, gyönyörű és független ifjú hölgyet kastélyába zárja egy szörnyeteg. Félelmeit leküzdve a lány összebarátkozik új, kényszerű otthona elvarázsolt személyzetével és végül képes lesz arra is, hogy meglássa a gyöngéd, érző szívű herceget a szörnyeteg rettentő külleme mögött. (Forum Hungary)
Az Oceanic 815-ös járata egy trópusi szigetbe csapódik. A szerencsétlenséget 48-an élik túl, és bár nem szívlelik egymást, kénytelenek összefogni az életben maradásért. J.J. Abrams misztikus sorozata nézők millióit ültette le hétről hétre a televíziók képernyői elé, számos nézettségi rekordot döntve meg.