Sosem látott veszély fenyegeti a földet, ezért Nick Fury, a S.H.I.E.L.D. vezetője összehívja a a szuperhős csapatot, a Bosszúállókat, hogy megmentsék a világot a végső pusztulástól. Vasember, Thor, Hulk, Amerika kapitány Fekete Özvegy és Sólyomszem minden erejét bevetve próbál megküzdeni a gonosszal, ami nagyobb kihívásnak bizonyul, mint az elsőre gondolták.
/ akció | kaland | katasztrófafilm | sci-fi | thriller
Egy óriási égitest száguld a Föld felé több tízezer kilométer per órás sebességgel. Úgy tűnik, hogy elkerülhetetlen az ütközés, és így a Föld megsemmisülése is. A következő ötlettel áll elő a NASA: az aszteroidát azelőtt kell kiiktatni, hogy a bolygónk közelébe érne. Felkeresik a világ legjobb olajfúróját, Harryt, és felkérik, hogy fúrja meg, majd robbantsa szét az aszteroidát. A küldetés előtt csapata és ő részt vesz egy kiképzésen, és úgy tűnik, hogy sikerrel fognak járni. Miután azonban feljutnak az űrbe, az események nem várt fordulatot vesznek.
Újra megismétlődnek a két évvel korábbi események, csakhogy Kevin most New Yorkban kénytelen egyedül tölteni a karácsonyi ünnepeket. A fiú belopózik a Plaza Hotelbe, ahol azonban összefut két régi ismerősével, Harryvel és Marvval. A börtönszökevények megpróbálnak bosszút állni, azonban Kevin eszén nem lesz könnyű túljárniuk.
Larry élete nem úgy alakul, ahogy szeretné, és amikor legújabb találmányával is felsül, kénytelen éjjeliőrként munkát vállalni a Természetrajzi Múzeumban. Már az első éjszaka elképszető kalandokat él át: a kiállított dinoszauruszok, vadállatok és történelmi alakok egyszer csak életre kelnek, az életét pedig maga Theodoe Roosevelt menti meg. Larry nem akar csalódást okzoni fiának azzal, hogy ismételten kirúgják, ezért minden erejével a múzeum megmentéséért küzd.
Ben Gates, (Nicolas Cage) a világhírű történész rájön, hogy egyik korai felmenője talán részese volt az Abraham Lincoln elleni összeesküvésnek, amely végül az elnök meggyilkolásához vezetett. Hogy tisztára mossa családja hírnevét, nyomozásba kezd társai Abigail (Diane Kruger) és Riley (Justin Bartha) segítségével. A titkok azonban, amelyekre rátalálnak, nem csak Gates ükapjáról és Lincoln elnökről, hanem az amerikai történelem sok rejtélyes eseményéről is lerántják a leplet. Sokan szeretnék, ha ezek a titkok titkok is maradnának, és ezért nem riadnak vissza a legradikálisabb eszközöktől sem.
A békakirály történetének modern feldolgozása, amelynek helyszíne ezúttal New Orleans, ahol Maldonia hercegét Dr. Facilier békává változtatja. Tiana hercegnő hiába próbálja a csókjával visszaváltoztatni a herceget, helyette ő is békává változik. A két brekkencsnek együtt kell megtalálnia a megoldást, de segítségükre lesz Odie mama is.
/ akció | családi | kaland | romantikus | vígjáték
George (Brendan Fraser), Tarzan késői utóda szenvedélyes szerelemre lobban a gyönyörű Ursula (Leslie Man) iránt. Felcsillan számára a modern városi élet kényelmének lehetősége, végül mégis úgy dönt, visszatér a dzsungelbe, hogy elűzze a könyörtelen orvvadászokat, és megvédje barátait: Ape-et, a bölcs majmot, Tookie Tookie madarat és Shepet, a megbízható elefántot.
/ családi | romantikus | vígjáték | zenés
A Randiztam egy sztárral című filmben Jessica Olson meglátogatja nagymamáját. A Los Angeles-i kiruccanás azonban izgalmas fordulatot vesz, amikor megismerkedik a hollywoodi filmsztárral, Christopher Wilde-dal. A két fiatal között barátság szövődik, melyet veszélybe sodor a híresség egyik kijelentése, melyben nyilvánosan tagadja a lánnyal kötött ismeretséget. Chris-nek el kell döntenie, hogy végre önmaga lesz vagy mások szabályai szerint éli tovább életét.
Az erdő különös titkokat rejteget. A szemünk elől rejtve egy egész titkos, apró világ éli életét, ahol napról napra csapnak össze a jó és a gonosz erői. Egy nap azonban egy fiatal lány is bekerül ebbe a varázslatos világba, ahol újdonsült barátaival együtt kell felvennie a harcot, hogy megvédje az erdőmélyi csodás világot, és megküzdjön a gonosszal.
A film valahol Európában, a képzeletbeli Zubrowka köztársaságban játszódik a két világháború között. Itt áll egy nagy hírű luxushotel, a Grand Budapest, akinek a vendégei mind arisztokraták és vénkisasszonyok. Gustave (Ralph Fiennes), a főportás minden vendéggel és alkalmazottal jó kapcsolatot ápol. Az ő munkáján áll vagy bukik a hotel hírneve. Az egyik nap új küldönc érkezik, Zero Musztafa (Tony Revolori), akivel különös kalandba keverednek. Gustave kétes körülmények között örököl egy felbecsülhetetlen értékű festményt, amiről a család többi tagja nem igazán akar lemondani.
Alex egy varázslatot hív segítségül, ám a dolog balul sül el és megszületik Rossz Alex. A Jó és Rossz Alex csatát vív egymással, miközben a lánynak családja megmentése mellett a világot és önmagát is meg kell óvnia a rossztól.
Thomas (Dylan O'Brien) csak egy átlagos kisfiú, de egy nem hétköznapi kalandba keveredik. Egy napon egy liftben ébred, és a nevén kívül semmire sem emlékszik. A lift ajtaján túl egy furcsa világ és 60 kisfiú várja, akiknek nincs más dolguk, mint hogy túléljenek. A szabályok egyszerűek, aki szökni próbál, az odaveszik. Minden hónapban érkezik valaki új, így a fiú megjelenése nem okoz meglepetést a többiek számára. Egy furcsa külső üzenet hatására páran lázadni kezdenek, még ha azt sem tudják, hogy ki, vagy mi ellen. Sikerülhet vajon megtalálniuk a kivezető utat?
A Disney Alice Tükörországban című kalandjában ismét életre kelnek Lewis Carroll felejthetetlen figurái. Alice visszatér Csodaországba, ahol ráadásul még időutazóvá is kell válnia, hogy megmenthesse a bolond Kalapost.
A majmok túlszárnyalták az embereket. Ami jó szándékú kísérletnek indult, az teljes hatalomátvétellé vált: immár az értelmes emberszabásúak a Föld urai. A városok elnéptelenedtek, a menekülőkkel nem tudni, mi történt, és a kevés életben maradt ember kis csapatokra szakadva bujkál… amíg bír. És készülődik. A háború ugyanis elkerülhetetlen. Caesar, a harcedzett és szuperintelligens csimpánz, aki nagyon sokat szenvedett az emberek rabságában nem tud felejteni és nem akar megbocsátani. Mindkét fél tudja, hogy az emberiségnek nincs több esélye. Ha most kudarcot vall, végképp eltűnik a Föld színéről. A különlegesen sikeres előző két rész után a folytatást természetesen az előző rész (és a Cloverfield) rendezője valamint a Die Hard 4.0, Az emlékmás, a Farkas, és A majmok bolygója előző részének írója készített. Ez a film nem majmolja, hanem mindenben felülmúlja az előzményeit – és a stúdió máris bejelentette, hogy nagy sikerre készül, és a sorozat folytatódni fog. (Intercom)
A távoli jövőben Ido, az orvos Iron City roncstelepén egy különleges kiborgra bukkan. Alitának semmilyen emléke sincs a múltjáról, minden új számára ebben a világban. Ido megpróbálja mindentől megóvni a lányt, Alita azonban lázasan kutat múltja után. Rövidesen megismerkedik Hugoval, aki megpróbál segíteni Alitának, ám csakhamar halálos veszélybe kerülnek. A kiborglány folyamatosan újabb és újabb dolgokat ismer meg önmagáról, és rájön, hogy képességeit akár szerettei védelmezésére is használhatja.
Clint Eastwood egyszerre rendező és főszereplő új filmjében, amelyben egy idős, magányos és filléres gondokkal küzdő férfit alakít. Earl 81 éves korára teljesen elvesztette a lába alól a talajt, de mindent megtenne, hogy egyenesbe kerüljön az élete. Amikor munkát ajánlanak neki, természetesen elvállalja - annak ellenére, hogy egy mexikói drogkartellnek kell szállítania. A férfi pontos, precíz és megbízható, időben leszállítja az árut, így egyre több feladatot bíznak rá. Kora miatt ráadásul gyanú felett is áll, így pörög az üzlet. Ám egy, a drogügynél szolgáló zsarunak, Colin Batesnek feltűnik, hogy új szállító állt munkána, és Earl nyomába ered, aki viszont még azelőtt szerete mindent rendbehozni, hogy vagy az egyik, vagy a másik oldal kapcsolja le végleg. (Intercom)
Emily Taylor (Rooney Mara) férjét nemrég engedték ki a börtönből, és bár folytatni tudják a házasságukat, a nő mégis depresszióban szenved. A pszichológusa megoldásként az új antidepresszánst, az Ablixát javasolja. A gyógyszer szedése sajnos nem kívánt mellékhatásokkal járhat. Egy ilyen mellékhatás miatt Emily alvajáró lesz, és megöli a férjét, ezt követően pedig elmegyógyintézetbe kerül. Az orvos, aki a receptet felírta, nem szeretné elvinni a balhét, ezért nyomozásba kezd.
Két éve már, hogy Peter Parker elhagyta szerelmét Mary Jane Watsont, hogy vállalhassa a szuperhős-léttel járó felelősséget. Peternek nagy nehézsséget okoz, hogy megteremtse az egyensúlyt a nappal szorgalmas egyetemista, éjjel pedig szuperhős énje között. Egyre erősebb késztetést érez arra, hogy elárulja titkait szerelmének, azonban M.J. életében egy új férfi jelent meg. Mindeközben Peter legjobb barátja, a Zöld Manó fia, Harry Osborn bosszúját tervezi Pókember ellen az apja haláláért, és ráuszítja Dr. Otto Octaviust, akinek szörnyűséges robotkarjai komoly veszély jelentenek Peterre.
/ dráma | romantikus | vígjáték
Herendi legújabb romantikus vígjátékában egy anya útját követhetjük nyomon, akit Udvaros Dorottya alakít, és aki elindul, hogy teljesítse néhai férje utolsó kívánságát, és részt vegyen egy maratoni váltófutáson lányaival együtt, akiket Lovas Rozi, Tenki Réka és Trill Beatrix alakít. Van azonban egy csavar: egyikük sincs megfelelően felkészülve, sem fizikailag, sem lelkileg a versenyre. Miközben igyekeznek leküzdeni ezt az akadályt, lehetetlennek tűnő vállalkozásuk nemcsak rokonaikat és barátaikat sokkolja, hanem váratlan kihívásokat és vidám pillanatokat is tartogat.
Emma, Cleo és Rikki, a három 16 éves kamaszlány rábukkan egy titokzatos barlangra. Hamarosan átváltoznak és hableányként szelik a habokat. Ráébrednek, hogy különös hatalmuk van a víz felett, ugyanakkor a víz is hatással van rájuk, hiszen érintésére 'uszonyuk nő'.
A milliárdos playboy, Oliver Queen (Stephen Amell) édesapjával hajótörést szenvedett a Csendes-óceánon, és öt évig egy pokoli szigeten rekedt. Hazatérése után Oliver apjának tett fogadalma értelmében a korrupt város, Starling City gazemberei után ered. A Zöld Íjász nevét hamarosan az egész város örökre az emlékezetébe vési.
Már negyven éve annak, hogy nyoma veszett Harrietnek, a nagyhatalmú Vanger család egyik tagjának. A lány nagybátyja szerint a lány gyilkosság áldozata lett, ezért megbízza Mikaelt, a munkanélküli riportert, hogy nyomozza ki az igazságot. A férfi egy hacker segítségével kezd nyomozásba, ám hamar kiderül, hogy a titok mögött számos másik titok lapul, köztük egy újabb gyilkosságé is.
Szóló Sztár (Bill Pullman), a magányos űrhajós félelmet nem ismerve vág neki újabb kalandjának. Űrutazásában hű társa, a félig kutya, félig ember szerzet kíséri el, járművük pedig egy felturbózott csillagközi lakóautó. Céljuk, hogy kiszabadítsák Vespa hercegnőt (Daphne Zuniga) a gonosz Lord Kobak (Rick Moranis) fogságából. Útjuk során megannyi zűrbe keverednek. Ha néhány karakter vagy esemény a Star Wars filmeket juttatja az eszünkbe, az talán nem véletlen.
A történelem nem ismétli magát, de néha újra próbálkozik. Négy középiskolás talál egy régi játék konzolt, amelyen egy olyan program fut, amiről még sosem hallottak: a Jumanji. Kipróbálják, és a játék rögtön beszippantja őket – de igazán. Átváltoznak saját avatárjukká: Spencer, a nagy gémer izomagyú kalandorrá válik (Dwayne Johnson), a focista Fridge „elveszti teste felstő ötven centijét”, cserébe okos lesz, mint Einstein (Kevin Hart), a nagymenő bombázó csajból középkorú, pocakos prof. válik (Jack Black), a nünüke Martha viszont vagány harcos nővé alakul (Karen Gillan). Hamar rájönnek, hogy ezen a pályán a túlélés a tét. Akkor győzhetik le a játékot, és juthatnak vissza a valódi világba, ha bevállalják életük legveszélyesebb kalandját, rátalálnak arra, amit egy 20 évvel ezelőtti gémer hátrahagyott számukra, és tesznek néhány nagyon bátor felfedezést. Mert ha belebuknak, örökre a játékban ragadnak. 1995-ben az év egyik legnagyobb sikere volt az azóta legendássá vált Jumanji, melynek Robin Williams játszotta a főszerepét. Az új film az ő emléke előtt tiszteleg, és nem újrakezdi, hanem folytatja a történetet – sokkal látványosabban.
Minden évben Hongkong ad otthont a híres kumite karate-bajnokságnak, ahol a világ minden tájáról érkező, félelmetes harcosok gyűlnek össze, hogy elnyerjék bajnoki címet. Az esemény híres a brutalitásáról és kegyetlenségéről, amely időnként a résztvevők számára végzetes kimenetellel jár. Eddig az európai versenyzők nem arattak diadalt ezeken a küzdelmeken. Frank Dux legfőbb célja, hogy részt vegyen a versenyen, és ő legyen az első európai győztes. A vágyott győzelemhez vezető út azonban kimerítő, erőszakos és küzdelmes lesz.
A majmok túlszárnyalták az embereket. Ami jó szándékú kísérletnek indult, az teljes hatalomátvétellé vált: immár az értelmes emberszabásúak a Föld urai. A városok elnéptelenedtek, a menekülőkkel nem tudni, mi történt, és a kevés életben maradt ember kis csapatokra szakadva bujkál… amíg bír. És készülődik. A háború ugyanis elkerülhetetlen. Caesar, a harcedzett és szuperintelligens csimpánz, aki nagyon sokat szenvedett az emberek rabságában nem tud felejteni és nem akar megbocsátani. Mindkét fél tudja, hogy az emberiségnek nincs több esélye. Ha most kudarcot vall, végképp eltűnik a Föld színéről. A különlegesen sikeres előző két rész után a folytatást természetesen az előző rész (és a Cloverfield) rendezője valamint a Die Hard 4.0, Az emlékmás, a Farkas, és A majmok bolygója előző részének írója készített. Ez a film nem majmolja, hanem mindenben felülmúlja az előzményeit – és a stúdió máris bejelentette, hogy nagy sikerre készül, és a sorozat folytatódni fog. (Intercom)
Michael Long, a vietnami veterán egy akció közben súlyosan megsebesül. Wiltton Knight, a milliomos veszi gondjai alá és szerencsésen felépül. Csatlakozik egy szervezethez, mely a bűnözők kézre kerítésére szakosodott - különös tekintettel K.I.T.T. névre hallgató, intelligens és beszélő csodajárgányukra.