10 sztár, akiről nem hitted volna, hogy már elmúlt 60 éves

Az idő múlik, kedvenc sztárjaink pedig öregszenek, ahogy mi is. Néha azonban még így is képesek vagyunk megdöbbenni, hogy egyik vagy másik – akár gyerekkori – kedvencünk felett bizony mennyire eljárt már az idő.

Gyerekkorunk kedvenc akciófilmjének kőkemény sztárja? Egy romantikus vígjáték ügyeletes szépfiúja? Vagy épp a csinos, megközelíthetetlen dögös nő? Ők egész életünkre abban a korban égtek bele az emlékezetünkbe, ahogy a filmjeikben láttuk őket. Éppen ezért képes igazi arculcsapásként érni minket, ha rájövünk, hogy bizony már a hatodik X-ben járnak. Most mutatunk tíz olyan hollywoodi sztárt, akik már betöltötték vagy épp át is lépték a 60-at, de vagy nem tudatosult bennünk, vagy épp nem is nagyon látszik rajtuk.

#10
Stanley Tucci

Stanley Tucci

szül. 1960. 11. 11. (63 éves)
Peekskill, New York, Amerikai Egyesült Államok
Stanley Tucci 1960. november 11-én született a New York-i Peeksvill-ben. Édesapja középiskolai tanár, éesanyja titkárnőként dolgozott. Egy lánytestvére van: húga, Christine Tucci szintén színész. Középiskolai tanukmányait a Johj Jay High School-ban végezte, egyetemi diplomát a SUNY Purchase College-ban szerzett. A Broadwayn 1982.... több»
Beethoven, A dumagép, A pelikán ügyirat, Álmomban már láttalak, Hölgyválasz, Az ördög Pradát visel. Ilyen és ehhez hasonló filmekben szerepelt 1984 óta íródó karrierje során. Stanley Tucci ma már 61 éves.
#9
Angela Bassett

Angela Bassett

szül. 1958. 08. 16. (65 éves)
New York City, New York, Amerikai Egyesült Államok
Angela Evelyn Bassett amerikai színésznő. 1958. augusztus 16-án született New York Harlem városrészében. Édesanyja Betty Jane, édesapja Daniel Benjamin Bassett. Szülei elváltak, így édesanyjával és testvérével élt együtt St. Petersburg városában. Már fiatalon beleszeretett a színészetbe. Tanulmányait a Boca Ciega High School-ban... több»
Jelen listánk korelnöke a maga 63 évével. Ő is rengeteg filmben és sorozatban szerepelt az Ovizsarutól kezdve a Vészhelyzeten keresztül, a Kapcsolat érintésével egészen az Amerikai Horror Storyig.
#8
Damon Wayans

Damon Wayans

szül. 1960. 09. 04. (63 éves)
New York City, New York, Amerikai Egyesült Államok
Damon Wayans színész, forgatókönyvíró és stand-up komikus 1960. szeptember 4-én született New Yorkban. Édesapja, Howell, üzletvezető, édesanyja, Elvira, szociális munkás. Nehéz körülmények között nevelkedett, kilenc testvére van: öt fiú, és négy lány. Donglába (fejlődési rendellenesség) miatt sokat csúfolták az... több»
Az utolsó cserkész, avagy a kőkemény Kőagy őrnagy, aki élete értelmeihez ment haza esténként. A népszerű színész is már 61 éves, bizony.
#7
Meg Ryan

Meg Ryan

szül. 1961. 11. 19. (62 éves)
Fairfield - Connecticut - Amerikai Egyesült Államok
Margaret Mary Emily Anne Hyra 1961. november 19-én született a connecticuti Fairfieldben, tanár szülők gyermekeként nőtt fel, és bár újságíró akart lenni, Meg Ryan néven Hollywood egyik babaarcú, romantikus hősnőjeként szerzett magának hírnevet. Meg Bethelben érettségizett, New Yorkban újságírásból diplomázott, és kisebb... több»
Volt időszak, amikor ha női főszereplő kellett egy romantikus vígjátékhoz, akkor ő állt a producerek híváslistájának élén. A szerelem hullámhosszán, Változások kora, Angyalok városa, Kate és Leopold, hogy csak párat említsünk filmjei közül. Ma már ó is betöltötte a hatvanat.
#6
Hugh Grant

Hugh Grant

szül. 1960. 09. 09. (63 éves)
London, England, Egyesült Királyság
Hugh John Mungo Grant 1960. szeptember 9-én született Londonban. Szülei Finvola és James; egy testvére van, James, aki New Yorkban dolgozik bankárként. Fiatal korában kiváló sportoló volt, főleg krikettezett és focizott. Oxfordban az egyetem évei alatt ismerkedett meg a színjátszással. Első filmszerepét 1982-ben kapta (Privileged), de... több»
Ő volt a '90-es évek brit szívtiprója, akiért oda voltak a lányok korosztálytól függetlenül. Sármja mára mit sem kopott, de azért ma már nem biztos, hogy őt választanák az olyan filmek főszerepére, mint az Értelem és érzelem, a Négy esküvő és egy temetés, a Sztárom a párom, a Bridget Jones naplója vagy az Igazából szerelem.  
#5
Julia Louis-Dreyfus

Julia Louis-Dreyfus

szül. 1961. 01. 13. (63 éves)
New York City - New York - Amerikai Egyesült Államok
Julia Scarlett Elizabeth Louis-Dreyfus  1961. január 13-án született New York városában. Édesanyja az ismert író, Judith Lefever. Apja Gérard Louis-Dreyfus, a Louis Dreyfus Energy Services elnöke. Amerikai, francia és német felmenőkkel rendelkezik. Apai dédapja Léopold Louis-Dreyfus alapította 1851-ben vállalatukat. Szülei a gyermek... több»
Ő is betöltötte már a hatvanat, amiből közel negyvenet a mozivásznon töltött. Olyan filmekben és sorozatokban, mint a Karácsonyi vakáció, a Seinfeld, a Vissza a gyökerekhez, illetve Az alelnök.
#4
Eddie Murphy

Eddie Murphy

szül. 1961. 04. 03. (63 éves)
Brooklyn, New York, Amerikai Egyesült Államok
Eddie Murphy 1961. április 3-án született New Yorkban, édesapja amatőr komikus volt. 15 évesen saját szövegeket írt előadásaihoz. 1982-ben és 1987-ben saját stand-up albumot adott ki. A ’80-as évek elején a Saturday Night Live-ban is rendszeresen fellépett, 1982-ben pedig a 48 óra című filmmel debütált a mozivásznon Nick Nolte... több»
Beverly Hills legjobb zsaruja, aki Amerikába jött 48 órára, beszélt az állatok nyelvén, hol kövér volt, hol vékony, néha nő, néha férfi, és közben életfogytig ült a sitten. Ő Eddie Murphy, aki mindezt hatvan évbe sűrítette bele.
#3
Antonio Banderas

Antonio Banderas

szül. 1960. 08. 10. (63 éves)
Malaga, Andaluca, Spanyolország
José Antonio Domínguez Bandera (vezetékneve végét csak később változtatta meg) 1960. augusztus 10-én született a spanyolországi Málagában. Édesanyja, Ana Bandera tanárnő, apja José Domínguez, aki  titkosrendőrként dolgozott a Franco-diktatúra ideje alatt. Antonio profi futballista akart lenni, tehetsége is volt hozzá, de 14 éves... több»
Már betöltötte a 61-et, de mi akkor is Az interjú a vámpírralból, a Desperadóból, az Evitából vagy a Zorro mozikból emlékszünk rá legszívesebben.
#2
George Clooney

George Clooney

szül. 1961. 05. 06. (62 éves)
Lexington - Kentucky - Amerikai Egyesült Államok
George Timothy Clooney 1961. május 6-án született a Kentucky állam béli Lexingtonban. Édesanyja, Nina Bruce (leánykori nevén Warren), szépségkirálynő volt, a városi tanács tagja. Édesapja, Nick Clooney, egykori műsorvezető, a kései 90-es években 5 évig volt az American Movie Classics házigazdája. A középiskolában George-nál... több»
Mindenki a Vészhelyzetből emlékszik rá, de emellett olyan filmekben is nagyot alakított, mint Az őrület határán, a Sivatagi cápák, az Ó, testvér, merre visz az utad?, az Ocean's eleven vagy épp Az Argo-ackió. Ő is már 60 éves.
#1
Julianne Moore

Julianne Moore

szül. 1960. 12. 03. (63 éves)
Fayetteville, Észak-Karolina, Amerikai Egyesült Államok
Julie Anne Smith 1961. december 3-án született az észak-karolinai Fayetteville-ben. Szülei a hadseregnél szolgáltak, édesanyja pszichológus volt, jogász édesapja hadbíró. A család tucatszor költözött egyik támaszpontról a másikra, majd Julie kikötött a Bostoni Egyetem előadóművészi szakán. A diploma után New Yorkba... több»
Bizony, A szökevény, a Boogie Nights, A nagy Lebowski, a Magnólia és a Kingsman: Az Aranykör sztárja immár 61 éves.