Rettegés és nevetés. A két dolog távolabb nem is állhatna egymástól, a '80-as években viszont aranykorukat élték a horror-vígjátékok. A Gonosz halott kérdés nélkül előlendítette a zsáner történetét.
A klasszikusokból már jól ismert „néhány ember olyan helyre merészkedik, ahol a gonosz lakik” történetet Raimi fiatalos frissességgel tálalja, így nem egy szimpla újramelegítésnek érezzük. Alacsony költségvetéséből adódó kissé otromba mivolta ellenére a Gonosz halott rendkívül ambiciózus. Tele van kreatív operatőri megoldásokkal és valóban hatásos – bár ma már kissé megmosolyogtató – félelemkeltéssel. Számomra azonban a rémálomba való átlépés érzékeltetése teszi igazán pikánssá ezt a filmet. Rai... több»
Egy korszak vége Annak ellenére, hogy a Halálos fegyver 3. tökéletes lezárása lett volna a szériának, 1998-ban végül mégis jött a 4. rész, mely egyelőre úgy tűnik, hogy egyben az utolsó is. Persze, az utóbbi időben egyre többször felröppen a hír egy esetleges 5. rész kapcsán, de én bízom benne, hogy nem fog megvalósulni. A Halálos fegyver 4 egészén érezni ugyanis, hogy az alkotók ténylegesen le akarták zárni Riggs és Murtaugh kalandjait, mégpedig úgy, hogy egy újabb folytatás fölöslegesnek hasson.
A két zsaru még mindig az utcákat rója, azonban utolsó kalandjuk során talán a legbrutálisabb gazemberrel kell szembenézniük a Jet Li által alakított Wah Sing Ku személyében. Igen, a mozi az ekkor felkapott ázsiai... több»
Nem, nem túl öregek még ehhez A '80-as évek akciódömpingje a '90-es években folytatódott, így nem egy klasszikus kapott ekkor folytatást az új évtized trendjeihez igazodva. A sorból a Halálos fegyver sem maradt ki, mely a 3. résszel teljesen levetkőzte a komor hangulatot, és egy ízig-vérig akció-vígjátékká vált. Épp emiatt egyébként a 3. és 4. részeket éri a legtöbb kritika, holott a franchise úgy frissült, hogy nem köpte szembe az alapokat.
Sőt, az én szememben a 3. rész az előző epizóddal egyenrangú. Míg ott a dráma és a humor elegyítését, a brutális finálét imádom, addig itt a pergő akciókat, a színesebb látványt és humorbombákat, melyeknek 90%-a tényleg odacsap. Sting főcímdala után – melyet jó pár Bond film megirigy... több»
Ezek ketten megint keresik a bajt Riggs és Murtaugh első kalandja betonerős alapozás volt, a nézők pedig kíváncsiak voltak a két figurára, így 1989-ben jöhetett is a folytatás, mely követi a nagyobb, több és látványosabb alapelvet, de véletlenül sem törik bele a bicskája a vállalkozásba.
A stáb lényegében maradt, azonban Shane Black menet közben csak otthagyta a produkciót, de a stáblistán még feltüntették a nevét mint forgatókönyvíró. Ámbár a végeredményben már domináns szerepet tölt be a humor, de még mindig kellően sötét, sőt, erőszakos is. Black ellenben ennél is komolyabb sztorit szeretett volna, és addig is elment, hogy a történet végén megölte Riggs karakterét. Donner és a stáb viszont hajlott a happy end felé, ezért... több»
A zűr és a zavar találkozása Ha megkérdezik tőlem, hogy melyik a kedvenc filmem, rá kell vágjam: Halálos fegyver széria. Nem, nem tudok lényegesebb különbséget tenni, ez a négy film egy kerek egészet alkot számomra. Olyan egyenletes minőséget képvisel, mint a Vissza a jövőbe vagy a Gyűrűk Ura trilógia, ez pedig ritka dolog.
Az első etap még más irányt képvisel, mint a folytatások. Tény, hogy a forgatókönyv a Riggs–Murtaugh páros kapcsolatára épít, és jelen is van a buddy moviek jellegzetes adok-kapokja a két zsaru között, azonban a humor még kevésbé harsány. Hangsúlyosabb viszont a dráma és a sötét hangulat, így a Halálos fegyver még egy kőkemény akció-thriller, némi humorral.
Shane Black egy kellemes sztorit dobott öss... több»
Bombabiztos szórakozás 1994 a bombás filmek éve volt. Ott volt Stallone-tól A specialista című darab, mely James Woods alakításának hála lehet sokak számára igen emlékezetes. Aztán Jan de Bont kirobbanóan ütős mozija, a Féktelenül, mely mind a mai napig etalon a műfajban. Végül pedig adott jelen film, az Időzített bomba, mely lényegében a fent említett két alkotás között helyezkedik el.
Luis Llosa nem egy rendezőzseni, így hiába próbálta egy drámaink szánt szállal komolyabbá tenni filmjét, az lényegében önmaga paródiája lett, és az említett Woods játéka húzza ki a középszerből. Bont operatőrként ténykedett számos kultikus akciófilmnél, így nála a látvány, a pörgés az, ami már betonstabil lábakon állt, de ehhez jö... több»
Nosztalgiabomba Sylvester Stallone neve hallatán javarészt a kemény, olykor buta akciófilmek jutnak eszünkbe, holott az olasz fenegyerek letett az asztalra jó pár kellemes alakítással átitatott darabot is pályája során. Ezt a sort erősíti – megjegyzem, elég masszívan – James Mangold 1997-es filmje is.
A CopLand elé senki ne úgy üljön le, hogy egy ütős dumákkal és véres akciókkal tarkított filmet fog kapni! A film egy régi vágású, csendesen folydogáló zsarufilm, mely a karakterekre és a cselekményre fókuszál. Bár a történet nem csavaros, így is ügyesen összerakott, és a picit lassabb felvezetés ellenére a játékidő végére Mangold ügyesen fűzi össze a szálakat, a néző pedig megkapja a várva várt katarzist is. ... több»
A lélek Odüsszeiája Stanley Kubrick mozija meghatározó a sci-fi történelmében. A rendezőzseni filmje minden tekintetben kimagasló, de egyúttal egy nehezen befogadható film is, ami sokak gyomrát megülheti. Engem minden alkalommal letaglóz, és hol a látvány, hol a szimbolikája, hol pedig az audiovizuális élmény az, ami magával ragad. 2014-ben jött Christopher Nolan nagy dobása, a Csillagok között. Sokan Kubrick mesterművéhez hasonlították, így nagy izgalommal ültem be a vászon elé, hogy végre, végre az én generációm is kap egy olyan volumenű sci-fit. Sajnos csalódnom kellett. A masszív felvezetést követően Nolan mozija szétesett, és a rideg hangulatot felváltotta a giccs. Rossz filmnek nem nevezném, de számomra h... több»
Rambo V. – V, mint vérszegény A Rambo-széria méltán tett szert akkora hírnévre az akciófilmek műfaján belül. Tény és való, az Első vér képvisel egyedül igazi minőséget, hiszen nemcsak egy kiváló akciómozi, hanem egy komoly dráma is, melyben Stallone élete egyik legjobb alakítását nyújtja. Sajnos a két folytatás által Rambo neve eggyé vált az agyatlan golyózáporral. A Rambo II és III ugyanis hihetetlenül ostoba, nevetségesen bárgyú, és a melldöngető patriotizmus is inkább arcpirító, mintsem felemelő. E folytatásokra azonban mégsem lehet teljes szívből haragudni. Ehhez viszont az kell, hogy az ember áthangolja magát: ezúttal nem egy megtört veterán vívódását fogjuk látni, hanem 1,5 órányi robbanást és lövöldözést. A III. r... több»
Vissza a '90-es évekbe? Gyakran eszembe jut, milyen jó is lenne újra egy old-school buddy movie-t látni. Persze, pár éve ott volt a Rendes fickók, de az igazat megvallva számomra a kislány tönkrevágta azt a filmet, Crowe és Gosling között pedig nem éreztem annyira a kémiát, így egy egyszer szórakoztató, de egyébiránt felejthető filmet kaptam. Bár ehhez szerintem az is hozzájárult, hogy Shane Black nem annyira jó rendező. Érti, hogyan kell pörgős sztorikat megírni, de a vászonra vitelükkel már gondjai adódnak. Szóval, igen. Azóta is sajnáltam, hogy nem érkezik az utánpótlás, így maradt a jó öreg klasszikusok újranézése. Michael Dowse viszont változtatott ezen.
Az Übergáz cím hallatán nem csoda, ha sokaknak elmegy a ... több»
A szegény ember Nyolcadik utasa
A félelem galaxisa, avagy a szegény ember Nyolcadik utasa. E tény nem meglepő, mivel a film producere Roger Corman volt, aki az '50-es évektől kezdve kismillió filmet pénzelt. Ezek általában nem valami nagyköltségvetésű mozik voltak, illetve az Asylum produkciókhoz hasonlóan olykor más mozik sikereit igyekeztek meglovagolni. Corman persze nem csak szemetek fölött atyáskodott, de ilyen tetemes mennyiségű darab mellett kötelező, hogy becsússzon pár értékelhetőbb alkotás is. Mint mondtam, Corman gyakorta lovagolta meg más filmek sikereit – az Asylum mellett kicsit a Golan-Globus páros filmjei juthatnak még eszünkbe –, jelen esetben ugye az említett Alien filmét. A lényegi különbség itt annyi... több»
A rakétaember szárnyalása A Bohém rapszódia zajos sikert aratott. Jómagam is kedveltem a filmet, azonban ahogy ülepedett az élmény, úgy kellett rájönnöm, hogy a film jó, de nem annyira, mint amennyire piedesztálra emelik. E gondolatra a pontot a Rocketman tette fel, mely megmutatta, hogy lehet stílusosan is életrajzi filmet csinálni a zene nagy alakjairól.
Őszintén megmondom, Elton Johnról vajmi keveset tudok. Hallottam már jó néhány számát, azonban munkásságába sosem ástam bele magam, magánéletébe pedig még úgy se. Dexter Fletcher viszont mindenre gondolt, és nem egy, az életrajz minden pillanatát szó szerint vászonra vinni akaró filmet hozott össze, hanem egy életrajzi ihletésű, színes-szagos musicalt, mely akár sz... több»
Chucky, a Terminátor? A kultikus 1988-as Gyerekjáték az évek alatt igen nagy kedvencemmé vált. Minden átgondolatlansága ellenére egy rendkívül szórakoztató horror, mely gazdagabbá tette a műfajt Chucky alakjával. Nem is kell csodálkozni a számos folytatáson, hiszen ez a vörös hajú kis gazfickó piszok szórakoztató figura. A széria azonban nem kerülhette el a manapság maximumon pörgő remake hullámot. A hír hallatán igencsak húztam a számat, és az előzetesek is egy gyenge, a mai alacsony igényekhez igazodó filmet sejtettek velem, mely véresen komolyan akarja magát venni. Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna.
Az új Gyerekjáték egy hűsítő limonádé volt ebben a rekkenő hőségben, mely szórakoztatott, és megidézte a ... több»
Jersey-módi, ezúttal animálva Jól emlékszem, amikor pár éve egy nagy maratont tartottam Kevin Smith Jersey filmjeiből (Shop Stop, Shop Show, Képtelen képregény, Dogma, Jay és Néma Bob visszavág, Shop Stop 2.). A maga nemében mindegyik rendkívül szórakoztató, ötletes darab, bár számomra a Shop Stop, a Jay és Néma Bob visszavág nyújtották a legnagyobb élményt. Előbbi egyszerűségével és életszagúságával, utóbbi pedig suttyó humorával ragadott meg. Tudtam, hogy készült egy rajzfilm széria is a srácok kalandjaiból, azonban kicsit ódzkodtam tőle, hogy milyen lehet. Végül megjelent hazánkban is DVD-n, beszereztem és egy ültő helyemben le is daráltam a hat részt, annyira élveztem.
A széria 2000-ben indult útjának, ám igen nehéz... több»
Nem túl mesés agrabai éjszaka A Disney az utóbbi években a nosztalgiafaktorra épít. Sorra veszi klasszikus rajzfilmjeit, és készíti el azok élőszereplős újragondolásait. Biztos befektetés, hiszen, akik a '90-es években ezeken nőttek fel, azok most saját gyermekeikkel váltanak jegyet az élőszereplős változatokra. Én ez idáig távol tartottam magam az egeres cég ezen munkáitól. Valahogy egy erőltetett és izzadságszagú rókabőr nyúzásnak hatott az egész. Végül beadtam a derekam és megnéztem az Aladdint, hogy azért mégis állást tudjak végre foglalni a témában. Nos, nem tévedtem sokat.
A stúdió 1992-es rajzfilmje maga a tökély, egy igazi korszaklenyomat, mely hiába ízig-vérig '90-es évek, mind a mai napig frissnek hat. A Musker... több»
Ó, Mami! Én valahogy kimaradtam gimis és egyetemista éveim alatt a nagy piálós bulikból. Őszintén szólva sosem vonzott az, hogy igyak, hányjak, majd benne feküdjek, bár közösségépítő szerepe nyilván van ezeknek a programoknak, és egy bizonyos határig még kellemes, kicsit arcpirító emlékek is születhetnek ezeken. Na, a Mamiban történtekre egyik sem igaz. Tate Taylor horrorjának előzetesével teljesen véletlenül futottam össze a moziban, még talán a Mi előtt. Ugyanazt a tucat tinihorror alapot ígérte, amit már évek óta nyomatnak. Kicsit fel is szisszentem, hogy Octavia Spencer mi a francot keres egy ilyen filmben? Aztán többször belefutottam az előzetesbe, és amikor megláttam, hogy az a Tate Taylor rend... több»
74 Evil Dead - Gonosz halott (1981)