Idén hunyt el a Superman és a Halálos fegyver-filmek rendezője, Richard Donner, valamint a színész, producer és rendező, Robert Downey Sr. A filmszakma nagy veszteségei ők, de sajnos túlságosan is sok ikonikus filmest gyászolt már meg a világ 2021-ben.
A Holtodiglan színésznője, Lisa Banes szintén a 2021-ben távozott az élők sorában egy gázolásos baleset következtében, az év elején hagyott itt bennünket a színészlegenda, Christopher Plummer, de örök búcsút kellett vennünk a Harry Potter filmekből ismert Helen McCrorytól is, aki hosszú évekig küzdött a rákkal.
Alábbi listánkkal azoknak a nagyszerű filmeseknek szeretnénk emléket állítani, akik idén távoztak az élők sorából. Nyugodjanak békében!
szül. 1922. 01. 17. - elhunyt 2021. 12. 30. Oak Park, Illinois, Amerikai Egyesült Államok
Betty White Marion Ludden 1922. január 17-én született az Illinois állambeli Oak Parkban. Édesapja révén dán, míg édesanyja révén görög, angol és walesi felmenőkkel rendelkezik. A család gyermekük kétéves korában Los Angelesbe költözött, így Betty Beverly Hillsben végezte tanulmányait.
Színészi karrierje egy televíziós... több»
Atöbbszörös Emmy- és Grammy-díjas Betty White néhány héttel 100. születésnapja előtt hunyt el. A legendás hollywodi színésznő szerepeit kétpelenség lenne ezen a felüleleten felsorolni. Legismertebb sorzozata az 1985-ben megjelent Öreglányok, amelyben Beatrice Arthur, Estelle Getty és Rue McClanahan voltak partnerei.
szül. 1937. 10. 24. - elhunyt 2021. 12. 31. Kalifornia, USA
Jeanine Ann Roose gyerekszínészként kezdte az 1940-es és '50-es években. Az 1946-os karácsonyi klasszikusban, Az élet csodaszépben a kis Violet szerepét játszotta, ez volt az egyetlen filmes megjelenése.
Roose első színészi munkáját nyolcévesen kapta, tévézett, rádiózott, de miután beiratkozott a UCLA-re, felhagyott a... több»
Az élet csodaszép Violetje 84 éves korában távozott az élők sorából. Gyerekszínészként kezdte a pályafutását, de mindössze a már említett karácsonyi klasszikus volt az egyetlen filmszerepe. A tévézés mellett rádiózott is, de végül felhagyott a színészkedéssel, és jungiánus pszichoanalitikus lett.
Jean-Marc Vallée 1963. március 9-én született Montrealban, Québecben, Kanadában. Fiatalon a Collège Ahuntsic és a Université du Québec á Montréal hallgatójaként tanult filmkészítést.
A kilencvenes években több kisfilmet készített, amelyekkel mind a hazai, mind a nemzetközi szakma elismerését kivívta, majd elkészítette első... több»
Jean-Marc Vallée az 1995-ben megjelent Feketelista című filmjével várt elismertté, a későbbiekben pedig olyan nagysikerú produkciókon dolgozott rendezőként, mint Vadon, a Darabokban az Éles tárgyak, illetve a Mielőtt meghaltam.
szül. 1930. 07. 20. - elhunyt 2021. 12. 19. St John's Wood, London, Egyesült Királyság
Sally Ann Howes St. John's Woodban született Londonban Angliában 1930.július 20-án. Apja Bobby Howes, komikus, anyja Patricia Malone, színésznő. Egy testvére van Peter. Családjával a II. Világháború idején Essendonba költöztek. 1950-ben összeházasodott Maxwell Coker-rel, akivel 3 évig voltak együtt. 1958-ban hozzáment Richard Adler... több»
A 91 éves korában elhunyt színésznő a filmes és a színházi világban egyaránt fényes karriert futott be. Legismertebb szerepei a Csodakocsi, az Anna Karenina, a Különös hajótöröttek és a Fekete ház produkciókban láthatók.
szül. 1930. 10. 28. - elhunyt 2021. 12. 11. London, Egyesült Királyság
Jack Hedley Londonban, Angliában született 1930. október 28-án Jack Hawkins néven. Az Emanuel Schoolban végezte tanulmányait. 1950-ben szerepelt először színpadon.
Összeházasodott Jean Hedley-vel, akivel két gyermekük született, és 1984-ig éltek együtt.
Filmes karrierjét 1957-ben kezdte a The Buccaneers egy részében. 1958-ban Dr.... több»
Filmes pályafutását az ötvenes években kezdte, olyan nagyvolumenű produkciókban vállalt szerepet, mint az Arábiai Lawrence, a The Scarlet Blade, a Witchcraft and The Secret of Blood Island, illetve a James Bond: Szigorúan bizalmas.
szül. 1941. 10. 04. - elhunyt 2021. 12. 11. New Orleans, Louisiana, Amerikai Egyesült Államok
Anne Rice 1941. október 4-én született Howard Allen Frances O'Brien néven a Louisiana állambeli New Orleansban, az Egyesült Államokban. Howard O'Brien és Katherine "Kay" Allen O'Brien második lányaként látta meg a napvilágot. Gyermekkorát és kamaszéveit New Orleansban töltötte, szegény családban nőtt fel. Anyja alkoholizmusa komoly... több»
Anne Rice 1973-ban jelentette meg Interjú a vámpírral című kötetét, amelynek azonos című filmes adaptációja 1994-ben jelent meg. A szerző egy telejs regényfolyamot írt a történetre.
A színésznő Brooklynban született, tanulmányait pedig a New York-i Tisch School of the Arts-on végezte. Színészi pályafutását a kilencvenes években kezdte, első szerepét a Here and Now című sorozatban kapta.
A színésznőt a legtöbben Tyler Perry Ruthless, illetve az NBC nagysikerű Days of Our Lives című sorozatából ismerhették.... több»
szül. 1926. 08. 14. - elhunyt 2021. 12. 09. Róma, Olaszország
Lina Wertmüller 1926. augusztus tizennegyedikén született Rómában. Saját elmondása szerint rendkívül kalandos gyermekkora volt, amely során közel 15 katolikus iskolából rúgták ki. Végtelenül rajongott a képregényekért, különösen a Flash Gordon című sorozatért, amelynek hatására döntött úgy a későbbiekben, hogy a... több»
Az első női rendező, akit Pasqualino Settebellezze című filmjéért 1976-ban Oscar-díjra jelöltek. További ismert filmjei a a Mimi, a becsületében sértett vasmunkás, Swept Away és Véres föld, amelyet angolul rendezett.
szül. 1952. 06. 14. - elhunyt 2021. 11. 27. Worcester, Massachusetts, USA
Eddie Mekka 1952. június 14-én született Worcesterben, Massachusetts államban. A Worcester County Light Opera-ban dolgozott énektanárként. Mielőtt Los Angelesbe költözött, 1975-ben a színházi Oscarnak is nevezett Tony-díjra jelölték a Broadway-n játszott The Liutenant című darabban nyújtott alakításáért. A Laverne & Shirley-ben... több»
Jonshel Alexander első filmes szerepét a 2012-ben megjelent A messzi dél vadjai című filmben kapta, amely egy pusztító vihar által fenyegetett közösség mindennapjait mutatja be. Benh Zeitlin rendezése számos szakma elismerésben részesült annak idején.
2021. november 27-én hunyt el, miután halálos lövés érte a Louisiana állambeli... több»
A tragikusan fiatalon, 22 éves korában elhunyt színésznő A messzi dél vadjai című filmben látható alakításával vált ismertté. Halálának híre és körülményei az egész világot megdöbbentette.
szül. 1937. 12. 17. - elhunyt 2021. 11. 29. Tipton, Atoka, Tennessee, Egyesült Államok
Tommy Lane 1937. december tizenhetedikén született. A hatvanas évektől kezdődően egészen a kilencvenes évekig közel 14 nagyjátékfilmes és sorozatszerepben volt látható. Első komolyabb szerepét az 1971-ben megjelent Shaftban kapta, a szélesebb nézőközönség azonban az 1973-as James Bond film, az Élni és halni hagyni kapcsán... több»
Az 1971-ben megjelent James Bond film, az Élni és halni hagyni gonosztevőjeként ismerhette őt a szélesebb nézőközönség, játszott továbbá A pilóta, a Heuréka és a Blue Skies Again című filmekben.
szül. 1925. 08. 11. - elhunyt 2021. 11. 29. Minneapolis, Minnesota, Egyesült Államok
Édesanyja Idelle Swan, édesapja Rudolph S. Dahl, a Ford Motor kereskedője. Norvég származású. A Washburn High School-ban érettségizett, majd több munkahelyen megfordult, köztük egy helyi színjátszó csoportban. Gyerekkorától kezdve táncórákat vett és tanult színészetet is a Margaret Fuller Elementary School-ban és a Ramsey Junior... több»
Gulpilil 1953. július elsején született az ausztrál Maningrida nevű kisvárosban. A Yolngu őslakos származású színésznél 2017-ben diagnosztizáltak tüdőrákos megbetegedést.
David Gulpilil első filmes szerepe az 1971-ben megjelent Vándorrege című filmben volt látható, a továbbiakban pedig olyan produkciók kapcsán ismerhette meg... több»
Első filmes szerepe az 1971-ben megjelent Vándorrege című filmben volt látható, a legtöbben pedig A vihar fia, a Krokodil Dundee, az Ausztrália, illetve a Cargo című filmekből ismerhetik. 2021-ben jelent meg életrajzi filmje, a The Life and Death of David Gulpilil.
szül. 1940. 01. 01. - elhunyt 2021. 11. 05. Cefalù, Olaszország
Steve Restivo 50 éves filmes pályafutása alatt közel 18 filmes szerepben volt látható, a legtöbben azonban valószínűleg a Neveletlen hercegnő és a Micsoda nő című produkcióból ismerhetik.
Testvérével, Joe Restivóval közösen 30 éven keresztül vezették a Los Angelesben található Vitello’s nevű éttermet, amely a... több»
Steve Restivo csaknem 50 éves filmes pályafutása során közel 18 produkcióban volt látható, a legismertebb alakításai a Neveletlen hercegnő és a Micsoda nő című filmekben voltak.
szül. 1930. 10. 06. - elhunyt 2021. 11. 21. Amerikai Egyesült Államok
Lou Cutell 1930. október 6-án született New Yorkban. Karrierje 60 évet öltelt fel. Színpadi színészként kezdte a Broadway-n.
Első televíziós szereplésére 1964-ben került sor, amikor szerepet kapott a The Dick Van Dyke Show egyik epizódjában. Ettől kezdve olyan klasszikus és népszerű tévésorozatban tűnt fel, mint a Starsky és... több»
A 91 éves korában elhunyt Lou Cuttell 1964-ben kapta első szerepét a The Dick Van Dyke Show-ban, a későbbiekben pedig olyan nagysikerű sorozatokban bukkant fel, mint a a Seinfeld és A Grace klinika.
szül. 1993. 01. 01. - elhunyt 2021. 11. 21. Chicago, Illinois, USA
Joey Morgan a 2015-ben megjelent Cserkészkézikönyv zombiapokalipszis esetére című produkcióban kapta meg első filmes szerepét.
Morgan a továbbiakban a 2015-ös Compadres című filmben alakított egy fiatalkorú hackert, majd a 2017-ben megjelent Flowerben nyújtott színészi teljesítményéért a Tirbeca Filmfesztiválon szélesebb szakmai... több»
A tragikusan fiatalon elhunyt színész a Cserkészkézikönyv zombiapokalipszis esetére filmmel vált szélesebb körben ismertté, további alakításai pedig az Angie Tribeca, a Felnőtt játékok, a Sierra Burgess egy lúzer, a Camp Manna és a Max Reload and the Nether Blasters produkciókban láthatók.
szül. 1955. 11. 19. - elhunyt 2021. 11. 20. Ottawa, Ontario, Kanada
Peter Aykroyd 1955. november 19-én született Ottawában, Kandában.
Karrierjét kisebb szerepekkel kezdte, majd 1979-ben csatlakozott a Saturday Night Live stábjához.
Bár csak ez évet dolgozott a legendás szkeccsműsoron, íróként azonnal Emmy-díjra jelölték.
Fivérével együtt írta az 1991-es Eszelős szívatást, majd öccse mellett... több»
Dan Aykroyd öccse, Peter Aykroyd 66 éves korában hunyt el, a nagysikerű SNL írójaként vált elismertté, amelyért Emmy-díjra is jelölték. Testvérével közösen írták a Eszelős szívatás című filmet, illetve egy kisebb alakítása látható a kultikus Csúcsfejek című vígjátékban.
szül. 1943. 09. 09. - elhunyt 2021. 11. 17. Gary, Indiana, Amerikai Egyesült Államok
Art LaFleur 1943. szeptember 9-én született az Indiana állambeli Gary városában, az Amerikai Egyesült Államokban. A Kentucky Egyetemen tanult, ahol futballozott is. Színészi karrierje előtt számos munkakörben dolgozott. 1975-ben, harmincegy éves korában Chicagoból Los Angelesbe költözött. Forgatókönyvíró szeretett volna lenni, de... több»
Art LaFleur szerepeit hosszan lehetne sorolni, a 78 éves korában elhunyt sztár legismertebb alakításai A grund, Oszkár, Halhatatlan szerelem és a Maverick - Halálos póker című produkciókban, illetve a a Baywatch, A szupercsapat és a J.A.G. - Becsületbeli ügyek című szériákban láthatóak.
szül. 1959. 07. 14. - elhunyt 2021. 07. 20. Inglewood, Kalifornia, USA
Bergen Williams amerikai színésznő, aki hazai nézők számára olyan sikeres sorozatokból lehet ismerős, mint a Hetedik mennyország, a Dokik, a Kés/alatt és a Nevelésből elégséges. 2002 és 2015 között szerepelt a szeretett ABC szappanoperájában, a General Hospitalban, amelynek premierje 1963-ban volt, és jelenleg is tart. Ez a sorozat... több»
Heath Freeman amerikai színész, aki leginkább a sorozatgyilkos, Howard Epps szerepe kapcsán tett szert széleskörű népszerűségre a Dr. Csont két évadában. Freeman számos nagysikerű sorozatban szerepelt, ezek közé tartozik a Vészhelyzet, az NCIS - Tengerészeti helyszínelők, a Vérprofik, ben és a Dr. Csont is. Utolsó filmje a Michael... több»
Heath Freeman 41 korában hunyt el, a szélesebb nézőközönség a Dr. Csont, a Vészhelyzet, az NCIS - Tengerészeti helyszínelők és a Vérprofik című sorozatok kapcsán ismerhette meg.
Gavan O'Herlihy ír színész Dublinban született, Malibuban és Dublinban nevelkedett.
egyik legismertebb szerepét az ABC-n sugárzott Happy Days című sitcomban játszotta, melyben Richie Cunningham idősebb testvért, Chuck Cunninghamet formálta meg hét epizódon keresztül.
Miután kilépett a sorozatból számos további filmben és tévés... több»
szül. 1932. 11. 12. - elhunyt 2021. 11. 09. Chelsea, Massachusetts, Egyesült Államok
Jerry Douglas Chelsea-ben született Massachusetts államban 1932. november 12-én Gerald Rubinstein néven. Egy testvére van, Alan. Nagyszüleik zsidó bevándorlók voltak. A Brandeis University-n tanult közgazdásznak. 1962-ben feleségül vette Arlene Martel színésznőt, akivel két gyermekük született, Avra és Jodaman, majd 1973-ban... több»
A 88 éves korában elhunyt Jerry Douglas főként a nagysikerű és kultikus Nyughatatlan fiatalok című sorozat kapcsán ismerték a legtöbben, illetve olyan produkciókban is felbukkant, mint a Lavina, az Anyu a sztár és a JFK - A nyitott dosszié.
Coronji Calhoun egyetlen szerepét a Szörnyek keringőjében játszotta. A filmben ő alakította Tyrellt, a Berry által játszott Leticia Musgrove állandóan szidalmazott fiát. Calhoun egy louisianai nyílt castingon kapta meg a szerepet. A film történetet szerint egy súlyos baleset következtében halt meg.
A Szörnyek keringője a legjobb női... több»
szül. 1936. 03. 05. - elhunyt 2021. 11. 07. North Hollywood, Kalifornia, Egyesült Államok
Robert DEAN Stockwell North Hollywoodban született Kalifornia államban 1936.március 5-én. Apja Harry Stockwell, színész, anyja Elizabeth Stockwell. Egy testvére van, Guy. New Yorkban nőtt fel. Szülei elváltak és Elizabeth Veronica Stockwell lett a mostohaanyja. Az University of California-n diplomázott, ahol zenélni kezdett. 1960-ban... több»
Az az Oscar- és Emmy-díjra jelölt Stockwell gazdag filmes, televíziós és színházi karriert futott be, a legtöbben a Quantum Leap - Az időutazó című sorozatból ismerhetik őt, mindemellett olyan nagysikerű produkciókban is szerepelt, mint a Kék bársony, a Dűne vagy a Keresztanya.
szül. 1928. 12. 12. - elhunyt 2021. 11. 04. Montréal, Québec, Kanada
Henry Lionel Ogus 1928-ban született Kanadában, de még gyermekként az Egyesült Királyságba költözött. Mindössze 14 évesen kezdett el színészkedni, és csakhamar kiemelkedő táncos vált belőle.
A tánc iránti szeretete az Egy nehéz nap éjszakája című Beatles-filmben is megmutatkozott, melyben egy koreográfust alakított.
Blair az... több»
Lionel Blair 92 éves korában hunyt el, a brit tévésztár pályafutása közel nyolc évtizedet ölelt fel, imádta a táncot, így a Egy nehéz nap éjszakája című Beatles film munkálataiban koreográfusként is részt vett.
szül. 1941. 06. 17. - elhunyt 2021. 10. 18. Vicksburg, Michigan, Egyesült Államok
Diplomáját a Kaliforniai Egyetemen szerezte.. Boldog házasságban él Sigrid Insull jelmeztervezővel. 2013-ban kiadta első thriller könyvét The Painted Monkey: An Eddie Padilla Thriller címmel. Az amerikai színész első szerepét 1965-ben az Ármány és szenvedély című sorozatban kapta, majd 69-ben feltűnt a Hell's Belles című... több»
William Lucking, a Kemény motorosok sztárja 80 éves korában hunyt el. Évekkel korábban azonban olyan sorozatokban is felbukkant, mint a M.A.S.H., a Dallas, az X-akták, a J.A.G. - Becsületbeli ügyek, Az elnök emberei, a Magnum és a Knight Rider.
szül. 1945. 05. 12. - elhunyt 2021. 10. 26. Knoxville, Tennessee, USA
Carlson Knoxville-ben született, innen költözött New Yorkba, ahol a neves Tisch School of the Arts diákja volt, melyet követően rövid időn belül már az Off Broadway-n láthatta a közönség. A Broadway-n az Otto Preminger rendezésében bemutatott Full Circle című Remarque-darabbal debütált.
1977-ben kapta első tévés szerepét a rövid... több»
szül. 1943. 01. 01. - elhunyt 2021. 10. 22. London, Anglia, Egyesült Királyság
Negyven éves karrierje során Butler több mint 10 filmet rendezett, melyek közül a testépítő ikonról, Arnold Schwarzeneggerről szóló alkotása, a Vasgyúrók volt a legismertebb, melynek társrendezője Robert Fiore volt. A film Schwarzenegger és Lou Ferrigno, a későbbi Hulk-tévésrozoat sztárjának rivalizálására fókuszált.
Utolsó... több»
George Butler az 1977-es Vasgyúrkkal vált egycsapásra ismertté, nem kérdéses azonban, hogy nagy szerepe volt abban is, hogy Hollywood felfigyeljen Arnold Schwarzeneggerre.
szül. 1950. 07. 16. - elhunyt 2021. 10. 29. Bronx, New York, USA
A bronxi születésű Saviola énekesnőként kezdte a karrierjét a New York-i rockbandában, a Margo Lewis Explosionben, majd Mama Maddelena szerepében debütált a Broadwayen a Nine című darabban 1982-ben.
Két évvel később megkapta első filmszerepét Woody Allen Broadway Danny Rose című filmjében, majd újra együtt dolgozott a rendezővel... több»
Camille Saviola színpadi, filmes és televíziós színészként egyaránt elképesztő karriert futott be. A Star Trek: Deep Space Nine-ban Kai Opaka karakterét alakította, illetve az HBO nagysikerű sorozatában, a Törtetőkben láthattuk őt.
szül. 1926. 05. 07. - elhunyt 2021. 10. 18. New York City, New York, USA
Bisoglio 1926-ban született New Yorkban, olasz bevándorlók gyermekeként. A színpadokon kezdte a karrierjét, de széleskörű népszerűségre az 1977-ben bemutatott kultfilmben, a Szombat esti lázban tett szert, melyben Tony Manero (Jonh Travolta) erőszakos apját alakította. Közel 50 éves pályafutása alatt fél száznál is több filmben is... több»
A a Maffiózók és a Szombat esti láz sztárja 95 éves korában hunyt el. Halálának okát nem hozták nyilvánosságra. Karrierja során olyan kultikus szériákban vállalt szerepet, mint a M.A.S.H. és a Miami Vice.
szül. 1935. 01. 23. - elhunyt 2021. 10. 02. Kansas City, Missouri, USA
Richard ‘Dick’ Evans rendkívüli, több mint negyven éven át tartó karriert futott be. A színész Mia Farrow mellett játszott a Peyton Place című sorozatban, George C. Scott oldalán láthattuk a Szigetek az áramlatban című drámában és Nick Nolte-val forgatta utolsó filmjét, a Dirty Little Billyt.
A színész több tucat kultikus... több»
Számos kultikus sorozatban felbukkant, köztük a Szupercsapat és Star Trek című szériákban. Színészi karrierje mellett íróként, producerként és rendezőként is bizonyított a filmes szakmában.
szül. 1951. 09. 20. - elhunyt 2021. 10. 22. Vail, Colorado, USA
JoAnna Cameron amerikai színésznő 1951. szeptember 20-án született Colorado államban. Pályafutása során rekordszámú, 105 tévéreklámban szerepelt, mielőtt 1969-ben megkapta első filmszerepét.
Számos kisebb szerep után a széleskörű népszerűséget a The Secrets of Isis című sorozat hozta el számára, melynek 22 epizódjában... több»
A 70 éves korában elhunyt színésznő a DC kultikus "The Secrets of Isis" című sorozatával vált szélesebb körben ismertté. A filmezéstől még a nyolcvanas években visszavonult.
szül. 1962. 05. 28. - elhunyt 2021. 10. 24. Winona - Mississippi - Amerikai Egyesült Államok
James Michael Tyler 1962. május 28-án született Mississippi-ben, Winona-ban, az Amerikai Egyesült Államokban. Amerikai színész, talán a legtöbbwn a Jóbarátok című zseniális szituációs komédiából ismerik, amiben Günther karakterét alakítja. Öt idősebb testvére van. 11 éves korában elvesztette édesapját, aki az amerikai... több»
A legtöbben a kultikusnak számító Jóbarátok című sorozatból ismerhetik őt, amelyben Gunthert alakította. Szerepelt a továbbiakban a Dokik és a Sikersorozat című szériákban.
szül. 1955. 09. 12. - elhunyt 2021. 10. 22. New Rochelle, New York, USA
Peter Scolari amerikai színházi, televíziós és filmszínész. 43 éves pályafutását olyan sikerek határozták meg, mint az Emmy-jelölt Newhart című sorozatban játszott szerepe, az HBO Emmy-díjas sorozata, a Csajok, melyben a Lena Dunham által játszott karakter apját alakította, és Thomas Marx szerepe a CBS természetfeletti... több»
A Csajok című sorozat sztárja hosszú időn keresztül küzdött rákos megbetegedésével. Peter Scolari 66 éves korában hunyt el. További ismert szerepei a Gotham, a Különleges ügyosztály és az Ally McBeal című produkciókban láthatók.
szül. 1931. 01. 29. - elhunyt 2021. 10. 19. London, England, UK
Leslie Bricusse brit zeneszerző. 1967-ben nyerte első Oscar-díját a Doktor Doolittle-ért, majd 1982-ban a Viktor, Viktória című film kapcsán ismét átvehette az Akadémia aranyszobrát.
Két dalt is írt a James Bond franchise-hoz, a Goldfinger és a You Only Live Twice (Csak kétszer élsz) című dalai hatalmas világslágerek lettek.... több»
A 90 éves korában elhunyt legendás rendezőnek olyan kultikus filmeket köszönhetünk, mint a Kampókéz, a Willy Wonka és a csokoládégyár és James Bond: Goldfinger. Az 1967-ben megjelent Doktor Doolittle című rendezéséért Oscar-díjat kapott.
szül. 1926. 08. 29. - elhunyt 2021. 10. 16. Kansas City, Missouri, USA
Betty Lynn, amerikai színésznő 1926. augusztus 29-én született Kansasben, az Egyesült Államokban. A kultikus The Andy Griffith Show 26 epizódjában tűnt fel 1961 és 1966 között.
A színésznő a Broadwayen kezdte a karrierjét. Így figyelt fel rá Daryl F. Zanuck, melyet követően egy csapásra beindult a pályafutása, és a ‘40-es,... több»
A Thelma and Louise sztárja 95 éves korában hunyt el. Karrierjét a Broadwayen kezdte, a negyvenes évektől kezdve azonban egyenesen ívelt felfelé filmes karrierje. További ismert szerepe A farm, ahol élünk című sorozatban volt látható.
szül. 1926. 02. 23. - elhunyt 2021. 10. 15. Detroit, Michigan, Egyesült Államok
A színésznő 1926. februárjában született a Michigan állambeli Detroitban. Színészi karrierjét nyolcvannyolc éves korában kezdte, a legtöbben azonban a Marvel Fekete Párduc című szuperhősfilmjében láthatták őt.
Steel első szerepét a YouTube-on elérhető The Trouble with Going Somewhere című sorozatban kapta 2015-ben, amellyel... több»
Dorothy Steel első filmes szerepét 2015-ben kapta a The Trouble with Going Somewhere című sorozatban, a szélesebb nézőközönség pedig a 2018-as Fekete Párducban láthatta őt.
A szovjet születésű amerikai karakterszínész olyan filmekben és sorozatokban játszott, mint az Ellenállók, a Transformers 3. : A hold sötétsége vagy a CBS-en futó NCIS: Los Angeles, melyben Kirkint alakította.
1962. augusztus 20-án született Voskresenskben, Oroszországban, majd a középiskola elvégzése után rendezőnek tanult. A... több»
Ravil Isyanov remek karakterszínésznek számított a szakmában, olyan produkciókban szerepelt, mint az NCIS: Los Angeles, az Ellenállók, és a Transformers 3. : A hold sötétsége.
szül. 1980. 03. 23. - elhunyt 2021. 10. 12. Cleveland, Ohio, USA
Ricarlo Flanagan, színész, rapper, stand-up komikus, a Last Comic Standing kilencedik évadának döntőse és Shameless - Szégyentelenek sztárja.
Debütáló komikusi albuma, a Man Law 2013-ban jelent meg, mely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 2015-ben az NBC stand-upos műsorának döntőjéig jusson. Flanagan nem csak humoristaként, de... több»
szül. 1910. 07. 22. - elhunyt 2021. 10. 10. Portland, Maine, Egyesült Államok
Ruthie Tompson 1910-ben látta meg a napvilágot, Bostonban nevelkedett, a családja 1918. november 11-én, az első világháború nyugati frontjának konfliktusait lezáró Fegyverszünet napján költözött Kaliforniába.
Első munkáját 18 éves korában vállalta el a Dubrock’s Riding Academy lovasiskolánál, ahol lehetősége nyílt... több»
Granville Adams 1963-as születésű amerikai színész. Legismertebb szerepét, Zahir Arif karakterét az HBO Oz című sorozatának 6 szezonjában alakította, de játszott az NBC Homicide: Life on the Streets című sorozatában és a Birodalom című krimiben is.
Sokáig küzdött a rákkal, de 2021. október 10-én a szervezete végül feladta a... több»
szül. 1936. 11. 28. - elhunyt 2021. 09. 16. Quanah, Texas, Egyesült Államok
Reding az amerikai televíziózás egyik meghatározó alakjának számított az ötvenes évektől kezdve, utolsó alakítása a Gyilkos sorok című sorozat 1987-ben megjelent egyik epizódjában volt látható.
A színésznő karrierje során közel 20 filmes szerepet vállalt, mindezek közül a legtöbbek számára a Mission in Morocco és a... több»
szül. 1934. 08. 09. - elhunyt 2021. 10. 03. New York City, New York, USA
Cynthia Harris számos Broadway és Off Broadway produkcióban szerepelt, valamint ő játszotta a Paul Reiser által alakított karakter édesanyját a kultikus Megőrülök érted című sitcomban.
Ő volt a társalapítója a 1993-ban alakult The Actors Company Theatre-nek, melynek társ-művészeti igazgatóként is egyengette az útját, valamint... több»
szül. 1948. 10. 16. - elhunyt 2021. 09. 29. Detroit, Michigan, Egyesült Államok
Michael Edward Tylo Detroitban született Michigan államban 1948.október 16-án. Apja Edward Tylo vízvezeték szerelő, anyja Margaret Tylo. A Wayne State University-n diplomázott. 1978-ban összeházasodott Deborah Eckles-sel, akivel később elváltak. 1987-ben feleségül vette Deborah Jo Hunter-t, aki Hunter Tylo néven ismert színésznő. A... több»
Michael Tylo szappanopera színészként vált ismertté, de a hazai közönség számára Adam Sandler A kismenő című filmjéből is ismerős lehet. A televíziózás mellett a Nevadai Egyetem vendégelőadója volt.
szül. 1941. 12. 10. - elhunyt 2021. 09. 28. Louisville, Kentucky, Egyesült Államok
Tommy Lee Kirk Louisville-ben, Kentucky államban született 1941. december 10-én. Szülei Louis és Lucy Kirk. Apja szerelő, anyja jogi titkár. 3 testvére van. Családjával Downey-ba költözött, amikor 15 hónapos volt. A Hollywood Professional Schoolban tanult, majd a Pasadena Playhouse-ban kezdett szerepelni.
Filmes karrierjét 1955-ben kezdte... több»
Tommy Kirk a Disney gyereksztárjaként szerzett ismertséget a Betyár, a hűséges tolvaj főszereplőjeként. Mindössze 13 évesen kezdte a karrierjét, és még fiatalon maga mögött hagyta Hollywoodot, hogy új életet kezdjen.
szül. 1938. 01. 18. - elhunyt 2021. 09. 17. Houston, Texas, Egyesült Államok
Basil Hoffman amerikai színész, Houstonban született, a Tulane Egyetemen egyetemen szerzett diplomát közgazdász szakon, majd a New York-i Amerikai Színművészeti Akadémián tanult színészetet. Ez idő alatt már számos reklámfilmben feltűnt, majd Hollywoodba ment, hogy beindítsa színészi karrierjét.
Pályafutása során több mint 200... több»
Basil Hoffman egy igazi színészveterán volt, legismertebb munkái közé tartozik a Harmadik típusú találkozások és Az elnök emberei. Karrierje során több, mint 200 filmben és tévésorozatban tűnt fel.
Roger Michell dél-afrikai születésű brit színház-, tévé- és filmrendező. Édesapja diplomata volt, ezért Rogernek a fiatalkori évei alatt számos alkalommal kellett elköltöznie a családjával. A Cambridge University-n folytatta a tanulmányait, itt kezdett el színházi darabokat rendezi, de kacérkodott a színészkedéssel is.
Miután... több»
Roger Michell, a kultikus Sztárom a párom rendezője mindössze 65 éves volt, a halálának okát nem hozták nyilvánosságra. A rendező The Duke című legújabb filmjét a Telluride Filmfesztiválon mutatták be hetekkel a váratlan halála előtt.
szül. 1935. 12. 12. - elhunyt 2021. 09. 21. Pago Pago, Amerikai Szamoa
Harrington Tausau Ta’a néven látta meg a napvilágot 1935. december 12-én. Három éves koráig a nagymamája nevelte. Mostohaapját, Roy Harringtont valódi apjaként szerette, ezért vette fel a vezetéknevét.
1972-ben csatlakozott a Hawaii Five-0 szereplőgárdájához, mely meghozta számára a széleskörű ismertséget, majd három évvel... több»
A Forrest Gump és a Hawaii Five-0 színésze 85 éves korában hunyt el nem sokkal azt követően, hogy agyvérzéssel kórházba szállították. A Hawaii Művészeti Akadémia életműdíjasa volt.
szül. 1932. 08. 21. - elhunyt 2021. 09. 21. Chicago, Illinois, Amerikai Egyesült Államok
Melvin Van Peebles 1932. augusztus 21-én látta meg a napvilágot Chicago, Illinois, Egyesült Államokban. Két fia van Mario Van Peebles és Max Van Peebles, mindketten színészek és egy lánya Megan Van Peebles ő is színész. Öt fiúunokája van, Mandela Van Peebles, Marley Van Peebles, Makaylo Van Peebles, Ronald Van, Jr. és Roman Van,... több»
Az ikonikus rendező 89 éves korában hunyt el. Legismertebb munkája a Sweet Sweetback's Baadasssss Song című film volt, melyet az afroamerikai közösség egyik legkiemelkedőbb alkotásaként tartanak számon.
szül. 1964. 02. 20. - elhunyt 2021. 09. 21. Highland Park, New Jersey, Amerikai Egyesült Államok
William Garson Paszamant 1964. február 20-án született Highland Park-ban, New Jersey-ben. Színészi diplomát szerzett a Wesleyan Egyetemen, majd pedig a Yale Dráma tagozatára jelentkezett.
Számos kisebb szerepekben láthattuk filmsorozatokban, illetve filmekben. Henry Coffield-et alakította a NYPD Blue-ban, de feltűnt a Monk: A flúgos... több»
A Szex és New York sztárja, aki a Sarah Jessica Parker által alakított karakter legjobb barátját alakította hosszú ideje küzdött a rákkal, 2021-ben derült ki, hogy a kór már a végstádiumba jutott. A szervezete végül 57 éves korában feladta a harcot.
szül. 1935. 04. 20. - elhunyt 2021. 09. 18. Santander, Spanyolország
Mario Camus 1935. április 20-án látta meg a napvilágot az Észak-Spanyolországban található Santanderben. Kezdetben jogot tanult, majd 1956-ban belépett az IIEC-be. Rendezői diplomáját 1962-ban szerezte meg.
Első rövidfilmjét, A részeget 1962-ben rendezte, amely a vizsgafilmje is volt egyben. Később az IFI cég szerződtette. A hatvanas... több»
Anthony Johnson színész, stand-up humorista és író volt. Legismertebb filmjei a Végre péntek (1995), a Veszélyes elemek (1993) és Játékosok klubja (1998). 2021. szeptember 6-án hunyt el. A holttestére egy Los Angeles-i boltban bukkantak rá. Kórházba szállították, de az orvosok már semmit nem tehettek érte.
A Halálos fegyver 3 és a Végre péntek színésze tragikus hirtelenséggel hunyt el. Holttestére egy Los Angeles-i bárban találtak rá, de a halálának okát nem hozták nyilvánosságra.
szül. 1942. 08. 16. - elhunyt 2021. 09. 19. Bristol, Anglia, Egyesült Királyság
John Challis brit színész hosszú televíziós karriert futott be az Egyesült Királyságban, legismertebb szerepe, a gátlástalan autókereskedő, Boycie volt Szemesnek áll a világ című BBC-s szituációs komédiában, illetve annak spin-offjában, Az otthon zöld füvén-ben.
Televíziós szerepei közt említésre méltó még a kultikus Ki... több»
szül. 1929. 04. 01. - elhunyt 2021. 09. 16. Portland, Oregon, Amerikai Egyesült Államok
Jane Powell Portlandben, Oregon államban született 1929. április 1-én Suzanne Lorraine Burce néven. Apja, Paul E. Burce a Wonder sütőde dolgozója, anyja, Eileen Baker háziasszony volt. 2 éves korától táncolni tanult, 5 évesen már rádióműsorban szerepelt. Scotty Weston tehetségkutató felkarolta, és családjával Oaklandbe költöztek,... több»
szül. 1963. 10. 17. - elhunyt 2021. 09. 14. Québec, Kanada
Kanadai stand-up komikus, író, producer, és színész. Öt évig tagja volt a Saturday Night Live-nak. Karrierjének korai szakaszában ő írta a “Roseanne” szitkomot és olyan műsorokban jelent meg, mint a “The Drew Carey Show” és a “NewsRadio”. 1999-től 2001-ig szerepelt a “The Norm Show”-ban. Van egy testvére, Neil Macdonald,... több»
szül. 1939. 03. 13. - elhunyt 2021. 09. 12. New York City, New York, USA
Sondra James amerikai színésznő Woody Allen 1995-ös Hatalmas Aphrodité című filmjében debütált. Karrierjét olyan sikerfilmek fémjelezték, mint Alfie, a Tőzsdecápák: A pénz nem alszik, a Pókember: Hazatérés, vagy az Oscar-díjas Joaquin Phoenix nevével fémjelzett Joker, melyben Dr. Sallyt alakította.
Utolsó filmje a George Clooney... több»
szül. 1974. 09. 13. - elhunyt 2021. 09. 12. Egyesült Államok
Ben Best 1974-ben, szeptember 14-én született az Egyesült Államokban. Észak-Karolinában tanult művészeteket Dannyi McBride-dal és Jody Hill-lel. Íróként és színészként tevékenykedett, legismertebb munkái Az elveszettek földje 2009-ből, az Egyszer fent, ...inkább lent című sorozat, illetve a Király! 2011-ből. 2021 szeptember... több»
szül. 1936. 09. 22. - elhunyt 2021. 09. 08. Brooklyn, New York, U.S.
Art Metrano amerikai humorista 1936. szeptember 22-én született New Yorkban.
A 60-as években számos népszerű sorozatban tűnt fel, de Jane Fonda és Bruce Dern mellett láthattuk a Sydney Pollack rendezésében bemutatott A lovakat lelövik, ugye?-ben is. Emlékezetes szerepet játszott a Csak a gazdáikat ölik meg-ben és a kultikus Starsky és... több»
szül. 1927. 05. 22. - elhunyt 2021. 08. 31. Reading, Pennsylvania, Amerikai Egyesült Államok
Michael Constantine 1927. május 22-én született Gus Efstratiou néven a Pennsylvania államban található Readingben, az Egyesült Államokban. Szülei Andromache Efstratiou és Theoharis Ioannides voltak, akik Görögországból vándoroltak ki az Egyesült Államokba.
Constantine színészi karrierje az ötvenes évek derekán kezdődött a New... több»
szül. 1966. 11. 22. - elhunyt 2021. 09. 06. Brooklyn - New York - Amerikai Egyesült Államok
Michael Kenneth Williams 1966. november 22-én született Brooklynban. Édesanyja a Bahama-szigetekről származik, édesapja afroamerikai.
Színészi szárnypróbálgatásainak helyszíne a New York-i National Black Theatre volt, de gyógyszerészként és táncosként is dolgozott a későbbiekben - Madonna és George Michael videoklipeinek... több»
Michael K. Williams mindössze 54 éves volt, amikor New York-i otthonában holtak találták. Halálát valószínűleg kábítószer-túladagolás okozta. A 3 Emmy-díjra jelölt színész az HBO kultikus sorozatával, a Dróttal robbant be. További ismert sorozatai és filmjei: Gengszterkorzó, az Aznap éjjel és Edward Norton rendezése, az Árva Brooklyn.
szül. 1933. 04. 09. - elhunyt 2021. 09. 06. Neuilly-sur-Seine, Franciaország
Jean Paul Belmondo 1933. április 9-én született Franciaországban, de gyermekkorát főleg vidéken töltötte. Édesapja, Paul Belmondo szobrász, édesanyja, Madeleine Reinaud-Richard festő volt. Egy bátyja van, Alain. Fiatalkorában aktívan sportolt, focizott és bokszolt. Tizenhét éves volt, amikor látta a Comédie-Francaise előadását, A... több»
szül. 1929. 11. 15. - elhunyt 2021. 08. 29. Kansas City, Missouri, Amerikai Egyesült Államok
Ed Asner Kansas City-ben született Missouri államban 1929. november 15-én Yitzhak Edward Asner néven. Orosz zsidó családból származik. Anyja, Lizzie Seliger háztartásbeli, apja, David Morris Asner bolti dolgozó. A Wyandotte High School-ban érettségizett, majd az University of Chicagoban szerzett diplomát. Egy ideig a General Motors... több»
szül. 1933. 12. 17. - elhunyt 2021. 08. 22. Iowa, Amerikai Egyesült Államok
Marilyn Eastman Iowában született, később Pittsburgh-be költözött. Itt kezdődött karrierje Karl Hardmannel. Gyakori vendég volt hét különböző sikeres rádióműsorban, később Hardmannel megalapították a Hardman/Eastmen céget. Nem sokkal később egyesültek a The Latent Image céggel, amit George A. Romero vezetett. Megalkották a... több»
szül. 1939. 01. 23. - elhunyt 2021. 08. 19. Fukuoka, Japán
Sonny Chiba 1939-ben született Sadaho Maedában, Fukuokában, és már tinédzser korában gimnasztika versenyek vett részt, majd 1965-ben fekete övet szerzett karatéban.
A ‘60-as években kezdte karrierjét japán harcművész filmekben és tévésorozatokban. 1993-ban szerepet kapott a Tarantino által írt Tiszta románc című thrillerben, de... több»
szül. 1937. 05. 01. - elhunyt 2021. 08. 12. Welwyn Garden City, Hertfordshire, England, UK
Una Stubbs Welwyn Garden City-ben született Hertfordshire megyében Angliában 1937.május 1-én. Anyja Angela K. Rawlinson, apja Clarence Reginald Stubbs. Hinckley-ben nőtt fel. 1958-ban hozzáment Peter Gilmore-hoz, akivel egy gyermekük született Jason, majd 1969-ben elváltak. 1969-ben összeházasodott Nicky Henson-nal, akivel két gyermekük... több»
szül. 1928. 07. 07. - elhunyt 2021. 08. 09. London, Egyesült Királyság
Patricia Hitchcock O'Connell Londonban született 1928. július 7-én. Apja a filmrendező Alfred Hitchcock, anyja a vágó Alma Reville. 1939-ben családjával Los Angelesbe költözött, ahol hamarosan apja világhírnévre tett szert. Patricia már gyerekként tudta, hogy színésznő akar lenni. Apja segítségével jutott egy szerephez a Broadway-en... több»
Bradley James Allan 1973. február 14-én született Melbourne-ben, Ausztráliában. Már gyerekként a harcművészetek, a box, és a gimnasztika megszállottja volt.
A hollywoodi filmes világ egyik legismertebb kaszkadőre, illetve kaszkadőr koordinátora volt, aki olyan szuperprodukciókon dolgozott, mint az Avatar, a Wonder Woman, a Kingsman-filmek... több»
szül. 1933. 03. 24. - elhunyt 2021. 07. 05. Columbia, Missouri, Amerikai Egyesült Államok
William Smith 1933. március 24-én született a Missouri állambeli Columbiaban, az Egyesült Államokban. Családjával később Kaliforniába költözött. Gyerekkorában, nyolcévesen kezdett el színészkedni. Első szerepét 1942-ben kapta a Frankenstein szellemében. A középiskola befejezése után csatlakozott az amerikai légierőhöz, a... több»
szül. 1930. 04. 24. - elhunyt 2021. 07. 05. New York City, New York, Amerikai Egyesült Államok
Richard Donald Schwartzberg 1930. április 24-én született New Yorkban, az Egyesült Államokban, Hattie és Fred Schwartzenberg gyermekeként. Egy nővére van, Joan. Szülei zsidó hitben nevelték fiukat, aki fiatalkorában színész szeretett volna lenni, végül mégis a rendezés mellett döntött.
Karrierje kezdetén többnyire reklámfilmeket... több»
A legendás hollywoodi rendező, akinek a nevéhez olyan filmek fűződnek, mint a Halálos fegyver vagy a Superman 91 éves korában hunyt el. A gyászhírt a felesége osztotta meg, de a férje halálának okát nem hozta nyilvánosságra.
szül. 1936. 06. 01. - elhunyt 2021. 07. 07. Manhattan, New York City, New York, USA
Robert Downey Sr. 1936-ban született New Yorkban. Édesanyja félig magyar zsidó, félig ír volt, édesapja litván származású. Háromszor nősült, gyermekei az MCU sztárja, Robert Downey Jr. és a szintén színésznő és író, Allyson Downey.
Robert Downey Sr. rendkívül figyelemre méltó pályát futott be, rendezőként, színészként,... több»
szül. 1947. 01. 29. - elhunyt 2021. 06. 03. Baltimore, Maryland, Egyesült Államok
Ernie Lively 1947. január 29-én született a Maryland állambeli Baltimore-ban, az Egyesült Államokban. Beatrice Gray Walton és Ernest W. Brown Sr. gyermekeként látta meg a napvilágot. A hetvenes évek derekán kezdett tévésorozatokban szerepelni, 1979 és 1984 között a Hazárd megye lordjainak több epizódjában is feltűnt. 1985 és 1987... több»
Blake Lively édesapja a 70-es évek egyik legnagyobb tévésztárja volt. Több száz sorozatban tűnt fel, köztük a hazánkban is nagy népszerűségnek örvendő Hazárd megye lordjai, a X-akták vagy Az elnök emberei.
szül. 1988. 12. 03. - elhunyt 2021. 05. 26. Highland Park, Illinois, Egyesült Államok
Kevin Alexander Clark 1988. december 3-án született az Illinois állambeli Highland Parkban. Hároméves kora óta dobolt. Aktív tagja volt a Highland Park High School koncertzenekarának és az iskola jazz bandájának. Saját garázszenekart is alapított, melyben dobolt, és szükség esetén gitározott is. Tizenhárom évesen ismerkedett meg a... több»
szül. 1935. 04. 21. - elhunyt 2021. 05. 18. Pittsburgh, Pennsylvania, Egyesült Államok
Édesanyja Lena Singer fogyatékkal élő veteránokkal foglalkozott, édesapja Theodore I. Grodin áruértékesítő volt. Orosz felmenőkkel rendelkezik. Egy testvére van, Jack. A Miami Universityre járt, de végül nem fejezte be. Egy ideig Julie Ferguson volt a felesége és egy gyermekük született Marion. 1985-ben összeházasodott Elissa... több»
szül. 1962. 10. 02. - elhunyt 2021. 05. 29. San Diego, Kalifornia, Egyesült Államok
Joe Lara San Diegóban született, Kaliforniában. Ismert szerepei közé tartozott Tarzan karaktere, akit a Tarzan: The Epic Adventures című sorozatban alakított a 90-es években. Sok országban dolgozott, többek között Dél-Afrikában, Bulgáriában és Oroszországban is. Sok olyan tévéfilmben dolgozott, amelyek nem kerültek mozikba. Képzett... több»
Joe Lara mindössze 58 éves volt. A Tarzan sztárja repülőgép-szerencsétlenségben hunyt el. A repülőgépen vele utazott a felesége és öt további utas, akiknek szintén nem tudták megmenteni az életüket.
szül. 1929. 08. 20. - elhunyt 2021. 05. 11. Amerikai Egyesült Államok
Buddy Van Horn (1929. augusztus 20.) egy amerikai kaszkadőr koordinátor és filmrendező. Ő rendezte az olyan ismert Clint Eastwood filmeket, mint a Any Which Way You Can (1980) The Dead Pool (1988) és a Pink Cadillac (1989). Később hosszú ideig Clint Eastwood kaszkadőre lett, 1972 és 2011 között, ezért Eastwood filmjeinek kaszkadőr... több»
szül. 1933. 09. 28. - elhunyt 2021. 05. 27. New York, New York, Egyesült Államok
Az 1933-as születésű színész a színpadon kezdte a karrierjét, majd Hollywoodba költözött, ahol csakhamar beindult a pályafutása. Húszas, harmincas éveiben sorra tűnt fel a kor legsikeresebb sorozataiban, karrierje során száznál is több televíziós szériában játszott, még Quentin Tarantino is tisztelgett munkássága előtt a Volt... több»
A Drót és a Knight Rider színésze 87 éves korában hunyt el. A sorozatsztár száznál is több televíziós szériában tűnt fel, a Volt egyszer egy Hollywoodban még Quentin Tarantino is fejet hajtott a munkássága előtt.
szül. 1955. 07. 09. - elhunyt 2021. 06. 14. Chagrin Falls, Ohio, Egyesült Államok
Lisa Banes 1955. július 9-én született az Ohio állambeli Chagrin Falls-ban, az Egyesült Államokban. A New York-i Juilliard Iskolában tanult színjátszást.
A tévé képernyőjén a nyolcvanas évek közepén tűnt fel, a filmvásznon 1985-ben, a Marie című drámában debütált. Három évvel később Tom Cruise mellett kapott jelentősebb... több»
Banes-t egy elektromos rollerrel ütötték el egy gyalogátkelőn, az ügyben jelenleg is nyomozás zajlik. A Holtodiglan és a Tom Cruise főszereplésével forgatott Koktél 65 éves színésznőjének életéért napoking küzdöttek az orvosok, de nem sikerült megmenteniük.
szül. 1931. 06. 20. - elhunyt 2021. 05. 01. Lowell, Massachusetts, Egyesült Államok
Olympia Dukakis Lowellben született Massachusetts államban 1931.június 20-án. Anyja Alexandra Christos, apja Constantin S. Dukakis. Görög felmenőkkel rendelkezik. Egy testvére van. Unokatestvére Michael Dukakis Massachusetts egykori kormányzója. Az Arlington High Schoolban érettségizett. Ezután a Boston University-re járt. 1962-ben... több»
A legendás színésznőt a Holdkórosokban nyújtott alakításárét Golden Globe-, BAFTA- és Oscar-díjjal tüntették ki a legjobb női mellékszerplő kategóriában.
szül. 1955. 10. 15. - elhunyt 2021. 01. 03. The Bronx, New York City, Amerikai Egyesült Államok
Tanya Roberts 1955. október 15-én látta meg a napvilágot New York Bronx negyedében. Születési neve Victoria Leigh Blum. Apja ír származású, anyja zsidó volt. Egy idősebb testvére van, Barbara. Szülei válását követően édesanyjával és testvérével Torontóba költöztek.
Színészi pályája beindulása előtt töltőtoll... több»
szül. 1947. 05. 10. - elhunyt 2021. 01. 07. Philadelphia, Pennsylvania, Egyesült Államok
Marion Ramsey ameriki énekesnő és színésznő 1947. május 10-én született a pennsylvaniai Philadelphiában.
Színésznőként igazi hírnévre az 1984-ben debütáló Rendőrakadémia című filmvígjátékkal sikerült szert tennie, melyben az egyik főszereplőt, a kissé halkszavú Hooks rendőrt formálta meg. A film hatalmas sikerre tett... több»
szül. 1941. 02. 10. - elhunyt 2021. 01. 07. Aylesbury, Buckinghamshire, Anglia, Egyesült Királyság
Michael David Apted, angol származású rendező 1941. február 10-én született Aylesburyben, Buckinghamshire-ben. Generációjának egyik legtermékenyebb angol rendezője. Frances Amelia Thomas és Ronald William Apted fia. Ösztöndíjjal tanult a City of London Schoolban, majd a a Cambridge-i Downing College-ben jogot és történelmet... több»
A neves rendező az Up dokumentum sorozatával vált szélesebb körben ismertté, amely 14 gyermek életét követte nyomon 7 éves koruktól kezdve egészen 63 éves korukig.
szül. 1925. 02. 17. - elhunyt 2021. 01. 23. Cleveland, Ohio, Amerikai Egyesült Államok
South Weymouth-ban nőtt fel. A II. világháború alatt Újfundlandnál teljesített szolgálatot. A háború után a Denison University-re járt és 1948-ban diplomázott. Diplomamunkája Mark Tweain-ről szólt, később elindította a "Mark Twain Tonight" showt, amiben meszemélyesíti az írót.
Először 1954-ben lépett fel Mark Twain-ként a... több»
szül. 1926. 04. 30. - elhunyt 2021. 01. 26. Des Moines, Iowa, Amerikai Egyesült Államok
Cloris Warden Leachman Des Moines-ben született Iowa államban 1926. április 30-án. Apja Berkeley Claiborne Leachman, anyja Cloris Wallace. Két testvére van Mary és Claiborne Cary színésznő. Anyai nagyanyja cseh származású. Középiskola után az Illionis State University-n tanult drámát, majd a Northwestern University-n, ahol tagja volt a... több»
szül. 1933. 12. 19. - elhunyt 2021. 01. 28. New York City, New York, Amerikai Egyesült Államok
Cicely Tyson Louise 1924. december 18.-án született New Yorkban.
Édesanyja, Frederica Tyson, édesapja William Augustine Tyson.
Szülei Nyugat-Indiából vándoroltak Amerikába, édesapja 21 évesen érkezett a tengerentúlra, dolgozott asztalosként és festőként is.
Tyson-t az Ebony magazin egyik fotósa fedezte fel, és divatmodell lett... több»
szül. 1929. 12. 13. - elhunyt 2021. 02. 05. Toronto, Ontario, Kanada
Arthur Christopher Orme Plummer 1929-ben született a kanadai Toronto városában. Színházi és filmszínész.
1946-ban Mr. Darcyt játszotta a Büszkeség és Balítélet című színdarabban, és Herbert Whittaker színházi kritikusnak és rendezőnek rögtön feltűnt tehetsége, így beválasztotta a Montreal Repertory Theatre egyik... több»
szül. 1934. 02. 13. - elhunyt 2021. 03. 23. Great Neck, New York
George Segal Jr. Great Neckben született New York államban 1934.február 13-án. Apja George Segal ügynök, anyja Fannie Blanche Bodkin. 3 testvére van, John, Fred és Greta, aki még George születése előtt tüdőgyulladásba halt meg. Orosz felmenőkkel rendelkezik. Apja 1947-ben meghalt.
1951-ben érettségizett a George Schoolban. Ezután a... több»
szül. 1941. 01. 31. - elhunyt 2021. 03. 24. Brooklyn, New York, Amerikai Egyesült Államok
Jessica Walter 1941. január 31-én született Brooklynban, New Yorkban, Esther Groisser és David Walter gyermekeként. Fivére Richard Walter forgatókönyvíró. Középiskolai tanulmányait a New York's High School of the Performing Artsban folytatta, színészi pályája a Broadway színházakban indult.
1963-ban kapta meg a legígéretesebb... több»
szül. 1966. 03. 05. - elhunyt 2021. 04. 05. Kent, Egyesült Királyság
Paul Ritter 1966. március 5-én látta meg a napvilágot Kentben, az Egyesült Királyságban. Színészi karrierje a színházban kezdődött. A kilencvenes évek végére, a kétezres évek elejére irigylésre méltó szerepeket tudhatott magáénak. Több nagy brit színház színpadán is fellépett. Játszott a Nemzeti Színházban és a Royal... több»
szül. 1970. 12. 18. - elhunyt 2021. 04. 09. Mount Vernon, New York, Egyesült Államok
DMX, amerikai rapper, dalszerző és színész 1970. december 18-án született Mount Vernonban, Earl Simmons néven. Nehéz gyerekkora volt: a szegénység mellett erőszakos anyjával is meg kellett küzdenie, így hamar beszippantotta a bűnözés, az alkoholizmus és a kábítószer világa. Kamaszként megismerkedett a hiphop zenével, és elkezdett... több»
szül. 1968. 08. 17. - elhunyt 2021. 04. 16. London, Anglia, Egyesült Királyság
Helen Elizabeth McCrory, angol színésznő, 1968. augusztus 17-én született Angliában, Londonban. Ő játszotta a “The Queen”-ben Cherie Blair szerepét 2006-ban.
Paddington-ban született. Édesanyja, Anne, walesi származású, míg édesapja, Iain McCrory egy diplomata Glasgow-ból. Két testvére van. A queenswoodi Herfordshire Boarding... több»