B-kategóriás. Vajon ez volt a cél? Amikor a földönkívülis sztori keveredik az ezredforduló környéki tinifilmek hangulatával, akkor megszületik a Faculty- Az invázium. Kevés pozitívumai közül a legfontosabbat sem igazán írhatjuk a film javára, mert attól még, hogy néha jól esik ilyen könnyed, B-kategóriás alkotásokat nézni, ahol az elejétől fogva tudod ki lesz a rosszfiú és mi lesz a film tanulsága (ha egyáltalán létezik ilyen), attól még az a film nem válik kevésbé rosszá. Mi az előbbi indok miatt választottuk a Facultyt egy könnyed vasárnap délutáni filmezés tárgyául és hát igen, végül is elmondható, hogy pontosan azt kaptuk tőle, amit vártunk.
Szereplőgárdát tekintve a film egy igazi sztárparádé. Az más kérdés mondjuk, hogy... több»
Nincs jogosítványod? Pattanj a fűnyíróra! Amikor az ember meghallja, hogy egy David Lynch rendezte filmről van szó, azonnal valami szürreális és bizarr dolgokkal teletűzdelt alkotásra asszociál. Ezzel nincs is semmi baj, hiszen rendezői védjegyekről van szó. Ugyanakkor vannak azok az esetek, amikor egy Lynch film ezeket teljesen mellőzni tudja, s így is egy nagyszerű végeredmény lesz belőle: na, ez a Straight story.
Elöljáróban azt le lehet szögezni, hogy a film nem az izgalmas, pörgős sztorijával fogja lenyűgözni a nézőt, hiszen a történet úgy halad, mint Alvin Straight a fűnyírógépével: szépen lassan, komótosan, amolyan „öregurasan”. Mégis, ezalatt a lassú, alig két órás játékidő alatt úgy tud mesélni életről, az időskori létről, ... több»
Mennyire ijesztő a rusnya baba? Amennyire felkapott és sikeres lett 2017 nyarán az Annabelle második része, az első fejezetet legalább ugyanannyira a sárba tiporta még 2014-ben. A látottak alapján (igaz, ez részemről csak az Annabelle 1-re értendő) ezzel teljesen egyet is tudok érteni, ugyanis a parababa rémisztgetésére csak annyit tudok mondani: hiába a Démonok között-univerzum, ez a film a „hát, nem tudom…” kategória.
Az még önmagában a kisebb gond, hogy a klasszikus kísértetház-és démonűzős-horrorokat mixelték össze egy filmben, de a kivitelezésbe elég súlyos hibák csúszták. Az egyik legszembetűnőbb, amikor már az alkotásban egy démont kellene prezentálni. Nos, van itt démon, csak azt a néző nem nagyon láthatja (ergó: n... több»
Én vagyok a pasim??? Nagyon vártam ezt a filmet, mert manapság a jó romantikus film ritka, mint a fehér holló, s a Nap nap után története szempontjából igen egyedinek ígérkezett. Szerencsére nem is kellett nagyon csalódnom benne, mert egy kellemes hangulatú, fiatalokkal teli filmet kaptam, amely épp a kellő mértékben adagolja a romantikát, nem ad csöpögős happy endet, de nem is lesz érfelvágósan negatív. Szóval, pont jó.
Az alapfelvetés, hogy létezik egy személyiség, akinek nincs saját teste, hanem napról napra más-más tinédzser bőrébe bújik (néha lány, néha fiú), de mindig ugyanannyi idős, s mindig ugyanabba a lányba szerelmes, már önmagában izgalmas. Különleges élményt ad a nézőnek, hogy végigkísérheti egy oly... több»
Bemutatkozik az új zsáner Ismét csak gratulálni tudok a magyar HBO-nak, mert (én a Terápiát hagytam utoljára), az Aranyélet és a Társas játék után ismét bebizonyosodott, hogy a magyar sorozatoknak sem kell leragadnia a Barátok közt és a Jóban rosszban szintjén. Sőt! A Terápiával szinte egy új zsáner született, amivel biztos vagyok benne, hogy nem utoljára fogunk találkozni a tv képernyőjén. Bár tisztában vagyok vele, hogy a sorozat hozott sablonból dolgozik, azért nem kis dolog, hogy sikerült a magyar viszonyokra is átültetni a történetet, hazánkban ugyanis Amerikával ellentétben még nem annyira magától értetődő, hogy az emberek simán megnyílnak egy pszichológusnak, s egyáltalán mernek szakembert felkeresni, ha baj v... több»
Nincs benne üresjárat Az új Bosszúállók-filmre való készülés keretében megpróbálom pótolni és/vagy újranézni néhány régebbi MCU-darabot, s mivel az egyik tv-adó műsorra tűzte Amerika Kapitány második kalandját, így éltem a lehetőséggel.
Ritkán szoktam képregényfilmre ilyet mondani, de jelen esetben az van, hogy: ez igen! A Russo-fivérek egy pörgős darabot tettek le az asztalra, amelyben egy percnyi üresjárat sincs. Az akciójelenetek nagyon jól vannak megkomponálva, ahogy Bucky Barnes karakterének felvezetését is remekül oldották meg. Ami viszont különlegessé teszi jelen képregény-adaptációt, hogy nemcsak egy szimplán látványos akciófilm kerekedett ki belőle (persze a látványra most sem panaszkodhatunk), hanem egy... több»
Audiovizuális orgazmus Nagyon ritkán (úgy két-háromévente egyszer-kétszer) fordul velem elő, hogy egy film a látványvilágával magával ragadjon, sőt, beszippantson, s a végéig el ne eresszen. Steven Spielbergnek ez most olyannyira sikerült, hogy bátran merem állítani: a Ready Player One maga az audiovizuális orgazmus, az a film, amelyet igenis moziban, minél nagyobb vásznon kell megtekinteni, mert amit láthatunk és hallhatunk 140 percen keresztül, nos, azt nagyon nehéz szavakba önteni.
A virtuális valóság és a filmek kapcsolata ugyan nem új keletű dolog, de a Ready Player One-ban szereplő VR-tér maga a „popkult-mennyország”. Itt akár a Vissza a jövőbe híres autójával, a DeLoreannel száguldhatsz át egy T-rex és King... több»
Pofátlanul egyszerű A pofátlan című film egy tipikus példája annak, hogy amelyen tizenévesen még jót nevettél, azon úgy tíz év elteltével inkább már csak kínosan mosolyogsz.
A film alapötlete (ha már ezzel a remek magyar címmel élhetünk) pofátlanul egyszerű: Steve Barker egy jó szándékú ember, akinek ki kellene rúgni egy takarítót. Hát persze, hogy ezt nem szívesen tenné meg, így inkább felajánlja, hogy dolgozzon neki. Csakhogy a takarítóval történik egy baleset, s mivel már nincs biztosítása, így Steve-nek kell kiperkálnia a több tízezer dolláros műtéti költséget. Nos, mit tesz ilyenkor az emberfia? Benevez a paraolimpiára, hogy egy fogadás keretében meglegyen a pénz. Így lesz Steve-ből Jeffy, a szellemileg vi... több»
Nem egy reformer film, de kikapcsolódásnak megteszi Egy újabb videojáték-adaptáció, ráadásul most egy reboottal van dolgunk, hiszen a dekoratív kalandor csajszit (Lara Croftot) már kétszer nagyvászonra álmodták Angelina Jolie főszereplésével (és felemás sikerrel). Hogy szükségünk volt-e egy újabb Tomb Raider-filmre az persze a kritika és a bevételi adatok eldöntik, mindenestre a korábbi verziókhoz képest egy másmilyen címszereplőt kaptunk. És ez szimpatikus számomra.
Jelen esetben Lara Croft egy fiatal, Londonban élő nő, aki biciklis futárként próbálja előteremteni a napi betevőt. Emellett ott van apja cégbirodalma, amelynek az irányítását nem hajlandó átvenni (ugyanis szent meggyőződése, hogy a fater még él, noha hét éve eltűnt, s semmi élet... több»
Ez a film már mindörökké klasszikus marad, s nagyszerűen bizonyítja, hogy régen bizony akadtak humoros családi filmek erőltetett altáji poénok nélkül is. A konfliktus igen egyszerű (és valljuk be kissé hihetetlen is), egy baba egy személyben három kelekótya bűnözővel szemben, nem csekély veszélyen átlépdelve, amelynek állomásait a gyerkőc kedvenc mesekönyvének eseményei alakítják. Egyetértek az előttem szólókkal, van benne némi Reszkessetek betörők feeling, ilyenkor gondolkodunk el azon, hogy ha már bűnözőkkel futunk össze a való életben, milyen jó is lenne, ha ezzel a balfácán típussal találkoznánk (mert bizony a valóságban is léteznek ilyenek). A főszereplő bébi persze tündéri, grimaszait ... több»
Taxisként az élet... Újfent Jarmusch, akiben szintén nem csalódtam, hiszen az eddig megtekintett filmjei után az Éjszaka a Földön is csak azt tudom mondani, mint korábban: remek alkotás, már-már mestermű. Pedig egy szkeccs-filmről van szó, ahol akarva-akaratlanul is fennáll a veszélye annak, hogy az egyes szegmensek színvonala váltakozó.
Mielőtt azonban az egekbe emelném az egyik kedvenc rendezőmet, gyorsan leszögezném: az Éjszaka a Földön című filmjében is jelen van a színvonal váltakozása, maximum nincsenek akkora kilengések, mint például a Kávé és cigaretta esetében (igaz, abban kilenc kisfilm tevődött össze, itt csak öt). Az öt szegmens közül a másodikat (New York) és a negyediket (Róma) emelném ki mindenké... több»
Woody Alen jelentkezik Korábban többször láttam ezt a filmet, s jó élményeim voltak róla, így újra felelevenítettük. Tipikus Woody Allen film, ehhez kétség sem férhet: egyszerű helyzetkomikum, jól csengő poénok, amelyek olykor a szereplők bárgyúságából adódnak (de ennek igazán nagy mestere Allen, hogy még ezek is úgy tudjanak elsülni, ahogy kell, ha más rendező filmjében fordulnának elő ilyen megoldások, talán még a szánkat is húznánk). Na meg persze az ellentétek, amik vonzzák egymást (ez esetben C.W.-re és Miss Fitzgeraldra gondolok, ugyan mennyi esély van arra a valóságban, hogy egy Helen Hunt kaliberű nő észrevesz egy Woody Allen típusú pasit?). A kettejük közötti szócsatározások pedig igazi fénypontjai a film... több»
2017-ben ez gyenge... A mostani szuperhős filmes felhozatalból részemről eddig kimaradtak a DC-filmek, nem csekély részben annak köszönhetően, hogy a kritikai fogadtatásuk nem volt túl biztató. A Wonder Woman viszont érdekes módon elnyerte a „gonosz és kegyetlen” kritikusok tetszését, így úgy voltam vele, hogy megérdemel egy esélyt. Nos, miután megnéztem a Csodanő kalandját, csak annyi jutott eszembe: ha ez a film volt a DCEU eddigi darabjai közül a legjobb, akkor milyen a többi? Merthogy szerény véleményem szerint ez is egy elég gyenge produktum lett, így erre is csak annyit tudok mondani: hát, nem tudom…
Sajnos ez a film is az eredetfilmek „gyermekbetegségeitől” szenved: egy keretbe foglalt, faék egyszerűségű t... több»
Meglepően jó Számomra a Boldog Halálnapot! egy igazán pozitív csalódás. Izgalmas előzetese ellenére sem számítottam túl sok jóra tőle, hiszen a horror paródiák terén nem állunk túl jól. A Horrorra akadva filmek pl. inkább gagyik, mint ötletesek. Persze a Boldog Halálnapot! nem aposztrofálja magát horror paródiának, de azért nem is veszi magát olyan komolyan, s ez szerintem remekül áll neki. Persze tény, hogy innen-onnan összeszed stílusjegyeket, de ugyan melyik horrorfilm nem teszi? Ez a műfaj ugyanis nem nagyon létezik jump scare-ek, baljóslatúan lassú szekrényajtó kinyitások, vagy éppen olyan felfoghatatlan jelenetek nélkül, hogy vajon miért is sétálgat egy fiatal lány egyedül egy sötét és üres alagútb... több»
A négyes bűvöletében Annak idején hallottam erről a filmről, de valamiért kimaradt. Sebaj, ami késik, nem múlik. A végeredmény pedig egy olyan négy „kisfilmből” összetevődő egész lett, amely elég rosszul indult, aztán a végére csak lett belőle valami. A Négy szobán ugyanis nem nagyon lehet mit szépíteni: az első két szegmens (itt: szoba) elég gyengére sikeredett, a harmadik és negyedik viszont egész nézhető. A nem mindennapi színészgárdát nézve (már rögtön a legelső szobában ott van Madonna és Valeria Golino, majd aztán olyan sztárparádé következik, mint Antonio Banderas na meg Jennifer Beals aki ráadásul valami érthetetlen ok miatt a záró szkeccsbe is visszatért) talán maguk a színészek is azt gondolták, ebből ... több»
Bill Murray szuperül teljesít Jim Jarmusch és Bill Murray újra együtt, utóbbi ezúttal főszerepben. Ha ez a két név egy filmben említődik, akkor nehezen tudok elfogultság nélkül véleményt alkotni (hiába, mind Jarmusch, mind Murray munkássága lenyűgöz).
A Hervadó virágokban egy kiöregedett „Don Juan” road-movieját láthatjuk, aki egy névtelen levélnek köszönhetően nekivág, hogy megkeresse egykori szeretőit. Adódik a kérdés: mi állt abban a levélben? Hogy az említett Don Juannak (vagyis Bill Murray, s igazából Don Johnston), van egy 19 éves fia, aki talán az apja keresésére fog indulni. Ez indítja be az eseményeket Jarmusch filmjében, ám sokat elmond főszereplőnkről, hogy még csak nem is magától indul erre az útra, hanem bar... több»
„A Hidegháború még nem ért véget” Nagyon vártam ezt a filmet, számomra Jennifer Lawrence személye azért okot ad azt feltételezni, hogy minőségi filmről lesz szó (egyre kétesebb a megítélése, de én továbbra is nagyon jó színésznek tartom). Emellett az előzetesek alapján kirajzolódó történet is izgalmasnak tűnt, ez alapján azt lehetett sejteni, hogy sokkal túlfűtöttebb lesz erotikusan, hiszen a trailerekbe azokat a részeket emelték ki, amik arról szólnak, hogyan használhatja egy nő a testét arra, hogy a kormány számára hasznos információkat szedjen ki valakiből. A film azonban ezt a sztorit csak nyomokban tartalmazta. Persze az elején kapunk rögtön egy erőteljes jelenetet, s azért az „akadémiai” oktató órák sem pironkodnak, de... több»
Annyira elborult, hogy nehéz befogadni David Cronenberg kellőképp feladta a leckét e filmmel. Annyit elárulok, hogy a kanadai direktor életművével még csak ismerkedek (korábban csak a nem túl érdekfeszítő Cosmopolist láttam tőle, ami valljuk be, nem a legjobb dobása), s lehet, hogy nem a Meztelen ebéd volt a legjobb indítás ilyen szempontból, de ha már megnéztem…. lehet meg kéne néznem még egyszer, hogy valamelyest tisztuljon a kép.
Az biztos, hogy William S. Burroughs regényéből Cronenberg egy nem mindennapi filmet hozott össze, amelyet elsőre nagyon nehéz hova tenni. Van itt minden, mint a búcsúban: drogok, hallucinációk, Tell Vilmos-játék, szexuális ambivalenciák, s helyenként a teljes elborultság (beszélő rovarokkal és furcsa... több»
Egész jó dramedy Vannak azok a filmek, amelyek jellegükből adódóan egyensúlyoznak a dráma és a komédia határán, ám nagyon ritkán találják meg az arany középutat (vagy átmegy mélydrámába, s kioltja a humort, vagy olyan mértékben viccel, hogy a történet drámaiságát nyomja el). Ugyan a Rögtönzött szerelem sem találja fel ebben a viszonylatban a spanyolviaszt, de van benne valami, aminek köszönhetően az utóbbi évek dramedy felhozatalából kiemelkedik.
Kumail Nanjiani és Emily V. Gordon saját történetükből készített forgatókönyvet, előbbi pedig a főszerepet is magára vállalta, s ha megfigyeljük, akkor a producerek között ott találjuk Judd Apatow nevét is, aki a kortárs amerikai vígjáték készítés egyik legjobbja (F... több»
Kevin Sullivan produkciói engem mindig elröpítenek a nyugalom szigetére. Az Anne minisorozat is óriási kedvencem, de a Váratlan utazás még egy jó nagy adag eleganciával is megspékeli a családias hangulatot: a nők karcsúak, gyönyörű ruhákat és kalapokat hordanak, férfi-, és nőegyletek gyűlései na és az ötórai tea jelentik a délutáni elfoglaltságot. A gyerekek itt suli után még együtt töltik az idejüket, a családtagok a szomszédos birtokokon laknak, a nagynéni tanít az iskolában és akár három generáció is megszülethet ugyanannál az orvosnál. Persze, túl szép, hogy igaz legyen, de őszintén kit érdekel? Nekem nagyon jól esik néha ilyen erőszakmentes történetekben kalandozni. A Prince Edward-szig... több»
70 Faculty - Az invázium (1998)
Amikor a földönkívülis sztori keveredik az ezredforduló környéki tinifilmek hangulatával, akkor megszületik a Faculty- Az invázium. Kevés pozitívumai közül a legfontosabbat sem igazán írhatjuk a film javára, mert attól még, hogy néha jól esik ilyen könnyed, B-kategóriás alkotásokat nézni, ahol az elejétől fogva tudod ki lesz a rosszfiú és mi lesz a film tanulsága (ha egyáltalán létezik ilyen), attól még az a film nem válik kevésbé rosszá. Mi az előbbi indok miatt választottuk a Facultyt egy könnyed vasárnap délutáni filmezés tárgyául és hát igen, végül is elmondható, hogy pontosan azt kaptuk tőle, amit vártunk. Szereplőgárdát tekintve a film egy igazi sztárparádé. Az más kérdés mondjuk, hogy... több»