Rengeteg új tartalommal készült az HBO GO októberre. Mutatjuk a teljes felhozatalt.
Debütáló premierfilmek, az utóbbi évek legnagyobb sikerfilmjei, új sorozatévadok és sok minden más az HBO GO októberi kínálatában, mely ezúttal tényleg egészen grandiózusra sikeredett.
Megpróbáljuk műfajok alapján lebontani számotokra a kínálatot, de ekkora mennyiségénél a cikkünkben csak kiemelni tudjuk a legígéretesebbeket, viszont idelent az összeset ki is listáztuk a számotokra.
Vígjátékok
A kínálatban az összes zsáner képviselteti magát. A vígjátékok között a Másnaposok trilógia mindhárom része mellett érdemes kiemelni három vadonatúj megjelenést, az Akkor jöttél te-t, Az igazi-t, a Snow Hollow farkasát, minden idők egyik legjobb kritikai fogadtatású családi filmjét, a Paddingtont, valamint Coen-fivérek sztárparádéval (Scarlett Johansson, George Clooney, Channing Tatum, Ralph Fiennes, Jonah Hill, Dolph Lundgren, Tilda Swinton) forgatott filmjét, az Ave, Cézár!-t.
Horrorok és thrillerek
Ha egy kis borzongásra vágysz a horror műfajából, érdemes lehet adnod egy esélyt a Kő, papír, ollónak vagy Zack Snyder kultikus zombifilmjének, a Holtak hajnalának, de néhány igazán erős thriller is megtalálható a felhozatalban. Ezek közül mindenképp érdemes látnod (ha még nem tetted volna) Jake Gyllenhaal, Amy Adams és Isla Fisher filmjét, az Éjszakai ragadozókat és a 2019-es Bűnös gyermeket.
Családi és animációs filmek
Októberben ebben a zsánerben a legerősebb az HBO GO felhozatala, csak október 4-én 28 ilyen produkciót tett hozzáférhetővé a streaming szolgáltató, beleértve az utóbbi évek legnagyobb sikert arató élőszereplős Disney-filmjeit a Hamupipőkétől Az oroszlánkirályig, és olyan Pixar animációs filmeket, mint a Fel!, a Coco, az Agymanók vagy a Verdák-trilógia.
Szuperhős és akciófilmek
Ha bírod a pörgés és a tempót, akkor sem maradsz program nélkül októberben. A Deadpool két része mellett megnézheted a Ryan Reynolds nevével fémjelzett Zöld Lámpást, minden idők egyik legjobb szuperhősfilmjét, a Logan - Farkast és a Tom Cruise főszereplésével forgatott Jack Reacher-filmeket is.
Drámák és romantikus filmek
Már írtuk, hogy családi és animációs filmekből milyen óriási a kínálat, és ugyanez igaz a drámákra is. A friss premierek között ott találjuk a Millió darabra törvét, az Apáim nyomábant, a Mashát és a disztópikus jövőben játszódó Hajnalt is, de jön Sabrina Doyle megható alkotása, illetve a Lorelei vagy a 12 éves fiú gyilkossági ügyéről szóló Bűnös gyermek. De most tényleg csak néhány ígéretes címet emeltünk ki. A mozikban bemutatott sikerfilmek között megtaláljuk a Steve Jobsot, és ha egy igazán érzelmes romantikus filmre vágysz, ne hagyd ki az Elfelejtett utakat vagy az Akkor jöttél te-t sem.
Sci-fik és fantasyk
Bár e két műfajból került ki a legkevesebb új megjelenés, de ezek között ott van az utóbbi évek egyik legjobb sci-fije, a Christopher Nolan rendezésében bemutatott Csillagok között, ez pedig tipikusan az a film, amit nem elég csak egyszer látni. Ez a mostani pedig remek alkalom az újrázásra.
Új évadok és sorozatok
A számtalan film mellett természetesen nem mehetünk el szó nélkül a sorozatok mellett sem, különösen úgy, hogy elrajtol a Gossip Girl - Az új pletykafészek, megérkezett a Temple 2. szezonja Mark Strong főszereplésével, a negyedik évaddal folytatódik a Spencer, és immáron ötödik szezonjához érkezett a Bizonytalan, a harmadikhoz pedig a zseniális Utódlás is.
Idelent tehát mutatjuk a teljes kínálatot az alapvető információkkal, premierdátumokkal és előzetesekkel, ha pedig valamelyik felkeltette az érdeklődésed, a mafabos adatlapokról a ‘Lejátszás az HBO GO-n’ mezőre kattintva rögtön el is indíthatod a szóban forgó műsort, amennyiben van előfizetésed a streaming szolgáltatónál.
45 Gossip Girl - Az új pletykafészek (2021)
(7)
Nyolc évvel az eredeti sorozat befejezése után egy új csapat kerül az előtérbe, manhattani magániskolákból a Pletykafészek felügyelete alatt. Bemutatják, miként változott a... több»
Szereplők: Kristen Bell, Thomas Doherty, Emily Alyn Lind, Eli Brown, Jordan Alexander
77 Angela Black (2021)
(2)
Angela egy olyan kapcsolatban sínylődik, ahonnan nincs menekvés. A semmiből felkeresi Ed, egy magánnyomozó, aki megosztja vele férje legsötétebb titkait. több»
Szereplők: Joanne Froggatt, Michiel Huisman, Jake Curran, Barbara Marten, Paul O'Kelly
48 Az igazi (2021)
(4)
Egy ember valóságos tragédiája; a történet hőse a bűntudattól gyötörve úgy dönt, hogy bárki más lesz az életben, csak önmaga nem. Időnként egy kritikus, időnként egy... több»
Szereplők: David Koechner, Nick Thune, Cleopatra Coleman, Iliza Shlesinger, Leanne Lapp
50 Philadelphia hangjai (2020)
Peter szemtanúja lesz húga halálának, amit a szomszédja okozott egy balesettel. Apja elmerül bosszúhadjáratában, viszont nem tudatosítja, milyen sebeket ejt a gyermekein ezáltal.... több»
Szereplők: Ryan Phillippe, Matthias Schoenaerts, Joel Kinnaman, Maika Monroe, Adelina Szima
63 A fészek (2020)
(6) (6)
Cinego
A történet a nyolcvanas évek Angliájába repít minket, ahol Rory sikeres vállalkozóként új életet készül kezdeni feleségével. A hatalmas vagyonért vásárolt családi birtok... több»
60 Masha (2020)
A tizenhárom éves Masha a 90-es évek Oroszországában nevelkedik, a bokszolók és az utca között. Barátai néha gyilkolnak és rabolnak. A város gyűlöli őket és fél tőlük, de... több»
Szereplők: Anna Chipovskaya, Sergey Dvoynikov, Polina Gukhman, Iris Ivanova, Aleksandr Mizev
68 Millió darabra törve (2018)
(2)
James egy repülőgépen tér magához a néhány hetes tivornya után. Tudatosítja, hogy két lehetősége van: vagy elvonóra megy és megpróbál kigyógyulni alkolhol- és... több»
Szereplők: Billy Bob Thornton, Juliette Lewis, Charlie Hunnam, Giovanni Ribisi, Aaron Taylor-Johnson
57 Zöld Lámpás (2011)
(29) (25)
TV-ben (TV2, csütörtök 01:33)
Az Univerzum békéjéért felelős Zöld Lámpás alakulat soha nem látott veszéllyen néz szembe, és fennállásuk során első alkalommal kénytelenek bevenni maguk közé egy embert... több»
Szereplők: Ryan Reynolds, Michael Clarke Duncan, Tim Robbins, Geoffrey Rush, Blake Lively
56 Mia bosszúja (2020)
Max
Miután barátja szakít Miaval, a lány hazaköltözik, és úgy dönt, hogy szexvideókat készít, amit elküld a srácnak. Már csak egy alkalmas partnert kell találnia a feladathoz.
Szereplők: Ioana Bugarin, Stefania Cîrcu, Ana Maria Guran, Alexandru Ion, Carol Ionescu
55 A fiú (2019)
(1)
Arman adoptált gyermek volt, és felnőttkorba lépve problémái vannak a belső békéjével, illetve identitásával. A szülei és fiatalabb testvére, Dado, aki az örökbefogadás... több»
Szereplők: Uliks Fehmiu, Lazar Dragojevic, Dino Bajrovic, Snezana Bogdanovic, Emir Hadzihafizbegovic
63 Akkor jöttél te (2020)
(3)
Egy özvegyasszony elhatározza, hogy néhai férje hamvaival körbeutazza a világot, érintve a kedvenc filmjeiből ismert helyszíneket. Az első állomás azonban örökre... több»
Szereplők: Elizabeth Hurley, Phyllida Law, Kathie Lee Gifford, Craig Ferguson, Ford Kiernan
57 Hajnal (2020)
Egy disztópikus jövőben Matja és családja egy feldolgozatlan tragédiával szembesül. Elvesztették a hitüket, és nem találják önmagukat, viszont elérkezik a hajnal, és... több»
Szereplők: Krešimir Mikić, Marko Mandic, Mijo Jurisic, Boris Isaković, Tihana Lazovic
58 Elfelejtett utak (2020)
(1)
Claudina egy hagyományokat tisztelő nő, aki vidékről származik. Miután férje elhalálozik, magányosan telnek mindennapjai. Nehéz anyagi helyzetben van, ezért unokájával,... több»
Szereplők: Rosa Ramírez, Romana Satt, Gabriela Arancibia, Cristóbal Ruiz, Claudia Devia
61 A testvérem nyomában (2020)
Rojda egy német katona, és kurd származású. Sok év után rátalál édesanyjára egy görög menekülttáborban, majd rádöbben, húga is életben van, Irakban. Önkéntesnek... több»
Szereplők: Almila Bagriacik, Christoph Letkowski, Lucas Prisor, Zübeyde Bulut, Maryam Boubani
61 Ave, Cézár! (2016)
(25) (11)
dráma | misztikus | szatíra | vígjáték | zenés
Az 1950-es években fénykorát éli a hollywoodi álomgyár. Egy menedzser, Mannix (Josh Brolin) arra lesz figyelmes, hogy a készülő produkció szereplői sorra eltűnnek. A férfi... több»
Szereplők: Scarlett Johansson, George Clooney, Channing Tatum, Ralph Fiennes, Jonah Hill
60 Kő, papír, olló (2019)
(1)
Jesus és Maria apja nemrég elhalálozott, ők pedig a házában élnek. Azonban a mindennapokat felborítja Magdalena érkezése, aki a féltestvérük apai oldalról. Spanyolországból... több»
Szereplők: Pablo Sigal, Valeria Giorcelli, Agustina Cerviño
61 Almák (2020)
(3)
A világon minden ember amnéziában szenved. Aris egy program része, amely során új identitást építhet magának. több»
Szereplők: Aris Servetalis, Sofia Georgovassili, Anna Kalaitzidou, Argyris Bakirtzis, Kostas Laskos
65 Apáim nyomában (2019)
Egy angol tini, Noor elhatározza, hogy felfedezi a gyökereit. Csatlakozik hozzá Majid, egy helyi kashmiri fiú, akit jobban érdekel Noor egzotikussága, mint hogy felfedje apáik... több»
Szereplők: Soni Razdan, Kulbhushan Kharbanda, Anshuman Jha, Maya Sarao, Zara La Peta Webb
65 Másnaposok 3 (2013)
(56) (7)
A Farkasfalka a legendás Las Vegas-i és thaiföldi események után újabb kalandba keveredik, melyet azonban most sem egy legénybúcsú, sem egy esküvő nem előz meg. Ennek ellenére a... több»
Szereplők: Bradley Cooper, Melissa McCarthy, Zach Galifianakis, John Goodman, Heather Graham
72 Ottó, a barbár (2020)
Otto egy 17 éves punk, aki belekeveredik egy gyámügyi nyomozásba a barátnője, Laura halála miatt. Egy gyilkos körforgásba kerül a szülei, néma nagyapja és Laura anyja között. több»
Szereplők: Iulian Postelnicu, Marc Titieni, Ana Radu, Ioana Bugarin, Constantin Draganescu
52 Snow Hollow farkasa (2020)
(3) (1)
Pánik uralkodik el egy kisvároson, miután egy szétmarcangolt holttestet fedeznek fel telihold után. A helyi hatóságok igyekeznek mindenkit azzal nyugtatni, hogy vérfarkasok márpedig... több»
Szereplők: Robert Forster, Riki Lindhome, Annie Hamilton, Jimmy Tatro, Marshall Allman
66 Zuhanás (2020)
(5) (7)
Cinego
John (Viggo Mortensen) és párja, Eric (Terry Chen) Kaliforniában él, távol a vidéki élettől, melyet évekkel korábban maga mögött hagyott. Apja, Willis (Lance Henriksen) egyedül,... több»
Szereplők: Viggo Mortensen, Laura Linney, Lance Henriksen, Sverrir Gudnason, Terry Chen
69 Batwoman (2019)
(3) (14)
akció | dráma | kaland | krimi | sci-fi
Az DC televíziós univerzumának, az Arrowverse új tagja Kate Kane, a mindenre elszánt nő, aki arra tette fel az életét, hogy mindenkinél jobb harcos válhasson belőle. Bár az... több»
Szereplők: Wentworth Miller, Stephen Amell, Tyler Hoechlin, Melissa Benoist, Jon Cryer
60 Crescendo (2019)
(2)
Eduard Sporck, nemzetközileg elismert karmester azt a feladatot kapja, hogy létrehozzon egy izraeli–palesztin fiatalokból álló zenekart, azonban gyorsan elnyeli őt a megoldatlan... több»
Szereplők: Götz Otto, Daniel Donskoy, Peter Simonischek, Bibiana Beglau, Mehdi Meskar
59 Lorelei (2020)
(2)
Wayland tizenöt év után végre kiszabadul a börtönből. Hazatér szülővárosába, ahol találkozik volt barátnőjével, aki magányos anyuka három gyermekkel. Wayland végül... több»
Szereplők: Jena Malone, Pablo Schreiber, Quinn Liebling, Sabina Friedman-Seitz, Gretchen Corbett
68 Kegyetlen bánásmód (2003)
(7) (6)
krimi | romantikus | szatíra | vígjáték
A menő Los Angeles-i válóperes ügyvéd, Miles Massey számára már nem sok kihívást tartogat az élet. Sorra nyeri meg minden ügyét, számára gyerekjáték kiemelkedőnek lenni a... több»
Szereplők: George Clooney, Catherine Zeta-Jones, Geoffrey Rush, Billy Bob Thornton, Bruce Campbell
74 Jack Reacher: Nincs visszaút (2016)
(19) (9)
Jack Reacher visszatér régi bázisára Virginiába, hogy vacsorára vigyen egy nőt, aki nem mellesleg az állomás parancsnoka. Mire Jack odaér, a nőt koholt vádakkal letartóztatják,... több»
Szereplők: Tom Cruise, Cobie Smulders, Robert Knepper, Holt McCallany, Lee Child
63 Temple (2019)
(2)
A kedveszegett sebész, Daniel Milton London alagútrendszerében kórházat üzemeltet egy orvostársával. Páciensei jóindulattal sem nevezhetők átlagos, hétköznapi embereknek;... több»
Szereplők: Mark Strong, Carice van Houten, Catherine McCormack, Daniel Mays, Anamaria Marinca
70 A Kolibri projekt (2018)
(14) (3)
Vincent és Anton két unokatestvér New Yorkból, akik igazi ásznak számítanak a high frequency trading könyörtelen világában. Régi álmuk, hogy száloptikás kábellel kössék... több»
Szereplők: Salma Hayek, Jesse Eisenberg, Alexander Skarsgård, Johan Heldenbergh, Ayisha Issa
70 Bűnös gyermek (2019)
(1)
Egy dráma, ami valós eseményeken alapul, amelyek Nagy-Britanniában történtek. Ray egy tizenkét éves fiú, aki megtapasztalja az angol jog buktatóit, mivel biróság elé kell... több»
Szereplők: Michelle Fairley, Tom Burke, Stephen Campbell Moore, Debbie Honeywood, Shaun Dingwall
64 Erős vágy (2019)
Egy nő különös barátságot köt egy kiszállítóval és egy cross-dresser diákkal. Jing-Jun kedves, otthonszerető nő, viszont túlsúlya miatt élcelődések és csúfolódások... több»
Szereplők: Samantha Shu-Chin Ko, Lene Lai, Yao-Jen Chang, Jia-Yin Tsai, Tso-wu Hsieh
84 200 méter (2020)
(2)
Egy palesztin apa csapdába esik az elválasztó fal másik oldalán. Viszont a fia kórházban van, és bármire képes, hogy időben odaérjen hozzá. több»
Szereplők: Ali Suliman, Anna Unterberger, Lana Zreik, Gassan Abbas, Nabil Al Raee
73 Verdák 2. (2011)
(18) (11)
animáció | családi | kaland | sportfilm | vígjáték
Disney+
A már jól ismert verdák, Villám McQueen és Matuka visszatérnek, hogy egy minden eddiginél nagyobb kalandban vegyenek részt. Nekivágnak a világ első Földgolyó Futamának, hogy... több»
Szereplők: Michael Caine, Owen Wilson, Vanessa Redgrave, John Turturro, Tony Shalhoub
75 Másnaposok 2. (2011)
(53) (6)
Újabb házasság, újabb őrült buli, melynek másnapján imsét csak nagy bajban találja magát a négy jó barát. Bár Stu csak egy egyszerű és békén kerti partit tervezett, de... több»
Szereplők: Bradley Cooper, Zach Galifianakis, Paul Giamatti, Jeffrey Tambor, Justin Bartha
80 Spencer (2018)
(3)
Max
Spencer James a South Crenshaw középiskola egyik prominens diákja és tehetséges focista. A Beverly Hills gimnázium edzője át akarja csábítani saját csapatába, amit édesanyja és... több»
Szereplők: Danielle Campbell, James Lafferty, Jaclyn Smith, Monet Mazur, Casper Van Dien
71 Montreáli Jézus (1989)
(1)
A húsvétkor megrendezett passiójátékban Daniel (Lothaire Bluteau) Jézust alakítja. Daniel egyre jobban átéli Jézus szerepét, szinte teljes mértékben átérzi a megváltó... több»
Szereplők: Marie-Christine Barrault, Yves Jacques, Lothaire Bluteau, Roy Dupuis, Rémy Girard
74 Ralph lezúzza a netet (2018)
(18) (17)
animáció | családi | fantasy | kaland | sci-fi | vígjáték
Rontó Ralph és Vanellope egy új és izgalmas kalandra indul, mert Vanellopénak szüksége van egy alkatrészre a játékához. Ehhez viszont maguk mögött kell hagyniuk a játékterem... több»
Szereplők: Vin Diesel, Kristen Bell, Ed O'Neill, Gal Gadot, Tim Allen
73 Az oroszlánkirály (2019)
(30) (30)
animáció | családi | dráma | kaland | musical
Disney+
Az afrikai szavannák királyának, Mufasának fia születik, akinek az a sorsa, hogy átvegye apja helyét a trónon. Csakhogy a király testvére, a korábbi örökösnek számító Zordon... több»
Szereplők: Seth Rogen, Chiwetel Ejiofor, Donald Glover, James Earl Jones, Alfre Woodard
77 Jack Reacher (2012)
(26) (20)
A rendőrség foglyul ejt egy férfit, akit azzal gyanusítanak, hogy lelőtt öt embert. A férfi a kihallgatáson egy cetlit nyújt át, melyen az áll: "Kerítsék elő Jack Reachert!".... több»
Szereplők: Tom Cruise, Robert Duvall, Rosamund Pike, Richard Jenkins, Jai Courtney
74 Steve Jobs (2015)
(37) (12)
Szenvedélyének és találékonyságának köszönhetően a digitális korszak úttörője lett, azonban a technológiai forradalomra való törekvése nem volt áldozatmentes.... több»
Szereplők: Michael Fassbender, Kate Winslet, Seth Rogen, Jeff Daniels, John Lennon
73 Rossz karácsony (2021)
(1)
Egy család békés karácsonyát egy betörő forgatja fel, az idős férfi azonban nem számol a kislánnyal, aki Télapónak nézi őt, és máris előáll a kívánságaival. több»
Szereplők: Natalia Oreiro, Diego Peretti, Pablo Rago, Esteban Bigliardi, Laura López Moyano
76 Hamupipőke (2015)
(66) (10)
családi | dráma | fantasy | romantikus
Disney+
A klasszikus történet élőszereplős feldolgozása egy árva lányról, aki miután elveszti anyját, mostohaszülőkhöz kerül. A házban a lánynak kell elvégeznie minden... több»
Szereplők: Cate Blanchett, Helena Bonham Carter, Stellan Skarsgård, Richard Madden, Hayley Atwell
78 A dzsungel könyve (2016)
(53) (10)
családi | dráma | fantasy | kaland
Disney+
Egy árva fiú a dzsungelben cseperedik fel, de nem marad segítők nélkül. Társai között egy medve, egy fekete párduc és farkasok is akadnak. Sir Kán azonban már hosszú ideje feni... több»
Szereplők: Scarlett Johansson, Bill Murray, Ben Kingsley, Christopher Walken, Idris Elba
76 A szépség és a szörnyeteg (2017)
(61) (53)
családi | fantasy | musical | romantikus
Disney+
A szépség és a szörnyeteg Belle varázslatos utazásának története; az eszes, gyönyörű és független ifjú hölgyet kastélyába zárja egy szörnyeteg. Félelmeit leküzdve a... több»
Szereplők: Ewan McGregor, Emma Watson, Emma Thompson, Ian McKellen, Stanley Tucci
75 Aladdin (2019)
(37) (22)
családi | fantasy | kaland | musical | romantikus | vígjáték
Disney+
Aladdin egy tiszta szívű utcai suhanc Agrabah városából, aki arról álmodik, hogy egyszer kitörhet a nyomorból. Egy napon erre lehetősége is adódik, amikor a szultán gonosz... több»
Szereplők: Will Smith, Alan Tudyk, Naomi Scott, Frank Welker, Kamil Lemieszewski
67 A segítség (2021)
(3)
Sarah úgy érzi, végre megtalálta álmai munkáját egy otthonban, mivel nagyon jól tud kapcsolatot teremteni az ott lakókkal. Viszont 2020 márciusában a koronavírus megrázza és... több»
76 Jégvarázs 2 (2019)
(24) (24)
animáció | családi | fantasy | kaland | musical | vígjáték
Disney+
Miért született Elsa mágikus erővel? A válasz, mely az egész királyságra fenyegetést jelent, kísérti Elsát, ezért barátaival, Kristoffal, Olaffal, Svennel és húgával,... több»
Szereplők: Kristen Bell, Evan Rachel Wood, Jonathan Groff, Josh Gad, Alfred Molina
78 Szenilla nyomában (2016)
(43) (9)
animáció | családi | kaland | vígjáték
Disney+
Amikor Dory rájön, hogy a Kaliforniai Tengerbiológiai Intézetben született, és fiatal korában engedték szabadon az óceánban, elindul, hogy megkeresse szüleit, Némót és Marlint. több»
Szereplők: Sigourney Weaver, Diane Keaton, Willem Dafoe, Ed O'Neill, Idris Elba
76 A nevem Bond (2021)
akció | dokumentum | életrajzi | történelmi
A hamarosan világszerte látható Nincs idő meghalni című, 25. James Bond-film apropóján kerül a képernyőkre a Daniel Craigről és a sármos színész James Bond-szerepéről... több»
Szereplők: Ralph Fiennes, Christoph Waltz, Daniel Craig, Mads Mikkelsen, Eva Green
77 Verdák 3 (2017)
(22) (14)
animáció | családi | kaland | sportfilm | vígjáték
Disney+
A legendás Villám McQueen egyszer csak ráeszmél, hogy partvonalra szorították imádott sportágának szélsebes ifjú versenyzői. Hogy ismét régi dicsőségében tündökölhessen,... több»
Szereplők: Owen Wilson, Paul Newman, Kerry Washington, Tony Shalhoub, Armie Hammer
76 Volt (2008)
(24) (11)
animáció | családi | dráma | kaland | vígjáték
Disney+
Volt, a bátor kutya világhírnek örvend, ugyanis tévésztár: gazdájával, Pennyvel együtt mindennap a világ megmentésére sietnek a gonosz Dr. Calico ellen egy kalandsorozatban. Egy... több»
Szereplők: John Travolta, Chloë Grace Moretz, Miley Cyrus, Malcolm McDowell, Diedrich Bader
80 Deadpool (2016)
(177) (48)
akció | kaland | sci-fi | szatíra | vígjáték
Disney+
A Különleges Erők egykori katonája, Wade Wilson zsoldosként ténykedik. Miután átesik egy különleges kísérletet, hihetetlen változásokat tapasztal a testén: rendkívül gyorsan... több»
Szereplők: Ryan Reynolds, Gina Carano, Morena Baccarin, T. J. Miller, Brianna Hildebrand
89 Itt vagyunk (2020)
(4)
Max
A sorozat bemutatja, hogyan készülnek fel a dragshow-ra a férfiak, akik nőnek öltözve próbálnak egy egész éjszakán át gátlások nélkül szórakozni, felvállalva azokat a... több»
Szereplők: D.J. Pierce, Caldwell Tidicue, David Huggard, Tyler Devlin, Josh Schwartz
79 Paddington (2014)
(40) (17)
családi | fantasy | kaland | vígjáték
Paddington (Ben Whishaw) egy kis mackó a perui dzsungelből, aki brit neveltetésben részesült, ugyanis nagynénje, Lucy (Imelda Staunton) hajdanán találkozott egy angol felfedezővel.... több»
Szereplők: Nicole Kidman, Jim Broadbent, Julie Walters, Elyas M’Barek, Ben Whishaw
81 Holtak hajnala (2004)
(35) (15)
A Földön rejtélyes járvány pusztít, az éhező hullák pedig tovább tizedelik a megmaradt túlélőket, akik egy bevásálóközpontban barikádozzák el magukat. A tét nem csupán... több»
82 Merida, a bátor (2012)
(48) (30)
animáció | családi | fantasy | kaland | vígjáték
Disney+
Fergus király és Elinor királyné lánya, a keményfejű Merida kiváló íjász. A makacs lány fittyet hányva az ősi szokásokra saját kezébe veszi sorsát, de tettei hatalmas... több»
Szereplők: Emma Thompson, Julie Walters, Kelly Macdonald, Billy Connolly, Robbie Coltrane
82 Éjszakai ragadozók (2016)
(54) (15)
Susan Morrow, Los Angeles-i műkereskedő hihetetlen jómódban él férjével, Hutton Morrowval, ám mégsem érzi teljesnek az életét. Az egyik hétvégén Hutton elutazik az egyik... több»
82 Logan - Farkas (2017)
(57) (18)
akció | dráma | sci-fi | thriller
Disney+
Minden megváltozik. A nem túl távoli jövőben már nem lesznek mutánsok. Akik még megmaradtak, azok bujkálnak, és egyre fogynak a képességeik. X professzor (Patrick Stewart)... több»
Szereplők: Hugh Jackman, Patrick Stewart, Richard E. Grant, Stephen Merchant, Eriq La Salle
83 Verdák (2006)
(51) (27)
animáció | családi | sportfilm | vígjáték
Disney+
Villám McQueen egy dolgokról álmodik: elhódítani a Szelep Kupát. Egy napon útra kel Kaliforniába, de a hírnévért cserébe le kell győznie a mezőny két legnagyobb ászát.... több»
Szereplők: Tom Hanks, Owen Wilson, Paul Newman, Michael Keaton, John Goodman
64 Bizonytalan (2016)
(2)
Max | Netflix
Az Issa Rae forgatókönyve alapján készült, nyolc epizódból álló vigjátéksorozat főszereplői Issa és Molly, két afroamerikai nő. A sorozat az ő mindennapi küzdelmeiket... több»
Szereplők: Sterling K. Brown, Issa Rae, Regina Hall, Neil Brown Jr., David Sutcliffe
82 A hihetetlen család 2. (2018)
(42) (17)
akció | animáció | családi | kaland | sci-fi | vígjáték
Disney+
Mindenki kedvenc szuperhős-családja visszatér A hihetetlen család 2.-ben. Ezúttal Helen kerül középpontba, így Bobra hárul a feladat, hogy Illanával és Vill-lel megoldja otthon... több»
Szereplők: Samuel L. Jackson, Holly Hunter, Catherine Keener, Bob Odenkirk, Sophia Bush
85 Előre (2020)
(18) (13)
animáció | családi | fantasy | kaland | vígjáték
Disney+
Egy világban, melyet egykor belengett a varázslat, két tizenéves elf fivér, Ian és Barley Lightfoot egy különleges ajándékra bukkannak apjuktól, aki még Ian születése előtt... több»
Szereplők: Chris Pratt, Tom Holland, Octavia Spencer, Julia Louis-Dreyfus, Wilmer Valderrama
84 Szörny Egyetem (2013)
(67) (8)
animáció | családi | fantasy | kaland | vígjáték
Disney+ | TV-ben (Humor+, csütörtök 01:33)
A Szörny Rt.-ben Mike és Sulley elválaszthatatlan barátok, ám az előzményfilmből, mely a két szörny egyetemi éveket dolgozza fel, megtudhatjuk, hogy régen ez korántsem volt... több»
Szereplők: Steve Buscemi, Helen Mirren, John Goodman, John Krasinski, Aubrey Plaza
82 Gossip Girl - A pletykafészek (2007)
(22) (46)
Netflix | Max
Serena van der Woodsen visszatért az internátusból az elegáns magániskolába, ahol már izgalommal várják a lányt. A visszatérésével együtt megindulnak a találgatások is.... több»
Szereplők: Kristen Bell, Blake Lively, Lady Gaga, Hilary Duff, Krysten Ritter
84 Rontó Ralph (2012)
(40) (9)
animáció | családi | fantasy | kaland | vígjáték
Disney+
Rontó Ralph csak azt szeretné, ha ő is annyira népszerű lehetne, mint Fix-It Felix. A rosszfiút azonban senki sem szereti. Amikor megismeri Calhoun őrmestert, végre számára is... több»
Szereplők: Ed O'Neill, John C. Reilly, Jane Lynch, Sarah Silverman, Stefanie Scott
85 A kis herceg (2015)
(33) (17)
animáció | családi | dráma | fantasy | kaland
TV-ben (Minimax, csütörtök 01:33)
Egy kislányt megpróbálja felkészíteni az édesanyja a felnőttek világára, melyben élnek, azonban a szomszédban lakó különc pilóta némileg némileg beleszól a dologba. A... több»
Szereplők: Rachel McAdams, James Franco, Marion Cotillard, Jeff Bridges, Benicio del Toro
85 Jégvarázs (2013)
(229) (108)
animáció | családi | fantasy | kaland | musical | vígjáték
Disney+
Elsa királynő mágikus képességének köszönhetően véletlenül örök télbe borítja a birodalmat, majd elmenekül, hogy többé ne árthasson senkinek. Azonban testvére, Anna... több»
Szereplők: Kristen Bell, Jonathan Groff, Josh Gad, Ciarán Hinds, Alan Tudyk
85 A hihetetlen család (2004)
(57) (23)
akció | animáció | családi | kaland | szatíra
Disney+
Mr. Irdatlan szuperhősből kénytelen egy hétköznapi, kertvárosi családapává visszaminősíteni magát, mivel egy mindenlébenkanál rajongója betett a hősök renoméjának. Ugyanis... több»
Szereplők: Samuel L. Jackson, Holly Hunter, Jason Lee, Craig T. Nelson, Pete Docter
88 WALL·E (2008)
(104) (7)
animáció | családi | kaland | sci-fi | szatíra
Disney+
Már többszáz éve, hogy a lakhatatlan Földet elhagyták az emberek, az egész bolygón egy kis robot tevékenykedik csupán, akit valaki bekapcsolava felejtett. WALL-E (Waste Allocation... több»
Szereplők: Sigourney Weaver, Ben Burtt, Rob Paulsen, Fred Willard, Teddy Newton
86 Másnaposok (2009)
(169) (52)
TV-ben (Mozi+, csütörtök 01:33)
Egy Las Vegas-i legénybúcsút követő reggelen a baráti társaság rájön, hogy előző éjszaka elvesztették az ijfú férjjelöltet, ráadásul szállodaszobájukban egy tigrist és... több»
Szereplők: Bradley Cooper, Zach Galifianakis, Heather Graham, Jeffrey Tambor, Justin Bartha
87 Aranyhaj és a nagy gubanc (2010)
(103) (26)
animáció | családi | fantasy | kaland | musical | romantikus | vígjáték
Disney+
Flynn Rider, a királyság legsármosabb és legkeresettebb bűnözője egy furcsa toronyban próbál menedéket találni – ehelyett azonban fogságba ejti őt Aranyhaj, a 21 méter... több»
Szereplők: Mandy Moore, Ron Perlman, Zachary Levi, Brad Garrett, Jeffrey Tambor
87 L'ecsó (2007)
(142) (22)
animáció | családi | dráma | fantasy | kaland | vígjáték
Disney+
Remy, a patkány másról sem álmodozik, mint hogy séfként dolgozhasson. Bár a környezete nem rajong az ötletért, mégis belevág a kalaldba, de szembesülnie kell azzal, hogy az... több»
Szereplők: Peter O'Toole, Brad Garrett, Brian Dennehy, Ian Holm, Will Arnett
88 Némó nyomában (2003)
(137) (31)
animáció | családi | kaland | vígjáték
Disney+
A kis bohóchal, Némó, apja figyelmeztetései és dorgálása ellenére elhagyja az óceán biztonságos területetit, hogy kíváncsiságát kielégítve megnézzen egy hajót. Ekkor... több»
Szereplők: Willem Dafoe, Geoffrey Rush, Eric Bana, Allison Janney, Ellen DeGeneres
87 Agymanók (2015)
(140) (112)
animáció | családi | dráma | fantasy | kaland | road movie | vígjáték
Disney+
A serdülőkor általában nem egyszerű, és ezt kénytelen megtapasztalni Riley is. Amikor édesapja új munkát kap San Franciscóban, a lányon vegyes érzelmek lesznek úrrá, köztük... több»
Szereplők: Amy Poehler, Diane Lane, Bill Hader, Kyle MacLachlan, Josh Cooley
88 Zootropolis - Állati nagy balhé (2016)
(155) (52)
animáció | családi | kaland | krimi | misztikus | vígjáték
Disney+
Zootropolis, a modern emlősök fővárosa, különleges hely. Ebben a színes kavalkádban a világ minden tájáról származó állatok élnek egymás mellett békében. Itt nem számít... több»
Szereplők: J.K. Simmons, Idris Elba, Kristen Bell, Octavia Spencer, Jason Bateman
88 Fel! (2009)
(161) (114)
animáció | családi | kaland | vígjáték
Disney+
Carl Fredricksen gyerekkori szerelmét veszi feleségül, akivel kettesben éldegélnek boldogan, egészen a nő haláláig. A megözvegyült férfi visszahúzódva, morcosan töltené... több»
Szereplők: Christopher Plummer, Ed 'Edward' Asner, Teddy Newton, Josh Cooley, Delroy Lindo
79 Utódlás (2018)
(4)
Max
A sorozat a Roy família történetén keresztül a hatalom, a politika, a pénz és a család témáját járja körül. A középpontban a világ egyik legnagyobb médiavállalatával... több»
Szereplők: Holly Hunter, Brian Cox, James Cromwell, Kieran Culkin, Griffin Dunne
89 Szörny Rt. (2001)
(150) (31)
animáció | családi | fantasy | kaland | szatíra | vígjáték
Disney+
A gyerekszoba szekrényében szörnyek laknak, ez a gyerekek számára köztudott tény. A szörnyek előmásznak, ijesztgetnek, és minél nagyobb sikításra késztetik az alvó... több»
Szereplők: Steve Buscemi, John Goodman, Billy Crystal, Jennifer Tilly, Bonnie Hunt
84 Az ifjú Sheldon (2017)
(8) (3)
Max | Netflix | Disney+ | TV-ben (Comedy Central, csütörtök 01:33)
Az Agymenők (The Big Bang Theory) című sorozat előzményszériája a 9 éves Sheldon Cooper és családja megpróbáltatásait követi nyomon. Nem könnyű a matekzseni gyerkőc élete... több»
Szereplők: Jim Parsons, Kaley Cuoco, Iain Armitage, Raegan Revord, Annie Potts
90 Coco (2017)
(55) (11)
animáció | családi | fantasy | kaland | misztikus | vígjáték | zenés
Disney+
A Coco történetének főhőse egy fiatal fiú, Miguel, aki annak ellenére, hogy családja több generációval ezelőtt rejtélyes okokból elhagyta a zenészi hivatás tradícióját,... több»
Szereplők: Edward James Olmos, Gael García Bernal, Cheech Marin, Benjamin Bratt, Jaime Camil
90 Csillagok között (2014)
(272) (35)
TV-ben (Sport1, csütörtök 01:33)
A Föld órája a végéhez közeledik, az emberiség lassan feléli minden tartalékát. A civilizációnak fel kell készülnie a pusztulásra. Azonban nem mindenki hajlandó belenyugodni... több»
Szereplők: Matt Damon, Matthew McConaughey, Anne Hathaway, Michael Caine, Jessica Chastain