Az összes animációs Disney-mese a kezdetektől napjainkig

Szinte hihetetlen, hogy az első animációs Disney-filmet, a Hófehérke és a hét törpét közel 90 éve mutatták be. Az animációs stúdió sikere azonban azóta is töretlen, és az Encantóval már a 60. egészestés mozifilmjüket mutatták be. 

Biztosak vagyunk benne, hogy ha azt mondjuk, “animációs Disney mese” mindenkinek beugrik legalább egy (de jó eséllyel inkább egy tucat) film, ami derűs nosztalgiával tölti el a szívét, vagy fel tud idézni egy közelmúltbeli élményt valamelyik újabb produkció kapcsán.

Világszerte milliók szívét hódította meg Dumbó, a repülő elefánt, Aladdin és hű barátja, a Dzsinn, Az oroszlánkirály Simbájának, az elárvult oroszlán története, Volt, a villámgyors kutya kalandja vagy épp a Jégvarázs testvérpárosa, Elza és Anna.

A Disney az elmúlt közel 90 évben számos animációs klasszikussal örvendeztette meg a nézőket, és teljesen generációk nőttek fel az olyan alkotásaikon, mint a Pinokkió, A Notre Dame-i toronyőr vagy épp a Hős6os

Cikkünkkel a stúdió eddigi munkássága előtt szeretnénk tisztelegni, de a szabályok tekintetében szigorúak voltunk. Csak olyan mese került fel a listára, mely száz százalékban animációs (legyen szó 2D-ről vagy 3D-ről). Az alábbi, időrendi sorrendben összeállított listán (a legrégebbitől a legújabbig) mind az eddigi 60 animációs filmet megtaláljátok a harmincas évektől egészen napjainkig. Ez pedig remek alkalmat nyújt arra, hogy egyedül vagy családi körben újra nézzétek a kedvenceiteket, vagy pótoljátok azokat, amelyekről talán lemaradtatok.

A listán minden alapvető információ és előzetest mellett azt is feltüntettük, ha az adott mesét streamelheted valamelyik itthonról is elérhető streamingszolgáltatónál vagy a megnézheted a tévében a közeljövőben. 

Lássuk hát az összes animációs Disney-mesét a kezdetektől az utóbbi évek sikerfilmjeiig. Neked melyik a kedvenced?

 

#60

animáció | családi | fantasy | musical | romantikus

Disney+

Hófehérke mostohaanyja a szépség és a fiatalság megszállotja. A boszorka éktelen haragra gerjed, amikor a varázstükre szerint már nem ő a legszebb a vidéken, hanem Hófehérke.... több»

#59

84 Pinokkió  (1940)

(24) (17)

animáció | családi | fantasy | musical | vígjáték

Disney+

Geppetto az öreg fafaragó egy nap úgy dönt, farag magának egy fabábút, mivel nincs igazi gyereke. Egy tündér azonban megszánja az öreget és életre kelti neki a Pinocchio nevű... több»

#58

79 Fantázia  (1940)

(8) (14)

animáció | családi | fantasy | katasztrófafilm | zenés

Disney+

A nyugati klasszikus zene nagy műveinek animált gyűjteménye, az absztrakt művektől a mitológia és a fantázia ábrázolásáig, valamint a történelem előtti, természetfeletti és... több»

#57

animáció | családi | dráma | musical

Disney+

Walt Disney klasszikusa Dumbóról, a fiatal elefántról szól, akinek nehéz sors jutott. Cirkuszi elefántként nemigen tudja megállni a helyét. Annyit csetlik-botlik, hogy a többi... több»

#56

81 Bambi  (1942)

(16) (8)

animáció | családi | dráma

Disney+

Walt Disney klasszikus meséje, amely generációkat szórakoztatott, Bambi az őzike történetét meséli el, aki elveszíti anyját az erődben, így saját magának kell szembenéznie az... több»

#55

59 Saludos Amigos  (1942)

(2)

animáció | családi | fantasy | rövidfilm | zenés

Négy rövid történetet mesél el a film, melyek Dél Amerikában játszódnak és szereplői Goofy és Donald. több»

#54

71 A három lovag  (1944)

(5)

animáció | családi | fantasy | musical | vígjáték

Disney+

Ám nem kerül sor párbajra, mivel mind a négyüknek szembe kell szállnia a gyűlölt bíboros, Richelieu, katonáival. Ezzel a kalanddal kezdődik a testőrök barátsága. D´Artagnan... több»

#52

animáció | családi | fantasy | kaland | musical | romantikus | vígjáték

A Mickey egér, Donald kacsa és Goofy Csodaországban című rajzfilmben a Walt Disney mesetárában, 1947-ben megszületett legendás hármas kalandjainak lehetünk szemtanúi.

#51

72 Melody Time  (1948)

(2)

animáció | családi | musical | zenés

Több kis aranyos történet mesteri zenével komponálva, melyekben feltűnik többek közt Donald kacsa is.

#50

animáció | családi | fantasy | horror | vígjáték

Disney+

A Kenneth Grahame 1908-ban írt, The Wind in the Willows című könyve alapján 1949-ben készült animációs adaptáció után a Disney elkészítette Irving Washington The Legend of... több»

#49

82 Hamupipőke  (1950)

(30) (28)

animáció | családi | fantasy | musical | romantikus

Disney+

Hamupipőke egy angyali teremtés, kedves, szorgos és csodaszép, ám a gonosz mostohaanyja és két irigy mostohatestvére emberszámba sem veszi. Hamupipőke jobb életről álmodozik,... több»

#48

76 Alice csodaországban  (1951)

(19) (22)

animáció | családi | fantasy | kaland | musical

Disney+

Lewis Carroll világhírű meséje elevenedik meg Walt Disney ezen klasszikusában, amelyben a bátor és élénk fantáziával rendelkező Alice alámerül Csodaországba, ahol... több»

#47

84 Pán Péter  (1953)

(13) (8)

animáció | családi | fantasy | kaland | musical

Disney+

J. M. Barrie történetének adaptációja egy fiúról, aki soha nem nőtt fel. A Darling család három gyermeke meglátogatja Pán Pétert, aki elviszi őket a Sohaországba, hogy... több»

#46

83 Susi és Tekergő  (1955)

(19) (7)

animáció | családi | dráma | kaland | romantikus | vígjáték

Disney+

Walt Disney egyik legbájosabb és legszeretetreméltóbb rajzfilmjének hõsei kutyák. Tekergõ, a bohém kedvû, vidám kóbor eb, valamint a törzskönyvezett, szép és elkényeztetett... több»

#45

80 Csipkerózsika  (1959)

(19) (26)

animáció | családi | fantasy | musical | romantikus

Disney+

A gonosz boszorkány megátkozza az újszülött hercegnőt: amint nagykorúvá érik, egy tűszúrás miatt meghal. A király megkéri a három jó tündért, szabadítsák meg lányát az... több»

#44

87 101 kiskutya  (1961)

(56) (17)

animáció | családi | kaland | vígjáték

Disney+

Roger Radcliffe (Ben Wright) egy szép dalmata, Pongo (Rod Taylor) büszke gazdája. Egy napon Roger összeismerkedik Anitával (Lisa Davis), akinek szintén van egy dalmatája, Perdita... több»

#43

78 A kőbe szúrt kard  (1963)

(6) (10)

animáció | családi | fantasy | kaland | musical | vígjáték

Disney+

Miután az angol király örökös nélkül hal meg, egy londoni katedrális udvarán megjelenik egy kõbe zárt kard, amelyen felirat hirdeti, hogy Anglia új törvényes királya csak az... több»

#42

87 A dzsungel könyve  (1967)

(33) (10)

animáció | családi | kaland | musical

Disney+ | TV-ben (M2, csütörtök 01:33)

Egy baleset következtében Maugli elveszti igazi szüleit, így a kölyök a dzsungelben nevelkedik fel. A bölcs Bagira rájön, hogy a fiú nem a dzsungelbe, hanem az emberek világába... több»

#41

85 Macskarisztokraták  (1970)

(21) (15)

animáció | családi | kaland | musical | vígjáték

Disney+

Párizs egyik legkáprázatosabb házának inasa, Butler Edgar képtelen elfogadni, hogy egykori úrnője, Madame Adelaide a macskáit tette meg örökösnek, s ő, a mindig hű szolga csak... több»

#40

76 Robin Hood  (1973)

(5) (11)

animáció | családi | kaland | romantikus | vígjáték

Disney+

A legendás brit törvényenkívüli történetét úgy ábrázolják, hogy a szereplők humanoid állatok. több»

#39

86 Micimackó kalandjai  (1977)

(18) (3)

animáció | családi | musical | vígjáték

Disney+

Az A. A. Milne történetein és karakterein alapuló animációs rövidfilmek gyűjteményében Micimackó, a mézimádó mackó különös kalandokba keveredik. több»

#38

60 A mentőcsapat  (1977)

(2) (1)

animáció | családi | fantasy | kaland | politikai | vígjáték

Disney+

A Mentő Segélyszervezet két egere egy kislányt keres, akit gátlástalan kincsvadászok raboltak el. több»

#37

87 A róka és a kutya  (1981)

(8) (1)

animáció | családi | dráma | kaland

Disney+

A film egy különös barátság történetét meséli el. Tod, egy kis róka, aki elvesztette a szüleit. A sors egy vadászkutya-kölyökkel, Copperrel hozza össze, majd vidám kalandok... több»

#36

60 A fekete üst  (1985)

(2)

akció | animáció | családi | fantasy | horror | kaland

Disney+

A fekete üst című filmben a gonosz Kétszarvú Királyt elevenen dobták bele egy olvasztókamrába. Ezt követően minden erejével a Fekete Üstöt igyekszik felkutatni, mivel... több»

#35

animáció | családi | kaland | misztikus | musical

Disney+

Basil, a rágcsálók Sherlock Holmes-a társával, Dr. Dawsonnal egy elrabolt játékkészítő ügyében nyomoz. Kutakodásuk eredményeként lassan kiderítik, hogy a szálak a velejéig... több»

#34

75 Olivér és társai  (1988)

(3) (3)

animáció | családi | kaland | musical | vígjáték

Disney+

Olivér, a kismacska egyedül bolyong New York Cityben, mígnem hozzácsapódik egy vagány kutyához, Dodgerhez és annak bandájához. A kóborkutyák és koldus gazdájuk, Fagin... több»

#33

85 A kis hableány  (1989)

(43) (32)

animáció | családi | fantasy | musical | romantikus

Disney+

Ariel egy kíváncsi fiatal sellőlány, akit többre vágyik a tenger nyújtotta szabadságnál. Apja, Triton király birodalma nem képes mindent megadni a lánynak, aki a felszínre... több»

#32

animáció | családi | dráma | fantasy | kaland | krimi | misztikus

Disney+

Miss Bianca és Bernard ügynökök Ausztráliába utaznak, hogy megmentsenek egy kisfiút és egy ritka aranysast egy orvvadásztól. több»

#31

animáció | családi | fantasy | musical | romantikus

Disney+

A gyönyörű és jóságos Belle nagyon szereti édasapját, így amikor a férfit elrabolja egy szörnyeteg, önként helyet cserél vele, és beköltözik a szörny omladozó és... több»

#30

90 Aladdin  (1992)

(111) (36)

animáció | családi | fantasy | kaland | musical | romantikus | vígjáték

Disney+

Agrabah városában él a furfangos utcagyerek, Aladdin és barátja, Abu, egy kismajom. Jafar, a szultán kapzsi varázslója évek óta vágyódik egy csodalámpa után, amiben egy... több»

#29

91 Az oroszlánkirály  (1994)

(242) (90)

animáció | családi | dráma | kaland | musical

Disney+

Nagy az öröm a dzsungel állatainak körében, ugyanis megszületett Mufasa trónörököse, Simba. Nem mindenki néz azonban jó szemmel a fiatal oroszlánra, köztük Simba nagybátyja,... több»

#28

85 Pocahontas  (1995)

(24) (38)

animáció | családi | dráma | kaland | musical | romantikus

Disney+

John Smith sok társával együtt a pénz reményében érkezik az Újvilágba, és fel van készülve rá, hogy ha kell, megküzdjön a barbár vademberekkel, akik ellenük szegülnek. Nem... több»

#27

83 A Notre Dame-i toronyőr  (1996)

(20) (36)

animáció | családi | dráma | musical | romantikus

Disney+

Quasimodo, a Notre Dame katedrális jólelkű toronyőre magányosan éli napjait. Csak a vízköpőkkel tud társalogni, mert gonosz nevelőapja, Frollo megtiltotta neki, hogy valaha... több»

#26

86 Herkules  (1997)

(40) (28)

animáció | családi | fantasy | kaland | musical | romantikus | vígjáték

Disney+

Zeusznak és Hérának megszületett közös gyermeke, Herkules, a kis vasgyúró. Az Olümposzon mindenki boldog, kivéve Hádészt, Zeusz fivérét, az alvilág urát. A trónörökös... több»

#25

88 Mulan  (1998)

(27) (16)

animáció | családi | fantasy | háborús | kaland | musical

Disney+

Mulan, a kínai lány a vég nélküli harcok és csaták korában él. A Kínai Birodalmat egy hatalmas ellenség, a hunok fenyegetik, így minden katonára szükség van. Mulan beteg és... több»

#24

85 Tarzan  (1999)

(36) (39)

animáció | családi | kaland | romantikus

Disney+

Tarzan a gorillák között nevelkedett. Kalát, a nősténygorillát anyjaként tiszteli. Tarzan sokáig azt hitte, hogy ő csak egy csupasz gorilla, ám egy napon találkozik... több»

#23

76 Fantázia 2000  (1999)

(1) (21)

animáció | családi | fantasy | vígjáték | zenés

Disney+

A klasszikus mesevilág és a Walt Disney által megálmodott rajzfilmhősök találkozásai klasszikus zenei aláfestéssel. Felcsendül a Kék Rapszódia, Beethoven 5. szimfóniája, de... több»

#22

85 Dínó  (2000)

(8) (2)

animáció | családi | kaland | thriller

Disney+

Aladár egy fiatal kis dínó, aki messzire kerül a szüleitől, és a lemurok között éli békés életét, egészen addig, ameddig egy meteorzápor következtében elszabadul a káosz.... több»

#21

87 Eszeveszett birodalom  (2000)

(19) (8)

animáció | családi | fantasy | kaland | vígjáték

Disney+

Kuczó Dél-Amerika egyik királyságának teljhatalmú uralkodója, aki mindig azt teszi, amit csak akar. A legújabb terve, hogy egy vízividámparkot létesítsen egy közeli falu... több»

#20

akció | animáció | családi | fantasy | kaland | sci-fi

Disney+

Milo Thatch, az ifjú nyelvész csatlakozik egy szakértőkből és kalandorokból verbuvált rettenthetetlen felfedezőcsoporthoz, hogy megtalálják Atlantisz titokzatos elveszett... több»

#19

animáció | családi | dráma | fantasy | kaland | sci-fi | vígjáték

Disney+

Egy távoli bolygón egy fura tudós kísérletei nyomán különös lényt teremt. A Galaktikus Szövetség száműzi a kis teremtményt, aki azonban megszökik, és Hawaiin bújik el. Egy... több»

#18

85 A kincses bolygó  (2002)

(16) (10)

animáció | családi | kaland | sci-fi | szatíra

Disney+

Jim Hawkins átlagos kamaszfiú: kalandra, szabadságra és izgalomra vágyik. Szuperszonikus szolárszörfjén bebarangolja a tiltott bolygókat és a zajos ûrkikötõket, miközben... több»

#17

87 Mackótestvér  (2003)

(22) (14)

animáció | családi | fantasy | kaland | szatíra | vígjáték

Disney+

Amerika északnyugati tájain, a hatalmas erdők, fenséges vízesések és bohém gímszarvasok vidékén Kenai, az indián fiú különös csoda részesévé lesz. Nem mintha örülne... több»

#16

79 A legelő hősei  (2004)

(9) (1)

animáció | családi | kaland | vígjáték | western | zenés

Disney+

Hogy megmentsék a farmjukat, az ott élő állatok fejvadászatot indítanak egy hírhedt törvényen kívüli elfogása reményében. több»

#15

58 Csodacsibe  (2005)

(3) (7)

animáció | családi | fantasy | kaland | sci-fi | vígjáték

Disney+

Miután tönkretette hírnevét a városban, egy bátor csirkének kell polgártársai segítségére sietnie, amikor az űrlények inváziót indítanak. több»

#14

animáció | családi | kaland | sci-fi | vígjáték

Disney+

Lewis egy zseniális feltaláló, aki találkozik egy titokzatos idegennel, Wilbur Robinsonnal, aki elrepíti Lewist egy időgéppel, és együtt nyomoznak a Bowler Hat Guy után egy olyan... több»

#13

77 Volt  (2008)

(24) (11)

animáció | családi | dráma | kaland | vígjáték

HBO Max | Disney+

Volt, a bátor kutya világhírnek örvend, ugyanis tévésztár: gazdájával, Pennyvel együtt mindennap a világ megmentésére sietnek a gonosz Dr. Calico ellen egy kalandsorozatban. Egy... több»

#12

80 A hercegnő és a béka  (2009)

(21) (18)

animáció | családi | fantasy | kaland | musical | romantikus | vígjáték

Disney+

A békakirály történetének modern feldolgozása, amelynek helyszíne ezúttal New Orleans, ahol Maldonia hercegét Dr. Facilier békává változtatja. Tiana hercegnő hiába próbálja... több»

#11

87 Aranyhaj és a nagy gubanc  (2010)

(102) (25)

animáció | családi | fantasy | kaland | musical | romantikus | vígjáték

HBO Max | Disney+

Flynn Rider, a királyság legsármosabb és legkeresettebb bűnözője egy furcsa toronyban próbál menedéket találni – ehelyett azonban fogságba ejti őt Aranyhaj, a 21 méter... több»

#10

84 Micimackó  (2011)

(13) (5)

animáció | családi | kaland | musical | vígjáték

Disney+

35 év után ismét találkozhatunk a kissé bárgyú és lassú, nagy pocakú, mézimádó mackóval és barátaival: a neurotikus Nyuszival, a félénk Malackával, az okoskodó Bagollyal,... több»

#9

85 Rontó Ralph  (2012)

(40) (9)

animáció | családi | fantasy | kaland | vígjáték

HBO Max | Disney+

Rontó Ralph csak azt szeretné, ha ő is annyira népszerű lehetne, mint Fix-It Felix. A rosszfiút azonban senki sem szereti. Amikor megismeri Calhoun őrmestert, végre számára is... több»

#8

85 Jégvarázs  (2013)

(225) (108)

animáció | családi | fantasy | kaland | musical | vígjáték

HBO Max | Disney+

Elsa királynő mágikus képességének köszönhetően véletlenül örök télbe borítja a birodalmat, majd elmenekül, hogy többé ne árthasson senkinek. Azonban testvére, Anna... több»

#7

87 Hős6os  (2014)

(203) (27)

akció | animáció | családi | kaland | sci-fi

Disney+

Hiro Hamada egy briliáns robotikazseni, aki egy rendkívül veszélyes bűnhálózatra bukkan, mely végzetes fenyegetést jelent San Fransokyo városára. A fiú legjobb barátjával, a... több»

#6

animáció | családi | kaland | krimi | misztikus | vígjáték

HBO Max | Disney+

Zootropolis, a modern emlősök fővárosa, különleges hely. Ebben a színes kavalkádban a világ minden tájáról származó állatok élnek egymás mellett békében. Itt nem számít... több»

#5

86 Vaiana  (2016)

(46) (20)

animáció | családi | fantasy | kaland | musical | vígjáték

Disney+

Háromezer évvel ezelőtt a világ legjobb tengerészei keresztülhajóztak a Csendes-óceánon, és felfedezték Óceánia számos szigetét. Azonban ezután ezer évig nem utaztak ismét,... több»

#4

74 Ralph lezúzza a netet  (2018)

(19) (17)

animáció | családi | fantasy | kaland | sci-fi | vígjáték

Disney+

Rontó Ralph és Vanellope egy új és izgalmas kalandra indul, mert Vanellopénak szüksége van egy alkatrészre a játékához. Ehhez viszont maguk mögött kell hagyniuk a játékterem... több»

#3

77 Jégvarázs 2  (2019)

(23) (24)

animáció | családi | fantasy | kaland | musical | vígjáték

HBO Max | Disney+ | Telekom TVGO

Miért született Elsa mágikus erővel? A válasz, mely az egész királyságra fenyegetést jelent, kísérti Elsát, ezért barátaival, Kristoffal, Olaffal, Svennel és húgával,... több»

#2

akció | animáció | családi | fantasy | kaland | musical | vígjáték

Disney+ | Telekom TVGO

Kumandra birodalmában egykoron békében éltek egymással az emberek és a sárkányok, miután azonban egy démoni erő nyert hatalmat, a sárkányok feláldozták magukat, hogy... több»

#1

80 Encanto  (2021)

(19) (35)

animáció | családi | fantasy | kaland | musical | vígjáték

Disney+ | Telekom TVGO

A Madrigal család Kolumbia meseszép hegyei között élik csodálatos mindennapjaikat egy varázslatos kis házikóban. Minden családtak rendelkezik varázserővel. Szupererő,... több»