2020.01.22   szerző: hp   hozzászólások: 0

A tavalyi év jócskán bővelkedett izgalmas filmes megjelenésekben, bár kétségtelen, hogy 2019-ben a szuperhősfilmek és a Disney klasszikus meséinek élőszereplős adaptációi vitték a prímet, mi azért Filmforgalmazók Szövetsége által közzétett adatok alapján összegyűjtöttük azt az 50 produkciót, amelyekre a legtöbb hazai néző ellátogatott a mozikba.

TOP50: Ezek voltak a magyarok kedvenc filmjei 2019-ben

Listánkat pontos számadatokkal is alá kívánjuk támasztani, és bizony akadnak olyan filmek is, amelyek fej-fej mellett versenyezhettek a nézettségért. Annyi bizonyos, hogy Quentin Tarantino rendezése, a Volt egyszer egy Hollywood 347 211 rajongót tudott becsalogatni a mozikba, ez a „teljesítmény” pedig már bőven elegendő a 10- helyezésért.

Ezen a ponton pedig át is veszik a vezetést a folytatások és az adaptációk. Az oroszlánkirályt hatalmas várakozás előzte meg, és noha sokan kiemelték a produkció kapcsán a lélegzetelállító és forradalminak számító vizuális megoldásokat, bizony a Disney egyik legnagyobb klasszikusát felemás kritikai visszhang fogadta.

Nem lehet elmenni szó nélkül a Marvel Kapitány mellett sem. Annak ellenére, hogy a film értékelését már a premier előtt széttrolkodták a különböző kritikaaggregátor portálokon, még így is csaknem 380 ezer nézőt érdekelt.

És akkor jöjjön a már oly sokszor emlegetett Joker, amely 460727 nézőjével a negyedik helyet foglalhatja el listán, bár fontos megjegyeznünk, hogy mindössze 68 fővel előzte meg A kis kedvencek titkos élete 2-t.

Dobogósainkhoz talán nem is lehetne mit hozzáfűzni, a legtöbbeknek talán nem okoz meglepetést, hogy a Star Wars: Skywalker kora és a Jégvarázs 2 közel félmillió nézőt vonzott be a vásznak elé, az év legnagyobb filmes dobását, a Bosszúállók: Végjátékot pedig közel 844 ezren látták.

#50

akció | thriller

Mike Banning valódi hazafi, aki mégis hazájával találja szemben magát. A biztonsági ügynököt az elnök elleni merénylet tervezésével vádolják, így nyomába ered az FBI és... több»

79135
#49

85 Creed II.  (2018)

dráma | sportfilm

Adonis Creed élete az egyensúly kereséséről szól magánélete és sportolói pályája között. A bokszoló élete meccsére készül, és egy olyan ellenféllel kell szembenéznie,... több»

82348
#48

72 Miután  (2019)

dráma | romantikus

Tess példás tanuló, kötelességtudó lány, aki középiskola után követi a barátját az egyetemre. Az a fajta rendes lány, akire a szülei is büszkék - ám minden egy csapásra... több»

87865
#47

68 Übergáz  (2019)

akció | krimi | thriller

A nyugis sofőr egy tapasztalt rendőrt szállít, aki közel jár egy brutális gyilkos elfogásához. Rövidesen ráébred, hogy a következő órákban nemcsak kitűnő fuvaros... több»

89238
#46

akció | családi | kaland

A híres rendőr fia, Tim egykor arra vágyott, hogy a Pokémonok trénere lehessen. Álma azonban nem vált valóra, de így is élménygazdag életet élhet. A pokémonok közt ugyanis... több»

92306
#45

dráma | romantikus

Szívszorító történet két kamaszról, akik ifjú koruk nagy részét kórházban töltik. A 17 éves Stella örökletes betegségben szenved. Ha közvetlen kapcsolatba kerül bárkivel,... több»

92576
#44

65 Csodapark  (2019)

animáció | családi | fantasy

June egy vidám és élénk fantáziájú kislány, aki egy nap egy rejtett, de varázslatos vidámparkra bukkan. A hely tele van fantasztikus játékokkal, beszélő állatokkal és... több»

92788
#43

horror | misztikus | thriller

Dr. Louis Creed vidékre költözik a családjával, hogy nyugodt és csendes környezetben nőjenek fel a gyermekei. Amikor a család kedvencét tragédia éri, Louis segítséget kér a... több»

101564
#42

79 A Lego-kaland 2  (2019)

akció | animáció | családi

Öt éve már, hogy minden szupi szuper volt, a városka lakóinak azonban most egy új veszéllyel kell szembenézniük - méghozzá egy távoli galaxis, a Tesho-rendszer Duplo... több»

107467
#41

84 Bohém rapszódia  (2018)

dráma | életrajzi | zenés

A Bohém rapszódia élénk és vibráló tablót fest a legendás Queen zenekar történetéről és a konvenciókra fittyet hányó, már-már polgárpukkasztó frontemberének, Freddie... több»

112177
#40

akció | horror | kaland

Hat teljesen különböző ember megkapja ugyanazt a meghívót - és egy olyan helyen kötnek ki, ahol látszólag csak egy játékban kell résztvenniük. Csak annyi a feladat, hogy... több»

109579
#39

akció | kaland | sci-fi

Miután K és J ügynök elhagyta az ügynökséget, H és M ügynökre vár a feladat, hogy megtalálják a bolygónkra érkező ismeretleneket, akik terveit homály fedi, elképzelhető,... több»

108260
#38

79 BÚÉK  (2018)

dráma | vígjáték

A szilveszteri éjszaka különleges éjszaka: bármi megtörténhet, ahogy az ellenkezője is, akár jó, akár rossz dologra számítunk - akár egy teljesen átlagos estére. Egy pár... több»

113909
#37

dráma | kaland | misztikus

Roy McBride asztronauta merész utazásra indul a Naprendszer peremére, hogy fényt derítsen édesapja eltűnésének rejtélyére, és megoldja az emberiség létét fenyegető... több»

117464
#36

akció | kaland | sci-fi

A Terminátor - Sötét végzet cselekménye A terminátor 2: Az ítélet napja után játszódik, James Cameron azonban átadta a rendezői stafétát a Deadpoolt készítő Tom Millernek,... több»

118495
#35

animáció | családi | fantasy

Rontó Ralph és Vanellope egy új és izgalmas kalandra indul, mert Vanellopénak szüksége van egy alkatrészre a játékához. Ehhez viszont maguk mögött kell hagyniuk a játékterem... több»

122736
#34

60 Gemini Man  (2019)

akció | dráma | sci-fi

Az Ang Lee rendezésében készült akcióthriller főszereplője, Henry Brogan (Will SMith) nincs könnyű helyzetben, ugyanis egy titokzatos férfi folyton a nyomában van, mi több, a... több»

123390
#33

78 Aquaman  (2018)

akció | fantasy | kaland

Arthur Curry egy nap megtudja, hogy ő valójában egy királyi leszármazott, mégpedig Atlantisé. Törvényes örökösként egy eddig ismeretlen világ csatájában kell vezetnie... több»

124514
#32

60 Annabelle 3  (2019)

horror | misztikus | thriller

Ed és Lorraine Warren spirituális életútja során rengeteg ereklyét gyűjtött, mind a gonosszal van fertőzve. Ezek közül a legádázabb a hírhedt Annabelle baba. Véres... több»

126052
#31

animáció | családi | kaland

A nagy csapat újra készen áll a harcra. Szükségük is lesz minden bátorságukra, hiszen a szigetet Zeta, egy közeli szigeten egymagában élő lila madár fenyegeti támadással. Az... több»

128358
#30

családi | fantasy | kaland

A 2014-es Demóna című filmből a nézők megtudhatták, hogyan változtathat egy árulás egy korábban makulátlan lányt sötétlelkű lénnyé, aki attól sem riad vissza, hogy átkot... több»

133871
#29

dráma | életrajzi | vígjáték

Tony Lip nem egy bonyolult fickó, aki szereti inkább az öklével elsimítani a konfliktusokat. Amikor egy kis mellékes melót ajánlanak neki, örömmel elvállalja. Ám a feladatról... több»

130416
#28

akció | kaland | sci-fi

A távoli jövőben Ido, az orvos Iron City roncstelepén egy különleges kiborgra bukkan. Alitának semmilyen emléke sincs a múltjáról, minden új számára ebben a világban. Ido... több»

133933
#27

73 Jetikölyök  (2019)

animáció | családi | fantasy

A Dreamworks stúdió legújabb animációja varázslatos utazásra invitálja a nézőt egészen Sanghajtól a Himalája legmagasabb csúcsaiig. Egy baráti társaság hegyvidéki... több»

135248
#26

46 Kölcsönlakás  (2019)

romantikus | vígjáték

Adott egy épp felújítás alatt álló lakás, és számtalan ember, akik mind egy kicsit máshogy szeretnék élvezni a lakás nyújtotta lehetőségeket. Itt van rögtön két férj,... több»

151721
#25

85 Toy Story 4  (2019)

animáció | családi | fantasy

Bár azt követően, hogy Andy egyetemre ment, és Woody Bonnie-hoz került, hősünk sosem felejtette el az első számú feladatát, mégpedig hogy megóvja szeretett gazdáját. Egy napon... több»

158509
#24

69 Egy kutya hazatér  (2018)

családi | dráma | kaland

Bella különleges kutya: öntörvényű, életerős, makacs és imádja a gazdáját, Lucast. Ám egy váratlan eseménynek köszönhetően Bella nagyon messzire keveredik Lucastól, és... több»

177536
#23

73 Shazam!  (2019)

akció | fantasy | kaland

Billy Batson 14 éves. A gyerekotthonból került nevelőszüleihez, és az még csak hagyján, hogy a kamaszkor minden nyűgjével meg kell küzdenie, még az iskolában sem túl... több»

158597158597
#22

akció | krimi | thriller

John Wick tiltott területen, a gazfickók rejtekhelyeként működő Continental Szállodában gyilkolt. Tettével magára vonta a Felső Kör haragját, 14 millió dolláros jutalom... több»

169814
#21

70 Üveg  (2019)

dráma | sci-fi | thriller

Történetünk ott folytatódik, ahol a Széttörve cselekménye véget ért. David Bunn, a sebezhetetlen férfi Kevin Wendell Crumb egyik életveszélyes és emberfeletti képességekkel... több»

186005
#20

80 Múlt karácsony  (2019)

dráma | romantikus | vígjáték

Kate élete nem az ideális forgatókönyv szerint halad, semmi sem alakul a tervei szerint. Egy karácsonyi boltban talál állást a télapó manójaként, de úgy tűnik, ez a döntése... több»

188491
#19

akció | dráma | életrajzi

Caroll Shelby és Ken Miles, az autóversenyzés királyai együtt küzdenek meg egy vállalati beavatkozással, a fizika örök törvényeivel és saját belső démonjaikkal, hogy a... több»

188687
#18

dráma | krimi | thriller

2015-ben izgalmas írás jelent meg a New York Magazine-ban egy csapat sztriptíztáncosnőről. A közlemény megragadta Lorene Scarfaria fantáziáját, és csakhamar filmre vitte az... több»

197669
#17

80 Jó srácok  (2019)

kaland | vígjáték

Hogy néz ki egy kiskamasz csapnivaló napja? Indításként egy olyan partira várják őt, amin minden a csókolózásról szól, viszont kellő tapasztalat híján elfogja a... több»

226060
#16

70 Az - 2. fejezet  (2019)

horror

A Vesztesek Klubja tisztában van vele, hogy hiába sikerült legyűrniük a hátborzongató Pennywise bohócot, az ördögi lényt nem lehet megsemmisíteni. A klub tagjai időközben... több»

231834
#15

84 Instant család  (2018)

dráma | vígjáték

Ellie és Pete sikeres vállalkozókként régi házakat újítanak fel és adnak el. Párként egyre gyakrabban merül fel köztük a családalapítás kérdése, és bizony úgy érzik,... több»

242078
#14

62 Csaló csajok  (2019)

krimi | vígjáték

Penny egy kispályás simlis csaj, aki egymás után veri át a férfiakat a pénzükért, míg Josephine mindezt már egészen szofisztikáltan és nagyban űzi. A páros a Riviérán... több»

283380
#13

akció | kaland

Luke Hobbs az amerikai Diplomata Biztonsági szolgálat főnöke, Deckard Shaw pedig egykori brit elit kommandós - és veszettül utálják egymást. Ám most mégis közösen kell... több»

284763
#12

akció | fantasy | kaland

A régi csapat ismét a játékban találja magát; ezúttal szintet léptek, és egy ismeretlen pályán, új helyszínen kell leküzdeniük az akadályokat. Spencert beszippantja a... több»

292535
#11

76 Aladdin  (2019)

családi | fantasy | kaland

Aladdin egy tiszta szívű utcai suhanc Agrabah városából, aki arról álmodik, hogy egyszer kitörhet a nyomorból. Egy napon erre lehetősége is adódik, amikor a szultán gonosz... több»

323246
#10

dráma | vígjáték

Nem könnyű az állástalan színészek élete a hatvanas évek végén. Hollywood kíméletlenül átalakult; új vezetők, korábban ismeretlen elvárások, s mindezek fejébe már a nők... több»

347211
#9

akció | kaland | sci-fi

Pókember számára nincs megállás, úgy tűnik, hősünk sosem lazíthat. Miközben a falmászó többször bizonyította, hogy egymaga képes megszabadítani a világot az... több»

354582
#8

66 Marvel Kapitány  (2019)

akció | kaland | sci-fi

1990-ben járunk, amikor Föld két idegen faj galaktikus háborújának részévé válik. A harcokba belekeveredik egy Carol Danvers nevű földi nő, aki így az univerzum egyik... több»

387158
#7

animáció | családi | dráma

Az afrikai szavannák királyának, Mufasának fia születik, akinek az a sorsa, hogy átvegye apja helyét a trónon. Csakhogy a király testvére, a korábbi örökösnek számító Zordon... több»

402926
#6

akció | animáció | családi

Hőseink kalandjai egy harmadik epizódban folytatódnak tovább. Hablaty a falu vezetőjévé vált, Fogatlan pedig a sárkányok vezére lett. Barátságuk úgy tűnik csakugyan... több»

435461
#5

animáció | családi | kaland

A 2016-os első rész hatalmas közönségsikert aratott világszerte, így végre itt a várt folytatás, amelyben ismét bepillanthatunk házi kedvenceink rejtett életébe, azaz abban,... több»

460659
#4

88 Joker  (2019)

dráma | krimi | thriller

Eszelős, veszedelmes, kissé mulatságos. Vajon mi vezetett oda, hogy a sikertelen stand-up komikusból pszichopata gyilkos, Batman főellensége váljon? Todd Philips szenzációs... több»

460727
#3

akció | fantasy | kaland

Az utolsó felvonásához érkezett a legendás Skywalker-saga. Nem sokkal a crait-i ütközet után egy félelmetes és ismerős hang csendül fel az éterben. Az évtizedek óta halottnak... több»

518608
#2

78 Jégvarázs 2  (2019)

animáció | családi | fantasy

Miért született Elsa mágikus erővel? A válasz, mely az egész királyságra fenyegetést jelent, kísérti Elsát, ezért barátaival, Kristoffal, Olaffal, Svennel és húgával,... több»

528322
#1

akció | kaland | sci-fi

Thanos (Josh Brolin) betartotta az ígéretét, végrehajtotta a tervét és megsemmisítette az univerzum felét. A Bosszúállók tehetetlenek, a Földön eluralkodott a káosz. Amerika... több»

844738