Sorsok, ha összefonódnak – Az Aranypinty A Brooklyn rendezőjének új filmjét nemes egyszerűséggel kardélre hányták a nemzetközi kritikák, pedig a Pulitzer-díjas regény alapján készült Az Aranypinty egy kifejezetten élvezetes, izgalmas kérdéseket boncolgató, komótos tempója ellenére is hatásos dráma a sorsszerű találkozásokról: hogyan és miért botlunk bele életünk bizonyos pontjain rég nem látott ismerősökbe, mi lehet a szerepe a gyerekkori barátok és szerelmek újbóli felbukkanásának? Az évtizedeken átívelő, szövevényes történet egy rejtélyes múzeumi robbantásból és egy festménylopásból bomlik ki.
Dona Tartt nagyszabású regényének két és fél órás filmadaptációja egyébiránt nem egy nézőmágnes darab. Bár szerepel benne Nicole Kidman, S... több»
A szomorú bohóc ébredése - Joker Úgy tűnik, hogy a DC, ha már univerzumépítésben jócskán lemaradt a nagy konkurens Marvelhez képest, megtalálta a nyerő receptet: Batman ikonikus nemezisének eredettörténete olyan mélyre ás, ahová képregényfilm még nemigen merészkedett.
Hogy a Joker minősége és szerzői felhangja mennyire köszönhető a projekten eleinte dolgozó, majd a The Irishman miatt távozó Martin Scorsesének, azt nehéz lenne megmondani, de tény, hogy sokan már jó előre a Taxisofőr, illetve a Komédia királya stílusát és téziseit vélték felfedezni a filmen. Todd Phillips (Cool túra, Másnaposok, Terhes társaság) munkáját ráadásul a szó szoros értelmében nem is lehet képregényfilmnek nevezni: Arthur Fleck karaktere és a Joker... több»
Családban marad - Aki bújt A semmiből érkezett Matt Bettinelli-Olpin és Tyler Gillett virtuóz horror-vígjátéka, ám az Aki bújt hihetetlenül kellemes meglepetés. Csak egy pillanatig sem szabad komolyan venni.
Furcsa, hogy ezt a filmet mindenhol horror/misztikus horror besorolással illetik, mivel az Aki bújt elsősorban a műfaj elemeinek túltolása és a parodisztikus szándék miatt működik. Éjfekete humorú groteszk történetet álmodott vászonra a rendezőpáros, mely, csatlakozva a Tűnj el!, a Valami követ vagy a Fehér éjszakák által is képviselt újhullámos horrorvonulathoz, valamilyen önmagán túlmutató jelentéssel is bír: a rasszizmus, a nemi betegségek vagy a párkapcsolati gócpontok tematizálása helyett az Aki bújt konflikt... több»
Mese az álomgyárról – Volt egyszer egy… Hollywood Quentin Tarantino hatéves volt 1969-ben, azaz abban az évben, amelyben új filmjének története játszódik. A kultrendező által vászonra álmodott Hollywood így egyszerre táplálkozik a szerző kiterjedt filmtörténeti ismereteiből, az általa megálmodott fikciós elemekből és megtörtént eseményekből, miközben végig áthatja egyfajta élénk gyermeki fantázia és lelkesedés: milyennek láthatta annak idején a tévé előtt gubbasztó kis Quentin a világ szórakoztatóipari fellegvárát egy korszakváltás közepén?
Már előre felhördülést keltett a sajtóban, hogy a barokkos erőszak császára ezúttal egy konkrét megtörtént eseményre, méghozzá Sharon Tate meggyilkolására fogja felfűzni új filmjét. Persze Tarantino legu... több»
Smárolni és felnőni - Jó srácok A Seth Rogen-istálló legújabb őrültsége egyszerre szeretne vicces alpári vígjáték és megrendítő coming of age story lenni: előbbi csak egyes jelenetek szintjén, utóbbi pedig a film utolsó húsz percében működik igazán, a köztes időben legfeljebb a választékosan káromkodó, egyébként remekül játszó főszereplő triumvirátus jelentheti a kapaszkodót.
A Jó srácok előzetesei kifejezetten jól sikerültek: az egyikben a producerként a projekt felett bábáskodó Rogen magyarázza el a három főszereplőnek, hogy sajnos még nem elég idősek ahhoz, hogy megnézzék a saját filmjük előzetesét. E hosszabb felvezetést követően pedig tényleg a legszórakoztatóbb pillanatokat gyűjtötték össze a trailert összeállító kre... több»
Gyász bölcsész módra - Egy herceg és egy fél Ana Lungu függetlenfilmje túlírt párbeszédekből és hosszú beállításokból összeálló jelenetekben mesél arról, milyen érzés feldolgozni valakinek az elvesztését. A kulcs: vissza a természetbe.
Az állami- és stúdiófinanszírozás nélkül készülő filmekből szinte kivétel nélkül árad az önfeledt alkotói szabadság, mely többnyire a mozgókép iránti feltétel nélküli alázattal és magas szintű odafigyeléssel párosul: a készítők sok poszton kényszerülnek kipróbálni magukat és még akkor is érezhető, hogy miért volt fontos számukra az adott történet, amikor a végeredmény épp kevéssé áll össze. Ez a helyzet Ana Lungu harmadik nagyjátékfilmjével is: az Egy herceg és egy fél minden képkocájából árad az alkotó... több»
Út a fény felé – Fehér éjszakák A tavalyi Örökség okán a horror új csodagyerekének kikiáltott Ari Aster második nagyjátékfilmjével emelte a tétet: a Fehér éjszakák merészebb, formabontóbb, betegebb és megosztóbb, a műfaj határait még radikálisabban feszegető darab, melyet pont ugyanannyira könnyű imádni, mint szívből gyűlölni.
Bár Astert könnyen skatulyázhatnánk be horrorfilmesként, saját elmondása szerint e mű után más zsánerek és stílusok felé szeretne fordulni. Jó megérzés, ugyanis a Fehér éjszakákkal az elmúlt évek egyik legjobb horrorját alkotta meg, mely egyszerre felel meg a műfaj szabályainak és űz virtuóz játékot annak bejáratott elemeivel. A Fehér éjszakák egy folk horrorba oltott párkapcsolati dráma rendkívüli v... több»
Győzelem vendégpályán – Pókember: Idegenben Miután a Bosszúállók: Végjáték letarolta a világot, tovább dübörög az MCU, melyben Peter Parker szerepe és jelentősége egyre nő. A Pókember: Idegenben foglalkozik a Stark-hagyaték sorsával, miközben tini road-movie-ként, hagyományos képregény filmként, de annak görbe tükreként is megállja a helyét.
Sok kérdés tornyosul a Marvel filmes univerzumának további sorsa körül (még úgy is, hogy nemrég pontos menetrend érkezett a következő évek szuperhős-őrületeinek megjelenéséről), ám a Marvel Kapitány figuráját és a róla készült filmet övező enyhébb fanyalgás után a Hazatéréssel az MCU-ba integrált Pókember legújabb kalandjai bizakodásra adhatnak okot, legalábbis ami a franchise jövőbeli meghatározó... több»
Németnek való vidék – 25 km/h – Féktelen száguldás Markus Goller road movie-ja meg sem kísérel túllépni a műfaj jól ismert toposzain, ám épp emiatt működik remekül, ráadásul a szíve is a helyén van.
A 25 km/h közel kétórás játékideje alatt két fivér kalandjait követhetjük, akik hosszú idő után apjuk temetésén találkoznak újra. A búcsúztatást követő sírva vigadós éjszakán, miután látszólag maguk mögött hagyják korábbi sérelmeiket, elhatározzák, hogy nyakukba veszik Németországot két mopeden, régi fogadalmukat megvalósítandó. A kamaszkorukban fogant terv célja sem változik: a kiindulópont a szülőfalujuk közepén található szökőkút, az út végén pedig a tesók szeretnének a tengerbe vizelni, miután átszelték szülőhazájukat. Persze az utazás valódi... több»
Fantáziák ösvényein - Rocketman A Bohém rapszódia kissé indokolatlan sikere okán az Elton John életéről szóló biopic-musical nehezen fogja elkerülni a Queen-filmmel történő összehasonlítást. A stúdió pedig ezzel boldog is lehet, ugyanis a Rocketman mindazt teljesíti, amibe a Bohém rapszódia belebukott.
Az összehasonlítás egyébként sok szempontból jogos, a Dexter Fletcher által befejezett, ám hivatalosan a botrányairól hírhedt Bryan Singer által jegyzett Queen-sztori és a Rocketman sok ponton rokonítható egymással. Mindkét film zenés biopic, mely egy kultikus előadó karrierjét, annak kezdeti nehézségeit, a nem épp makulátlan családi hátteret, valamint a különféle szubsztanciáktól való függést, és persze nem utolsósorban a h... több»
Scrabble az élet - A szavak ereje Carl Hunter első egész estés filmje Wes Anderson és Aki Kaurismäki szellemiségében fogant dramedy, mely a sajátosan angol humor mellett a legváratlanabb pillanatokban tud szerethetőn szentimentális lenni. A kissé semmitmondó magyar címmel ellátott A szavak ereje (az eredeti cím – Sometimes Always Never – a zakók elegáns begombolásának alapelvére vonatkozik) története egy apa-fia kapcsolatra alapozva bomlik ki, de annyira, hogy a végére még a krimi elemek is minden gond nélkül elférnek a néhol fanyar humorral nevettető, máskor megrendítően drámai jelenetek mellett.
Alan (Bill Nighy) évek óta kutatja eltűnt fiát, Michaelt, eközben viszont másik gyermekével, Peterrel (Sam Riley) egyre távolabb ... több»
Gyűlölet helyett őrület – Tied a világ A kliprendezőként is aktív Romain Gavras második nagyjátékfilmje egy Guy Ritchie és Mathieu Kassovitz szellemében fogant lendületes, vicces és eszement trip a francia bűnözés világába, miközben felnövés- és megváltástörténetként is megállja a helyét.
Francois (Karim Leklou) kisstílű, kövérkés drogdíler, aki nemcsak hogy a mamahotelben lakik, de ezen kívül is nehezen tud kilépni szerencsejátékfüggő, dörzsölt édesanyja, Danny (Isabelle Adjani) árnyékából. Saját biznisz elindításán fáradozna, ám, amikor az anyuka elkártyázza a jégkrém-exportra szakosodó cég beindításához szükséges pénzt, Francois kénytelen elvállalni egy pénz- és drogszállítással egybekötött melót Spanyolországban, hogy a függe... több»
Szakszervezeti kérdések - Sztrájk a gyárban Stéphane Brizé és állandó színésze/múzsája, Vincent Lindon a Mennyit ér egy ember? után ismét a nyugat-európai alsóközéposztály gondjairól tudósítanak, és mindezt újra példaértékű alázattal teszik. A Mennyit ér egy ember? személyes drámája helyett Brizé ezúttal egy kollektíva küzdelmét mutatja be: egy csapat francia gyári munkás azért harcol, hogy munkahelyüket ne szüntethesse meg a cégcsoport német tulajdonosa. A Sztrájk a gyárban (az eredeti cím szó szerinti fordítása: Háborúban) a munkás szakszervezet és a munkaadók közötti egyezkedések, majd a fokozatosan elszabaduló indulatok aprólékos bemutatására törekszik.
Ennek megfelelően hosszú, pazarul megírt és remekül fényképezett jeleneteket ... több»
A lázadás nehézségei - Elrabolt világ Rupert Wyatt új filmje már csak azért is rokonszenves darab, mert nem remake, folytatás vagy képregényadaptáció: az eredeti ötleten alapuló Elrabolt világ műfajokat házasít, megidéz egy sor klasszikust, John Goodman pedig remekel benne. A megváltás azonban így is elmarad.
Wyatt neve A majmok bolygója - Lázadás okán vált ismertté, hiszen 2011-ben nagy meglepetésre sikerrel indította útjára az előzménytrilógiát, mely különösen szép teljesítmény volt annak fényében, hogy mi történt a franchise háza táján a ‘70-es évek túlnyomórészt elbaltázott folytatásai, valamint Tim Burton kevéssé sikerült rebootja után. A 2014-ben készült, nem kifejezetten emlékezetes Hazárdjáték óta Wyatt érezhetően sok en... több»
Mérsékelt összkomfort – Kölcsönlakás Az előzetes információk, a vizuális merényletnek is beillő plakát, valamint a nem túl ígéretes előzetes után nem hittem volna, hogy én leszek az, aki valamelyest meg fogja védeni Dobó Kata első rendezését. No, szó sincs arról, hogy a Kölcsönlakás egy jó vagy teljességgel koherens film lenne, vígjátéknak is nehezen hívható, azonban még így is sokkal kevésbé kártékony alkotás, mint a közelmúlt két legborzalmasabb és egyben majdhogynem legsikeresebb magyar filmje: a Pappa Pia és a Valami Amerika 3.
Persze, minden csak nézőpont kérdése, hiszen tavaly két remek, vállaltan a nagyközönségnek szánt magyar vígjáték is készült, ám az kezdettől fogva sejthető volt, hogy Dobó Kata színdarab-adaptációja ... több»
Hosszú fuvar - Most van most Szajki Péter először forgatott olyan filmet, ami nem szkeccsekből épül fel. Jobban jártunk volna, ha marad a kaptafánál.
A 2008-as Intim fejlövés üde színfolt volt az akkori magyar filmgyártásban: alacsony költségvetéssel, állami támogatás nélkül készült, a kissé fapados látványt azonban sikerrel ellensúlyozták a lendületes párbeszédek, a fantasztikus színészi alakítások és a merészség, ahogyan Szajki a szexualitás témájához nyúlt férfi hősei történetein keresztül. Az Intim fejlövés a mai napig követendő példaként szolgálhat azon filmesek számára, akik nem állami támogatásból, hanem saját erőből szeretnének egyedi, aktuális és friss mozgóképet letenni az asztalra. A 2012-es párdarab, a Neje... több»
A cím kötelez – Pusztító Rövid időn, egészen pontosan két héten belül a Pusztító a második olyan film a magyar mozikban, amelyben a kiváló színészi alakítások és a kifejezetten erős pillanatok fényét a több sebből vérző rendezés, a súlyos ütemtévesztések, a lózungokkal és klisékkel teli forgatókönyv, valamint a feleslegesen túlnyújtott játékidő tompítják.
A nálunk január elején bemutatott A csempész és a Pusztító között tehát elég sok a hasonlóság. Mindkét film lehetett volna egy tisztességesen összerakott, koherens, katartikus alkotás, ehelyett, az említett okokból kifolyólag csak a tehetetlen dühöt, a kihagyott ziccer érzését hagyják maguk után. Különösen nagy kiszúrás ez Nicole Kidmannel, a Pusztító címszereplő... több»
Le kell menni kutyába – Dogman – Kutyák királya Matteo Garrone bűnfilmbe oltott drámája nemcsak a címszereplő Marcello Fonte szuggesztív játéka miatt emlékezetes: a Dogman – Kutyák királya szép lassan bekúszik a bőr alá és a kissé kiszámítható fordulatok, valamint a kevéssé eredeti megoldások sem akadályoznak abban, hogy az alvilági ügyekbe keveredő, a végletekig szerény és szolgalelkű, majd (f)elszabaduló kutyakozmetikus története velünk maradjon.
A Dogman - Kutyák királya gyökerei egészen az olasz neorealizmushoz vezethetők vissza: itt is egy kisember hétköznapi küzdelmeit követhetjük, aki nem akar senkinek sem rosszat, azonban döntésképtelensége és a mindenkivel szembeni megfelelési kényszere végül visszafordíthatatlan események lánco... több»
Még egy nap élet - Levelek Angoláról A friss Európai Filmdíjas dokumentum-animációs hibrid sikerrel helyezi bele a nézőt egy történelmi krízishelyzetbe, és még az objektivitás teljes hiánya sem árt neki.
Fontos, hogy készüljenek olyan filmek, mint a Még egy nap élet. Egyfelől, ez a lengyel-spanyol-német-belga-magyar koprodukcióban gyártott alkotás a közelmúlt történelmének egy olyan szeletét mutatja be, mely, bármennyire is van közel hozzánk időben, kevéssé lehet ismert, hiszen például a magyar történelemkönyvek is maximum egy keretes bekezdést szentelnek neki. 1975, Angola: ebben az évben Portugália, mint gyarmatbirodalom megszűnt létezni, így polgárháború bontakozott ki a dél-afrikai országban a Szovjetunió által támogatott M... több»
72 Az aranypinty (2019)
A Brooklyn rendezőjének új filmjét nemes egyszerűséggel kardélre hányták a nemzetközi kritikák, pedig a Pulitzer-díjas regény alapján készült Az Aranypinty egy kifejezetten élvezetes, izgalmas kérdéseket boncolgató, komótos tempója ellenére is hatásos dráma a sorsszerű találkozásokról: hogyan és miért botlunk bele életünk bizonyos pontjain rég nem látott ismerősökbe, mi lehet a szerepe a gyerekkori barátok és szerelmek újbóli felbukkanásának? Az évtizedeken átívelő, szövevényes történet egy rejtélyes múzeumi robbantásból és egy festménylopásból bomlik ki. Dona Tartt nagyszabású regényének két és fél órás filmadaptációja egyébiránt nem egy nézőmágnes darab. Bár szerepel benne Nicole Kidman, S... több»