8 hollywoodi sztár, akik elkapták a koronavírustA kép forrása: 51806

Hiába tesz meg Hollywood mindent, hogy a forgatások során megóvja a sztárok egészségét, még ez sem bizonyul feltétlenül mindig elegendőnek. A koronavírus járvány miatt szinte az összes nagy produkció forgatása leállt, míg napról napra nő a fertőzöttek száma.

A koronavírus világjárvány Hollywoodot sem kerülte el. A világon sorra zárnak be a mozik, állnak le a forgatások és kerülnek bevezetésre újabb és újabb intézkedések, miközben a vírus a legnagyobb világsztárokat is ágynak dönti. Tom Hanks és felesége Ausztráliában kapta el a vírust, két nappal később már a Trónok harca sztárja és A Quantum-csendje színésznője is arról írt a közösségi oldalán, hogy az ő tesztjük is pozitív lett, míg az elmúlt hét folyamán mások mellett Idris Elba is tudatta a világgal, hogy bár tünetmentes, ő is megfertőződött. 

Jó egészséget és mihamarabbi gyógyulást kívánunk nekik és minden érintettnek! 

#8
Indira Varma

Indira Varma

szül. 1973. 05. 14. (50 éves)
Somerset, England, Egyesült Királyság
Apja indiai, anyja svájci származású. A Royal Academy of Dramatic Art-on tanult színészetet 1992-1995-ig. Főleg televíziós szerepeiről ismert, játszott az HBO Róma c.sorozatában, a BBC átal készített Torchwood-ban, a Dr. Csont és a Luther című sorozatokban,legutoljára pedig a Trónok harcában. Londonban él férjével, Colin... több»
A Trónok harca színésznője az Instagramon tudatta a világgal, hogy március 18-tól karanténba vonult, mivel ő maga is fertőzött.
#7
Rachel Matthews

Rachel Matthews

szül. 1993. 10. 25. (30 éves)
Los Angeles, Kalifornia, Egyesült Államok
Rachel Matthews 1993. október 25-én született Los Angelesben, az Egyesült Államokban. Leslie Landon és Brian Matthews gyermekeként látta meg a napvilágot. Édesanyja elismert színésznő. Matthews még gyerekkorában kezdett érdeklődni a színészet iránt, nagy hatást gyakoroltak rá Shirley Temple filmjei. Tízéves volt, amikor... több»
A Boldog halálnapot!-ból és a Jégvarázs 2 eredeti szinkronjából ismért színésznő a közösségi médiában felelősségteljes viselkedésre szólította fel a rajongóit, miután kiderült, hogy őt is megfertőzte a koronavírus.
#6
Daniel Dae Kim

Daniel Dae Kim

szül. 1968. 08. 04. (55 éves)
Pusan, Koreai Köztársaság
Daniel Dae Kim folytatja sokrétű és sztereotípia-törős szerepeinek sorát a nagysikerű CBS televíziós sorozat Hawaii Five-0 ötödik szezonjában. Korábban, mint Jin Soo Kwon-t láthattuk az „Lost” sorozatban amiért megosztottan kapott a színészgárda Screen Actors Guild® Díjat 2006-ban, továbbá kitüntették a AZN Ázsiai... több»
Daniel Dae Kim, a Lost sztárja március 19-én jelentette be, hogy pozitív lett a koronavírus tetsztje.
#5
Idris Elba

Idris Elba

szül. 1972. 09. 06. (51 éves)
Canning Town, London, England, Egyesült Királyság
Idris Elba 1972-ben született Londonban, színész, producer és zenész. Már gyerekkorában kitűnt a tehetségével, amikor csatlakozott a National Youth Music Theatre-hez. A húszas évei elején kezdett el tévés produkciók meghallgatásaira járni, sikerrel szerepelt hazájában és a tengerentúlon is. Pályafutása kezdetén olyan sorozatokban... több»
Idris Elba 2020. március 16-án a közösségi médiában tudatta a rajongóival, hogy őt is megfertőzte a koronavírus. A színész állítása szerint tünetmentes volt, de elvégeztette magán a tesztet, miután kiderült, hogy olyannal érintkezett, akiről időközben kiderült, hogy elkapta a vírust. 
#4
Kristofer Hivju

Kristofer Hivju

szül. 1978. 12. 07. (45 éves)
Oslo, Norvégia
Szülei Erik Hivju és Lieselotte Holmene. Édesapja, Erik szintén színész volt, mint fia. Kristofer 2004-ben végzett az Aarhus-i orosz színház-művészeti akadémián. Első kisebb szerepe a 2005-ben megjelent Closework című filmben volt látható, majd 2008-ban három alkotásban is szerepet kapott:  A Perfect Day for Golf, a Flax című film... több»
Kristofer Hivju, a Trónok harca sztájra az Instagramon jelentette be 2020. március 16-án, hogy pozitív lett a koronavírus tesztje. A sztár otthoni karanténba vonult. 
#3
Olga Kurylenko

Olga Kurylenko

szül. 1979. 11. 14. (44 éves)
Berdyansk, USSR, Ukrajna
Az ukrán modell és színésznő, Olha Kosztyantinyivna Kurilenko, művésznevén Olga Kurylenko (Ольга Костянтинівна Куриленко) 1979-ben született Bergyanszkban. Miután szülei elváltak, anyja és nagyanya nevelte. Tizenhárom éves korában fedezte fel őt egy modellügynök. Ezt követően modelltanfolyamra járt, de... több»
A Quantum csendje színésznője, Olga Kurylenko március 15-én az Instagramon jelentette be, hogy őt is megfertőzte a koronavírus. Lázról és levertségről írt, és felhívta a rajongói figyelmét arra, hogy legyenek elővigyázatosak.
#2
Rita Wilson

Rita Wilson

szül. 1956. 10. 26. (67 éves)
Los Angeles, Kalifornia, Amerikai Egyesült Államok
Rita Wilson Los Angelesben, Kalifornia államban született 1956.október 26-án, Margarita Ibrahimoff néven. Anyja görög, apja, Hassan Halilov Ibrahimoff bolgár származású. 1960-ban változtatta nevét Allan Wilsonra, amikor az Egyesült Államokba költöztött. 1988-ban hozzáment Tom Hanks színészhez; két gyermekük született, Chester és... több»
Tom Hanks feleségét egy ausztráliai forgatás során fertőzte meg a vírus. A sztárpár azóta rendszeresen beszámol az állapotukról, mindketten házi karantéban vannak.
#1
Tom Hanks

Tom Hanks

szül. 1956. 07. 09. (67 éves)
Concord - Kalifornia - Amerikai Egyesült Államok
Tom Hanks Kaliforniában, Concord városában született. Édesanyja, Janet Marylyn (Frager) portugál származású korházi dolgozó, apja, Amos Mefford Hanks, angol és német gyökerekkel rendelkező szakács. Szülei már ötéves korában elváltak. Középiskolás éveiben sporttal foglalkozott, asztronautának készült. Színészi ambícióit... több»
Tom Hanks Ausztráliában forgatta legújabb filmjét, amikor kiderült, hogy ő és felesége elkapták a koronavírust. A színész március 13-án tudatta a Twitterén, hogy fertőzött, karanténba került, de állítja, jól van, és már otthonában lábadozik.