B kategóriás akciófilm, ami már trilógiává nőtte ki magát... El se tudtam volna képzelni, hogy egy olyan B kategóriás film, mint a Támadás a Fehér Ház ellen (bármelyik részéről is legyen szó), trilógiává nőheti ki magát. Sőt, továbbra is tartom magam ahhoz, hogy nincs benne annyi potenciál – de ha a Tengerészgyalogos, a 12 menet, a Szupercella és más sablonos, TV-film szintű alkotások is kaptak folytatásokat, akkor Gerard Butler filmje is elbírta.
A központi támadás-jelenet még hozza azt az alapszintet, ami egy izgalmas akciófilmhez kell, de utána a CGI kritikán aluli. Egy 2019-es mozifilm esetében nincs mentség az ilyen minőségű látványvilágra. A végső összecsapás a főhős és a főgonosz között akár működhetett is volna, de a trehány kivitelezés teljes... több»
Az idő telt, a szereplők cserélődtek, de Pennywise trükkjei ugyanazok Mint sokan mások, én is nagy elvárásokkal ültem be a 2017-es Az pazar első fejezete után. Kíváncsi voltam, mit lehet kihozni a háromórás játékidőből, de a könyv vaskosságát látva optimistán álltam hozzá. A végeredmény? Nem lett jobb az első résznél, de rosszabbnak sem mondanám – inkább túlzottan elnyújtott.
A film egy brutális és hatásos nyitánnyal indul, ami rögtön felcsigázza a nézőt Pennywise visszatérésére. Az ezt követő szakasz viszont lelassul: a történet hosszasan időzik az időközben felnőtt szereplők összeverbuválásán, mintha egy osztálytalálkozó szervezését néznénk végig. Ez a rész helyenként vontatott, de legalább bepillantást enged abba, hogyan alakultak a karakterek sorsa az elmú... több»
A mozipremier előtt megjelenő cikkek már kellőképpen csábítóak voltak, amikor olvastam, hogy nem CGI oroszlánokkal szórakoztatják a nézőket, hanem olyan hús-vér állatokat láthatunk, amelyek öt éven át nevelkedtek kamerák előtt. 2019-ben ez különösen dicséretes. A film egy egyszerűbb családi történetbe ágyazva közvetít egy erőteljes üzenetet, ami arra hívja fel a figyelmet, milyen undorító és értelmetlen pénzhajhász hobbit űzhetünk. Az eredményes befejezésnek köszönhetően egy igazán tartalmas alkotásról beszélhetünk. Mindezt pedig még inkább emeli a lenyűgöző dél-afrikai tájak és az állatok szépsége, amelyek nagyvásznon és full HD felbontásban is elbűvölnek. Családi filmként és állatbarátok s... több»
19 év telt el a Samuel L. Jackson-féle Shaft bemutatója óta, ami finoman szólva is egy olcsóbb költségvetésű B-kategóriás akciófilm volt. Nem gondoltam volna, hogy a film megél egy folytatást, de a Netflixnek köszönhetően mégis elkészült. Az új rész sokkal élvezetesebb lett, mint az elődje. Jackson hozza a tőle megszokott karaktert, amely már évek óta összeforrt a nevével, és a beszólásai adják a film legszórakoztatóbb pillanatait. A történet rémesen klisés, és a fia mint partnere inkább kínos, de valahogy mégis működik. Nem mozifilmről van szó, így kifejezetten élveztem otthon, egy laza estére. Ha nem is annyira, mint a Sokkal több mint testőr, de stílusában hasonló, könnyed akció-vígjáték.... több»
Az első Tarantino-film, amely filmismeret nélkül élvezhetetlen lehet... Tarantino neve már szinte garancia a minőségi filmekre. Minden alkotásában találunk valamilyen direkt utalást klasszikusokra, filmstílusokra, rendezőkre vagy jelenetekre, de most, a Volt egyszer egy Hollywood című filmben, egy egész másfél órát áldozott a rendező a Hollywood iránti tiszteletadásnak. Ez a döntés vegyes érzéseket váltott ki bennem, és nem csak pozitívat. Hozzáteszem, hogy összességében élveztem a filmet, de voltak olyan tényezők is, amelyek kifejezetten bosszantottak.
A film két fő részre osztható a hosszú játékidővel. Az első szakasz a Leonardo DiCaprio által megformált színész karakterére helyezi a hangsúlyt, és rendkívül részletesen bemutatja a 60-as évek végén zajló hollyw... több»
Philippe Lacheau és bandája megtriplázta az ökörséget... A rettenetes magyar cím ellenére úgy döntöttem, hogy moziban nézem meg, mert a Felvigyázó után megfogadtam, hogy ha Philippe Lacheau és csapata új filmet rendez, akkor azt mindenképpen megnézem a moziban, társasággal.
Lacheau korábbi munkáihoz képest ez a film teljesen más irányt képvisel. Míg az eddigi filmjeinek mindegyikében volt valamilyen kerek romantikus szál, és a karakterek „szenvedése” volt a poénok fő forrása, most egy teljesen más megközelítést láthatunk. Az agyament történet és a kivitelezés már rögtön az első fél órában a kreténség határát súrolja. Bár eleinte ellenkeztem, idővel megadtam magam, és végül kitűnően szórakoztam rajta. Egy másfél órás tömény ökörséget kapunk, amit a... több»
Az előzetes alapján nem különösebben fogott meg a film témája, ezért sokáig halogattam a megnézését. Kár volt. Nem gondoltam volna, hogy a humor és a komoly családi dráma ilyen mesteri összhangban működhet, de az Instant család pontosan ezt nyújtja. A rendező korábbi munkái (Apa ég, Megjött apuci) szintén a család körül forogtak, de ott az idétlenség és az olykor alpári humor dominált. Éppen ezért is ért kellemes meglepetésként, hogy ezúttal sokkal többet kaptam, mint vártam. A történet mellett a gyerekszereplők is kiemelkednek. Kortól függetlenül parádés az alakításuk. Mark Wahlberget már láttuk drámai szerepekben, de Isabela Moner kamaszkori kitörései különösen hitelesek – a szemében duzza... több»
A Shop Stop után ez a film jóval elrugaszkodottabb a baromság terén, de még így is megvan a maga bája. Jay és Néma Bob mellett két újabb érdekes karakter kerül a középpontba, akik később más Kevin Smith-filmekben is visszaköszönnek. Bár néhány poén (például Jay-ék menekülése a biztonsági őrök elől) kissé erőltetettnek érződik, összességében egy szórakoztató, könnyed romantikus vígjáték. A '90-es évek hangulata pedig végig áthatja, ami csak tovább növeli a nosztalgiafaktort.
Kevin Smith univerzuma tovább bővült, de ebben a filmben a komolyabb, romantikus vonal már nem működik olyan jól, mint a korábbi, lazább alkotásaiban. Bár gyakran emlegetik a Jay és Néma Bob-filmek között, a két ikonikus figura mindössze pár percet kap. Ben Affleck szirupos szerelmi története nem igazán illik bele az eddigi stílusba, és talán ez az univerzum leggyengébb darabja – persze ez nézőpont kérdése. A Shop Show és a Shop Stop után sokan hasonló színvonalra számítottak, de ez a film más irányt vett. Egyszer megnézhető, de nem igazán hagy mély nyomot.
Pazar CGI-s látványon kívül sok újat nem rejt magában... Pazar CGI-látványon kívül sok újat nem rejt magában…
Robert Rodriguez rendezői munkái számomra sosem értek el osztatlan sikert, mégis a neve garancia arra, hogy egy nem mindennapi filmet kapunk. Ez most sincs másként – az Alita: A harc angyala vizuálisan lenyűgöző, de a forgatókönyv egysíkúsága miatt nem vált igazán maradandó élménnyé. Pontosabban: csak egy történetkezdetet kapunk…
A Ghost in the Shell (Scarlett Johansson-féle verzió) óta már nem idegenkedem a manga-adaptációktól, mert a központi karakterek jellemvonásai gyakran erősek és szerethetők. Alita esetében ez 100%-ig igaz. Rosa Salazar alakításában – félig CGI-ként – a cyborg főhősnő annyira emberi, hogy minden más karakter eltörp... több»
Jó ötlet-e egy sorozatgyilkos életútját filmre vinni a tettei bemutatása nélkül? Megosztó kérdés, de én határozottan igennel válaszolok. Amióta láttam az American Crime Story: Az O. J. Simpson-ügy című sorozatot, jobban felfigyelek azokra a bírósági drámákra, amelyek a tárgyalóteremben bontakoznak ki. Egy biztos: a legjobb döntésem volt a film előtt átolvasni Ted Bundy történetét a Wikipédián, mert maga az alkotás a tettekre alig tér ki. Ennek ellenére is rendkívül érdekfeszítő és egyedi stílusú feldolgozás.
Ted Bundy egészen a kivégzéséig tagadásban élt, makacsul hangoztatta ártatlanságát. A közvélemény vagy hitt neki, vagy nem. Vagy sajnálta, vagy elítélte. A film pontosan ezt a nézőpontot követi: a nézőre bízza, hogyan ítéli meg Bundyt – egészen a végkifejletig. Engem... több»
A modernizált középkor, ami se nem középkori, se nem modern A rengeteg negatív kritika miatt sokáig halogattam ennek a filmnek a megnézését, de végül rászántam magam. Talán azért, mert nem voltak nagy elvárásaim, közel sem találtam olyan rossznak, mint ahogyan híre járja. Tény, hogy minden évtizedben kapunk egy új Robin Hoodot, és az alkotók próbálnak valami frissebbet mutatni az ismert történetből – a 2018-as verzió is erre tett kísérletet, inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel. Ez a film teljesen eltér a komorabb, Russell Crowe-féle eredettörténettől, mégis az alapkoncepció változatlan: hogyan válik a csuklyás hős törvényenkívülivé.
A játékidő első félórája még ígéretes: a csatajelenetek látványosak, és próbálják egyedibbé tenni a filmet. Ám miután ... több»
A Bosszúállók: Végjáték után is képesek nagyot alkotni a MFU-nál! Anno a Pókember: Hazatérés nem volt nagy kedvencem, de azóta a Végjáték és az Infinity Saga gondoskodott róla, hogy Tom Holland Pókemberét végül megszeressem. Így aztán a Pókember: Idegenben műfaja (tini-vígjáték) nem okozott nagy meglepetést.
A film röviden, de hatásosan felvázolja a Végjáték utáni helyzetet, bemutatva, hogy milyen az élet Vasember nélkül. Az első egy órában minden adott a minőségi tini filmes szórakozáshoz: rengeteg poén és látvány kíséri a történetet. Az elementálos csatáktól és Mysterio szerepétől nem voltam elájulva, számomra inkább a nem túl sikeres Hihetetlen Hulk jeleneteit idézte. Nem éreztem igazán MARVEL filmnek, de ekkor jött a csattanó... TE JÓ ÉG, DE MÉG MEKKOR... több»
A film adatlapját többször is átnézve a thriller besorolás vonzott, ezért úgy döntöttem, megnézem. Sajnos óriásit csalódtam. A színészi játék mellett a forgatókönyv is gyenge, a párbeszédek és a cselekmény pedig elrugaszkodnak a valóságtól, amitől rengeteg kínos pillanat adódik a filmben. A történet mintha Bruce Willis karakterének látomásait idézné a 12 majom című filmből, de itt a fordulatok és az izgalom sajnos elmaradnak. A film tele van giccses, túldramatizált romantikával, és sok logikátlan momentumot tartalmaz az átlagos játékidő alatt. Fordulatról nem igazán beszélhetünk, de ha mégis annak nevezhetjük azokat a jeleneteket, akkor is a fent említett gyengeségek – főleg a film utolsó sz... több»
Újra előbújt belőlem a kisgyerek A harmadik rész számomra tökéletesen lezárta a Toy Story sorozatot, hiszen méltó búcsút adott annak a szeretetnek, ami az egész szériát körüllengte. Emiatt kezdetben nem mertem túl nagy reményeket fűzni a negyedik részhez. A Pixar Stúdió azonban rácáfolt minden kételyre: nemcsak hogy nem marad el az előző részekhez képest, de azokat is képes volt továbbfejleszteni, és még egy érzelmesebb befejezéssel ajándékozott meg minket.
Ami engem az elejétől fogva lenyűgözött, az a mély nosztalgia. Hihetetlen, hogy 1996-ban, mindössze 6 évesen, hogyan bűvölt el a Toy Story világa a mozivásznon. Most, közel 30 évesen, ugyanolyan csodálattal néztem, és újra gyereknek éreztem magam – a film minden pillanat... több»
Magam sem értem, mit vártam a 2014-es Godzilla után, de ez számomra élvezhetetlen volt Sokan megemlítették, hogy a 2014-es Godzilla nekem nem tetszett, mert alapvetően nem szeretem a szörnyfilmeket. Ez azonban nem teljesen igaz, hiszen a Kong: Koponya-sziget számomra a műfaj egyik legjobbja, és a ’98-as Godzilla amerikai feldolgozása sem volt teljesen élvezhetetlen. Az új Godzilla látványvilága és dizájnja viszont már a hideg kirázott, és az elmúlt öt évben többször is emlegettem az egyik legrosszabb moziként, amit láttam. Így nem is igazán vártam sokat a folytatástól.
A film története kezdetben érdekesnek tűnt: a túlnépesedés és az emberi károkozás hatására a titánok kiengedésével próbálnak egyensúlyt teremteni a bolygón. A felvetett ötlet egyes szempontból izgalmas, de hamar... több»
Két trilógia és három Wolverine mozifilm után lezárást szántak az X-meneknek... Nem kellett volna! Az X-Men franchise legalább olyan meghatározó szerepet tölt be a képregény-adaptációk világában, mint a Bosszúállók saga, mégis a 9 film után, egy lezárásnak szánt epizóddal nem sikerült azt az epikus befejezést nyújtani, amit a sorozat igazán megérdemelt volna.
Az Apokalipszis számomra már nem hozta azt a színvonalat, amit az előző két rész, mégis úgy tekintettem rá, mint egy lezárást. Ráadásul a Logan is méltó búcsút jelentett az ikonikus karakterek számára. A folytatás azonban már nem tett hozzá semmit a franchise örökségéhez. A történet univerzumot bővítő The Gifted sorozat már inkább izgalmasabbnak tűnt, de a fő mozifilmes történet mégis egy teljesen felesleges irányt vett. A Sötét Főni... több»
A bohém rapszódia hibájából tanulva… egy hihetetlenül őszinte zenés film készült Őszintén, Elton John életéről semmit nem tudok, és a dalaiból is alig két-három cím jut eszembe. A 2000-es évek körüli házasságkötésével kapcsolatos cikkekkel voltam tisztában, de ennek ellenére elmentem a róla szóló filmre, mert a legnagyobb hibámnak azt tartom, hogy tavaly a Bohém rapszódiát csak itthon néztem meg, így elmaradt a nagyvászon élménye.
Akarva-akaratlanul is összehasonlítom a két filmet, hisz az alapkoncept ugyanaz: meleg énekes életútja. Nem telt el sok idő a bemutatók között, így nehéz is eldönteni, melyik filmet élveztem jobban, de az biztos, hogy Elton történetét sokkal őszintébben és merészebben vitték filmre, mint Mercury-ét.
A film felépítése zseniális ötlet. In medias ... több»
Ez már nem az igazi... A Men in Black egy szerethető és szórakoztató trilógia volt, amelyet a szenzációs szereplőpáros és a karakteres űrlények/gonoszok tettek igazán működőképessé. Bár a minőség nem tartotta meg az elején felállított színvonalat, én mégis lezárt, sikeres franchise-ként tekintettem rá. Az ötlet, hogy újraindítják a sorozatot egy másik szemszögből, érdekesnek tűnt, hiszen láttunk már olyan folytatásokat, amelyek megleptek. Sajnos, ez most nem tartozik közéjük.
Ahogy a Taxi széria, úgy a Men in Black is eljutott arra a pontra, hogy minden, ami kezdetben friss és szórakoztató volt, azt túltolták, és más szereplőkkel próbálták feldolgozni. Ez sajnos az alapkoncepciót is tönkretette. Az első nagy probl... több»
Adam Sandler és az Orient Express? Adam Sandler filmjei már egy ideje eltűntek a magyar mozikból, és most már főként a rajongói nézik a Netflixre gyártott produkcióit. A Gyagyás gyilkosság azonban jobban eljuthatott a hazai közönséghez, hiszen meglepetésünkre szinkronizálták is. Én az a típusú ember vagyok, aki tisztában van Adam Sandler stílusának negatív hatásaival, mégis a filmjei 70-80%-án jól szórakozom. Ez most sem volt másként, sőt, a megszokott szinthez képest (bár a magyar cím elég félrevezető) egy komolyabb krimi-vígjátékot kaptunk.
A történet Agatha Christie regényeinek stílusjegyeire épít, miközben Adam Sandler végigpofázza a filmet. Itt nem találkozunk altesti poénokkal vagy undorító jelenetekkel, csak a jól isme... több»
68 Támadás a Fehér Ház ellen 3.: A védangyal bukása (2019)
El se tudtam volna képzelni, hogy egy olyan B kategóriás film, mint a Támadás a Fehér Ház ellen (bármelyik részéről is legyen szó), trilógiává nőheti ki magát. Sőt, továbbra is tartom magam ahhoz, hogy nincs benne annyi potenciál – de ha a Tengerészgyalogos, a 12 menet, a Szupercella és más sablonos, TV-film szintű alkotások is kaptak folytatásokat, akkor Gerard Butler filmje is elbírta. A központi támadás-jelenet még hozza azt az alapszintet, ami egy izgalmas akciófilmhez kell, de utána a CGI kritikán aluli. Egy 2019-es mozifilm esetében nincs mentség az ilyen minőségű látványvilágra. A végső összecsapás a főhős és a főgonosz között akár működhetett is volna, de a trehány kivitelezés teljes... több»