Egy homályba vesző történet Mindig kedveltem az olyan történetű filmeket, mint amilyennel elméletben ez a film is akart foglalkozni. Kár, hogy itt elsősorban az elméleten van a hangsúly, mert kimondottan sokat markol történetszintileg, de valahogy mégsem teszi le a voksát semmilyen csapásirányba, és talán számomra ez volt a legzavaróbb az egészben.
A film történetének alappillére a misztikumra épül, de számomra nagyon hamar válik ez a misztikus hangvétel egyfajta furcsa zagyvasággá, ráadásul mintha a készítők se nagyon tudták volna, miként is építhetnék fel élvezetesen és egységesen a filmet, így kimondottan sok mindent hánytak egymásra. Van itt átok sújtotta múltbéli személy, furcsa személyzet és házigazda, fekete má... több»
Kissé keszekusza, de fogyasztható Sokat hallottam már erről a filmről, de ezidáig még nem volt szerencsém hozzá. Mivel a rendezője, Norman J. Warren (1942–2021) nem oly régen sajnos meghalt, gondoltam, teszek egy próbát a legismertebb horrorfilmjével. Warren nem volt nagyon termékeny filmes, hisz 1963-ban kezdte filmes pályafutását, amit 2014-ig kisebb-nagyobb megszakításokkal folytatott. Munkásságára a legjellemzőbb műfaj elsősorban a rövidfilm volt (szám szerint 7 darab volt), illetve a horror (5 darabot készített).
Az 1978-ban készített, Terror című filmje egy kimondottan érdekes darab lett, méghozzá több szempontból is. Szinte minden pillanatáról érződik, hogy egy tipikus angol horrorfilmhez van szerencsénk (tehát akik... több»
Híres film is okozhat csalódást Jó ideje gondolkodtam már azon, hogy újra kellene néznem ezt a filmet, így az elmúlt napokban sort is kerítettem rá. Valamilyen okból kifolyólag ki mertem volna jelenteni, hogy valamikor régen én már láttam ezt a korai Brian De Palma alkotást, azonban meglepődve tapasztaltam a megtekintése során, hogy nagy valószínűséggel kevertem egy másik filmmel.
Annyira sokat nem halottam vagy olvastam erről a filmről, de mivel nálam a rendező, Brian De Palma személye egész jó ajánlólevél, ráadásul eme alkotását egész híresnek mondhatjuk, elöljáróban úgy éreztem, hogy hatalmasat nem csalódhatok majd benne. Nos, nem így lett...
Brian De Palma neve mellett az is sokat számított számomra, hogy közvetlen a C... több»
Orvosok pokoli túrája Kimondottan kedvelem az olyan filmeket, amilyeneket az 1977-es, Rituals című, kanadai horror-kalandfilm is képvisel. Pár jó barát (vagyis itt inkább orvoskolléga) a civilizációt a hátuk mögött hagyja, és egy kellemes túrázással töltik el a szabadidejüket, csakhogy egy nemvárt probléma (jelen esetben egy gyilkos megjelenése) pokollá teszi a kellemesnek induló vakációt.
Ezt a történetet első pillanatra nem lehetne túl sok eredetiséggel illetni, mert már szinte kismilliószor láthattunk hasonló alkotásokat, de engem kezdetben nagyon megfogott az a fajta koncepció, hogy az itt pácba kerülő személyek egytől-egyig orvosok. Ez adott a filmnek valami extra adalékot, talán abból a szempontból, hogy ha... több»
Dr. Moreau és a teremtményei Volt már alkalmam megtekinteni a Marlon Brandoval (1924–2004) és Val Kilmerrel fémjelzett 1996-os változatát, de ezidáig még nem volt szerencsém ehhez a változathoz (lehet, hogy azért nem érdekelt sokáig, mert a 96-os film nem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet). Tudtam, hogy az 1996-os egy 1977-ben bemutatott film feldolgozása volt, de azt eddig szintén nem tudtam, hogy már jelen filmünk is egy feldolgozás, ugyanis H. G. Wells (1866–1946) regényét először 1933-ban filmesítették meg az Elveszett lelkek szigete címen.
Tehát elöljáróban sok jóra nem számítottam a filmmel kapcsolatban, de azt kell, hogy írjam, végeredményében mégis sikerült meglepnie, és kissé talán még jobban is élveztem, ... több»
Sivatagi rémálom Wes Craven (1939–2015) bemutatkozó filmjével, az 1972-es, Az utolsó ház balra című horrorjával indította el pályafutását, ráadásként mondhatjuk, hogy elég erőteljesen, de amint mondani szokták, egy fecske nem csinál nyarat, így az első filmje után még semmi kiemelkedőt vagy maradandót nem mondhattak a horrorrajongók a rendezőről.
Közel öt évvel a bemutatkozó filmje után ismét egy horrorfilm készítésébe kezdett, méghozzá a The Hills Have Eyesba. A két film közt csupán álnéven (Abe Snake) készített egy filmet (The Fireworks Woman), amit műfajilag egyfajta kikacsintásként is lehet kezelni a híres rendező életútjában, hisz merőben eltért az első, vagy majd akár a későbbi műveitől is.
Craven má... több»
Baljós és kiszámíthatatlan Sok jót olvastam már erről a filmről, és a legtöbb filmes oldalon is elég pozitív az értékelése. Ha ez nem lett volna elegendő, hogy másfél órát rászánjak eme produkcióra, ráadásként még itt pozitívan véleményezték, így gondoltam, miért ne tehetnék vele egy próbát. A végeredmény számomra kissé felemásra sikeredett, de egy pillanatra sem bánom a filmre szánt másfél órát.
A legtöbb helyen két, egyértelműen klasszikusnak számító horrorfilmhez hasonlítják eme filmet; az egyik az 1968-as, Roman Polanski rendezte Rosemary gyermeke, a másik pedig az 1976-os, Richard Donner által készített Ómen. A film megnézése előtt kissé erősnek, vagy akár írhatnám azt is, hogy túlzásnak éreztem ezt, viszont a me... több»
Az elpocsékolt ötletek tárháza Az elmúlt napokban ismét elővettem egy olyan filmet, amit kimondottan kedveltem gyerekkoromban (bár már akkor sem tartozott a kedvenceim közé, de elvoltam vele). A fő mondanivalóját, hogy mennyire káros hatású lehet az UV-sugárzás az élőlényekre (vagy akár az emberre is), annak idején még fel sem fogtam. Gyerekfejjel számomra ez a film csupán arról szólt, hogy túrázó emberek egy csoportja miként próbálja túlélni a megvadult állatok támadásait. Sajnos mára még aktuálisabb ez a téma (mármint a káros UV-sugárzás); elsősorban pont emiatt néztem újra eme alkotást, és azt kell, hogy írjam, kevés olyan film ugrik be azonnal, ami ennyire komoly témával foglalkozik, mégis sikerül neki annyira elszúrn... több»
Egy különös vámpírtörténet Cronenberg módra A testhorrorok (avagy body horror) egyik legnagyobb alakja minden bizonnyal a kanadai származású David Cronenberg volt a 80-as években, hisz olyan filmekkel kápráztatta el a műfaj szerelmeseit, mint az 1983-as Videodrome, vagy az 1986-os A légy. A rendezőre már a korábbi filmjeinél is jellemző volt ez a stílusirányzat (az 1975-ös Parazitáknál és az 1979-es Porontyoknál is megtalálható volt), így nem okozhatott túlzottan nagy meglepetést, hogy jelen filmje is eme irányzatot képviseli. Nagyon sajnálom, hogy mostanában nem készít efféle filmeket, pedig igény biztos lenne rá.
Rengeteg dolog miatt kedvelem Cronenberg fentebb felsorolt alkotásait, és ez alól eme filmje sem kivétel. Mint a legtöbb... több»
Argento ismét varázsolt Kimondottan kedvelem a korai eurohorrorokat, de ezen belül is elsősorban az Olaszországból származók állnak közel a szívemhez, hisz olyan zseniális filmesek alkotásait csodálhattam, mint Lucio Fulci (1927–1996), Mario Bava (1914–1980), vagy jelen filmünk esetében Dario Argento (persze ezt a sort még bőven lehetne folytatni).
Dario Argento munkásságát elsősorban a giallók miatt kedveltem meg, bár nem az ő nevéhez köthető elsősorban eme különleges műfaj elindítása, de hogy az ő filmjei során lettek Európán kívül is ismertek, az tény. Argento kimondottan otthonosan mozgott a giallo műfaján belül, ezért kissé meglepett, hogy az 1975-ös Mélyvörös hatalmas sikere után nem egy újabb giallóba vágta ... több»
Egy újabb ütközet az ember és a természet közt Sok embertől hallottam, hogy szeretnek némi fajta párhuzamot vonni eme film és az 1975-ös, Spielberg rendezte Cápa közt, ami részben igaz, részben viszont nagyon nem. Két szempont szerint jogosan hasonlítják össze Spielberg zseniális filmjével. Az egyik, hogy itt is az ember és a természet egy rendkívül erős élőlénye ütközik meg egymással a vízben. A másik pedig egy olasz származású producerguru, Dino De Laurentiis (1919–2010) személye, aki mindenképp szerette volna meglovagolni a Cápa című film hatalmas sikerét.
Dino De Laurentiis szeretett volna egy olyan filmet összehozni, ahol még egy nagy fehér cápánál is erősebb ellenfelet kap az ember, így jött képbe a kardszárnyú delfin. Már csak a... több»
Olasz válasz a híres Cápa című filmre Az olasz filmgyártás híres volt arról (főleg a 70-es és a 80-as években), hogy ha egy film nagy sikereket ért el, szerették meglovagolni azokat a hullámokat, melyeket generált, ezáltal pedig elkészítették a saját, olasz változatukat. Ezen filmek legtöbbje finoman szólva sem éri el azt a minőséget, amit az eredeti képviselt. Csak, hogy megemlítsek egy-két olyan olasz filmet, ami egyértelműen azért készült el, hogy egy sikeres külföldi film hátán felkapaszkodhasson: Ridley Scott 1979-es Alienjére 1980-ban elkészítették A rémület ivadékait, vagy a Sam Raimi rendezte Evil Dead 1-2-re kontráztak rá az 1988-as La casával.
Jelen filmnél egyértelműen Steven Spielberg 1975-ös Cápája volt a kiindulás... több»
Tartaléklángon Valamikor még a 90-es évek elején volt ehhez a filmhez szerencsém, és tulajdonképpen egyetlen dolog volt, amire még a mostani megtekintése alatt is emlékeztem a történetből, mégpedig az egyik szereplő, az elképesztően kövér Mr. Alphonso (Alphonso DeNoble 1946–1978) karaktere. Na nem mintha oly jelentős karakter lenne a film cselekményében, de az ábrázolásától anno féltem.
Jelen filmről sok helyen olvastam, hogy a korai slasher horrorfilmek közé sorolják (amit tulajdonképpen jómagam nem nagyon értek). Szerény véleményem szerint sem a slasherhez, sem a horrorhoz nincs túl sok köze. Inkább egy másik műfajba, méghozzá az elsősorban Olaszországban hódító giallók (azokon belül is a kevésbé durváb... több»
A nézőre bízva Mindig kedveltem az efféle történetű filmeket, mert általában már a történetvezetésükkel képesek magukkal ragadni. Elöljáróban szinte semmit nem tudtam az 1976-os Burnt Offeringsről (idehaza a sokat sejtető Rémálmok háza címre keresztelték), csupán annyit, hogy az egyik kedvenc íróm, Stephen King egyik kedvenc horrorfilmje volt. Nekem ennyi ajánlás már elég is volt ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődésemet.
Jelen filmünk Robert Marasco (1936–1998) novellája alapján készült, amelyet az író még 1971-ben készített el (úgy tudom, Magyarországon nem jelent meg); semmiféle összehasonlítási alapom nincs a novellával, amit kissé bánok, mert nem nagyon tudom hová tenni a belőle készített film egyes je... több»
A texarkanai sorozatgyilkos Kimondottan kedvelem az efféle filmeket, és mivel már volt szerencsém a 2014-es, Rettegés alkonyat után című változatához (ami történetileg egyfajta folytatása volt ennek a filmnek, de nevezhetjük nyugodtan akár feldolgozásnak is), gondoltam, mindenképp teszek egy próbát ezzel a filmmel is. Sajnos összességében nem nyerte el a tetszésemet.
A legnagyobb problémám az volt, hogy hiába a jó alapanyag, ami tényleg valós eseményeken alapszik, sajnos a film készítői szinte egy percre sem voltak képesek visszaadni azt a fajta feszültséget, amit elöljáróban elvártam volna. Sőt, sok esetben már-már komédiába hajló bohókás jelenetekkel tarkították a filmet, ami kimondottan rosszat tett a komolyan vehet... több»
Az istenek eledele Régóta szemezgettem már ezzel a filmmel, de mindeddig állandóan elnapoltam a megtekintését, egészen idáig. Az alapjait H. G. Wells, angol író egy 1904-ben megjelent regénye szolgáltatta. Tulajdonképpen csak az író személye miatt hallottam a filmről, hisz a neve ismerősen csenghet a sci-fi műfaj szerelmeseinek. Olyan történeteket köszönhetünk neki, mint Az időgép, a Dr. Moreau szigete, A láthatatlan ember vagy a Világok harca. A történeteit számos alkalommal feldolgozta a filmvilág, így gondoltam, teszek egy próbát egy kevésbé ismert feldolgozásával, a The Food of the Godsszal, vagy ahogy idehaza megjelent könyvben, Az istenek eledelével. Nos, az én tetszésemet nem sikerült elnyernie eme film... több»
Grizzlyveszély 1975 nyarán Spielberg Cápája kasszát robbantott az amerikai mozipénztáraknál, így több filmstúdió is szerette volna meglovagolni ezt a sikert. Ha nem is tucatjával, de bőséggel érkeztek az elkövetkező években a különféle állatos horrorfilmek. Minőség terén igencsak széles skálán mozogtak, de akkora sikert (avagy minőséget), mint a Cápa, egyiküknek sem sikerült elérni.
Jelen filmünkhöz valamikor még a VHS korszak idején volt először szerencsém, és azt kell, hogy írjam, hogy gyerekfejjel még tetszett is. Azóta rengeteg idő eltelt, és időszerűnek éreztem az újranézését. Sajnos ismételten bebizonyosodott, hogy anno egy sokkal jobb film benyomását keltette, mint amilyen valójában volt.
Persze az... több»
Bosszúálló cápa? Az 1975-ben elkészített Cápa, de még talán az 1978-ban bemutatott Cápa 2. is teljesen más ligában játszik, mint az 1983-ban bemutatott Cápa 3, illetve a szériát lezáró A cápa bosszúja. Ezért ezt a filmet meg sem próbálom összehasonlítani az első két rész bármelyikével (hisz amúgy sem lehetne), talán a harmadik résszel lehetne némi jellegű összehasonlítást végezni.
A legnagyobb gondom a Cápa 3-nál a pokolian alulteljesítő technikai megoldásokkal volt. Hiába a 3D-s technika, sokkal inkább a kárára vált a filmnek. Mégsem lehetett totális kudarcnak nevezni, hisz pénzügyileg annyira nem teljesített pocsékul, mint ahogy a kritikusok és a nézők lehúzták. Továbbá felállított egy olyan rekordot is, ... több»
Elsüllyedt minőség Az egyik nagy kedvencem az 1975-ös, Steven Spielberg rendezésében bemutatott Cápa, és azt kell, hogy írjam, még az 1978-as második felvonásával sem voltak túlzottan nagy gondjaim (pedig azért alaposan elmarad az első részhez képest). Az igazi lejtmenetet az 1983-ban bemutatott Cápa 3, avagy Cápa 3D kezdte meg.
Őszintén szólva már nem emlékeztem, melyik részt utáltam jobban, a Cápa 3-at vagy az 1987-es Cápa bosszúját (ami már számozást sem kapott, pedig az volt a széria lezárása). Emiatt mindkét részt egyszerre néztem meg legutóbb, csakhogy eldönthessem, melyik volt a legsilányabb. Mondanom sem kell, hogy mindkét film messze alulmúlja az első két részt, de talán ha rangsorolni kellene az elk... több»
Egy megkérdőjelezhető, mégis szerethető folytatás Kevés filmet kedvelek annyira, mint az 1975-ben Steven Spielberg által készített, Cápa című klasszikust, de a fene tudja, én elvoltam az 1978-as folytatásával is, bár ez a film messzemenően nem sikerült annyira jóra, mint az elődje.
Sok embertől hallottam már, hogy azonkívül, hogy ismételten feltűnik egy hatalmas fehér cápa Amity szigetének partjai közelében, miben is volt folytatása az első filmnek. Erre a rövid válaszom, hogy semmiben, hisz történetileg tényleg ennyi a film. Valójában azonban azt kell tudni róla, hogy két forgatókönyvet is készítettek hozzá, és végül az került törlésre, ami történetileg egy sokkal, de sokkal valósabb folytatást tárt volna elénk, mint amit végül kaptunk.
... több»
60 Ördögi hagyaték (1978)
Mindig kedveltem az olyan történetű filmeket, mint amilyennel elméletben ez a film is akart foglalkozni. Kár, hogy itt elsősorban az elméleten van a hangsúly, mert kimondottan sokat markol történetszintileg, de valahogy mégsem teszi le a voksát semmilyen csapásirányba, és talán számomra ez volt a legzavaróbb az egészben. A film történetének alappillére a misztikumra épül, de számomra nagyon hamar válik ez a misztikus hangvétel egyfajta furcsa zagyvasággá, ráadásul mintha a készítők se nagyon tudták volna, miként is építhetnék fel élvezetesen és egységesen a filmet, így kimondottan sok mindent hánytak egymásra. Van itt átok sújtotta múltbéli személy, furcsa személyzet és házigazda, fekete má... több»